Délmagyarország, 2008. szeptember (98. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-25 / 225. szám

NAGY ALBERT MŰVÉSZETI VEZETŐ LESZ, HELYÉT GOMBOS ANDRÁS VESZI AT Csütörtök, 2008. szeptember 25. Aktuális 15 Szeged eddig kétszer fizetett ALIG TÖBB MINT 2000 ÖNKORMÁNYZATI LAKÁS MARAD A 90-es évek elején még több mint 20 ezer bérlakás volt Szegeden, szá­muk a privatizáció következtében 2000-re zsugorodhat. A mintegy 60 ezres szegedi lakásszámhoz képest kevés a bérbe vehető' otthon. Egy fiatal pár előtt az eladósodáson kí­vül nincs más perspektíva. FEKETE KLÁRA Havi 35-40 ezer forintot szívesen kifi­zetnének egy kétszobás lakásért azok kást. Bérlakásfronton ugyanis még ezer szállal kötődünk a múlthoz: a mai önkormányzati tulajdonú lakások nem „klasszikus" bérlakások, azok­hoz jogok - vagyoni érték, örökölhető­ség - kapcsolódnak. Ezért ma hivata­los úton - vagyis nem a szabadpiacon - csak úgy lehet bérlakáshoz jutni, ha valaki szociálisan rászorult, vagy úgy­nevezett piaci típusú bérlakás bérleti jogát vásárolja meg pályázat útján. Amennyiben viszont a jelenlegi 5080 ZSINAGÓGÁS BÉLYEGSOROZAT A negyedik szegedi őszi zsidó kulturá­lis fesztivál kísérőrendezvénye ma délelőtt H-kor kezdődik az új zsinagó­gában. Bemutatkozik a zsinagógás bé­lyegsorozat, majd Csanádi László or­gonajátékában és a Golda Meir sza­lonzenekar produkciójában gyönyör­ködhetnek az érdeklődök. OLASZ-MAGYAR INNOVÁCIÓS NAP Az olasz nagykövetség és a Szegedi Tu­dományegyetem olasz-magyar innová­ciós napot szervez ma 9 órától a Dugo­nics téri Olasz Intézetben. A biotechnoló­giával, biomolekuláris gyógyszerekkel, nanotechnológiával kapcsolatos előadá­sokon bemutatkozik például az SZTE két, működő regionális tudásközpontja, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóintézete és számos olasz partner is, megvitatva a további együttműködés bányait. AZ 5-ÖS ÚT SZEGEDRE BEVEZETŐ SZAKASZÁN, A DOROZSMAI ÚTI KERESZTEZŐDÉSBEN IS JAVÍTANI KELLENE Fotó: Segesvári Csaba Aszfalt helyett beton Hiába nyelt el százmilliókat a Buda­pesti út, a Kossuth Lajos sugárút és a nagykörútjavítása. Hiába tűrték a közlekedők a sokhetes káoszt. Megint nyomvályúk gyűrődnek, krá­terek nyílnak a főútvonalakon. A megoldás? Létezik olcsó, tartós be­ton, de nem szabványos, és a javítás hosszú útlezárással jár. BOMBÁI TÜNDE Aki azt mondja, lehetetlenség kivé­deni az éjjel-nappal áramló kamion­csordák és a hőség útroncsoló terhét Szeged főcsapásain, az téved. Van arra példa, hogy az építők rendes burkolatot készítettek: két sávon, öt-' venméternyit az 5-ös út Cora előtti lámpája előtt. A Budapesti út, a Kos­suth Lajos sugárút és a nagykörút kátyúzását lehet elölről kezdeni. Megint nyomvályúkban imbolyog­nak a kamionok. Ahol sínek keresz­tezik az úttestet, gödrök tátonganak. A sávok harminc-ötven méterenként rapszodikusan keresztbehasadtak. Másutt hosszában repedt szét a bur­kolat. Az állami utakért felelős Magyar Közút Kht. elnézéskérés és magyará­zat helyett mossa kezeit. Illetékesei azt nyilatkozzák: a 12 centis, kétrétegű útra öntött aszfalt minősége között „zongorázni lehet a különbséget". A Cora-csomópont abban különbö­zik a többitől, hogy ott speciális be­tont használtak - tudtuk meg a szóvi­vőtől. Ez nem magyar szabvány, ha­A Budapesti úti és a nagykörúti kálváriáról 2007. október 15.: Késik a beton, a kezdésre várnak a Hódút Kft. munkásai a Budapesti úton. 2007. november 23.: Sok dugóval és nagy hisztéria után egy hét múlva befejeződik a Cora-kereszteződés 85 méterének és az 5-ös út Párizsi körútig tartó szakaszán 8 csomópont felújítása 172 millió forintból. 