Délmagyarország, 2008. augusztus (98. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-22 / 196. szám
121 Kapcsolatok Péntek, 2008. augusztus 22. AZ IGAZGATÓ BÉKÉT AKAR A SZENTESI GIMNÁZIUMBAN H. Szabó Rékának kell Keserű Imre tanár úr A szentesi gimnázium és szakképző iskola új igazgatója arra törekszik, hogy békében vezesse az összevont iskolát. A tantestület segíti a munkáját. H. Szabó Réka tárgyalt és megállapodott Keserű Imrével, aki óraadó tanára marad az intézménynek. Korábban azért tartottak ülősztrájkot az iskola tanárai és diákjai, mert az előző vezető nem hosszabbított szerződést a drámatanárral. MUHKATÁRSUNKTÓt Mindössze néhány napja fogadja volt tanárait - azaz új kollégáit - H. Szabó Réka a gimnázium igazgatói irodájában. Lapunknak azt mondta, úgy tapasztalja, hogy a tantestület tagjai rokonszenvvel fogadták, segítik a munfgj ff A tantestület tagjai W W rokonszenvvel fogadtak. H. Szabó Réka káját. Az intézmény nemrégiben megbízott vezetője hozzátette, arra törekszik, hogy a szakmai, pedagógiai kérdések legyenek előtérben, és a politika messze kerülje el az iskolát. Az igazgatónő kijelentette: bizonyítani akar azoknak is, akik támogatják, és azoknak is, akik nem. Hisz benne, hogy a diákok érdekeit, a szülők igényeit és a változó világ kihívásait w r szem előtt tartva lehet általános megelégedésre vezetni az intézményt. Az igazgatónő nagyon szeret tanítani, volt tanítványaitól kapott jelzések például a Sághyból való távozása miatt - megerősítik abban a szándékában, hogy ezután is folytassa. Csongrádon korábban létrehozott egy államilag akkreditált, úgynevezett ECL típusú nyelvvizsgaközpontot, ahol a diákok vizsgázhatnak a legmagasabb szinten is. Elmondta, hogy itt nyelvtanárként találkozott már szentesi kollégáival, a pedagógusok úgy vélik, nemcsak a csongrádi, természetesen a szentesi diákoknak is előny, hogy a közelben bizonyíthatják tudásukat. Az új igazgatónő a gimnáziumban erősíteni kívánja a nyelvi tagozatot, és a matematika-biológia tagozatot. A drámatagozat szerinte nem érdemli meg, hogy „megbolygassák", az iskolában értékes munka folyik. H. Szabó Réka arra törekszik, hogy együttműködjön a tantestülettel, hiszen a tanári kar támogatása nélkül nem lehet eredményesen vezetni az iskolát. A közgazdaságinak és a gimnáziumnak is meg kell őriznie tradícióit, de a kor kihívásainak is meg kell felelnie. MARAD A DRÁMATANÁR. Az intézmény új igazgatónője érdeklődésünkre közölte: megegyezésük szerint Keserű Imre óraadó marad a gimnáziumban. Az érintett ennek nagyon örül, szeptembertől hetente hat órája lesz a gimiben, két színházi alapismeretek és négy történelem. Keserű megemlítette, egyik tanítványa fogalmazott úgy: nagyon sok munkába került ez a hat óra. A minap kitüntetett drámatanár az igazgatóhoz hasonlóan arra törekszik, hogy a békéé és a munkáé legyen a jövőben a főszerep. Plazmatevet a kocsmabol? MUNKATÁRSUNKTÓL Az államalapítás ünnepnapjának hajnalán betörőt értek tetten a csongrádi rendőrök. A kecskeméti férfi az ajtót befeszítve jutott be az egyik kocsmába, ahonnan egy 107 centiméteres képátmérőjű plazmatévét akart elvinni. A rendőrök járőrözés közben épp akkor fordultak be a kocsma utcájába, amikor a betörő kilépett az ajtón. A tettes észrevette az egyenruhásokat, letette a tévét, és menekülni próbált, de hiába. Kihallgatása után a rendőrkapitányságon őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását - tájékoztatott Szenti Szabolcs sajtószóvivő. A plazmatévé 150 ezer forintot ér, de szerencsére nem lett semmi baja. Harc a másodpercekkel a zebrán Igencsak szaporáznia kell a lépteit a gyalogosnak több szegedi csomóponton is, ha még zöld jelzésen szeretne átérni. Főleg az időseknek kevés a tizenhárom-tizennyolc másodpercig tartó szabad jelzés. KISS GÁBOR GERGŐ Nem nevezhető túlzottan idős- és betegbarátnak Szeged jó néhány gyalogátkelője. A Mars tér-Mikszáth Kálmán utca és a Mars tér-Attila utca kereszteződésének egyik oldaláról a másikra például tizennyolc másodperc alatt kell átszökkenni. A huszonöt méteres szakasz ennyi idő alatt való teljesítése a kétszeres olimpiai bajnok jamaikai Usain Boltnak meg se kottyanna - száz méteren futott 9,69-et, így ezt a távot bőven három másodperc alatt tudná maga mögött -, de a nyugdíjas Czakó Menyhértnének nehézséget jelent. - Sokat kell várni - a számláló szerint az Attila utcánál hetvenhárom másodpercig tart a piros - mondta az idős asszony, akit tegnap délben még maga mögött húzott táskája is hátráltatott a piacról jövet. Nem csoda, hogy az utolsó öt métert már pirosban tette meg. - Ilyenkor nem nézek semerre, csak sietek egyenesen, nehogy elüssön egy kanyarodó busz - mondta levegő után kapkodva a szívbeteg néni. A fent említett idő ráadásul csak akkor áll teljes mértékben a gyalogos rendelkezésére, ha startra készen állva figyeli a lámpa színeváltozását a járdaszegélyen. Ha nem rajtol el azonnal, szinte bizonyosan tilosban érkezik meg a túlpartra. Ezért is tapsoltuk meg gondolatban a szintén nyugdíjas Baráth Etelka produkcióját. Az asszony kocogva haladt át a zöldön, és ezzel nem volt egyedül ezen a napon. Üzletember és családanya ugyanúgy kapkodta a lábát a zebrán, hogy időben átérjen a kocsiforgalom előtt. A Mars téri helyi járatok végállomásánál álló lámpa azonban huszonegy másodpercet engedélyez. Nemcsak három másodperccel több itt az átkelési idő: a két szegély között mindössze tíz métert kell megtenni. A Rókusi körúti McDonald's-nál azonban ugyancsak lehetetlen átjutni a teljes távon. A zöld lámpa itt tíz másodperc után már villogni kezd, három másodperc múlva pedig már autók fordulnak ki a Szatymazi utcából a körútra. Oláh Miklós, a szegedi önkormányzat fejlesztési irodájának közlekedési referense elmondta: minden csomópontnak van egy általában kilencvenhat másodperces ciklusa, azaz szegedi üásár Piac Kit. meg a fiataloknak sem mindig sikerül átérniük időben, talán ezért vágnak neki korábban, a piroson Fotó: Schmidt Andrea ennyi idő alatt kerül a rendszer ugyanabba az állapotba. Ezt az időmennyiséget kellett a szaktervezőknek felosztaniuk mindenhol a különböző irányokból érkező autók és gyalogosok között. I Csak az autósok rovására Ha kitolnánk a gyalogosok zöldjét, az az autósoknál ütne vissza. Sajnos csak egymás rovására lehet változtatni ezen - magyarázta a közlekedési szakember. Ha valahol a főirány forgalma megváltozik - például a folyamatban levő elektromos nagyprojekt lezárulása és a majdan megépülő M43-as autópálya megépítése után -, csak akkor módosítják a jelenlegi rendszert. mmmtmmmmmmmmmgmmm&xm TOBB SZÁZEZER VESZELYES ANYAG KÖZÖTT ÉLÜNK - A KATASZTRÓFAVÉDELEM SEGÍT A BAJBAN Acélbetétes gumicsizmában a lépfene ellen Fehér poros küldeményekhez, mérgező, maró, radioaktív anyagokhoz egyaránt a szegedi katasztrófavédelem háromfős, veszélyhelyzeti felderítő csoportját hívják megyénkben. Ők pedig kivonulnak, félmilliós, tízkilós, szinte mindent kibíró asztronauta-ruhában. Még mikrometeorológiai állomásuk is van. R. TÓTH GÁBOR Mintha Dustin Hoffman közelítene felénk a Vírus című filmből, kék asztronauta-szerelésben, arca előtt hatalmas plexivel, ráadásul Darth Vader akusztikai adottságaival megáldva - ám a ruha alatt a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság veszélyhelyzeti felderítő csoportjának parancsnoka, Tátrai János rejtőzik. Gázmaszkban - ezért a hangos szuszogás. Ez az a szegedi egység, amelyet főként a veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetekhez riasztanak - legutóbb például egy Békéscsaba közelében felborult, egyszerre tízféle veszélyes anyagot szállító teherautóhoz. - A múlt héten kétszer kellett vonulnunk: egy fehér poros küldeményhez is riasztottak minket. A riasztások többsége hiába téves, hiszen bármi lehet a borítékban, liszt, porcukor, ám ha valaki ilyet kap, nyilván megijed - fogalmaz Balázs Gábor, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság veszélyhelyzet-kezelési igazgatója. Hogy ki kapta ezt a borítékot, nem árulja el. Lehetett volna a küldeményben akár a 2001 óta elhíresült lépfene-baktérium is. A szegedi veszélyhelyzeti felderítő csoport 1996 óta működik, Békés és Csongrád megyében egyaránt szolgálatot teljesítve. Egyszerre hárman vannak készenlétben az esetkocsival: parancsnok, felderítő és gépkocsivezető. Vegyi anyagokkal, maró, mérgező, robbanásveszélyes, illetve radioaktív, sugárzó anyagokkal egyaránt akad dolguk. - Több százezer veszélyes anyag van, gázolajtól a királysavig - mondja Tátrai János, hozzátéve: nagyon veszélyesek a savak, lúgok, de talán a gőzök és gázok a „leggázosabbak", valamint a radioaktív anyagok: ezeket keresztül-kasul szállítják az országban, „nemcsak Paks létezik, több nukleáris létesítmény is van, nem is beszélve a kutatóintézetekről, kórházakról". Nem véletlenül része felszerelésüknek egy mobil sugárkapu, amely jelez, ha sugárzó anyag van az alatta áthaladónál. Mint mutatják, védőruhájuk is van. - Ha a cipzárt összehúzzuk, teljesen izolálja az embert a hatalmas, kék ruha. Jó 10 kiló a saját súlya, acélbetétes gumicsizmával, gumikesztyűvel öszszeillesztve. A légzőkészülék azonban belül van, ha a durván 50 percre elegendő levegője elfogy, nem is tud magától kijönni. Ráadásul benn marad az elhasznált levegő: 10 perc után mint a Michelin-gumiemberke. Amúgy szinte mindent kibír a többrétegű, vinil-butilból készült ruha - mutatja be a félmillió forintba kerülő asztronauta-szerkót Balázs Gábor. S mint Tátrai János elárulja: van, amiben a hollywoodi filmek sem túloznak: minden bevetés után „le kell tusolni" a ruhát klóros folyadékkal. MILLIÓS ESZKÖZÖK. 12-féle anyag kimutatására képes a katasztrófavédők mintavevő eszköze, például a szén-monoxidéra: már színeződik is pirosra a szonda, amint a kocsi kipufogójához közelítik. A csoportnak komplett mikrometeorológiai állomása van - így mérni tudják a légnyomást, páratartalmat, szélirányt, szélsebességet. Egy-egy eszköz akár egymillió forintot is érhet. nem űrhajós, hanem katasztrófavédő: tátrai jános Fotó: Frank Yvette