Délmagyarország, 2008. december (98. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-09 / 287. szám
Folytatás az 1. oldalról A Széchenyi téri karácsonyi vásár árusai csapot-papot otthagytak. Csábi Gergő illatszer- és borárus standjáról bekapkodta a Tiffany-lámpákat, az italokat letakarta, a többi maradt. A fiatal szegedi férfi majd felrobbant a bosszúságtól. Egy ideig a tér széléről figyelt, azt mondta, enélküi is nagyon vérszegény az idei vásár. A bombariadó nagy kiesést jelent neki. Később a hideg elől a nyilvános vécébe húzódott. Délután 1-kor költözött vissza az élet a belvárosba. A rendőrök nem találtak bombát. Az ismeretlen tettes ellen Négyéves a József Attila Tanulmányi és Információs Központ - a 7,9 milliárd forintból épített, egymilliónál több kötetnek otthont adó egyetemi könyvtár egyre több hazai és nemzetközi konferenciát rendez. Nem csoda, hogy a napokban köszönti hárommilliomodik látogatóját. R. TÓTH GÁBOR A József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) történetének első három évében kétmillió látogatót fogadott - ma pedig már a hárommilliomodikat köszöntik. Belehúztak a látogatók az elmúlt esztendőben? - kérdeztük Majó Zoltántól, a ma négyéves TIK fejlesztési igazgatójától. - Egyre többen használják szolgáltatásainkat, a hétfőtől szerdáig tartott egyetemi előadások szinte telt házasak, népszerű a Szabadegyetem Szeged programsorozat, korszerű informatikai kabinetünket és rendezvényeinket is sokan látogatják - indokolt Majó Zoltán, hozzátéve: utóbbiakból az ezredik felé közelítenek, csak idén 200 rendezvényt bonyolítottak az egyetemi könyvtárban. a városi kapitányság közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt indított nyomozást. A megyei rendőr-főkapitányság közleménye szerint a fenyegető hangjáról készült felvételt a korábbiakhoz hasonlóan nyilvánosságra hozzák. A kiszállás költsége - korábban írtuk egymillió forint körüli. - Átadja az összes, a bombariadóval érintett ügy adatát a rendőrségnek a városi és a megyei bíróság. Ezzel segítjük a rendőrségi eljárást. Ha az elkövető kézre kerül, a bíróságok az összes kárigényüket benyújtják neki. Ez az előzetes számítások szerint is több millió forint, hiszen a Szerinte a közéleti-kulturális rendezvények közül a lapunkkal közösen megrendezett Presztízs-gála és a Molnár Dixieland jubileumi koncertje, míg tudományos szempontból az augusztusi, 4-500 informatikust ide vonzó nemzetközi konferencia emelkedett ki két bíróság mellett három ügyészség - a városi, a megyei és a katonai - is leállt fél napra több tucatnyi tárgyalással, háttérmunkával. Megnövekednek az útiköltségek, ügyvédi, szakértői és ülnöki díjak. Az eljárásokat a lehető leggyorsabban újra kiírjuk - tájékoztatott Cseh Attila, a a sorból. Utóbbi is jelzi: már nem csak hazánkban elismert helyszín a TIK - a Magyar Turizmus Zrt. nyüvántartása szerint vidéken itt rendezték a legtöbb konferenciát idén. Ez pedig anyagi siker is: e rendezvényekből 40 millió forintnyi bevétel keletkezett, amely hozm megyei bíróság elnökhelyettese, szóvivő. A bombariadó vis maior, vagyis a karácsonyi vásár szervezőitől függetlenül bekövetkezett esemény. Ezért kártérítést fizetni vagy engedményt adni a Szegedi Városkép Kft. nem tervez - tudtuk meg Szélpál Gábor ügyvezető igazgatótól. zájárul a fenntartás tetemes, nagyjából 360 millió forintos költségeihez csak az energiahasználat, a fűtés és világítás évi 180 milliós kiadást jelent. A majdnem 7,9 milliárd forintból felépített, több mint egymillió kötetnek otthont adó tanulmányi és információs központban jövőre, az ötödik születésnapon esedékes a gépészeti rendszerek nagy felülvizsgálata - az építészetileg továbbra is kifogástalan létesítményben ekkor várhatók az első nagyobb rekonstrukciók, gépcserék. B KEMÉNY ÉS A HÁROMMILLIOMODIK. Kemény Dénessel, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdacsapat trénerével ünnepel ma 18 órától a Tanulmányi és Információs Központ. A Kell egy csapat című, nyilvános előadással egybekötött beszélgetést az egyetemi könyvtárban rendezik, minden érdeklődőt várnak - itt derül ki az is, ki volt az intézmény hárommilliomodik látogatója. Aktuális 9 50 milliót spórol Vásárhely a képviselőin Vásárhelyen kétharmadával csökkentették az önkormányzati képviselők tiszteletdíját. Az átlagképviselő így bruttó 160 ezer forint helyett bruttó 50 ezer forintot keres. A polgármesterre és alpolgármesterekre nem vonatkozik a csökkentés, mert ők nem mondhatnak le illetményükről. Vásárhely így évi 50 millió forintot spórol meg. MUNKATÁRSUNKTÓI Példátlan tiszteletdíj-csökkentés miatt került az országos figyelem középpontjába Vásárhely. Megírtuk: az önkormányzati képviselők decembertől függetlenül bizottsági tagságuktól és elnökségüktől, illetve tanácsnoki munkájuktól - az eddigi átlagos