2008. április 10.: A nagykörút két kilométere, valamint a Deszk-Klárafalva közötti három kilométere újul meg május végére 116,7 millió forintból, a kivitelező a Swietelksy Építő Kft. 2008. május 16.: Tehetetlenül nézték a rendőrök a megadugót, lezárták Szeged 12 csomópontját. 2008. június 28.: Megint csattognak az aknatetők a nagykörúton, reped a Kossuth Lajos sugárút. aszfalt nem aszfalt. Főleg ha rossz mi­nőségű anyaggal burkoltak, és alatta az útalapot nem erősítették meg. Lég­rádi Veronika sajtószóvivő tájékozta­tása szerint ők ellenőrzik az aszfalt összetételét. Csakhogy a minta és az BELEHÚZNAK. Idén a közút kht. az újrakátyúzást még elvégezteti, de ennek pontos időpontja a kivitelező munkarendjétől függ. A megyében beígért többi útjavításra már közbeszerzési eljárást írtak ki. Idén - az ügymenettől és az időjárástól függően - javítanak: Szeged szélétől a 63-ason Szőreg főteréig, Deszk és Klárafalva között a kimaradt szakaszon, a Belvárosi temetőtől az Útkaparó csárdáig, Nagylakon, Szőreg és Kübekháza, Vásárhely és Földeák, illetve Szentes és Szegvár között, továbbá De­rekegyházon, a kisteleki autópálya-lehajtó és a vasútállomás között, valamint a makói Lonovics sugárúton. nem amerikai, ráadásul olcsóbb, és láthatóan tartósabb is, mint bármi­lyen aszfalt. Tehát a kátyúhibáknak hivatalosan nincs felelőse, merthogy szerződés szerint a kivitelezőn csak azt a felső 12 centit lehet számon kér­ni, amit valóban ő csinált. Vagyis ha ezek után törik, reped, gyűrődik az aszfalt, akkor a régi útalap a hibás. Le­het újból foltoztatni, garanciában. Kér­déseink nyomán kiderült: ha újracsi­náltatnák a Budapesti utat és a Kos­suth Lajos sugárút nagy kereszteződé­sejt, aszfaltból 80 millióba kerülne, s hónapokra le kellene zárni az úttest felét, hogy dolgozhassanak. Erre - ér­tesüléseink szerint - nem lenne pénz. Helycsere a Szeged Táncegyüttes élén El Rossz döntés volt a kamattámogatás A lakáshitelezés állami segítése mára már pénzkidobássá vált - nyilatkozzák szakértők -, mivel évi 120-130 milliárd forintba kerülsz államnak. A támogatásokkal ugyanis luxusingatlanok építését segítették, egy részük pedig nem a lakossághoz, hanem a bankokhoz és az ingatlan-, illetve építési vállalkozókhoz került. Lemondott a Szeged Táncegyüttes ed­digi vezetője, Nagy Albert. Művészeti vezetőként dolgozik tovább. A lépés előzménye, hogy a neves együttes nem vállalt szerepet sem az idei nemzetközi néptáncfesztiválon, sem az annak gá­laműsorátjelentő Benyovszky-pro­dukcióban. Az együttes fenntartójá­nak, a Területi Művelődési Intézmé­nyek Egyesületének (TEMI) elnöke teg­nap Szegedre érkezett. Ő a vezetővál­tást a város és az együttes kapcsolatá­nakjavításával magyarázza. MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap délután egyesületi közgyűlés­re Szegedre érkezett a Területi Művelő­dési Intézmények Egyesületének (TE­MI) vezetősége. E civilszervezet a fenntartója a TEMI Szeged Táncegyüt­tesnek és a hozzá kapcsolódó alapfo­kú művészeti iskolának. Többek közt azért jöttek, hogy bejelentsék: Nagy Albert együttesvezető feladatait ez­után Gombos András veszi át. Gom­bos művészeti vezetői feladatkörét pe­dig ezentúl Nagy Albert látja el. - Nem kérdőjelezzük meg Berci bá­fil ALACSONY LAKBÉREK. 