Délmagyarország, 2008. augusztus (98. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-30 / 203. szám

101 Szieszta Szombat, 2008. augusztus 30. Elfelejthető-e a város, Európa, a világ kettészakítottsága? DIE BERLINER MAUER, AZAZ: FOTÓ: ŐRFI FERENC Mementó: a berlini fal egy darabja Brüsszelben, az Európai Parlament épülete előtt ke sivárság és katonák, katonák. A fal nemcsak elválasztott, de ölt is. A fal környéke halálsáv volt, s a brandenburgi kapunál manapság is ott sorakoznak a kicsiny emlékművek, melyeket a menekülés közben lelőtt emberek emlékére állítottak. Azóta a fal halotti sávja csodálatosan beépült Berlinben, főállomás, üzletközpont, hatalmas kormányzati negyed emelkedik az egykori senki földjéből, de az áldozatok emlékműveit, tiszteletre méltó módon „elvitték" a csillogó-villogó kormányzati negyedbe is, a Spree partján ott sorakoznak a kicsiny keresztek. A fal egy darabja még áll az Ostbahnhof környékén. Mementó. m pn hy AKADÁLYOK. Ötven éve, 1958-ban Hruscsov megkísérelte a nyugati hatalmakat eltávolítását Nyugat-Berlinből. Ez meghiúsult. Az NDK 1961. augusztus 12-éről 13-ára virradó éjjel lezárta a Nyugat-Berlinbe vezető utakat, és 15-én kezdték el a fal építését... Az Európa megosztottsága legfőbb jelképének tekintett fal első darabját 1989. november 9-én döntötték le a kelet-német kommunista állampárt ellen tüntetők. A hidegháború legfőbb jelképe a berlini fal, vagy ahogy a németek nevezik: Die Mauer. Hatvan éve, 19A8 nyarán zárta le a Szovjetunió a berlini belnémet határt, majd 1961 augusztusában kezdték építeni a falat. A Nyugat-Berlint bezáró építmény megrendítő látványa sok szegediben máig él. Talán azért is, mert a kettészakítottság élményét a Tisza-parti város lakóiba is beleégette a történelem: az 1919-es szerb megszállás miatt elszakított Újszegedre csak 1921. augusztus 21-ére virradó éjszakán vonulhattak be a magyar csapatok. Ez ugyanúgy népünnepély volt, mint 1989 és 1991 ősze, amikor politikailag, majd valójában is leomlott a Fal. De végleg eltűnt-e a megosztottság? * Épül a fal FOTÓ: DM/DV Minden kilencedik berlini polgár visszakívánja a hírhedt-híres berlini falat - derül ki egy felmérésből most, amikor a német főváros már megkezdte az előkészületeket arra a jubileumi ünnepre, amelyet a világ egyik legszörnyűbb építményének tartott monstrum lebontásának huszadik évfordulója alkalmából, 2009. november 9-én rendeznek. A német diákok 71 százaléka pozitívan ítéli meg, hogy az NDK-ban mindenkinek volt munkahelye, és sokuk szerint a nyugdíjasoknak is jobb életük volt „odaát". A brandenburgi fiatalok nagy része azt sem tudja, ki és miért építette föl a berlini falat. E közvélemény-kutatási eredményről hallott Bátyi Zoltán újságíró is. A Szegedi ítélőtábla sajtóreferense azonban nagyon is emlékszik, mit jelentett a fal - anno. - Velten, e picinyke település rendkívül közel fekszik Berlinhez. Ezért voltam boldog 1977-ben, amikor a szegedi egyetem hallgatójaként bekerülhettem egy olyan csoportba, amit szeretettel és nagyon nehéz munkával vártak egy hónapra a velteni csempegyárba. De mit számít a forróságot árasztó tüzes kemence, éjjel-nappal Berlint járjuk majd tervezgettünk, amíg ki nem derült: órákig kell utaznunk, hogy bejussunk Berlinbe, Velten és a főváros között legalább három átszállást kellett beiktatni meséli a diákkori élményt Bátyi Zoltán. - Két hétnek kellett eltelnie, míg rájöttülc: a berlini fal miatt nekünk tulajdonképpen egész Nyugat-Berlint meg kell kerülnünk ahhoz, hogy bebocsátást nyerjünk az NDK-s főparadicsomba. Mondtam is a mellettem dolgozónak: „Nem a menetrend, a fal, az itt a gond". Nem válaszolt. Mintha a fal - Die Berliner Mauer - szó nem létezne. Legalábbis a kifejezést oly mélyre elrejtették - valahova a Stasi szó mellé - a külföldiekkel folytatott beszélgetés során, mit tudva, ki figyel a párbeszédre. - Befalazták a brandenburgi kapu közelében álló magyar nagykövetség épületén a Nyugat-Berlin felé néző ablakot is. A Kelet-Berlinben autózóban a bezártság élményét erősítette meg a város különböző pontjain újból és újból feltűnő fal. Ugyanakkor a kíváncsiságot is ébren tartotta: „Mi lehet a túloldalon?" - szolgáltat új adalékot a fal történetéhez Horváth Lajos. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára a szegedi egyetem német szakos hallgatójaként is többször járt az NDK különböző városaiban, így Berlinben is. A mindennapokat megismerte 1977 és 80 között, mikor családjával együtt Lipcsében élt. Azután is gyakori vendég volt Németországban, de a berlini fal „túloldalát" ő is csak 1991-ben látta. - Die Mauer a berliniek Trianonja. Az építmény és a nyomán fenntartott szétszakítottság a gazdaságban, a kultúrában olyan erős nyomokat hagyott, hogy bár eltűnt a határzár, de a lelkekben máig él a megosztottság. - Valamikor a nyolcvanas évek legelején láttam a falat, osztálykiránduláson jártunk Kelet-Németországban meséli Darvasi László, lapunk publicistája. - Egy nap elsétáltunk a brandenburgi kapuhoz, holdbéli táj, szűrA legszebb évnyitó Aznap a városban mindenfelé évnyitókat tartottak. Furcsa szó volt ez, évnyitó, hiszen akkor már inkább a színháznak van igaza, aki évadot mond, az iskola azonban mindig nagyképűbb, a színház csak művészet, és a művészet nem valóság, az csak a szertárakból borulhat rá a kedves tanulóifjúság nagy fejére. Reggel finoman esett, majd valami közeli világszerencsétlenség felől hamut és édes pernyét kevergetett a tetők fölött a szél. Szív jött-ment a városban, s azon tűnődött, hogy kevesebb szívszorító naptári pillanat van az ilyen nyár végi fellobbanásoknál. Köszönte is szépen, alázattal Ady Endrének a felvilágosítást. Érdekes és fontos nap volt ez, mert mindenfelé évnyitókat tartottak a hőségtől kínzott, pihegő városban, pedig a naptári év már tartott, hah, mit tartott?!, a drága bakelitlemez második oldala forgott, érett, nagy keblű, széles csípőjű és kendős nő állt az ajtó előtt, ő volt az Ösz. Évnyitókra gyűltek össze a papnövendékek, az ördögfiókák, a rendőrhallgatók, az orvosok, a jogászok, de még a tengerészek is. Szív sétált, dúdolt, pedig borzalmas hangja volt, és közben Nyeszterenkóra gondolt, a híres szovjet énekesre, aki szerint nem szabad úgy énekelni, hogy közben könny áztassa az ember arcát. Mert minek?! Az énekes szeme maradjon csak száraz, a közönség sírjon. Szív befordult egy furcsa utcán, és máris hallotta a hangokat. Ezt az iskolát még nem ismerte, nem volt új az épület, de az ablakokban suta gyerekrajzok és megkínzott virágok hivalkodtak, és az udvaron természetesen állt egy hatalmas nyárfa. Ebben az iskolában is javában tartott az évnyitó, és Szív olyan beszédet hallott, amit soha még. - Én, az igazgatótok kérlek benneteket, hogy már most gondoljunk azokra a házi feladatokra, melyeket léhaságból, feledékenységből vagy egyszerűen pimaszságból nem oldotok meg! Lesz ilyen házi feladat, lesz, bizony nem is kevés! De gondoljunk azokra a feladatokra is, egyenletekre, találós kérdésekre és szöveges példákra, amiket nemhogy megoldani nem tudtok soha, de nem is értitek majd őket. Mert kevés lesz az eszetek, és az intelligenciátok hozzájuk! Gondoljunk ezekre a megoldhatatlan és érthetetlen feladatokra, amiket majd az egész életetekben magatokkal cipeltek, amik ott fognak nyomasztani benneteket a családi ágyban, a szülőszobában, a templomban, a temetőben! És gondoljatok arra, hogy ha ugyan most gőgös felfuvalkodásotokban érteni vélitek azt a feladatot, ami ti magatok vagytok, gyerekek, eljön az a csodás pillanat, amikor arra döbbenhettek, éppen ez a feladat a legnehezebb és a legérthetetlenebb! Már most gondoljunk arra, hogy az a tudás, amit mi iskolánk kínál nektek, olyan csekély, hogy szinte nincs is, hogy azokkal az ismeretekkel, amiket a mi tanáraink gyömöszölnek a homlokotok mögé, vagy rimánkodnak be a szívetek tyúkudvarába, aligha segít majd élni, aligha segít a szerelemben, a lopásban, a feloldozásban, a bűnbocsánat elnyerésében! Szív a nyitott, virággal díszített udvari kapun át a beszédet hallgató szülők és barátok tömegébe vegyült, majd udvariatlanul előrefurakodott. Persze más is alaposan meg volt rendülve, nem csak ő. Más szülőkkel együtt tátott szájjal hallgatott az első sorban, sok anyuka a zsebkendőjét nyomogatta a szeme sarkához, az apukák meg úgy forgatták a kalapjukat, mint akiket megdicsért az adóhatóság. - Barátaim, már most gondoljunk azokra szegény a kisiskolásokra - kiáltotta hatásos szünet után az igazgató -, akik nem fejezhetik be a tanulmányaikat! - és ekkor a tanulók felé mutatott. - Igen, veled is megtörténhet, éppenséggel téged is érhet tragédia, valami jó kis baleset, te is lehetsz utcai vagy családi erőszak áldozata! És akkor már jövőre nem leszel itt! Érhet autóbaleset, rád omolhat a föld, rád eshet az égből az Isten, perverz alak csal a kabátja alá a közeli parkban, és aztán a véres alsónemüdet egy őszi hárs lombjában találják meg a városi avarmunkások! Az igazgató még jobban kieresztette a hangját, de egyáltalán nem volt fenyegető. - Igen, kis barátaim, bármelyikteket kirúghatom, akár karácsony előtt, mert hol van az megírva, hogy minden gonosz és semmirekellő gyereknek az én iskolámban kell tanárokat verni és lógni?! Szív elismerően bólogatott, hogy igen, így kell ezt, így kell egy tanévet megnyitni, elkezdeni, ez már döfi, amikor megragadták a karját. Hatalmas alak magasodott föléje, rendkívüli lehetett az ereje, és szép volt. Vasszínű, nagy arc, hosszú szempillák, erős arcszőrzet. - A maga gyermeke melyik osztályba jár? - kérdezte halkan, szigorúan a férfi. Szív gondolkodott, aztán bólintott. - Az elsőbe - mondta. A nagy, szép ember úgy fürkészte, hogy a pillantása szinte csiklandozta Szív arcbőrét. Arra gondolt, hogy egy ilyen teremtmény körülbelül félúton lehet az angyal és az ember közötti egzisztenciális sétaúton, ha akarom, hírhozó angyal, ki diszkréten megsúgja, ma ne tanuljuk a másik testét, mert rossz kedve van az Úrnak, és így könnyen eltéved a kezünk, az ölünk, de ha úgy akarom, ő a mindenható és nélkülözhetetlen pedellus, aki, például, szakkör után bemegy a szertárba, és egyetlen öleléssel boldoggá teszi a biológia-tanárnőt, aki két hete sírva tanít, mert arra jött rá, hogy a férje újra megcsalja. És újra a régivel csalja. - Hogy hívják a gyerekét? - kérdezte a pedellus. Még a halkságában is volt valami kedvesen érces. Szív remélte, hogy valóban pedellus az illető. Na de most mit mondjon?! Hazudjon? A gyerekek felé pillantott, akik persze szokás szerint mozgolódtak a csodás beszéd alatt, és akadt köztük mindenféle, kedves, okos arcú, nyílt tekintetű, ábrándozó, már kicsinek is félénk, mogorva, kihívó nézésű, már törpének is rémesen antipatikus. Nem, nem fog hazudni, gondolta aztán. - Ernő - mondta Szív Szív Ernőnek hívják a gyereket. - Miért hozzánk íratta be? - kérdezte a pedellus. - Gondoltam, maguknál jó kezekben lesz. Hogy amit nem tanulhat meg, valahogy azt is tudni fogja. Nem lesz baj, ha éppenséggel megbukik. És az sem lesz nagy baj, ha stréberkedik. - Jól van, helyesen válaszolt, uram! - bólintott elégedetten a pedellus. - Most pedig menjen, és vegye meg a lurkónak a tanszereket! Vegyen neki eget, földet, egy kis vizet, és néhány vörösre égett, őszi levelet. És Szív így tett, vásárolt port és hamut, lélegzetet és könnyet, vett nevetést és bánatot, megvette a tanszereket. Ám azt az egyetlen, a tanulmányokhoz szükséges tankönyvet, benne a megoldhatatlan és érthetetlen feladatokkal, ő maga írta meg. Egy falon áttörő Trabant festménye a német fővárost korábban kettéosztó betonmonstrumon, a berlini Potsdamer Platz mellett FOTÓ: MTI/AP/FRITZ REISS