Délmagyarország, 2008. augusztus (98. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-29 / 202. szám

k I Aktuális Szerda, 2008. augusztus 27. IGAZ-E, HOGY BÁRMIKOR A FEJÜNKRE ESHET EGY TÉGLA? Nemkívánatos égi áldás nyomában SZEGEDEN A BÍRÓSÁG ÉPÜLETÉNEK VÖRÖSMARTY UTCA FELŐLI OLDALA LEPUSZTULT ÁLLAPOTBAN VAN Fotók: Miskolci Róbert -tmmim ALGYŐ. Algyő önkormányzata és a Martin György Alapfokú Művészetok­tatási Intézmény néptáncoktatást indít Algyőn, az általános iskolában. Az oktatáson hatévesnél idősebb gyere­kek vehetnék részt. A tanítási idő­szakban hetente két alkalommal szak­képzett tanárral történik a néptáncok­tatás. BORDÁNY. A Berkenye Népdalkör a nyári szünet utáni első próbáját szep­tember 3-án 18 órától tartja az Adám Jenő Altalános és Alapfokú Művészeti Iskolában. Az első összejövetelen régi és új énekesek megjelenésére is szá­mít Peténé Füzesi Márta művészeti ve­zető. A Berkenye Citeraegyüttes szü­net utáni első próbája szeptember 5-én 15 órakor lesz az iskolában. DOMASZÉK. Fogathajtó verseny és do­maszéki borok fesztiválja lesz szep­tember 7-én az Árpád téren. 8-tól 14 óráig lovas bajnoki forduló egyszeri összevetéssel (a versenyen csak sport­orvosi vizsgával, lóútlevéilel és rajten­gedéllyel, illetve állatorvosi papírok­kal lehet részt venni). 14 óráról a do­maszéki polgármesteri hivatal külön­díjáért indul a verseny. 10-től 13 óráig az Árpád téren borkóstoló. Köszöntőt mond Kalmár István, a Hegyközség képviselője. Árusok és mutatványo­sok is várják a vendégeket az Árpád téren. KÜBEKHÁ^A. Az önkormányzat a 2008-as esztendőt az óvoda évének nyilvánította. A fejlesztési program el­ső ütemeként az óvoda összes csoport­szobája, folyosója, vizesblokkja és fű­tési rendszere megújult. Új világítótes­teket építettek be, és informatikai há­lózatot is kiépítettek. A fejlesztés ösz­szel tovább folytatódik: új tetőborítást és csapadékvíz-elvezető csatornát kap az épület, illetve valamennyi nyílászá­rót újakra cserélik. Jövő tavasszal újra­vakolják és nemesvakolattal borítják az épületet, kert- és parképítést hajta­nak végre. A pályázati forrásból és ön­kormányzati önerőből megvalósuló beruházás összértéke várhatóan 15 millió forint körül alakul. RÚZSA. A Rúzsai Ifjúsági Önkormány­zat szeretettel vár mindenkit szeptem­ber 5-én a művelődési ház kerthelyi­ségébe. A hangulatról DJ Senate gon­doskodik. SZEGED. A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület Éghajlat­riadó címmel országos kampánysoro­zatot indít az éghajlat védelméért. A Magyar Természetvédők Szövetsége szeptember 16-án Budapesten indítja el a hatékony klímatörvényt célzó kampányt. Szeptember 30-án a Szé­chenyi téren 9 és 18 óra között Szeged lakosai is aláírhatják azt az óriás ké­peslapot, mely a klímaváltozásra hív­ja fel a figyelmet. Ezenkívül egy há­romdimenziós energiatakarékossági kiállítást is láthatnak. - A Csongrád Megyei Igazságügyi Hi­vatal Pártfogó Felügyelői és Jogi Segít­ségnyújtó Szolgálatainak munkatársai - az előző évhez hasonlóan - augusz­tus 27-étől 30-áig a Szegedi Ifjúsági Napokon megtalálhatók az Esély­egyenlőségi parkban. Minden érdek­lődőt várnak. - A Karolina-iskola Veni Sancte (szent­mise, évnyitó) helyszíne megválto­zott: az ünnepséget az iskolai Szent György Teremben (tornacsarnok) tart­ják. Az időpont változatlan, augusztus 31-e, 16 óra. Gyülekező a tanteremben (első emelet 123.) 15.30 és 15.45 között. A szülőket kérik, hogy kísérjék fel gyermekeiket. Innen mindenki közö­sen vonul le a csarnokba. - Az augusztus 18-án megjelent, „Vil­lanyoszlopra mászott a nagy kereke­ző" című cikkünkben azt írtuk, „Do­valovszki András, a Magyar Kerékpá­ros Klub szegedi titkára", pedig már fél éve nem az. A Magyar Kerékpá­rosklub Szegedi Alapszervezetének ifj. Nagy Gábor a titkára. Mindkette­jüktől és olvasóinktól elnézést kérünk a hibáért. Szegeden jelenleg nincs olyan épü­let, amelyről a fejünkre potyogna a vakolat - ezt állítják a szakemberek, akiket a miskolci tragédia apropóján kérdeztünk. A rendszeres ellenőrzés mellett mégis előfordul, hogy lesza­kad a függőfolyosó vagy kidől egy fa. KOVÁCS KRISZTA Szegeden jelenleg egyetlen olyan épü­letről tudnak a szakemberek, amely­nek meglazult darabjai bármikor le­szakadhatnak. Életveszély azonban nincs, mert a Deák Ferenc utca 22. szám alatti házat védőtetővel kerítet­19 KÉPVISELŐK BIZTONSÁGA. Augusz­tus 7-én a a strasbourgi plenáris ülésterem álmennyezetéből lesza­kadt 150 négyzetméter. Az Európai Parlament Elnöksége ezért kivéte­lesen Brüsszelbe helyezi át a szep­temberi plenáris ülést - a képvise­lők biztonsága érdekében. Kerestük Szeged nevezetes erkélyeit. Öt olyanra bukkantuk, mely a törté­nelem során valami miatt híressé vált. Többek között Kossuth Lajos, Ferenc József és Sisi vagy Balázs Béla szemlélte onnan a várost. KANCSÁR TÍMEA - Ismer nevezetes szegedi erkélyeket? - intéztük a kérdést Kamenyiczky Bé­lánéhoz a Széchenyi téren. - Bevallom, nem nagyon figyelem az erkélyeket. Nem tudom, melyik a leghíresebb, de talán a lovas szobor­nál láttam a legszebbet - válaszolta a nyugdíjas asszony, aki egyébként a Reök-palota gyönyörű, szecessziós stí­lusban épült körerkélyére gondolt. - Hát persze hogy tudok nevezetes erkélyt mondani. A Klauzál téri a leg­híresebb. Itt mondott beszédet Kos­suth 1849-ben, mielőtt Aradon keresz­tül elhagyta az országot. Ezenkívül a városháza erkélye is közismert, mert onnan is sokat beszéltek a néphez. Az összes közül viszont a legszebb a mi saját erkélyünk, a Gutenberg utcai, melyről gyönyörű muskátlik „integet­nek" a szembe szomszédba - viccelő­dött Ótott Ferenc. A szakemberek szerint is a Klauzál téri Kárász-ház erkélye a leghíresebb. Azonkívül, hogy Kossuth Lajos onnan mondta el magyar földön utolsó nyil­vános beszédét, 1918 októberében er­ről az erkélyről hirdette ki Móra Fe­ték körbe, ezért nem kell aggódniuk az arra sétálóknak. - A veszélyt elhárítottuk, az épület most felújításra vár, legkésőbb tavasz­szal kezdjük - magyarázta Blidár Lász­ló, az IKV Zrt. műszaki vezetője. - Nem tudunk másik olyan épületről, ahol vakolathullás vagy más műszaki probléma lenne, ami veszélyt jelente­ne az utcán közlekedők számára. Kol­légáimmal folyamatosan figyeljük a város épületeit. Ha valahol azt látjuk, hogy veszélyes lehet, átvizsgáljuk az egész épületet. A szakemberek utcáról utcára sétál­va „szemrevételezik" az épületeket, így próbálják kiszűrni a veszélyes stukkókat, vagy azt, ha az erkély alsó tartója meglazult. A másik megelőző módszer a lakossági bejelentés. Szegeden az elmúlt években nem tör­tént halálos tragédia a lehulló épület­elemek miatt. Tavasszal a lakosok szól­tak a városüzemeltetésnek a bírósági épület stukkói miatt, a szakemberek pedig leszedték a veszélyes elemeket. renc és Juhász Gyula - a Szegedi Nem­zeti Tanács tagjai - a szegedieknek: győzött az őszirózsás forradalom. „Álmodó ifjúság" - úgy tartják, Balázs Béla regényét a szegedi Dugo­nics-szobor ihlette. Az író édesanyja bérelt lakást a Dugonics tér 2. szám alatt, a Vajda-házban. A lakás ro­Nem történt sérülés a Tisza Lajos körút 39. szám alatt sem, amikor má­jusban az épület függőfolyosóját tartó egyik kőkonzol kilazult a ház udvari frontján, és az alatta álló kukára esett, majd nagy mennyiségű törmelék zú­dult utána. 2007 januárjában sem sérült meg senki, amikor a Déri Miksa Kollégi­um tetejéről egy széltében-hosszá­ban több tízméteres bádogtetőt és néhány cserepet szakított le a viha­ros szél. Az életveszélyes darabok a Moszkvai körútra estek: néhány má­sodperccel előtte hajtott el egy autó mantikus stílusú, kovácsoltvassal körülvett erkélyén a híressé vált Bar­tók-operának, a Kékszakállú herceg várának szövegírója gyakran néze­gette a Dugonics-szobrot. Ekkor még gyerek volt. Ennek hatására született később az ifjúsági regény - mesélte a legendát Mihály Illés, a Szeged és onnan, ahol a tetődarabok landol­tak. De nem csak az épületek mellett kell óvatosnak lennünk. Mint arról ak­kor beszámoltunk, májusban a szege­di Székely soron tölgyfa zuhant egy taxis autójára. A növény gyökere elro­hadt, ezért fordult ki a földből. A férfi bordái és az állkapcsa sérült, pár cen­tin múlt, hogy nem a sofőr fejére zu­hant a tölgyfa. Alapszabály: bármi hullik az „ég­ből", a felelős mindig a tulajdonos, akinek feladata az üzemeltetés és a karbantartás. Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ve­zetője. A szakember a dobogó har­madik helyére rakná a szegedi vá­rosháza melletti Bérház - Szürkeház - első emeleti erkélyét, ahonnan Fe­renc József és Sisi integetett az ujjon­gó tömegnek 1883-ban, a királyna­pok alkalmával. A nagy árvíz után ekkorra szinte teljesen újjáépült a város. A császári pár ott volt például a Szegedi Nemzeti Színház avatóün­nepségén is. A Sóhajok hídja is ek­kor készült, hogy az osztrák uralko­dó könnyedén átjárhasson a város­háza dísztermébe. Mihály Illés egyébként a Sóhajok hídját is felven­né a nevezetes erkélyek listájára. S „MÖGLÉPÖTT, MINT DUGONICS." A hasonlat is egy erkély miatt szü­letett, állítólag a Dugonics téri mai egyetemi épület loggiája játszott szerepet benne. Bernáth Gézát, az akkori ítélőtábla elnökét ugyanis idegesítette, hogy a loggiáról rög­tön a római katolikus pap szobrát látta - ő kálvinista volt -, ezért egyik hétről a másikra elintézte, hogy odébb rakják a szobrot. Az alsóvárosi kofák - ekkoriban he­tente egyszer piacot tartottak a té­ren - meglepődve vették észre a szobor elköltöztetését. Innen ered az ismert mondás. SZÉCHENYI, KLAUZÁL ÉS DUGONICS TÉR - ITT TALÁLHATÓK SZEGED LEGHÍRESEBB ERKÉLYEI Kossuth révén aranyérmes a Kárász-ház B Miskolci tragédia Kedden meghalt egy 56 éves férfi Miskolc belvárosában, mikor sétálás közben a fejére zuhant egy épület stukkója. Emiatt a legtöbb gyalogos most a homlokzatokat figyeli, és az utca közepén futó villamossínek mentén közlekedik a borsodi megyeszékhelyen. Szerdán ugyancsak Miskolcon egy égből pottyant, vízzel teli léggömb törte be egy busz ablakát. A „vízballont" egy kisfiú dobta le az úttest melletti ház erkélyéről. A buszon utasok nem voltak, és a sofőr sem sérült meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom