Délmagyarország, 2008. november (98. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-06 / 259. szám
121 Kapcsolatok Csütörtök, 2008. november 6. P Az Ügyvéd válaszol Mikor kell fizetni a vállalkozónak? OSZ AZ EMLEKPARKBAN • Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban járt olvasónk, ott örökítette meg a skanzen Őszi hangulatát. Fotó: Maczelka Lászlóné POSTABONTÁS A szegedi polgármester fizetése: 316 ezer forint Tisztelt Ügyvéd úr! Meglévő házunk udvarára melléképületet akarunk építeni, amiben garázs, tárolóhely és egy kis műhely lenne. Egy ismerős mérnök megtervezte, építési engedélyt is kaptunk rá. Ezt követően az engedélyes tervvel megkerestem több vállalkozót. A legjobbnak tűnő árajánlatot elfogadtam. Megindult az építkezés. Ok csak a munkát végezték, az utolsó szögig minden anyagot én biztosítottam. Most ott tartunk, hogy állnak a falak, és rajta van a tető. De bevakolva, burkolva nincsen, a villany- és vízszerelési munkákba még bele sem kezdtek. Azt kéri a vállalkozó, hogy most fizessem ki a megállapodott összeg felét, és utána fogják csak folytatni. En mondtam, hogy csak a végén fizetek, ha minden kész van. Ebben állapodtunk meg. Szerinte viszont a munka előrehaladtával folyamatosan kell fizetnem. Attól félek, ha most teljesítem a kérését, akkor nem fogják befejezni. Szerintem a látszat ellenére még korántsem tartanak a felénél. Pont most következnének az időigényes szakipari munkák. Nem akarok úgy járni, hogy valaki mással, méregdrágán kelljen befejeztetnem. Egyébként is, ki vesz át egy félbehagyott építkezést? Mit tegyek? Szeretném, ha még a tél előtt elkészülne. « Tisztelt Olvasó! önnek elvileg igaza van. A Polgári Törvénykönyv 397. § szerint a vállalkozói díj a vállalkozás teljesítésekor esedékes. Természetesen a felek - közös megegyezéssel - ettől eltérhetnek. Valóban, az építőiparban igen gyakori, hogy a kivitelezést több lépcsőre bontják, és a megrendelő az adott készültségi fokoknak megfelelően arányosan, több részletben fizeti meg a vállalkozói dijat. Szá-nssn Különleges könyvet vehet kezébe a Bába Kiadó jóvoltából ma 17 órakor a Somogyi-köny vtárban az olvasó: Petri Csathó Ferenc, a 11 éve eltávozott költő folyóiratokban és kézírásos hagyatékában fellelt, önálló kötetben még nem publikált verseinek gyűjteményét. Néhányan ugyan tudtak ezen opu sokról, azonban lassan-lassan feledésbe merültek, annál is inkább, mert szülőatyjuk sem törődött velük igazán. Eletében megjelent egyetlen kötete, a 111 vers is csak barátai összefogásának eredményeképp kerülhetett napvilágra: magánkiadásban. Petri Csathó Ferenc nagyon rosszul menedzselte önmagát, amikor már minden valamirevaló - verselő, prózát író - ismerősének, barátjának volt legalább egy kötete: neki nem. Később sem. A fentebb említett, magánkiadásban megjelent verseskötet is csupán halála előtt két évvel hagyhatta el a nyomdát. Pedig nem akármilyen csapat tagjai, momra úgy tűnik, hogy önök abban állapodtak meg, hogy a vállalkozó teljes egészében felépiti a tervben szereplő épületet. Árajánlata is igy, kompletten szólt. 