2010-ben, amikorra eléri a plafont az önkor­mányzati lakások bérleti dija, egy 50 négyzetméteres panelért ha­vonta 12 ezer 850 forintos lakbért fizetnek majd a szociális alapon bent élők, négyzetméterenként 257 forintot. A szabadpiacon 50-60 ezer forint az albérlet díja. bérlakásból a vételre felkínált 2800-at mind egy szálig megveszik a bérlők, mindössze 2280 marad a város tulajdo­nában. A 90-es évek elején még több mint 20 ezer önkormányzati tulajdonú lakást tartottak számon Szegeden. De ezt nem látja tragikusnak Németh István, az IKV Zrt. elnök-vezérigazgató­ja. Szerinte bérlakásügyben mindent elölről kellene kezdeni: ha újak épül­hetnének a magántőke bevonásával, akkor abban bárki lehetne bérlő. Szege­den az utóbbi tíz évben a Cserzy Mihály és az Arany János utcában épült 78 bér­lakás is még a régi beidegződés szerinti: maguk a lakások a „szociálisak", nem a bennük lakó bérlők. Ezeket kiegészít­ve további 50 panelt vett még az IKV Zrt., szintén szociális célokra. Szentgyörgyi Pál, Szeged gazdasági alpolgármestere szerint is érdemesebb eladni a meglévő bérlakásállományt, és más fejlesztésben gondolkodni. A jelen­legi rendszer hibája, hogy ha az önkor­mányzat épít, kétszer fizeti meg az árát: egyszer, amikor kifizeti a lakás árát, má­sodszor meg akkor, amikor a karbantar­tására költ: a jelenlegi lakbérekkel nem lehet őket fenntartani, majd felújítani. SS HARMINCHAT ÉVE EGYÜTTESVEZE­TŐ. - A vezetőváltás az együttes szakmai munkájában semmiféle változást nem hoz. Gombos And­rás személyében már hat éve megtaláltam az utódomat ­mondta el Nagy Albert. A Haran­gozó Gyula-díjjal elismert, neves szakember 1972 óta vezette a Sze­ged Táncegyüttest. MOLNÁR GÉZA MEGKÖSZÖNI NAGY ALBERT EDDIGI MUNKÁJÁT Fotó: Karnok Csaba a fiatal házasok, akiknek nincs pén­zük saját tulajdonú ingatlan vásárlá­sára, vagy úgy gondolják: nem akar­nak egy életre eladósodni. Sőt az is megfordul a fejükben, hogy nem sze­retnének Szegeden gyökeret verni, in­kább ugrásra, költözésre készen állná­nak egy jobb állás reményében. Ennyi pénzért jó állapotú albérletet nem lehet találni a városban, és isme­retlen az a konstrukció is, amelynek értelmében ma csak úgy bemehetné­nek a „városhoz", és holnaptól már bérbe is vehetnének egy üres, kifes­tett, jó karban lévő önkormányzati la­ÚJONNAN ÉPÜLT SZOCIÁLIS BÉRLAKÁSOK AZ ARANY JÁNOS UTCÁBAN Fotó: Frank Yvette esi művészeti kvalitásait, sőt nagyon sokat köszönhetünk eddigi munkájá­nak. Viszont bizonyos szervezeti prob­lémákat rendezni kellett. Emellett kaptunk olyan jelzéseket, amelyek alapján változtatni kell az együttes­nek a várossal fennálló viszonyán ­magyarázta a vezetőváltást Molnár Géza. A TEMI elnöke szerint javítani kell a Szeged és a nevét viselő tánc­együttes kapcsolatán, ennek biztosíté­kát pedig Gombos Andrásban látják. Kérdésünkre elmondta: döntésük­höz hozzájárult a tény, hogy a Szeged Táncegyüttes nem vállalt szerepet sem az idei nemzetközi néptáncfesztivá­lon, sem annak gálaműsorában, a Be­nyovszky című táncjátékban. Lapunk­ban augusztus elején megírtuk: a ní­vós produkcióiról ismert, számtalan szakmai díjjal kitüntetett táncegyüttes húsz, népviseletbe öltözött pár fellé­péséért 800 ezer forintot kért, de a fesztivál szervezői ingyen akarták őket megnyerni a feladatra. Ezután 200 ezer forintot ajánlottak a részvé­telért, de ezt a Szeged Táncegyüttes vezetője kevésnek minősítette, ezért elzárkózott e szegedi fellépésektől. FOTÓSAINK A MEGYEHÁZI TÁRLATON A Lajos Sándor Fotóklub ötvenedik jubi­leumának tiszteletére kiállítás nyüt a me­gyeháza (Szeged, Rákóczi tér) aulájában 21 fotóművész felvételeiből. Az október 11-éig látogatható tárlaton lapjaink mun­katársai - Gyenes Kálmán, Horváth De­zső, Németh György, Schmidt Andrea és Somogyi Károlyné - is bemutatkoznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom