Délmagyarország, 2008. október (98. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-25 / 250. szám

Szombat, 2008. október 25. Szieszta - Programajánló 113 NYÍLT NAP SZENTES, DÓZSA-HÁZ (CSONGRÁDI ÚT 2.) SZOMBAT 10.00: ST. JUPÁT NYÍLT NAP - Gör­dülő generációk együtt a cél fe­lé, kerékpáros kirándulás kor­határ nélkül HELYSZÍN: A térség valamely tú­raútvonala. RÉSZVÉTEL: Nyílt, főként tagság­gal nem rendelkezők részére. A RENDEZVÉNY CÉUA: A kerékpá­rozás, a kerékpársport és az egészséges életmód népszerű­sítése, a népesség mind széle­sebb rétegeinek bevonása a ke­rékpározásba mint közlekedési módba és sportformába, kerék­páros-közösség építése. INFORMÁCIÓ: 20/321-1693, www.jupat.hu/programok SZTÁRVENDÉGEKKEL Nemcsak a helyiek, a szomszédos településekről is gyakorta láto­gatnak bulizni vágyó fiatalok a vásárhelyi Casino Étterem és Mu­sic Pubba. Minden szombaton diszkót rendeznek, ismert DJ-ket és olyan neves sztárvendégeket hívnak meg a buükra, mint például Sipos F. Tamás, Csepregi Fva vagy éppen Dévényi Tibi bácsi. Szombat este a koktélpultot is kinyitják: 30-40-féle ital közül vá­laszthat a vendég. Mi is szemezgettünk az ajánlatból: a kávélikőr­rel ízesített tiramisukoktél 650 forintba került, 680 forintot fizet­tünk a Pink Pussycat: ginnel, lime-mal, grenadinnal, ananásszal és grépfrúttal turbózott finomságért. A bulihely alapfunkcióját te­kintve étterem, nincsenek játékgépek, nyerőautomaták. A tört fe­hér színű üllőgarnitúrák visszafogott elegancia hatását keltik. Mi is megkóstoltuk a konyha specialitásait. A 40-50-féle főétel közül a kapros túróval töltött pulykamellre esett a választásunk. 1080 forintot fizettünk érte. Utána pedig desszertnek Casino Gyöngye palacsintát kértünk. Hasonló, mint a Gundel-palacsinta, csak ép­pen őszibarackdarabokkal díszítették a tetejét. A bulihely egyéb­ként igen tágas. Csak az éttermi részen hatvan embert le tudnak ültetni, és akkor még nem beszéltünk arról a több száz vendégről, aki a diszkóban szórakozhat. A PMK-BAN HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, PMK SZOMBAT 14.00: ŐSZI MULATSÁG A KAN KÁLIN NÉPTÁNCEGYÜTTESSEL A rendezvényen bemutatkoz­nak hódmezővásárhelyi és más városból érkező alkotók, művészek, kulturális csoportok és együttesek. A programot arcfestés, kötélverés, fafaragás; gyöngyfűzés, nemezelés, bor­kóstolás, evés-ivás, kirakodó­vásár és gyermektáncház szí­nesíti. A délután folyamán a gyerekek és szüleik közösen ki­próbálhatnak néhány mester­séget, a szervéző együttes tag­jai népdalokat tanítanak. 