Délmagyarország, 2008. szeptember (98. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-29 / 228. szám
161A Dél Sportja Hétfő, 2008. szeptember 29. MEGSZEREZTE ELSŐ GYŐZELMÉT A RÖSZKE EGYÜTTESE Nyolcat gurított a Sándorfalva A labdarúgó megyei I. osztály hétvégi fordulójában a négy hazai és két vendégsiker mellett két döntetlen született. A Sándorfalva továbbra sem talált legyőzőre, sőt vasárnap nyolc góllal terhelte meg a Tápé hálóját. tudósítóinktól SÁNDORFALVA-TÁPÉ 8-0 (3-0) Sándorfalva, 300 néző. Vezette: Fodor. Sándorfalva: Dobó (Maszlag) - K. Tóth (Kiss), Vastag B., Radics, Kanász L., Gábor, Takács, Gonda, Kurucsai, Csúri (Bitó), Szűcs K. (Bank). Edző: Major László. Tápé: Bagdi - Farsang, Kiss, Kovács, Szélpál P. (Gerecz), Horváth, Szélpál A., Simon, Molnár (Kövecs), Szűcs, Szanka (Balogh). Edző: Hódi Mihály. Gólszerzők: Kurucsai (3), Kiss (2), Szűcs K., K. Tóth, Kanász L. Jók: Kurucsai, Vastag B., Takács, Kanász L., ill. Szűcs, Horváth, Simon. Ifjúságiak: Sándorfalva-Tápé 2-1 MINDSZENT-RÖSZKE1-2 (0-1) Mindszent, 150 néző. Vezette: Pálfi. Mindszent: Juhász - Sebestyén, Talmácsi, Borbás (Szobácsi), Antal (Török), Tóth Cs., Oláh, Muzsik (Bujdosó), Borsodi, Sziver, Kovács P. Edző: dr. Bálint László. Röszke: Földesi - Laczi N., Tóth I., Kovács, Sztuparity Z., Vecsernyés (Tóth D.), Laczi Z., Tanács A., Völgyi, Papdi (Bajusz), Farkas. Edző: Berki István. Gólszerzők: Borsodi, ill. Laczi Z., Völgyi. Jók: senki, ill. Farkas. Ifjúságiak: Mindszent-Röszke 0-3 CSONGRÁD-NAGYMÁGOCS 2-2 (1-1) Csongrád, 350 néző. Vezette: Galambosi. Csongrád Tiszapart SE: Bíró - Kozma, Forgó, Borbás, Túri, Lévai, Deli, Szeri (Bórák), Vérségi (Schal), Somodi (Keller), Bertók. Edző: Keller Mihály. Nagymágocs: Soós - Sándor, Skovka, Szepesi, Nagy (Magyar), Tóth E. (Nagy), Makai, Sándor, Markovics, Gulyás (Lengyel), Markovics. Edző: Györgyi István. Gólszerzők: Bertók (2), ill. Szepesi, Makai. Jók: Bertók, ill. mindenki Ifjúságiak: Csongrád-Nagymágocs 2-1 BALÁSTYA-ÚJSZENTIVÁN 1-1 (O-l) Balástya, 100 néző. Vezette: Erdősi. Balástya: Lippai - Németh, Jójárt G. (Batancs D.), Kordás, Bullás, Kovács (Batancs Zs.), Gajdacsi, Ábrahám, Jójárt T., Szabó, Balogh. Játékos-edző: Szabó Zsolt. Újszentiván: Udvari - Borbás, Drágity, Kószó, Papp, Dóra, Szabó (Illés), Szűcs T. (Veres), Aliev, Rabi (Simonyi), Szűcs D. Edző: Cs. Tóth Zoltán. Gólszerzők: Ábrahám, ill. Dóra. Jók: senki, ill. Udvari, Rabi, Papp. Ifjúságiak: Balástya-Újszentiván 0-3 r § wS^Br Ü - W • SSnK > * V mM^'-mt'"^m ^pfg ^fc . A GYÁLARÉTI MOLNÁR KAPUS ITT MÉG HATÁSTALANÍT Fotó: Segesvári Csaba SZVSE-GYÁIARÉT-KISTEIEK1-3 (l-l) Gyálarét, 100 néző. Vezette: Pocsai. SZVSE-Gyálarét: Molnár - Virág I., Virág J., István, Hegyesi Zs. (Balla), Hegyesi Á. (Magyar), Bogdán, Tóth, Kanálosi, Kenderesi (Boros), Zsikó. Edző: Sahin-Tóth Dezső. Kistelek: Fodor - Rácz, Bitó, Koncz F. (Tóth A.), Kiszner, Farkas, Kispál, Rostás, Koncz M., Koncz R. (Sisák), Kiss (Piacsek). Edző: Czeigerscmidt Roland. Gólszerzők: Hegyesi Zs., ill. Koncz M. (2), Kiszner. Jók: Virág I., Virág J., Molnár, ill. mindenki. Ifjúságiak: SZVSE-Gyálarét-Kistelek 3-0 DOROZSMA-SZENTESI KINIZSI 4-1 (l-l) Dorozsma, 200 néző. Vezette: Juhász. Kiskundorozsma: Kovács (Vasas) - Makai, Szabó Tibor, Ottlik S., Bálint D. (Szécsényi), Csányi (Tóth), Búzási, Szabó Tamás, Bálint T. (Marjanucz), Bosánszki M., Ottlik R. Edző: Ottlik Sándor. Szentesi Kinizsi: Miskolczi - Polyák Cs., Borbás, Bordács, Lajos, Boldizsár, Tóth Gy. (Pengő), Tóth l. (Polyák A.), Mihály, Páger, Pataki (Szabó). Edző: Bozóki Zoltán. Gólszerzők: Csányi, Szabó Tamás, Ottlik R. (2), ill. Tóth Gy. Jók: Szabó Tamás, Ottlik R., Szécsényi, Bosánszki M., ill. Mihály. Ifjúságiak: Dorozsma-Szentesi Kinizsi 4-2 MÓRAHALOM-ÁSOTTNALOM 3-1 (2-0) Mórahalom, 350 néző. Vezette: Kucsora. s. Mórahalom: Szűcs - Sebők, Illés, Varga, Sádt, Vér (Papdi), Imre, Pataki, Patarcic, dr. Szőke, Sztuparity (Simon). Edzők: Orosházi László, Tandari Zoltán. Ásotthalom: Vasuth - Papp (Bálint), Rasztik, Mozgai (Baza), Szilvási, Németh, Kothencz, Farkas, Andróczki, Tóth-Szeles, Patkós. Edzők: Hevesi Tibor, Gyenge Balázs. Gólszerzők: dr. Szőke (2), Sztuparity, ill. Németh. Jók: dr. Szőke, Sztuparity, Varga, ill. Mozgai, Rasztik, Németh. Ifjúságiak: Mórahalom-Ásotthalom 2-2 TISZASZIGET—KISZOMBOR 3—2 (l-Q) Tiszasziget, 100 néző. Vezette: Medovarszki. Tiszasziget: Varga - Tímár, Koza, Hajnal, Mazula, Schmíz, Szentágotai (Sándor), Kovács, Harmos (Szivák), Juhász I., Juhász Á. Játékos-edző: Mazula Zoltán. Kiszombor: Kander - Horváth K., Kalász, Horváth L., Lovászi, Tézsla, Kovács (Paku), Becsei, Veszelovszki, Molnár, Bojeczán (Csizmadia). Edző: Koczkás Zoltán. Gólszerzők: Szentágotai, Harmos, Juhász I. (11-esbóT), ill. Horváth L. (2). Kiállítva: Horváth K., Csizmadia. Jók: Hajnal, Mazula, Kovácsjuhász I., Juhász A., ill. Kander, Horváth L., Tézsla. Ifjúságiak: Tiszasziget-Kiszombor 3-3 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Sándorfalva 2. Mórahalom 3. Kiskundorozsma k. Kistelek 5. Ásotthalom 6. Kiszombor I. Csongrád 8. Nagymágocs 9. SZVSE-Gyálarét 10. Tiszasziget II. Újszentiván 12. Szentesi Kinizsi 13. Balástya 14. Tápé 15. Röszke 16. Mindszent 1 0 36- 7 22 1 1 22- 7 19 1 1 17- 8 19 2 2 23-16 14 1 3 13-12 13 0 4" 16-18 12 3 3 2 13- 8 12 3 3 2 21 - 17 12 3 1 4 17-19 10 2 3 3 10-14 9 4 15-17 8 4 9-12 8 1 3 4 14-20 6 4 6 - 23 6 1 6 7 - 22 4 1 6 7-26 4 2 2 2 2 1 3 Minden eredményből jutott Minden eredményből jutott egy-egy a Csongrád megyei csapatoknak a labdarúgó NB III Alföld csoportjában: a HFC nyert, az Algyő ikszelt, a Tisza Volán pedig kikapott. TUDÓSÍTÓINKTÓl Kiskunfélegyháza-HFC 1-4 (0-2) Kiskunfélegyháza, 150 néző. Vezette: Czirbuly. Kiskunfélegyháza: Tóth P. - Huber (Szalai), Kádár T., Nemes, Fricska (Kerekes) - Bagi, Újvári, Tóth I., Czibolya - Szabó A., Bekó (Lénárt). Edző: Lódi László. HFC: Kispéter - Szűcs R., Antal, Huszár, Mucsi D. - Sipos, Kis K. (Vér A.) - Varga M. (Szabó i.), Nagy A. (Horváth R.), Marton Rácz D. Edző: Rostás Károly. Gólszerzők: Czibolya, illetve Marton, Rácz D., Nagy A., KisK. A hazaiak léptek fel támadólag, de a vásárhelyiek már a találkozó elején lőtt góljukkal jelezték, győzelmi céllal érkeztek a Bács-Kiskun megyei városba. Az első félóra végén már megnyugtató volt a vásárhelyiek előnye. Szünet után is a hazaiak próbálkoztak, és amikor Huszár ápolása miatt némi zavar támadt a HFC hátsó alakzatában, sikerült is szépíteniük. A gól után feléledtek a félegyházi remények, de Nagy András szenzációs fejes gólja döntőnek bizonyult. A hajrában több nagy helyzetet is kihagytak a vásárhelyiek, így akár nagyobb arányban is győzhettek volna. Rostás Károly: - Szépségdíjas gólokkal háláltuk meg a Félegyházára minket elkísérő szurkolóink biztatását, ami sokat segített a csapat sikeres szereplésében. Jók: Kádár T. és Tóth I, illetve Antal, Mucsi D., Varga M., Nagy A. és Marton. AlGYÖ-ÉRD 1-1 (O-l) Algyő, 200 néző. Vezette: Rácz B. Algyő: Korom - Retek, Vass J., Varga F. Végh (Makra), Kothencz, Tóth A., Krucsó Balogh, Pálinkó, Daróczi (Krajczár). Edző: Tóth Ákos. Érd: Szabó G. - Nagy G., Jakab, Horváth L., Gál K. - Megyeri (Csizmadia), Flórian (Kádár), Gál l., Csák (Herczog) - Bóta, Sárdi. Edző: ifj. Nóvák Ferenc. Gólszerzők: Pálinkó, ill. Bóta. Kiállítva: Balogh*. Mindkét edző joggal sirathatja elhullajtott pontjait az izgalmas összecsapás után. A hazaiak menetrendszerűen ajándékoztak egy korai (12. perc) vezető gólt a vendégeknek, és a hátrányt csak többszöri átszervezéssel és cserékkel bírták kiegyenlíteni a 72. percben. A győzelemért folytatott őrült rohanásban egyértelműen csak a támadásokra koncentrált, míg az érdiek eközben ordító helyzeteket kihagyva majdnem üres kézzel távoztak. Tóth Ákos: - Ismét adtunk egy félidönyi előnyt, majd kamikazejátékba fogtunk, szerencsére áldozatok nélkül. Jók: Retek, Kothencz, Tóth A., ill. Szabó G., Jakab, Horváth L., Bóta. HONVÉD II.-TISZA VOLÁN 5-2 (t-i) Budapest, 50 néző. Vezette: Eke. Honvéd II.: Kunsági - Szabó, Madar, Hidi, Maboc - Dobos, Albaracin - Tárkányi, Ivancsics, Arsenijevics - Mariéra. Edző: Borgulya István. Tisza Volán: Czirják - Mészáros, Grünwald, Vida, Szabó A. - Szilágyi (Török), Mórocz - Baji, Huszárik (Herczeg), Beretka - Kazi. Edző: Buchholcz Gábor. Gólszerzők: Arsenijevics (2), Dobos (11-esből), Hidi, Ivancsics, ill. Baji, Beretka. Kiállítva: Baji. Bátran támadott a Tisza Volán, melynek eredményeként a 10. percben Huszárik indításából Beretka kijátszotta védőjét, majd bal oldaü beadásából Baji a jobb alsó sarokba lőtt, O-l. A 24. percben szögletrúgás után csúsztatott fejessel kiegyenlített a hazai csapat. A második félidő két gyors góllal kezdődött, a 46. percben a Honvéd, majd a 47. percben a szegedi gárda volt eredményes Beretka 14 méterről leadott lövése révén. Az 55. percben egy kontratámadásból büntetőhöz jutott a Honvéd, melyet értékesítve ismét vezetést szerzett. Ezután nagy erővel támadott a Szeged, de a helyzeteket nem értékesítette. A 75., majd a 85. percben újabb góllal növelték előnyüket a hazaiak, 5-2. Az eredmény ellenére a Volán nem játszott alárendelt szerepet, nagyobb odafigyeléssel akár pontot is szerezhetett volna a Honvéd otthonában. Dr. Buchholcz Gábor: - Durva egyéni hibák miatt pontatlanul távozunk Budapestről. Jók: Dobos, Mariéra, Hidi, Arsenijevics, ill. Vida, Beretka, Baji. További eredmények: Gyula-Izsák 2-1, Újbuda-Monor 6-2, Szolnoki S.-Orosháza 2-0, Kecskemét II.-Budafok 2-0, )ászapáti-Dabas 1-2. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Kecskemétit 2. Algyő 3. Budafok 4. Honvéd II. 5. Szolnoki S. 6. HFC 7. Érd 8. Gyula 9. Tisza Volán 10. Orosháza 11. Újbuda 12. Izsák 13. Monor 14. Dabas 15. Kiskunfélegyháza 16. Jászapáti 7 0 1 25- 8 21 5 2 1 18-10 17 1 2 12- 6 16 4 0 15- 5 16 3 1 19- 8 15 2 2 15-12 14 3 3 2 9- 7 12 3 1 4 15-13 10 3 1 4 12-14 10 2 3 3 10- 12 9 2 2 4 14- 21 8 4 6-13 8 5 11-20 7 1 2 5 10-15 5 1 2 5 6- 21 5 1 1 6 4-16 4 2 2 2 1 Vendégek fordulója volt - négy csapatnak is tizenhat pontja van A labdarúgó megyei II. osztályban a hétvégén nem alkudtak egymással a csapatok, nem játszottak döntetlent. A három hazai sikerre öt vendéggyőzelem volt a „válasz". A Fábiánsebestyén-Baks rangadót a látogatók nyerték. Igazán érdekesen alakul a bajnokság, az első négy helyezett csapatnak 16 pontja van. Vezet a Székkutas, második a Szőreg, harmadik az újonc Baks, míg negyedik a szintén újonc Makó ll.-Phoenix gárdája. A csoport harmadik újonca, a Forráskút éppen az utóbbi csapattól szenvedett súlyos, 5-O-s vereséget. Nem sziporkázik a Bordány sem, pedig a helyi közönség még egy éve a megyei I. osztályban láthatta a kedvenceket, jelenleg sereghajtók, és még győzelmet sem arattak. TUDÓSÍTÓINKTÓl SZÉKKUTAS-UNIVERSITAS 4-2 (3-0) Székkutas, 100 néző. Vezette: Balázs. Székkutas: Kovács - Gulyás (Forrai L.), Szabó, Nagy (Orgovány), Marton (Forrai S.), Musa, Újvári, Katona (Hegedűs), Balogh, Kis, Szél (Sipos). Edzők: Dóda Attila, Kiss János. Universitas: Seres - Terjéki T., Kószó, Terjéki l., dr.Török, Paksi (Aszódi), Degovics (Patocskai), Szélpál (Pekli), Kárász, dr. Zádori, Váczi. Edző: dr. Miskolczi József. Gólszerzők: Újvári (2), Balogh, Katona, ill. Terjéki T., Patocskai. Jók: mindenki, ill. Kárász, Patocskai, Szélpál, Terjéki T. FÁBIÁNSEBESTYÉN-BAKS 0-3 (O-l) Fábiánsebestyén, 200 néző. Vezette: Varga. Fábiánsebestyén: Varga Dudás - Kabai, Harkai, Nagy I. (Jusztin, Verők), Rózsa, Banka, Györgyi, Horváth, Molnár (Szabó), Nagy Á., Gránitz. Edző: Nagy István. Baks: Tóth - Bereczki, Balogh, Papp, Fülöp, Pomázi, Székesi, Horváth, Bánfi, Balasi (Varga), Kapornai (Turi). Edző: Turi István. Gólszerzők: Bereczki, Bánfi (2). Kiállítva: Bereczki. • Jók: senki, ill. az egész csapat. Ifjúságiak: Fábiánsebestyén-Baks 3-1 CSANÁDPAtOTA-ZSOMBÓ 4-1 (O-l) Csanádpalota, 100 néző. Vezette: Tóth. Csanádpalota: Gál - Zielbauer, Nagylaki, Preduti (Klembucz), Molnár, Erdélyi (Bóna), Merlák (Kabai), Nyári J. (Zádori), Halász, Kovács (Nyári G.), Csókás. Edzők: Molnár László, Putárik György. Zsombó: Mihálffy B. - Beleznai, Túri, Zádori, Gaál (Dudás), Takács, Csikós, Szűcs, Zetkó, Molnár, Busa. Edző: Mihálffy Zsolt. Gólszerzők: Erdélyi, Csókás, Preduti, Halász, ill. Molnár. Jók: az egész csapat, ill. senki. TÖMÖRKÉNY-DESZK1-2 (0-2) Tömörkény, 100 néző, Vezette: Sipos. Tömörkény: Bontovics - Kormos, Bartucz (Koncz), Kasza, Juhász, Sallai, Túri (Elekes), Forgó, Ormándi (Kasper), Kádár, Dombi. Edző: Korom Tibor. Deszk: Apró - Bertha, Faragó, Szilágyi, Túri B., Tóth G., Túri A., Dobránszki (Radeczki), Samu, Szalma (Tornán), Tóth Á. Edző: Gonda József. Gólszerzők: Koncz, ill. Túri A (2). Kiállítva: Juhász, ill. Túri A. Jók: senki, ill. Apró (a mezőny legjobbja), Túri A., Samu. Ifjúságiak: Tömörkény-Oeszk 2-0 ÚJSZEGEDI TC-SZŐREG1-3 (0-2) Szeged, Kertész utcai pálya, 150 néző. Vezette: Bánáthy. UTC: Béri - Péczeli, Farkas, Bálint, Joó (Török), Molnár (Hegedűs), Szabó, Szántó, Fejsze, Bodó, Vékes (Fekete). Edző: Pálfi Zoltán. Szőreg: Kiss - Tóth T., Németh, Móra, Csala, Jankó, Kiss M. (Maslac), Csikós, Tóth A., Kéri, Sajtos. Edző: Véber Ferenc. Gólszerzők: Fejsze, ill. Tóth T., Csikós, Sajtos. Jók: senki, ill. Csikós, Móra, Csala. Ifjúságiak: Újszegedi TC-Szőreg 2-1 BORDÁNY-CSANYTELEK 2-3 (l-l) Bordány, 50 néző. Vezette: Király. Bordány: Lippai - Csonka, Bán, Vass, Mészáros N. (Gedai), Nógrádi, Veres (Dobó), Szabó Zs., Makra, Lajkó (Császár), Juhász. Edző: Daru Sándor. Csanytelek: Reinhardt - Fodor, Mészáros, Tóth, Németh, Tari (Szabó), Kovács, Gál' (Györgyi), Magyar J., Tápai, Kósa (Bálint). Edző: Csányi József. Gólszerzők: Szabó Zs. (11-esből), Juhász, ill. Magyar!., Szabó, Györgyi. Jók: Veres, Juhász, ill. Magyar J., Györgyi, Szabó, Reinhardt. Ifjúságiak: Bordány-Csanytelek 5-3 FORRÁSKÚT-MAKÓ il.-PHOENIX 0-5(0-3) _ Forráskút, 100 néző. Vezette: Cseh. Forráskút: Kertész - Kálmán (Repkó), Goda, Jenei (Sisák), Tóth I., Süli P., Kurucsai, Deák, Fodor, Tarján, Hódi. Edző: Antal Róbert. Makó: Flórián - Muskó, Szegedi, Tari, Juhász, Berecz, Görbe (Kacsner), Rakity (Köteles), Aigner (Budai), Nagy, Csamangó. Edző: Madránszki Zoltán. Gólszerzők: Aigner, Nagy, Csamangó (3). Jók: senki, ill. Csamangó (a mezőny legjobbja), mindenki. Ifjúságiak: Forráskút-Makó II. Phoenix 6-2 ÜLIÉS-APÁTFALVA 2-1 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Székkutas 8 5 1 2 24• 9 16 2. Szőreg 8 5 1 2 20• 9 16 3. Baks 8 4 4 0 16-• 7 16 4. Makó ll.-Phoenix 8 5 1 2 15•10 16 5. Zsombó 8 4 1 3 16-•12 13 6. Fábiánsebestyén 8 4 1 3 18•15 13 7. Üllés 8 4 1 3 13•14 13 8. Csanádpalota 8 4 0 4 21•16 12 9. Apátfalva 8 3 3 2 13•13 12 10. Csanytelek 8 4 0 4 11• 17 12 11. Tömörkény 8 3 2 3 18•17 11 12. UTC 8 2 2 4 18•14 8 13. Deszk 8 2 2 4. 12-18 8 14. Forráskút 8 1 3 4 10•25 6 15. Universitas 8 2 0 6 12-•30 6 16. Bordány 8 0 2 6 14-•25 2