Délmagyarország, 2008. november (98. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-06 / 259. szám

Csütörtök. 2008. november 6. Megyei tükör 17 Détár Enikő a Flóra Szív­akadémián Mit tesz Détár Enikő szíve egészségéért? Miből áll a szív­barát étrend? főbbek között erről is lesz szó november 8-án 10 órától a Flóra Szívakadémi­án, amelyet az egyetem tanul­mányi és információs központ­jában (UK) rendeznek meg. MUNKATÁRSUNKTÓL Stresszoldás, kiegyensúlyozott táplálkozás, valamint rendsze­res testmozgás - ezekkel a sza­vakkal írhatjuk le leginkább azt, hogy mire is van szükség szí­vünk egészségének megőrzésé­hez. A Flóra Szívakadémia har­madik állomásán, Szegeden több neves dietetikus, orvos és edző, a Harmonet szakemberei vállalkoznak arra, hogy tettekre sarkallják az embereket, és meg­tanítsák őket azokra az alapvető módszerekre, amelyekkel tehet­nek szívükért. Előadást tart pél­dául C. Molnár Emma, a Nők Lapja Café szakértője és a szege­di orvos-természetgyógyász, dr. Fazakas Fva. A rendezvényen ott lesz Détár Enikő színművész, aki a témába vágó, saját tapasz­talatairól beszél majd. Az eseményre minden érdek­lődőt szívesen várnak, a gyere­kekre külön gyermekmegőrző­ben vigyáznak. A jegyek a teljes programra 990 forintért kapha­tók elővételben is a TIK aján­dékboltjában, illetve előre lefog­lalhatok a www.flora.hu webol­dalon. A jegybevételt a Flóra Szívakadémia teljes egészében szegedi jótékonysági célra ajánl­ja fel. További információ: (1) 465-9460, (1) 465-9757. SENKI SEM JELENTETT BE CSOPORTOS ELBOCSÁTÁST A MEGYÉBEN - A RÉGIÓ NEVE MELLETT EGY 0 ÁLL Nincs ipar, nincs leépítés sem Megújuló falvak KÉT, EZER LÉLEKSZÁM ALATTI KÖZSÉG IS FENNTARTJA HIVATALÁT Körjegyzőségek: tíz található a megyében Csongrád most „bezzegme­gye" amiatt, hogy egyelőre egy munkáltató sem jelen­tett be csoportos elbocsátási szándékot a válság hatásá­ra. Ugyanez a teljes dél-al­földi régióra igaz. Eddigi hátrányunkból, fejletlen iparunkból kovácsoltunk előnyt. MUNKATÁRSUNKTÓI Az országban egyedül a Dél-Al­földön nem jelentettek be a munkáltatók csoportos elbo­csátást eddig. Kriskó Edina, a Dél-alföldi Regionális Munka­ügyi Központ sajtószóvivője azt mondta: tegnapig nem kaptak információt arról, hogy a há­• • Az építőipari # # lassulás már tavaly bekövetkezett, az autóipar pedig nem jellemző iparág a megyében. Bagi Ádám rom megyében tömegesen vál­nának meg dolgozóiktól a cé­gek. Ennek az az oka, hogy a ré­gióba nem települtek olyan ­elsősorban az autóiparnak be­szállító - multik, amelyek nagy létszámú összeszerelő­vagy más termelőüzemeket hoztak volna létre. Most a nyugat-dunántúli régió van a legnagyobb bajban: ott 1300 dolgozó elbocsátását jelentet­6 420 EZER REGISZTRÁLT MUNKANÉLKÜLI. Az or­szágban mintegy 420 ez­ren vannak munka nélkül jelenleg. A tartósan állást keresők aránya október­ben megközelítette az egyharmadot: 140 ezer 400 fő több mint egy éve folyamatosan állást kere­sett. Az országos munka­nélküliségi ráta 7,7 száza­lék. elbocsátást kell csak jelente­niük a munkaügyi központ­nak. Ilyenre nem került sor, mert áthidaló megoldásokat ­átcsoportosításokat - alkal­maznak 2009 elejéig, amikor­tól majd újra felfutásra számí­tanak az iparágban. Nem tapasztal a válsággal összefüggő jeleket Bagi Ádám, a dél-alföldi regionális munka­ügyi tanács tagja. - Az építő­ipari lassulás már tavaly bekö­vetkezett, a közszférában je­lentős elbocsátásokra került sor, az autóipar pedig nem jel­lemző iparág a megyében - vé­lekedett Bagi Adám. Azt pe­dig, hogy hol válnak meg né­hány embertől havi rendsze­rességgel, nem lehet felmérni. Martonosi István, a kamara kereskedelmi alelnöke abban nem lát tisztán, hogy a kiske­reskedelemben a nagy bevá­sárlóközpontok miatt megszű­nő munkahelyeket pótolják-e a multik. A vidéki kistelepülések parkjai és sétányai, piacai és játszóterei olyan közösségi terek, amelyek minőséget visznek az ott élők mindennapjaiba. Ilyenek létesítésére, felújítására, illetve