Délmagyarország, 2008. szeptember (98. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-22 / 222. szám

Csütörtök, 2008. szeptember 17. Megyei tükör 17 Törökök, szerbek rohamoztak a hatart Több mint 2 millió 600 ezer utas, 683 ezer autó, 17 ezer 200 autóbusz ás 58 ezer kamion fordult meg a röszkei határon ezen a nyáron. Ezt a hatalmas ro­hamot sikerült ugyan levezényelni, de ha azt szeretnénk, hogy a jövőben ne alakuljanak ki kaotikus állapotok Röszkén, egy határ közeli pihenőhely ki­építésére lenne szükség - véli Binszki József röszkei vámparancsnok. rnnmm Binszki József őrnagy munkahe­lyének, a röszkei vámhivatalnak nyári viszontagságait már korábban megis­merhették olvasóink. Emlékezzenek a riportokra: ezt a határkaput olyan ost­rom alá vették, hogy nemegyszer hosszú kilométereken át torlódott a határátlépésre váró kocsik sora. Már­pedig egy ilyen rohamot bírni kell erő­vel, idegekkel is. - Csapatmunka eredményeként si­került úrrá lenni a „kaotikus" állapo­tokon - dicsérte munkatársait Binszki József -, amik azért alakultak ki, mert • f§ Nehezen fogadják el, W # hogy csak ennyit bír el az átkelő. Binszki József a mindennapok határ menti forgalma összeadódott a görögországi nyaralók és a szabadságra utazó török és szerb vendégmunkások milliós tömegével. A végrehajtó szolgálat mindenkori lét­számát megemeltem, a kiadható sza­badságot korlátoztam, a határátkelő­hely áteresztő képességét - a határren­dészettel közösen - maximalizáltuk. A be- és a kilépő személyforgalom szá­mára összesen 5-5 forgalmi sáv áll rendelkezésre. Ezt a belépő oldalon a forgalmi rend megváltoztatásával ese­tenként akár 10 sávra is megnöveltük. Binszki őrnagy úgy ítéli meg, a 17 hektáron elterülő átkelő áteresztőké­pessége ehhez a forgalomhoz nem ele­gendő. - Nálunk a közvélemény nehezen fogadja el, hogy csak ennyit bír el az átkelő. Még a rendkívül korszerű, vi­szonylag közeli Tompára sem mennek át az utasok, ahol pedig a legtöbbször alig alakult ki hosszú várakozás. Kö­szönhető mindez a modern technoló­gia egyik vívmányának, a GPS-nek. A messziről nagy távolságokra utazók beütik GPS készülékükbe az úti célt, és ez a szerkezet az autópályára tereli őket, ha kell, ha nem. Arra büszke va­gyok, hogy a részünkre előírt kötelező minimális vámellenőrzés mellett (ami elnevezésével ellentétben meglehető­sen alapos vizsgálatot takar) az uta­sok sohasem a vámellenőrzés miatt kényszerültek várakozásra. A tiszaszi­geti átkelőről annyit: csak a magyar és szerb állampolgároknak jelent egérutat, ennek segítségével elkerül­hetik a többórás várakozást. Röszke alapvető gondjainak megoldásában azonban nem játszik szerepet. - Röszkén a várakozás során fellépő SS HORVÁTH DEZSŐ Az adalék: vízkőoldó A tök kopasz ember összes hajaszála visszatérne a fejére, és az égnek állna, ha meghallaná, hogy vizkőoldóval itatják. Nem arról akarunk most szólni, amely a boltok háztartási vegyszereket kínáló polcairól emelhető le, mert az sósavat tartalmaz, és aki eleve savtúltengésben szenved, úgyse inná meg. Van enyhébb változata is. Hogy miben enyhébb, és miben ártalmasabb, majd kiderül. Emlékszünk még rá? Egykor, nem is olyan régen, a gépkocsik hűtővizébe keverhető fagyálló folyadékkal dúsították a csapnivaló borokat. Valamivel ké­sőbb a szélvédők tisztítására szánt löttyből keverték a szeszt. És a műtrágyán hizlalt, pancsolt borokra nem emlékszünk? Szesztestvérek ki nem mondott tör­vénye: mindegy, hogy mi, csak ártson! Lehet egy ártalommal több? Akár egészséges népmozgalomnak is fölfoghatnánk azt a divatot, hogy ma­napság szinte ki se lép az utcára a fiatal nemzedék úgy, hogy valami italos flakon ne lenne a