bruttó 160 ezer forint helyett bruttó 50 ezer forintot kapnak havonta. Persze vannak olyan képviselők, akik ennél jóval többet vagy éppen kevesebbet kerestek. A munkáspárti Havránek Ferenc 1996 óta egyetlen fillért sem látott a tiszteletdíjából, ami utóbb nettó 67 ezer forint volt, mert azt átutalta az általa létrehozott Támogatott Tanulás B SZEGEDEN CSAK JAVASUTOK SZÜLETTEK. A hódmezővásárhelyi önkormányzat eddig évente mintegy 70 millió forintot fordított a 24 tagú képviselő-testület bérköltségére. A képviselői tiszteletdíj drasztikus csökkentésével évente közel 50 millió forintot spórol meg. Összehasonlításképpen: a szomszédvárban a 43 tagú szegedi közgyűlés bérköltsége egy évben 73 millió forint. Szegeden is javaslatok merültek fel novemberben, volt aki 10, más 40, megint más 100 százalékkal csökkentené a képviselői tiszteletdíjakat. Felsőfokon Hódmezővásárhely nevű alapítványnak. A fideszes Havasi Katalin nettó 103 ezer forintot vett fel eddig, mostantól körülbelül 30 ezret kap. A képviselő eddig a tiszteletdíjából több egyesületet támogatott, ezután a gyermekorvosi fizetéséből igyekszik jótékony célokra áldozni. A szintén fideszes Molnárné Kecskeméti Rita nettó fizetése 101 és 137 ezer forint között volt eddig. A képviselő szintén rendszeresen adakozik, nemrégiben adott a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítványnak 1 millió forintot. Molnárné úgy látja, nem annyira a képviselők, inkább a különböző civilszervezetek érzik meg a tiszteletdíj csökkentését. A rendelkezés nem érinti a polgármestert és az alpolgármestereket, ők ugyanis főállásúként munkabérért dolgoznak, arról pedig a törvény szerint nem lehet lemondani. Lázár János polgármester fél éve a bruttó 590 ezer forintos fizetésének 60-70 százalékát nem a saját számlájára, hanem egy diákokat támogató alapítványnak utaltatja. Kószó Péter alpolgármester rendszeresen támogatja fizetéséből a Johannita Segítő Szolgálatot és a battonyai gyerekeket. Almási István alpolgármester pedig az elmúlt időszakban 1,5 millió forintot utalt át a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítványnak. Korábbi vonatok Szombaton, december 13-án éjfélig vágányjavítás miatt valamennyi intercity vonat korábban indul 7 perccel a Nyugati pályaudvarról Szegedre, Debrecenbe és Nyíregyházára - tájékoztatott a MAV Zrt. A Hódmezővásárhely felé induló és onnan érkező gyorsvonatok kerülőúton, Újszászon át közlekednek, ezért ezek a szerelvények Budapest-Zugló, Kőbánya-Kispest, Ferihegy és Cegléd állomást nem érintik. A KÖZPONT ADOTT HELYET LAPUNK IDEI PRESZTÍZS-GÁLÁJÁNAK IS Fotó: Karnok Csaba Szerda, 2008. december 10. • A MOSTANI CÉLPONT A BÍRÓSÁG VOLT Fotó: Segesvári Csaba 6 hét alatt 6-szor bénította meg bombariadó a szegedi belvárost A TÓ PRESSZÓT IS MEGFENYEGETTÉK. Este újabb bombariadó volt Szegeden. Ezúttal a változatosság kedvéért a mentőállomást hívta föl valaki fél hatkor - valószínűleg ittas állapotban -, és közölte: este fél kilenckor fel fog robbanni a Pentelei sor 4. szám alatti épület földszintjén üzemelő Tó presszó. A rendőrök azonnal intézkedtek: a tízemeletes ház minden lakásából kihívták és száz méterrel távolabb küldték az embereket, kordonnal zárták le a környéket és az ide vezető utakat, átvizsgálták a presszót, a lépcsőházat. Robbanószerkezetet nem találtak. A helyszínen lévő kollégánk azt mondta, hogy a presszótulajdonos feleségét a rendőrök bevitték a mentőállomásra, hátha a hangfelvétel alapján fölismeri a telefonálót. A kordonteste háromnegyed kilenckor oldották fel, a lakók ekkor térhettek haza. Riadótörtánet 2008. október 28.: A rendőrségre telefonált egy nő, aki azzal fenyegetőzött, hogy bomba robban a Széchenyi téren, a CIB Bank, a nagyposta és a városháza környékén. A hatóság beazonosította a hívás helyét, de nem akadtak a fenyegető nyomára. November 17.: Ismeretlen férfi telefonált az Országos Rendőr-főkapitányságra: a szegedi Kiss Menyhért utca és a városháza között parkoló autókban robbanószerkezetet hoz működésbe. November 20.: Egy ismeretlen férfi az APEH központi számán közölte: a Bocskai utcai székházban két C4-es robbanószerkezetet helyezett el. Egy Anna-kúthoz közeli nyilvános fülkéből telefonált. November 22.: Telefonon jelentette be egy ismeretlen, hogy bombát helyezett el a Lidi Áruházban. A rendőrök mindkét szegedi áruházat kiürítették. November 24.: Telefonon kapott riasztást a rendőrség: ismét a szegedi APEH-székház felrobbantásával fenyegetett az ismeretlen. A délutáni csúcsforgalomban megint 3 órára lezárták a Kossuth Lajos sugárutat és a Bocskai utcát. Bombát nem találtak. December 8.: Férfi riasztotta a rendőrségi ügyeletet, hogy bombát robbant a Széchenyi téri bírósági épületben. Egy másik férfi a Tó presszó felrobbantásával fenyegetőzött. TIK-születésnap: k év, 3 millió látogató