fejlesz­tésére az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program most akár 100 százalékos támogatást nyújt. A támogatási kérelmeket 2008. november 30-áig lehet benyújtani. További részletes információkat a www.umvp.eu oldalon talál! mással határos községek igaz­gatási teendőik ellátására kör­jegyzőségbe szerveződhetnek. így tett megyénkben - rögtön 1990 után - a 660 lakosú Ferenc­szállás és az 533 lelkes Klárafal­va (később rövid időre megsza­kítva, majd 2000-től felújítva az együttműködést), s példájukat követve társult Ambrózfalva és Csanádalberti, Földeák és Öföl­deák, Királyhegyes és Kövegy, Eperjes és Arpádhalom, Tisza­sziget és Újszentiván. Szegvár­hoz Derekegyház, Csanádpalo­tához Nagylak, Sándorfalvához Dóc, Szenteshez pedig nemrég Nagytőke csatlakozott. Am a törvény megengedi ezeknek a településeknek, hogy önálló hivatalt tartsanak fenn, amennyiben megfelelően kép­zett jegyzőt képesek alkalmazni. Megyénkben 2 település, Nagyér (625 lakossal) és Öttömös (818) él ezzel a lehetőséggel. Az ellenkezőjére is akad pél­da: az 1760 lelkes Tiszasziget és 1624 lakosú Újszentiván egyre szorosabb együttműködését pecsételte meg a körjegyzőség­gel tavaly márciusban, holott a törvény nem kötelezte volna erre. Az együttműködés e for­mája ugyanakkor 2009. január l-jétől megszakad: szeptember­ben az újszentiváni képvise­lőtestület határozatával tudo­másul vette Tiszasziget dönté­sét, mellyel kilépett a közösen fenntartott körjegyzőségből, hogy mindkét község ismét önállóan működtesse hivatalát. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa Az országos átlagnál kevésbé centralizálódott Csongrád megye: itt működik a második legkevesebb - összesen tíz - körjegyző­ség a KSH kiadványa szerint. 20 település kötötte össze hivata­lát eddig. KIRÁLYHEGYES KÖVEGGYEL ALKOT KÖRJEGYZŐSÉGET Fotó: Frank Yvette MUNKATÁRSUNKTÓL összesen 10 körjegyzőség mű­ködik a megyében: csak Jász­Nagykun-Szolnok megyében van ennél kevesebb, 8, míg Borsodban 92, Baranyában 87 alakult eddig - derül ki a Köz­ponti Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából, a Magyar Köz­társaság 2008-as helységnév­könyvéből. Csongrád megyében tehát alacsonyabb a centralizáció fo­ka, mint más vidékeken: a 60 településen összesen 45 polgár­mesteri hivatal működik. Az állam anyagilag is ösztön­zi a körjegyzőségek alakítását, hiszen a kevesebb költségvetési támogatás ellensúlyozására kénytelen települések spórol­hatnak például a jegyzői állá­sokkal: a helyi önkormányza­tokról szóló 1990. évi LXV. tör­vény szerint az ezernél keve­sebb lakosú, megyén belül egy­Nyugat-Dunántúl Észak-Magyarország Közép-Magyarország Dél-Dunántúl Észak-Alföld Közép-Dunántúl ték be. A másik veszélyezte­tett térség az Észak-Alföld, ahol különböző cégek össze­sen 500 embertől válnak meg a pénzügyi válság hatására. A többi régióban 130-170 fő vesz­tette vagy veszíti el munkáját, vagyis az országos mérleg 3202 fő. A legnagyobb tömegű elbocsátás az autóiparban, a textil- és a papírágazatban zaj­lik le. Megkérdeztük a makói székhelyű, váci telephellyel is rendelkező, 1300 főt foglal­koztató ContiTech Fluid Auto­motive Hungária Kft. ügyve­zető igazgatóját, Nagy Mi­hályt, hogy sikerült eddig csoportos leépítés nélkül megúszni a válságot. Mint emlékezetes, a vezetőt 2 hét­tel ezelőtt már megszólaltat­tuk lapunk hasábjain, akkor autóipari beszállítóként a megrendelések csökkenéséről számolt be. Nagy Mihály el­mondta, nekik a 30 fő feletti B Mikor kell jelenteni? A10 fő feletti létszámleépítést azoknak a cégeknek kell jelenteniük a munkaügyi központnak, amelyek 1-99 főt foglalkoztatnak. 100-299 közötti alkalmazotti létszámnál akkor kell jelenteni, ha 10 százalékos leépítésre kerül sor. Azok a foglalkoztatók, amelyek 300 fő feletti dolgozói létszámmal rendelkeznek, akkor kötelesek bejelenteni az elbocsátást, ha egyszerre több mint 30 embertől válnak meg. Dél-Alföld DM-GRAFIKA

Next

/
Oldalképek
Tartalom