0 tehát azzal és akkor teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségét, ha az épület felépül. Á vállalkozói díj is csak ekkor esedékes. Külön ilyen megállapodás nélkül tehát ön nem köteles előleget adni. Ez volt az elmélet. A gyakorlatban viszont van egy félkész műhelye, aminek mielőbb el kellene készülnie. Ha mással fejezteti be, az valóban drága lehet. Ráadásul, ha többen dolgoznak valamin, és később probléma adódik, akkor mindenki a másikra fog mutogatni. Tipikus vita szokott lenni, hogy a kőműves húzott görbe falat, vagy a burkoló rakta fel rosszul a csempét. Ha úgy dönt, hogy ezt választja, akkor is ki kell fizetnie az eddigi munkát, amiből persze levonhatja azt a kárt, amit a vállalkozó azzal okozott, hogy megtagadta a munka folytatását. így akár az is előfordulhat, hogy semmit nem kell fizetnie, vagy akár még ön kérhet kártérítést. Ugyanakkor, ha egyébként az elvégzett munkával meg van elégedve, akkor inkább azt javaslom, hogy egyezzenek meg. Ne a felét, hanem mondjuk a negyedét ajánlja fel. Sajnos az építési vállalkozások általában nehéz helyzetben vannak. Lehet, hogy tényleg nem tudják finanszírozni a további munkát, költségeik vannak, alkalmazottakat, esetleg alvállalkozókat kell fizetniük. A lényeg az lenne, hogy az eddig elvégzett munkánál kevesebbet fizessen ki, így érdekeltek lesznek abban, hagy minél hamarabb folytassák és befejezzék az építkezést. Szerencsés lenne, ha egy végső átadási határidőben is megállapodnának. Akár úgy, hogy késedelmes teljesítés esetére valamennyi kötbért kötnek ki. az akkori „nagy generáció": Suki Béla, Szuromi Pál, Zoltánfy István, Nóvák András, Dér István, Veress Miklós, Szepesi Attila, Simái Mihály, Baka István, Katona Judit, Temesi Ferenc vette körül. És mégsem. Az ok, igazándiból, mostanra meg nem fejthető: talán nem is igazán fontos. A versek a fontosak, melyek most ebben a könyvben időrendbe sorakoztatva pontosan visszatükrözik, miképpen indult az ifjú és harsány Petri Ferenc a világnak, hogy azután (Szepesi Attila szavaival élve) „megjárva a poklok legsötétebb bugyrait" végül joviális mosollyal, Petri Csathó Ferencként tekinthessen vissza önmagára és a világra. A kötetet Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke méltatja. Közreműködik: Dinnyés József daltulajdonos, valamint Babos Ágnes és Németh János előadóművész. Várja az olvasókat az est házigazdája: Veszelka Attila, a Szegedi írók Társaságának elnöke A szegediek sajnos évek óta tapasztalhatják, hogy a Fidesz helyi képviselői gátlástalanul, személyeskedő módon, igaztalan állításokkal (fideszes szóhasználattal: hazugságokkal) támadják a város polgármesterét és vezetőit. Ennek a Szegedhez méltatlan politikai stílusnak ékes bizonyítéka Hűvös László Fidesz-frakcióvezető tegnapi, a polgármestert vádoló sajtónyilatkozata. A hiteles tájékoztatás érdekében szeretnénk jelezni, hogy Hűvös képviselő úr azon követelése, hogy a polgármester költségtérítése csökkenjen, azért nem teljesíthető, mert Botka László 2006 óta polgármesterként egyetlen fillér költségtérítést sem vett föl. A polgármester jövedelme 2006 óta harminc százalékkal csökkent. Álságosnak tartjuk továbbá Hűvös úr azon megjegyzését, miszerint Botka László a parlamentben nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a képviselői jövedelmek csökkenjenek. A képvise...