Délmagyarország, 2008. november (98. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-06 / 259. szám

181 Sport Csütörtök, 2008. november 6. KEVESEBB KLUBBAN TÖBBEN VERSENYEZHETNEK Szentesen rendet vág a sportrendelet Egy sportágban csak egy klu­bot támogat Szentes - erről döntött a város képviselő-tes­tülete. A koncepció új helyze­tet teremt: több egyesület akar bizonyítani vízilabdá­ban, futballban is - egyelőre. BLAHÓ GABRIELLA A következő elosztásnál új mó­don támogatja a szentesi önkor­mányzat a helyi sportot: egy sportágban csak egy egyesület kaphat pénzt. A sportkoncepció és a hozzá kapcsolódó rendelet előkészítőjeként Szűcs Lajos al­polgármester kijelentette: tömö­rülni kell, de nagyon. Jelenleg 38 különböző klub működik a vá­rosban, ez a szám vélhetően a közeljövőben csökkenni fog. A szabad demokrata Szűcs Lajos szerint Szentes kis város ahhoz, hogy ennyi egyesülete legyen, egy sportág egyetlen szervezeté­ben átláthatóbb, eredményesebb a munka. Egyetért ezzel a sport­bizottság elnökeként Rébeli Sza­bó Tamás. A Fidesz képviselője lapunknak úgy fogalmazott, ke­vesebb pénzből nagyobb ered­ményt lehet elérni. Az önkor­mányzat évente 40 milhó forint feletti összeggel támogatja a he­lyi egyesületeket, ez a pénz jövő­re nem osztódik, hanem kon­centrálódik. A támogatást a sportbizottság osztja fel, figye­lembe veszi az utánpótlást, a fi­zető tagok számát, a szövetség által leigazolt versenyzők számát és az elért helyezéseket. Híre ment ennek, talán éppen emiatt négy futballklubból kettő máris egyesült. A Hszaták és az MTK-val felnőtt magyar bajnoki címet szerzett Némethy László ju­nior klubja már együtt készül. A Farkasok utánpótlás-sportegye­sület és a Kinizsi is közeledett egymáshoz. A volt ifi válogatott kapus, Janiga László szerint előny a fiataloknak, ha egy klubban fo­ciznak, hiszen egymás között is versenyeznek a csapatba kerülé­sért. A tréner úgy látja, a sport­rendelet helyzetbe hozza a Kini­zsit is. A megyei első osztályban szereplő klub elnöke már régóta szerette volna az egyesülést elér­ni. Garai Szabó Imre közölte: a futballszakosztályt feszítő szemé­lyi ellentétek miatt nem sikerült eddig. A szorítás lökést adhat az ügynek, a „túlélő" valószínűleg a Kinizsi lesz, hiszen az utánpótlás­tól a felnőttcsapatig minden kor­osztályt fel tud mutatni. A három vízilabdaklub kö­zül a szeniorok vezetője úgy nyilatkozott, nem fognak in­tegrálódni a városi vízilab­daklubhoz, Csendes Tamás szerint az évi ötvenezer fo­rint, melyet támogatásként kaptak, nem éri meg, hogy feladják a függetlenségüket, maradnak önállóak. EMBLEMATIKUS SPORTOK. Az évi negyvenmillió hetven százalékát az egyesületek működésére, 10 százalékát diáksportra, ugyaneny­nyit városi rendezvényekre, hat százalékot a szabadidősportra köl­tik Szentesen, négy százalék lesz a tartalék. A bizottság javaslata szerint kiemelten támogatják a vízilabdát, az úszást, a focit, a fut­salt, a táncsportot, a cselgáncsot és a karatét. A Pálmások Egyesü­letének képviselője, Horváth István szerint mindössze két emble­matikus sportágat kellene kiemelni - a képviselők