18.00: Folklórműsor a színpa­don, fellép a Mezőtúri Népze­nei Egyesület, a Búzavirág Nép­dalkör és a Kankalin Néptánc­együttes 20.00: Táncház az aulában ROCKTÖRTÉNET SZEGED, MÓRA FERENC MÚZEUM SZOMBAT, VASÁRNAP 10.00-17.00: BAKELIT. A MAGYAR ROCKZENE TÖRTÉNETE LEMEZBORÍTÓKON A tárlat anyagát egy magángyüj­tö, Arató Mátyás bakelitle­mez-gyűjteménye adja: közel ki­lencszáz darabból álló kollekció­jából láthatnak az érdeklődők egy válogatást. A tárlaton úgy válogatták össze a régi lemezbo­rítókat - többek között Deák Bili Gyula, a Hungária, az Illés, a Karthago, a Pokolgép és a VHK bakehtjeinek borítóit -, hogy el­mondják az egész kor történetét, ezzel együtt azt is, hogyan avat­kozott bele a hatalom a zene vi­lágába. A rendezők emellett sze­retnék a rockzene történetét is kronologikusan bemutatni, a ma már szinte műtárgynak számító bakelitlemezekkel együtt FOKAK SZEGED, TESCO-PARKOLÓ SZOMBAT, VASÁRNAP 11.00,15.00 (SZOMBATON 18.00 IS): FÓKA- ÉS PAPAGÁJSHOW Sok mindent megtudhatnak az állatok viselkedéséről az érdeklődők, akik megtekintik a vásárosnaményi Atlantika Kft. vízi vidámparkjának elő­adását november 2-áig, a sze­gedi Tesco-parkolóban. Eze­. ken a nézőközönség meggyő­ződhet a fókák remek egyen­súlyozó képességéről, a rit­kán látható papagájfajok pe­dig méretüknek megfelelő kellékeken mutatják be ügyességüket. Hétköznap 18 órakor kezdődnek az előadá­sok, szombaton és október 23-án 11,15 és 18, vasárnap 11 és 15 órakor tekinthetik meg a show-t a látogatók. Hét köz­ben csoportkedvezmény kér­hető, illetve előzetes egyezte­tés alapján csoportoknak kü­lön előadást tartanak. Infor­máció és jegyrendelés: 30/603-9925 20 EV BLUES HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, TISZTI KLUB SZOMBAT 21.00: FAKTOR BLUES BAND Igazi csemege várja a vásárhe­lyi bluesrajongókat: 20 év blues címmel ad jubileumi, le­mezbemutató koncertet a Fak­tor Blues Band FAGOTT­KONCERT SZEGED, KORZÓ ZENEHÁZ (SZÉCHENYI TÉR 9., BEJÁRAT A FEKETE SAS U. FELŐL) VASÁRNAP 19.00: VIZSOLYI LÍVIA FAGOTTMŰVÉSZ SZÓLÓESTJE KÖZREMŰKÖDŐK: Varga Laura ­fuvola, Kancsár Vera - zongora MŰSOR: Telemann-Wevers: Fantá­zia, Morigi: Duetto, de Boismortier: E-moll szonáta, op. 50. nr. 5, Kalli­woda: Morceau de Sálon, op. 230, Pierné: Téma és variációk, Vinter: Reverie, Gabaye: Szonatina ALDI tájékoztató KITCHENWARE Gyorsfőzőedény készlet, 7 részes* magas minőségű nemes­acélból 18/10 • 6 l-es és 3 l-es fazék, • nemesacél fedő szeleppel, • üvegfedő. • lyukasztott betét és • betéttartó kiegészítő szigetelő gyűrűvel medion akoya"H" 10" NETBOOK E1210* • 160 GB SATA merevlemez • BIUETOOTH" 2.0 USB Mini-adapter • 1.6 GHZ intet® Atom™ Processzor N270 • 10" TFT (1024 x 600 Pixel) widescreen képernyő az optimális kezelhetőségéit • GRAPHIC POWER Irttel® Graphics Media Accelerator 950 • 1 GB memória • GYORS WIAN Multi-kártyaolvasó SD. MMC kártyákhoz vagy USB-hez • 3 x USB 2.0 • 1x VGA out • 1x hálózat (R|45) • 1x mikrofon • 1 x line out KITCHENWARE XXL sütőforma* gyémánt-zománc bevonattal, belül 2 rétegű 11 AFLON Resist tapadásgátló bevonattal, extra nagy méret: kb. 40 x 34 x 8 cm univerzális mixer és apntó 2 az 1-ben Női vagy férfi angóra alsónadrág* női méret: 36-48, férfi méret: 44-56 2 999Ft/db Női polár kabát* mindkét oldalon bolybolt polár anyag, gombbal vagy cipzárral, különböző színekben, méret: 36-46 KITCHENWARE Tejhabosító* kiváló minőségű nemesacélból 18/8 KITCHENWARE Asztali fűszer­tartó készlet, 5 részes* rozsdamentes nemes­acélból 18/8 TOVÁBBI AJANLATAINKAT megtalálja az ALDI üzleteiben! 