és van, aki fegyvertelen. Fegyvertelen, mert lefegyverzik. Ezt tette Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése a polgármester vezényletével. Mindez azért történt, mert több száz választópolgár élt törvény adta jogával, és „díszpolgári" kitüntető címre javasolta egykori vezetőjét, a város ma már nem létező nagyüzemének korábbi vezérigazgatóját. Tették ezt gyermeki naivitásukban gondolva, hogy a közgyűlés a törvényes keretek között megtárgyalja javaslatukat, és dönt. Hát nem ez történt. A polgármester eléggé el nem ítélhető módon a kitüntetésre felterjesztettnek tett fel tizenöt olyan kérdést, amelyek mindegyike állításokat sugalmazott. Már maga ez a tény is egyedülálló, pontosabban fogalmazva törvénytelen és aljas politikai, hátsó szándék által vezérelt, nyíltszíni rágalmazás. Mert én már sok mindent láttam az elmúlt és a mai diktatúrában is, de olyat még soha, hogy a kitüntetésre javasolt maga védje meg lői jövedelmek az utóbbi két évben ugyancsak harminc százalékkal csökkentek, és Botka László a parlamentben megszavazta azt a törvényjavaslatot is, amely azt célozta, hogy jelentősen csökkenjen a parlamenti és az önkormányzati képviselők létszáma - hiszen Szegeden is túl sok a 43 képviselő. A törvényjavaslatból éppen a fideszes képviselők ellenállása miatt nem lett semmi, ezek ugyanis kétharmados többséget igényelnek. A Fidesz ugyancsak nem szavazott meg az elmúlt két évben semmilyen, az állam hatékony működését, az adófizetők pénzét kímélő szerkezetátalakítási reformot sem a közigazgatásban, sem az egészségügyben, sem az élet más területén. Az, hogy a helyi Fidesz-csoport Botka László polgármestert teszi felelőssé az amerikai jelzáloghitel összeomlásából kiinduló globális pénzpiaci válságért, ékes bizonyítéka minden szegedi számára, hogy semmilyen elnyilvánosan azt a javaslatot, . amit nem ő tett. Ilyen sem ezelőtt, sem azóta nem fordult elő, ezeket a kérdéseket más kitüntetetteknek senki nem tette fel, pedig sok érdekes választ hallhattunk volna. A város legutóbbi kitüntetettjei között egy volt fehérgárdista anyagában szerepel, hogy jó munkája elismeréseként még az úgynevezett „szocializmusban" miniszteri kitüntetést kapott. Ha el tudnám zongorázni az akkori „elnyomó" rendszer minisztere és a mai „demokratikus" polgármester emberiessége és műveltsége közötti különbséget, híresebb volnék, mint Fischer Anni. Mert mit tehetett volna, és mit kellett volna tegyen a polgármester, ha már semmibe veszi a több száz előterjesztő véleményét? Első és legfontosabb, elolvassa, és felolvassa az előterjesztést. Ezt minden más esetben megtette. Az előterjesztésben kérdéseire, legalábbis kérdései közül többre benne van a válasz. Második, ha vannak kérdéképzelésük és jövőképük nincs sem az országgal, sem a várossal kapcsolatban, semmi mást nem tudnak, mint a választóktól bizalmat kapott vezetőket támadni és kritizálni. Bár ezen sem vagyunk meglepve, hiszen ebben az évben a Fidesz-frakció sajtótájékoztatón követelte Szeged város polgármesterétől többek között Tibet felszabadítását és az európai színvonalú futballt Szeged városában. A leghatározottabban felhívjuk tehát a helyi Fidesz figyelmét, hogy fejezze be az alaptalan támadásokat és vádaskodásokat, egyúttal ismételten közöljük, hogy a polgármester fizetése havi nettó 316 ezer forint, költségtérítést nem vett fel, jutalomra (ellentétben elődjével, Bartha Lászlóval, aki minden esztendőben hathavi jövedelemmel jutalmazta saját tevékenységét) pedig az elmúlt hat évben nem tartott igényt. Szabó Sándor kabinetfőnök, Szeged sei, azokat felteszi az előterjesztőknek, mert a kitüntetést ők javasolták, és nem a javasolt kérte. Harmadik: mindezt a törvény (önkormányzati törvény 12. § 4. a pontja) előírásainak megfelelően, mint minden más esetben, most is zárt ülésen teszi. Tüdőm, ekkor a show elmarad, és ö maga is kaphat védhetetlen kérdéseket. A végére nekem is volna egy kérdésem. A feltett „kérdésekből" kiderül, hogy több országos intézményben végeztek ez ügyben „kutatást" vagy pontosabban politikai nyomozást. Becsülhető a „munka" nagysága, ami szerényen is több száz óra. Ki rendelte meg a nyomozást, és ki fizette a nyomozókat? A közgyűlés tagjaként minősíthetetlen magatartásunk miatt bocsánatot kérek először a kitüntetésre javasolttól, másodszor az előterjesztőktől, harmadszor minden vásárhelyi polgártól, aki megütközéssel figyelte ezt az otromba és a közgyűléshez méltatlan esetet. Havránek Ferenc önkormányzati képviselő, Hódmezővásárhely SZEGED FENYERES MÁRK November 5., 11 óra 50 perc, 3000 g. Sz.: dr. Nárai Lilla Eszter és Fenyeres Jenő (Szeged). HERCZEG BALÁZS November 2., 11 óra 59 perc, 3570 g. Sz.: Zakar Anita és HerczegTibor (Szeged). RETEK BARNABÁS November 2., 19 óra 40 perc, 3480 g. Sz.: Illés-Németh Csilla és Retek György (Szeged). TAKÁCS ANNA November 3., 0 óra 40 perc, 2630 g. Sz.: Bányai Ildikó és Takács Gábor (Szeged). SZENTES LAKATOS NOEL RUBEN 0któber30.,10 óra 3 perc, 3710 g. Sz.: Jenei Irén és Lakatos Zsolt (Szentes). BÁNFI LAURA Október 30., 13 óra 25 perc, 2700 g és BÁNFI BRENDA Október 30., 13 óra 55 perc, 2260 g. Az ikrek szülei: Kvakk Zsanett és Bánfi Tamás (Mindszent). FEHÉR MILÁN PÉTER Október 30., 16 óra 5 perc, 3520 g. Sz.: Szabó Szilvia és Fehér Péter (Nagymágocs). NAGY BORBÁLA JULIANNA Október 31., 2 óra 58 perc, 3270 g. Sz.: Kmetyó Szilvia Gabriella és Nagy István (Mindszent). JUHÁSZ GERGŐ November 3., 18 óra 20 perc, 3380 g. Sz.: Vincze Zsanett és Juhász Károly (Csanytelek). BARTA KÍRA November 3., 21 óra 28 perc, 3210 g. Sz.: Kószó Ágnes és Barta Péter (Szegvár). ÉRSEK ÁDÁM November 4., 2 óra 44 perc, 3770 g. Sz.: Szabó Renáta és Érsek Gyula Zsolt (Nagymágocs). vftywjdr_ BUKTA NOÉMI Október 30., 20 óra 25 perc, 3700 g. Sz.: Szatmári Rita és Bukta László (Békéssámson). BODZSÁR MINNA Október 31., 0 óra 47 perc, 3820 g. Sz.: Oláh Gabriella és Bodzsár Mihály (Vásárhely). JAKAB ZÉTÉNY Október 31., 13 óra 44 perc, 2970 g. Sz.: Nagy Gyöngyi és Jakab Péter (Vásárhely). BOLYÁN MIHÁLY Október 31., 10 óra 12 perc, 2880 g. Sz.: Pucskár Krisztina és Bolyán Zoltán (Budapest). GYAPJAS GERGŐ KÁROLY Novemberi., 2 óra 12 perc, 4400 g. Sz.: Aszalai Ágnes és Gyapjas Imre (Vásárhely). SZÉNÁSI TAMÁS MÁRK November 2., 10 óra 50 perc, 2420 g. Sz.: Czifra Angéla Melinda és Szénási József Lajos (Csépa). FARKAS KEVIN November 2., 7 óra 30 perc, 3610 g. Sz.: Józsa Erika és Farkas Tamás (Vásárhely). AMBRUZS MARGARÉTA November 2., 6 óra 34 perc, 3580 g. Sz.: Kovács Mónika és Ambruzs Ferenc (Vásárhely). KISGERŐCZ DOMINIKA DÓRA November 4., 14 óra 39 perc, 3000 g. Sz.: Molnár Veronika és Kisgerőcz Róbert (Vásárhely). HAHÓ JÓNI KRISZTOFER DEZSŐ Október 30., 2 óra 50 perc, 3700 g. Sz.: Komáromi Andrea és Jóni Dezső (Makó). VINCZE VIVIEN Október 31., 16 óra, 3950 g. Sz.: Harcsás Tímea és Vincze Vilmos (Makó). ANTOLIK BOGLÁRKA November 1., 4 óra 50 perc, 3100 g. Sz.: Nagy Magdolna és Antolik László (Pitvaros). SZABÓ ERIK November 3., 8 óra 45 perc, 3900 g. Sz.: Pap Gabriella és Szabó Zoltán (Makó). Gratulálunk! Petri Csathó Ferenc posztumusz verseskönyve A szó veszélyes fegyver... 0LVAS0INK 0SZI F0T0IB0L MEGJÖTTÜNK Dr. Juhász György