később dönte­nek arról, melyik kettő legyen az. Casablanca kave > őrölt w cin Blütenzauber vegyes desszert , /<nn n > 400 g • 748 Ft/kg Pickwick tea variaciok I WESZELOVSZKY LÁSZLÓ BOMBA FORMÁBAN A dekoncentráltság immár száműzve Weszelovszky László szerint az Újpest és a Barcelona után nincs több dekoncentrált játék. A montpellier-i LEN-kupa csoportkör gólkirálya a nyolcaddöntó'ben a legjobban a Vojvodinát szeret­né, s a Kazanyt a legkevésbé. SÜU JÓZSEF - Favoritként érkeztek Montpel­lier-be, s csoportmásodikként távoztak a francia városból. Csalódott? - Természetesen! Olyan de­koncentráltan nem játszhatunk többet, mint ahogyan a Barce­lona ellen tettük. A mérkőzés után beszéltem a spanyolok magyar idegenlégiósával, Szi­lágyival, akivel együtt játszot­tam a Fradiban, ö volt a legjob­ban meglepődve azon, hogy el­lenünk nyerni tudtak. Két-há­rom gólos vereségre számítot­tak. Egyébként számomra a Barca olyan, mint az UTE. - Egyébként csak ez volt a gyengébb játék kiváltó oka? - Sajnos nem volt minden rendben a szállással, de még az étkezéssel sem. Én szeretem a könnyű ételeket, de annyi salá­tát kaptunk, mint a kecskék. Még az ottani McDonald'sban is csalódnunk kellett. A végén éreztünk igazi ízt a szánkban, amikor egy taxissal elvitettük magunkat egy török étterembe. Azonban ez nem menti fel a csapatot az alól, hogy kikap­tunk a Barcelonától. Még ha a híd alatt kellett volna alud­nunk, akkor is nyernünk kellett volna. - Egyike azoknak, akik iga­zán nem tehetnek a csoportmá­sodik helyről. Vagy így sem tel­jes az öröme, hogy gólkirály lett? - Számomra az igazi siker az lett volna, ha csoportelsőként jutunk tovább, s én vagyok a gólkirály. Így felemás érzéseim vannak. - Azért kilenc gólt lőni egy LEN-kupában nem lebecsülen­dő. Vagy a szemében ennek nincs értéke? - Természetesen van. De a ki­lenc gól történetéhez hozzátar­tozik, hogy a lengyel Szczecin edzője nagyon rossz taktikát dolgozott ki. Szinte nem is fi­gyeltek rám. Kétszer jómagam is meglepődtem, hiszen három méterre a lengyel kaputól telje­sen megfeledkeztek rólam a lengyelek. - Vasárnap Budapesten tart­ják a nyolc közé jutás párosítá­sát. Melyik csapatot szeretné, s melyiket nem? - A szerb Vojvodinával ki­egyeznék. De a Kazanyt na­gyon szeretném elkerülni. Az oroszok ugyanis arra játsza­nak, kiejtik magukat a BL-ből, hogy aztán megnyerhessék a LEN-kupát. Ugyanígy tettek ta­valy is. Ráadásul mérges va­gyok, hogy kiejtették az UTE-t. - A hétvégén már a Vasassal folytatódik a hazai bajnokság. Mit vár? - Nálunk edzőtáborozik a WPC Beograd. Kedden két, ma pedig egy edzőmérkőzést ját­szunk velük. Ügy gondolom, hogy az erős ellenféllel való két­kapuzás jó felkészülési lehetősé­get ad a szombati bajnokira. Na­gyon remélem, hogy ebben a bajnoki évben az UTE volt az utolsó, amelyik nyerni tudott. WESZELOVSZKY (13) GÓLJAI A VASAS ELLEN IS KELLENEK Fotó: Frank Yvette Érvényes: 2008. november 6-9. között, a készlet erejéig, minden Penny Markét üzletben, az ország 168 pontján. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Min mindig olcsón i

Next

/
Oldalképek
Tartalom