2 799 Ft/db 1999 Ft/készlet Fűszerek nélkül Sütési kellékek* Tea ajándék csomag* Női vagy férfi angóra térd melegítő* Női vagy férfi angóra zokni Omlós tészta vagy vaníliás kifli tészta, 900 g* 1 999 Ft/darab/szett 1999 Ft/db/szett 1499 Ft/csomag 1499 Ft/csomag 1199 Ft/pár 1199 Ft/pár 1199 Ft/pár 1199 Ft/pár 799 Ft/csomag 887,78 Ft/kg Mézeskalács tészta, 1 kg* 749 m?^9 Gombóc főzőtasakban, 390 g* Karamellás ostyaszeletek, 400 g* Téli ízesítésű lekvárok. 400 g' Sütőpapír, 30 ív* 664.10 Ft/kg 449 Ft/csomag 1122.50 Ft/kg 399 Ft/üveg 99750 Ft/kg 399 Ft/csomag 13.30 Fi/ív Értékesítés kizárólag háztartási mennyiségben A palackok nem betétdíjasok Az ár mindennemű adót magában foglal. A termékek dekoráció nélkül kerülnek árusításra. A termék illusztrációk csupán elkészítési ill tálalási javaslatként szolgálnak Ugyanazt a termékel eltérő csomagolásbari is áruljuk, de egy adoti ter méket üzletenként kizárólag egyfajta csomago­lásban értékesítünk. A termékek műszakilag ill külsőleg elterhetnek a fotón látottaktól, az esetleges helyesírási ill nyomdahibákért nem tudunk felelősséget vállalni * Kérjük vegye figyelembe, hogy áflantíó árukészletünkkel ellentétben ezen termékek csak korlátozott számban állnak rendelkezésre. Ezek az ajánlataink a keszlet erejeig érvényesek Amennyiben gondos tervezésünk ellenére bizonyos termekek a nem várt magas kereslet következtében már az értékesítés első napján elfogynak, úgy ezért kérjük szíves elnézését twww.aldi-hungary.hu 31 Ajka, Fő út 31. • Balatonlelie, Rákóczi Ferenc út 295 • Bonyhád, Deák Ferenc u. 10/B • Budakeszi, Szőlőskert u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. • Budapest, XVI. ker„ Bökényföldi út 102 Cegléd, Pesti út 93. • Debrecen, Kishatár út 9. • Debrecen, Ozmán u. 1. • Dunaföldvár, Füzes sor 2-4. • Gárdony, Szabadság út 21. • Gyula, Bicere u. 15/A • Hajdúböszörmény, Külső­Szoboszlói Út2/B • Halésztelek, Korbuly u. 1. • Hódmezővásárhely, Kaszap u. 31. • Jászberény, Nagykátai u. 22/C • Karcag, Kisújszállási út 90. • Kazincbarcika, Hadak útja 9> Keszthely, Tündérlak út 2 • Mosonmagyaróvár, Királyhidai út 63 • Nyíregyháza, Kallói út • Nyíregyháza, rörzs u. 2. • Pécs, Árnyas u. 25. • Piliscsaba, Fő út 2. • Siklós, Harkányi út 59 • Siófok, Attila u. 74 • Székesfehérvár, Szent Flórián krt. 11. • Szombathely, Szent Gellért u. 49. • Törökbálint, Süssen u. 1. • Veszprém, Domyai Béla u. 5. • Veszprém, észak-keleti útgyűrű 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom