Délmagyarország, 2008. október (98. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-13 / 240. szám
Hétfő, 2008. október 13. Aktuális! 5 Folyamatos a harc a megállító táblákkal Ha megállító táblába botlunk a Kárász utcán, akkor jó, ha tudjuk, a reklám illegálisan tartózkodik a díszburkolaton. A Tisza Lajos körúton belül ugyanis nincs olyan két lábon álló reklámhordozó, amelyiknek tenne engedélye. Az ellenőrök és a kereskedők versenyt futnak egymással. FEKETE KLÁRA Szerkesztőségünkben felháborodott kereskedő tett panaszt - természetesen egy másik kereskedőre. A vád az volt, hogy míg ő becsületesen fizet a járdából értékes darabot kihasító reklámhordozójáért, a másik elmulasztja műemlékvédelem szakhatósági hozzájárulását. Ez utóbbit azonban az elmúlt 5 évben senki sem kapta meg ezért nem lehet elvben megállító tábla a belvárosban. A kiskörúton kívül pedig csak a 2 négyzetméternél nagyobb tábla az építésiengedély-köteles, a kisebbeket mindössze be kell jelenteni. Vagyis tiszta a képlet: ha valaki a Kárász utcán megállító táblát lát, arról tudhatja, hogy illegálisan tartózkodik a díszburkolaton. Ez a kiindulópontja a vállalkozók és az ellenőrök napi „kergetőzésének" is. A kereskedő úgy gondolkodik, hétköznap délután 4 után, továbbá szombaton nincs „hivatal", és gyorTrükkök A történelmi belvárosban a kapualjakba húzódtak vissza a reklámtáblák. Néha azonban önálló életre kelnek, s elkezdenek kifelé lépegetni. Az is előfordul, hogy utánfutó parkol le az utcán, amelyen véletlenül egy reklámtábla is álldogál. Ezt a módszert leginkább a külvárosokban alkalmazzák nagy előszeretettel a vállalkozók. a kötelezettségét. Az is elhangzott, a nem frissen a gyári szalagról, hanem más ember szekrényéből kikerült ruhadarabokra felhívó csúnya táblák a közlekedést is akadályozzák. Vajon igaz-e a vád? Egyes kereskedők fizetnek, míg mások nem? - kérdeztük Szélpál Gábort, a Szegedi Városkép Kft. ügyvezető igazgatóját. A vezetőnek nem tudtunk újat mondani: nála is tesz panaszt egyik vállalkozó a másikra, teljesen feleslegesen. A játékszabályok ugyanis ismertek, egyértelműek, minden kereskedő jól tudja, mivel jár, ha reklámtáblát szeretne az üzlete elé kihelyezni. A legfontosabb ismérv: a Tisza Lajos körúton belül építési engedélyt kell kérni a reklámtáblára, s csatolni a san kitesz egy reklámot. De az ellenőr is éber: észleli, lefényképezi a tiltott reklámhordozót, majd birtokvédelmi és szabálysértési eljárást indít, ha az üzlet az első felszólító levélre nem reagál. (Az elmaradt díjat pedig külön polgári perben hajtják be.) Szélpál Gábor elmondta: ha magánemberként sétál, és belebotlik az illegális reklámba, mobiltelefonjával azonnal lefényképezi. PÉNZEK. A legdrágább övezetben a megállító tábláért fél négyzetméter alatt 2400,1 négyzetméterig 2000, 1-3 négyzetméter között 1700 forintot kell fizetni havonta, négyzetméterenként. SZELPALGABORNAK ÉPPEN SZEMET SZÚRT EGY REKLÁM: LEFÉNYKÉPEZI Fotó:FrankYvette 30 LAKÁSBÓL24-BEN NYITOTTAK AZONNAL AJTÓT Bizalomteszt az Ág utcában •4 Folytatás az 1. oldalról „Azt hittem, hogy a testvérem, a lányom, a férjem az" - három másik lakó három hasonló jellegű indoka, miért tárták ki előttünk ők is lakásuk ajtaját. Papp Gyulámé ezután szentül megfogadta: ha legközelebb ismeretlent lát kémlelőjén keresztül ajtaja előtt, alaposan kifaggatja jövetele céljáról. Nagy János elmondása szerint csak azért nem kérdezte, kik vagyunk, mert szomszédjával való beszélgetésünkkor kifülelte jövetelünk célját. - Egyébként a lépcsőház lámpáját a lakásomból is fel tudom kapcsolni. Direkt azért csináltattam meg, hogy lássam: ki áll a sötétben az ajtóm előtt - mondta a férfi, akire négyéves, drótszőrű Benji kutyája is vigyáz. - Azonnal nyüszít és ugat, ha idegent érez a lakás előtt - simogatta meg János bácsi az éber házőrző buksiját. - Még nem szolctunk hozzá, hogy félnünk kell - mondta csüggedten a szintén nyugdíjas Bódi Lászlóné. Az asszony szerint az emberek többsége hozzá hasonlóan rutinból nyit ajtót a csengöszóra. Ahogy arról lcorábban beszámoltunk: az Ág utcai panelek egyik lakásába csöngetett be csütörtök délelőtt egy ismeretlen férfi azzal az ürüggyel, hogy a bejáratiajtó-csere végett jött felmérni az igényt. Az egyik, ajtót nyitó nőre rátámadt, megverte, majd elvitte a pénztárcáját benne négyezer forinttal. A rendőrség azóta is keresi. Az 5. szám alatt élők közül többen hallottak az esetről, mégsem féltek ajtót nyitni csöngetésünkre. NAGY JÁNOST NYUGODT, ÉBER HÁZŐRZŐJE FIGYELMEZTETI AZ AJTÓ ELŐTT ÓLÁLKODÓ IDEGENRE Fotó: Frank Yvette B Ellopták a törülközőket „Hogy száradna le a keze az ilyennek!" - mérgelődött a panelház takarítónője. Ottjártunk alatt Katalintól ugyanis ellopták azt a szatyrot, amelyet őrizetlenül hagyott a lépcsőház alsó szintjén. A tolvaj zsákmánya: egy felmosófej és öt tiszta törülköző. Zsarolót fogtak el Makón MUNKATÁRSUNKTÓL Kommandósok fogtak el a hétvégén egy makói férfit, akit rablással és zsarolási kísérlettel is gyanúsít a rendőrség. A férfi két társával együtt még szeptember 30-án állította meg egy kocsma előtt arra bicikliző ismerősét azzal, hogy szeretné kölcsönkérni a mobilját, mert sürgősen fel kell hívnia valakit. Az ismerős oda is adta, ám ezt követően a tőle segítséget kérő férfi lökdösni és fenyegetni kezdte, meg akarta szerezni a bőrkabátját is. Mivel nem adta, a földre rántotta, és erőszakkal elvette tőle, majd a benne lévő pénzzel és mobiltelefonnal elfutott. A rabló tíz nappal később elment az ismerős lakására, és az édesanyjától több tízezer forintot követelt. Mivel nem kapta meg, életveszélyesen megfenyegette őket, és azt is mondta, felgyújtja a házukat. A megzsarolt férfi azonban a rendőrséghez fordult: a megyei főkapitányság kommandósai ezt követően fogták el a zsarolót. A NAGYKÖRÚTON BELÜL VASÁRNAP LOMTALANÍTANAK A KUKÁSOK Szemetgyuruben a szegedi belváros Szemétgyűrű fojtogatta szombaton este a szegedi belvárost. A sétálók szétdobált lomok maradványait kerülgették. Fölösleges tárgyaktól nehéz megszabadulni a zsúfolt utcákban, válogatni is csak a bátrabbak merészkednek. A környezetgazdák viszont állítják, nekik így a legjobb. DOMBAI TÜNDE - Olyan illatos vagy! - sóhajtotta a Centrum fényárjában egy fiú manökenalkatú párjának szombaton este. Leharcolt szemétrakás mellett andalogtak. Volt abban egy kirakatnyi bőrönd, cipőmaradék, málló szörkabát. Egy óra múlva egy család piszkálta a kacatkupacot. Babakocsiba gyűjtötték volna belőle a rezet. - Szétraboltak már mindent. Mi itt sétálunk! - rebbentek szét. - Hozta vagy viszi? - szólítottunk meg egy kiérdemesült fotelben terpeszkedő férfit az Anna-kútnál zakatoló munkagépek takarásában. De megmozdult a kupac. Ötéves forma kisfiú pisilt a közepén. A kakasos templomnál lassítottak a keresőkaravánok. Megrakott autók húztak felpúpozott utánfutókat. Biciklis vadászok reménykedtek még az Anna-fürdővel szemben. A legbűzösebb szemétrakástól azonban ők is óvakodtak. Befőttesüveghegy, flakonok, linóleumdarab, heverő széttaposva. Szinte hallhatóan tenyészett benne az enyészet. A Dugonics tér felé az iskolák, intézmények utcái lármásak, mindenütt csak a szokásos buliszemét. Feltűnt viszont a Hősök kapujában hagyott hintaszék. Idáig cipelte valaki. Biciklis férfi tuszkolta a járgányára, amikor meglátta bennünk a konkurenciát. Hiába mentegetőztünk, hogy a látvány érdekel - elhajtott. Egy névtelenség mögé bújó család kilenc hónapos babáját is hozta a kocsi hátsó ülésen. Két nagyobb vigyázta, amíg a szülők átmozgatták a szétdobált holmit. - A vásárban is veszek használt ruhát, ez meg ingyen van. A többi jó lesz tüzelőnek - értékelte a maradékot a családanya. Ezt a vasárnap délelőtti templomjárók már nem láthatták. Begyűjtötték a kukások. Megtisztult a Centrum környéke is. A Tisza Lajos yxj í m hu u w körúton hajlott hátú öregasszonyok még versenyt válogattak a kukásautókkal. TAKARÍTÓK. A külvárosban szombaton, a belvárosi utcákban vasárnap reggel lomtalanít a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. A menetrend azért alakult így, mert a szombati forgalom miatt a nagyautók nem férnek hozzá a szétrángatott szeméthez - tudtuk meg Bakacsi Zoltán szállítási és logisztikai vezetőtől. Tapasztalataik szerint a külvárosban több kályhát, kerékpárt, építési maradékot dobnak ki, de hozzáadódik még a két-három autónyi, „odacsempészett" szemét. A nagykörúton belül a ruhanemű, bútor jellemző. Mindezt három diszpécser irányításával szelektíven szedi össze 6-8 autó és 35-40 ember. Többször végigmennek az utcákon, mert sok a késő. A begyűjtés délután 3-ig is eltart. Egy szezonban ezer órát dolgoznak a 1100 tonna hulladékkal. Ez 15 millió forintba kerül. BELVÁROSI CSENDELET SZOMBAT ESTE Fotó: Segesvári Csaba ö további FOTÓK a témáról az interneteit! | www.delmagyar.hu A visegrádi négyek mérnökei Szegeden Szombaton véget ért a visegrádi négyek - Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország - mérnökszervezeteinek Szegeden megrendezett konferenciája. A találkozót Város és folyója címmel rendezték meg. MUNKATÁRSUNKTÓL A lengyel, szlovák, cseh és magyar mérnökszervezetek elnökségei 15 éve mindig megrendezik éves tanácskozásukat, idén október 9. és 11. között Szegeden találkoztak. Jövőre Karlovy Vary ad otthont a nívós eseménysorozatnak. A mostani, Város és folyója címmel megszervezett konferencián részt vett Mirko Oreskovics, a Mérnök Kamarák Európai Tanácskozásának elnöke is. A konferenciát záró, szombati sajtótájékoztatón Bodor Dezső, a Csongrád Megyei Mérnöki Kamara elnöke arra a kérdésre, milyen állapotban van a szegedi tiszai partfal, és mikor várható a felújítása, a következőket válaszolta: 2006 után, amikor minden idők legmagasabb árvízszintjét mérték Szegeden, és veszélyben volt a város, megerősítették az oldaltározókat, a partfalat, a szegedi oldalon a töltéseket. Kováts Gábor, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke pedig azt mondta, minden mást meg kell előznie a biztonságnak. Ezért létkérdés, hogy találjanak a költségvetésben 5-6 milliárd forintot erre a célra. A négy kamara vezetői közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben többek között a műszaki felsőoktatással és a mérnöki jogosultságokkal kapcsolatban fogalmaztak meg tennivalókat. A vendégek tiszteletére - akik az országban egyedülálló mérnökpanteont is megtekintették a Szent István téren szombaton kinyitották a műemlék víztornyot.