kezében. Legtöbbször színes - és cukros - lötty van benne, és csak nagyon ritkán ásványvíz. Kutyasétáltatás vagy édes randevú az úti cél, mindegy. Két csók között egy korty mindig jól jön. A sima kóla, netán a szesszel bélelt is szóba jön ter­mészetesen. Az utóbbi leginkább a bandázó társaságok kedvelt kísérője. Sokan elmondták már, hogy a cukrozott ital a dundivá válás legavatot­tabb szorgalmazója, és a túlsúlyosság mellett korai cukorbaj előidézője is le­het. Két egyetemi nagy emberünkkel (Bodosi Mihállyal és Galbács Zoltánnal) beszélgetve forogta ki a szó az egyébként szintén százszor hallott, és nagyon veszélyes közitalt, a kólát. Ügyészségi vádiratba is beillene. Egyikük azt mondja, operált már olyan fiatalt, akinek a koponyája úgy elpuhult, be lehetett nyomni, mint a labdát. Agyi katasztrófák tartoznak orvoslási föladatai kö­zé, azért látta, ahol csontkeménynek kellene lennie valaminek, az puha. hf?rt kioldot­ta belőle az anyagot a kólaital. Nem mertük továbbgondolni. A korunk szinte népbe­tegségévé előlépett csontritkulásban nem játszik szerepet ugyanez az élvezeti cikk? Ö mondta azt is, ha a vizköves vécékagylót este valaki belocsolja kólával, reg­geli lehúzással eltűnik a vízkő. Háziasszonyoknak ajánlott, természetesen külsőleg. A másik tudós koponya vegyészetben érdekelt, és munkaköri föladatként is vizsgálja élelmiszereinket. Szemléletes példát hoz elő ő is. Ha az iskolai tanulmánya­itkezdő gyermek kihulló tejfogát egy pohár kólába teszi bele, igen hamar eltűnik a tejfog, csak a hártyája marad. Bizonyító kísérletükben azért támaszkodnak a tejfo­gakra, mert az egyébként is kihullik, de a maradó fogsor is károsodik. Legyen elég igazoló ereje a kólázást követő fogkefés fogmosásnak. Egykettőre elfogy a zománca. Mosolyogni veszélyes! Ö is említi a direkt vízköoldást, példáját a kőművesszakmából kölcsönzi. Ha a mindenféle malterral és rászáradt meszezéssel összemaszatolt kőpadlót kólával ön­tik nyakon, könnyen fóltörülhető az egész. Mosolygósan szép lesz tőle a padlat. Ami tehát árt a fognak, használ az előszobának. Tessék megkapaszkodni: rozsdamaróként is jó a kóla. Tudom jól, az erős dohányost se ingatja meg a cigarettásdobozra írt inte­lem, mégis megfordult a fejemben, nem kellene-e minden, ártalmunkra dolgo­zó, veszedelmes üdítő flakonjára rányomtatni: Káros az egészségre!? Furcsán adná ki magát, az biztos, de ha naponta csak egy ember fogadná meg a sok millióból, az is haszon lenne. Tartok azonban attól is, Abel törvénye is hat. Tamási Áron írja híres könyvecskéjé­ben, ha álmában eltalál puskájával egy hargitai kanördögöt, azonnal kettő lesz belőle. Nem fogynak, szaporodnak inkább. Abel testvérei vagyunk, a rengetegen kívül is. A szegény labdafejű gyerekeket, fogatlan testvéreiket, görbülő lábú fölnött­jeinket legalább sajnáljuk egy kicsikét! Akár nagyon is szabad. SZUK KERESZTMETSZET. F0SZEZ0NBAN GYAKORI VOLT A 4-5 0RAS VARAK0ZAS R0SZKEN áldatlan állapotokra megoldást az átke­lőtől alig néhány száz méterre tervezett, infrastrukturálisan megkezdett, de saj­nos a mai napig ki nem épített pihenő­hely jelentene, amely kulturált és nagy befogadóképességű parkolót, benzinku­tat, éttermet, WC-t, szálláshelyet és egyéb létesítményeket foglalna magá­ban - vélekedik Binszki József. Aki el­mondta: belépő oldalon augusztus 23-án 5 óra várakozás volt a csúcs, mig kilépő oldalon többször is - így július 5-én, „GYÚRNI" JÁR. A 45 éves Binszki József tizenhat éve pénzügyőr, 1999 óta dolgozik vámhivatal parancsnoki beosztásban. 2004. január l-jén vette át a röszkei vámhi­vatal parancsnoki tisztét. Előtte a kelebiai, azt megelőzően a battonyai vámhivatalt vezette. A nős, gyermekeit nagy szeretettel nevelő édesapa rendszeresen sportol. „Gyúrni" jár, de - mint mondja - csak úgy öregesen. Hobbija a gyümölcskertész­kedés, de ha tehetné, szabadidejét legszívesebben raftinggal és síeléssel töltené el családja és barátai társaságában. Fotó: Miskolczi Róbert 12-én, augusztus 2-án - előfordult, hogy 4-5 órát kellett az utazóknak várniuk. - Ha mindent összevetünk, ezen a nyárom 2 millió 623 ezer 176 utas, 683 ezer 675 autó, 17 ezer 199 autóbusz és 58 ezer 186 kamion fordult meg a röszkei határon, míg a tiszaszigeti átkelés lehe­tőségét „csak" 57 ezer 653 utas és 29 ezer 278 autó vette igénybe. A vámhiva­tal létszáma 130, amelyből a hivatásos állomány 112 főt tesz ki. Kaptunk segít­séget a regionális parancsnokságtól, de alapvetően a magunk erejéből oldottuk meg a felmerülő problémákat - értékelt Binszki őrnagy. - Munkatársaim tényleg nagyon odatették magukat. PALOTÁS 1ÓZSEF VISSZAJÖTT A DON-KANYARBÓL, HOGY ELVEGYE RÓZSIKAT Hatvan éve együttl szeretetben A szegedi Palotás József és felesége 1948. szeptember 18-án házasodott össze. Minden évben megünnepel­ték a házassági évfordulójukat. Az ötvenedik után azzal álltak fel az asztaltól, hogy talán ez volt az utol­só. Tegnap ünnepelték a hatvanadi­kat. outotokftli - Mi a titka annak, hogy már hatvan éve együtt vagyunk? - kérdez vissza némi töprengés után Palotás józsefné Rózsi néni. - Hát, nem is tudom... Amellett, hogy több mint hat évtizede szeretjük és megbecsüljük egymást, az utóbbi néhány évben már elfogadja, amit én mondok. Szóval összecsiszo­lódtunk - mondja az asszony nevetve, miközben megpaskolja férje vállát. - Dupla számúak vagyunk: 88 és 77 - veti közbe mosolyogva a férfi. Kérdő tekintetemre elárulja, hogy a dupla számok az életkoruk. Palotás József 88 éves, a felesége 77. - Sok. Pedig az is csoda, hogy élve megúsztam a világháborút és vissza­tértem Szegedre - veti közbe moso­lyogva a férfi. Palotás József 22 évesen megjárta a poklot, azaz a Don-kanyart. 22 éves volt, tüzérként szolgált a magyar sereg­ben. Társai közül nagyon kevesen élték túl. Neki szerencséje volt, bár súlyosan megsérült, lábai megfagytak, az utolsó utáni pillanatban megkönyörültek raj­ta, és felhúzták az egyik, hátország felé tartó teherautóra. Tizenhét hónapot töl­tött a kijevi kórházban, ahol mindkét le­fagyott lábfejét amputálták. 1944-ben ért haza... A térképen ezerszer megjárta az oda- és a visszavezető utat. - Rózsikát 1947. május l-jén ismer­tem meg. 1948. szeptember 18-án há­zasodtunk össze, született egy gyö­nyörű lányunk, van két unokánk és három dédunokánk. Az unokák szin­tén lányok, viszont a háromból két dédunoka fiú - mondja a családi egyenleget a férfi. PALOTÁS JÓZSEF ÉS FELESÉGE, RÓZSIKA CSALÁDJÁVAL. ÖSSZECSISZOLÓDTAK AZ ÉVTIZEDEK ALATT Fotó: Miskolczi Róbert Amikor Palotás József a háborús „élményeiről" beszélt, kicsordultak a könnyei. - Minél idősebb, annál több részlet­re emlékszik. Ha a háborúról beszél, mindig sírva fakad - jegyzi meg előbb a férje vállát, majd a kezét simogatva Palotásné. A házaspár a város kertészetében dolgozott, az asszony virágkötő volt. Családtagjai szerint Rózsi néninek hi­hetetlen kézügyessége van, nála szebb csokrot még ma sem tud senki kötni. - Nagyon szerettünk táncolni. Hiába vágták le mindkét lábfejét, nagyon tu­dott táncolni. Még versenyeket is nyer­tünk - mondja az asszony férje bólo­gatásától kísérve. i Rendhagyó ünnep A hatvanadik évforduló ünneplése eltért a korábbi évfordulókétól, ugyanis négy napig tartott. Szeptember 18-án, csütörtökön otthon kezdődött, és tegnap a Kiskőrössy Halászcsárdában ért véget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom