Délmagyarország, 2008. augusztus (98. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-20 / 194. szám

3h -i— 81 Megyei tükör Kedd, 2008. augusztusig. HŐS DORINA, PÁPAY-KÓSZŐ DANIELLA A GYŐZTES CSAPATBAN Makói sikerek az Örömtánc gáláján Kát makói lány, Hős Dorina és Pápay-Kószó Daniella is végigtáncolta az M1-en az Örömtánc vetélkedőt. A közönségszavazást Daniella csapata nyerte meg, ám mindketten győztek, hiszen tagjai voltak annak a magyar tánccso­portnak, amely első lett a finálét jelentő nemzetközi gálában vasárnap éjjel. SZABÓ IMRE Kettős makói siker született az Ml-en fu­tott Örömtánc című, a kortárs néptáncot népszerűsítő vetélkedőjén: a két lány kö­zül Pápay-Kószó Daniella csapata első lett a közönségszavazáson, de mivel mindketten tagjai voltak annak a tánc­csoportnak, amely első lett a finálét je­lentő nemzetközi gálában vasárnap éj­jel, Hős Dorina is joggal érezheti magát győztesnek. A versenyben öt hattagú csapat vett részt, olyan sztárok vezetésé­vel, mint Mahó Andrea, Rúzsa Magdi, Ullmann Mónika, Laldóth Aladár és Sas­vári Sándor. A sztárok mellé a Magyar Állami Népi Együttesből válogattak tán­cosokat; Hős Dorina Ullman Mónika csa­PAPAY-K0SZ0 DANIELLA ES PARTNERE IGAZI ÖRÖMTÁNCOT MUTATOTT BE Fotó: DM/DV NYOLCSZÁZ EURÓ ÉS WELLNESS­HÉTVÉGE. A nemzetközi gálán első helyezett magyar csapat győzelmé­vel nyolcszáz eurót nyert, amit va­lószínűleg szétosztanak egymás között, de ennek mikéntjét még nem beszélték meg. A két héten át zajló hazai versenyt megnyerő Lak­lóth-féle csapat, amelyben Pá­pay-Kószó Daniella táncolt, well­nesshétvégét nyert, amelyre együtt fognak elutazni. patában, Pápay-Kószó Daniella pedig Laldóth Aladár oldalán lépett színpadra. A két lány közül ezúttal Hős Dorinát értük el, aki elmondta: a végső összecsa­pást jelentő nemzetközi gálára, amelyen nyolc nemzet csapatai mérték össze te­hetségülcet, tudásukat és érzékülcet a néptánc kortárs előadásában, egy héten át készültek. Ez alatt az egy hét alatt vi­szont nem múlt el nap úgy, hogy ne pró­báltak volna. A huszonnégy éves táncos, aki pályafutását Daniellához hasonlóan a Maros Táncegyüttesben kezdte, és öt esztendeje tagja a Magyar Állami Népi Együttesnek - egyébként részt vett nem­régiben a társulat nagy sikerű amerikai turnéján is, ahol Daniella ugyancsak ott volt -, úgy vélte: nagy megmérettetés volt a verseny, hiszen idegen nemzetek jószerével ismeretlen táncosaival kellett megküzdeniük. A sokak által látott ver­seny szerinte jól szolgálta azt a célt, hogy népszerűsítse a néptáncot, mint élő, ele­ven, a ma emberének szórakozást és örömet nyújtó műfajt. Réka a nézők közelében Nézőként is régi vágya volt a szegedi szabadtéri, először mégis fellépő­ként érkezett a Dóm térre Herczeg Flóra, az István, a király Rékája. A vasárnapi előadást saját teljesítmé­nye alapján jobbnak ítéli, kedvenc dalai a Halld meg uram a kérésem! és az Elkésett békevágy. GONDA ZSUZSANNA Mindig szeretett volna a Szegedi Sza­badéri Játékokra nézőként eljutni Herczeg Flóra. Az első találkozás a Dóm téri színpaddal azonban ennél jobban sikerült: a jubileumi István, a király Rékájaként érkezett Szegedre az egri lány. - Jó volt az arénában is, de a Dóm téren érezni lehet a nézők közelségét ­emelte ki a szegedi helyszín előnyét. Két előadáson vannak túl az ötből, Flóra a vasárnapit jobbnak ítélte, leg­alábbis saját teljesítménye alapján. Kedvenc dalai a Halld meg uram a ké­résem! és az Elkésett békevágy - ebbe a jelenetbe lóháton érkezik. Szomba­ton a lovat be kellett vezetni a szín­padra, vasárnap már tudta a „szere­pét" Álmos. - A színpad ilyenkor a fénytől úgy néz ki, mintha lila bársonyszőnyeg lenne leterítve. Ez annyira idegen számára, hogy megijed tőle. A gaz­dái ezért azt eszelték ki, hogy elhoz­zák a pálcát. Kicsit tart tőle, ahogy minden ló, ezért ha látja a pálcát, kevésbé hisztizik. A vasárnapi elő­adáson egy kicsit rácsaptak a fene­kére. Mint akit puskából lőttek ki, olyan szép tüzesen ment be a szín­pad közepére, meg voltam elégedve vele. SZÍNHÁZI KÖZEGBEN EL0SZ0R LEP FEL HERCZEG FLORA Fotó: Schmidt Andrea Flóra egyébként gyakorlott lovas, de ennek ezúttal nem sok hasznát vet­te, Szikora János rendező ugyanis arra kérte, ne ösztökélje a lovat, mert az nem mutat jól a színpadon. Mivel Szegeden nincs másik szerep­osztás, Flóra nem bulizással lazít. - Még nem merem elengedni ma­gam. Tudom magamról, hogy ha há­rom órán keresztül beszélgetek, neve­tek, különösen egy füstös helyen, ak­kor elmegy a hangom. Ezért inkább barátjával sétálgat Sze­geden - a fiú hétfőn meglátogatta hi­szen Flóra szerint „gyönyörű a város, jó itt lófrálni". A Társulat tagja az Istvánnal először lép fel színházi közegben, énekesként azonban már gyakorlottnak számít, hiszen együttese, a Narco Polo szám­talan fesztiválon és klubban látható. - Szeretném minél több ember fülé­be becsempészni a magyar népdalok dallamát, érzelemvilágát. A dalokat hol bulizós, hol nagyon szép formá­ban dolgozzuk föl. Amíg A Társulat tartott, kicsit döcögött a dolog, más énekessel is felléptek a srácok, nem akartam, hogy leálljon a zenekari élet azért, mert én nem vagyok. Most már a nagylemezre koncentrálunk, ősztől turnézunk, remélem, Szegedre is elju­tunk. A lemez karácsonyra jelenik meg, de megváltoztatjuk az együttes nevét Herczeg Flóra és a valamire. Még nem döntöttünk. ffünnepi előadás a szerzőpárossal A rockoperát ma, szerdán és csütörtökön láthatják még a szegedi szabadtéri színpadán. A darab ünnepi, augusztus 20-i előadásán színpadra áll a két szerző, Szörényi Levente és Bródy János is. A Társulat tagjainak közreműködésével készült István, a király CD négy hét alatt aranylemez lett, az aranylemezeket a kiadó a 16-i bemutatón adta át. A budapesti Papp László Sportarénában felvétel készült a darabról, ezt augusztus 20-án vetíti az MTV. MTV SZÍNPAD nap (2008. 08. 27. szerda) RED LOUNGE i18+i JÄTE KLUB SÁTOR BORSODI MALÁTABÁR FESZEK KLUB MEDENCE .00 .45 Gtest 16.00 17.00 divatszínház 17.15 19.00 Filmvetítés - S és 1/2 randi 17.00 10.30 Albert And The Fdszek Hall Bines And Rnck Classics Road 17.30 10.30 Flying TV 19.00 20.45 Filmvetítés-Kalandorok 18.30 20.00 Beat Skola, Bj Chriss P. ZUt .30 .00 Backyard Babies (S) 19.00 20.00 E.Z. Basic 19.00 20.30 ReChords 21.00 03.00 djzöld­filmzenék bakelitről 20.00 21.30 OjSmai .30 .00 Tankcsapda 20.30 21.45 HS7 21.00 22.30 Koral Otom 21.30 23.00 Irle Maifia feat. Mc Sena, Mc Columbo 21.30 23.00 Daniel Freeman 22.15 23.30 ¿ J(É¿R DILI The Moog 22.30 04.00 CIRCUS MAXIMUS PRESENTS 22»-23" Flanker (TC Oubstepj 23™-1" Percy (Technoid Community) 1»-2" Dieselboy {USA-Human Imprint) 2»-4" SP (Circus Maximus) 23.00 04.00 JATE PROGRESSION Dj Naga és Dj Beta 23.00 03.00 Prog Is Alive: Miss Groove S Live Violin's Andrew Fyl , nap (2008. 08. 28. csütörtök) 14.00 15.00 Grimm-busz Színház (Jókor az ókor) 13.» 14.00 Matiné-gyerekkorunk hűsei 12.30 13.30 Eda 15.15 16.00 • Dystopia 15.00 16.00 Nell Young Sétány 14.00 16.00 Tömörített rocktörténet Plesivel 14.» 15.» Utolsó Tündérmese (Selt Powered) .30 .15 ­Je lie's Bream 16.15 17.00 T3 10.15 17.00 The Puzzle jj||gg|jp 16.» 17.00 Matiné-gyerekkorunk hősei 15.» 16.» Stroke .30 .45 ColorStar 17.30 10.30 Macskanadrág 17.30 18.30 Hangmás 17.00 GOOOT DUMASZINHÁ2 15.30 Bellczal Balázs és BSdőcs Tibor 17.» 18.» II Közönségtalálkozó ­MAGNA CUM LAUDE oderátor: Kovács Krisztián (Senlor Hal) 16.» 17.» Heaven's Orink .15 .30 Barabás Lőrinc Eklektric 1S.00 20.30 V... Aljas Kószában « 19.00 20.30 The Room (I) M.» Nyuszi! 20.00 {Goiness-rekordkísérlet - vonatozás) 10.» 19.30 Bella Levente és az Eric Plancton 17.30 18.30 LGT emtékzenekar .00 .30 Zagar és az Underground Oívák 21.00 22.30 » Alvin és a Mókusok m. 21.00 22.30 Amber Smith Magna Com Laude 20.30 22.00 Szekeres Attila Blues Project 19.» 20.30 Török Ádám és a MINI .00 .30 Morcheeba (UK) 23.00 00.30 Testi Egyenleg 23.30 04.00 BAD GIRLS Sfiabbaam, James Cole, Pat Outt, Jay Lumen, Snake Sedrick »3 Kiscsillag 23.00 ».30 Roy és Ádám 21.00 22.30 Beák Biti Blues Bánd •S? hhm ™ " D| Palotai & 0| Ludmilla M.30 05.» dj zöld-tündérek a tő alatt 23.» 00.15 Factor i! «•ss« 18.» 05.» vlsual: Bp. Street ».15 Koo! Ronnlngz Sound system Dps: Menz 03.» Yaman, Veejay, Mc Milli Cltab . nap (2008. 08. 29. péntek) 14.» 15.00 Grimm-busz Szinh.ii (Herkules) I 13.» 14.» Matiné-gyerekkorunk hősei 12.30 13.30 Évit Music (Self Powered) IHMHii 15.» 15.» Ooe-Ted J 14.» 16.00 Tömörített rocktörténet Plesivel 14.00 15.» Libra íi:ü f«t 16.» 17.» Csabo-Wabo 16.» 17.» Matiné-gyerekkorunk hősei 15.30 17.» Garden Dl Eden .30 .45 Kowalsky meg a Vega ü;jj¡¡ Kingston Cruisers 17.30 10.30 Brains 17.» 18.» : GOOOT DUMASZÍNHÁZ Badar Sándor és Kőhalmi Zoltán 17.00 Közönségtalálkozó - DEPRESSZIÓ 17.30 w„,. 1B.M moderátor: Kovács Krisztián (Senlor Hal) ».30 woirgang .15 .30 Depresszió ^ ^ Riddim Colony 19.» 20.15 Tunderground (RO) 19.» 20.» Fabula Rasa 18.» 19.30 Pumkln's 19.» 20.» CPg .30 Guimby a™ Busskaja (RU) 21.» 22.30 Balkan Fanatik 20.» 21.» fc BeshoDtoM 20.00 22.00 Blues B.R.others Show 29.30 22.» Auróra .30 WITHIN TEMPTATION (HL) 85 PASO 22.45 ».15 Neo 22.» 23.» Folkfree feat. Mc SlrReal (Freestyle«) & K.W. Arms 22.30 Mystery Gang 22.00 23.» Rammschwein M.30 Koo! Runningz Crew incl. Mc Mllli Chab 04.» algs. BregGras, Jr. Brown (RC) ».15 04.» Kineses - Wallas - Miller - Vasovszkl 00.» 04.» TECHNtHO C. PRESENTS B"M*KnzavtTC) 1"-2» Raiden (Offkey) 2»-4" Temper D (Offkey, Temper U Productions) Tűrntablist: Globe »00 05.00 rij zöld - boottegek a lemezjátszókon 23.» 00.15 Watch My Bying WK^^^^S^ÊBKÊÊÊÊÊLIÊÊÊÊÊIKÊÊ 10.» 05.» vlsual: Bp. Street ».15 04.00 Dj Jocó S Gery (D.W.G.N.j benne Impact Pols . nap (2008. 08. 30. szombat) .30 .15 .30 .45 .15 .30 hmmemsBsm s 13.00 14.» Matiné - gyerekkorunk hősei 12.» 13.» Tara its Ösztön m 14.» 15.» Snake Heart 14.» 16.» TOPIesi gyöngyszemek 13.» 14.» Real LI» Atcmtorta 15.15 16.45 ' IFS 16.» 17.» HR zenekar 16.00 17.» Matiné - gyerekkorunk hősei 14.» 15.» Zárttér Kaukázus 17.» 10.» et (4. SZTE Tehetségkutató győztes) 17.» 18.30 Varga Zsuzsa 17.» 18.» GOOOT OUMASZÍNHÁZ . Kovács András Péter és Kiss Adám 17.00 Közönségtalálkozó - BELMONDO 18.00 moderátor: Kovács Krisztián (Senior Hal) 15» 10.» FUH10 3QY 19.» ».30 Animál Cannibals 19.» ».30 Belmondo 19.» 20.» Honey Bee 18.» 19.30 Csapdiecsabi 17.» 18.00 Gőzerő Kispál és a Borz 21.» 22.» Sub Bass Monster 21.» 22.15 Jamie Winchester és Hrutka Róbert ».» 21.» Vad Frrrttfe ».30 22.» Live Act Folk Project 18.» 19.» Varlola MattaRx (UK) 23.» ».30 Zöldövezet (eat. Botsodi Blue 22.45 ».15 Péterfy Bori & Love Band 22.» 23.» Belga 23.» 00.30 Napra Világzene 19.» 20.30 Ooors emlékzenekar 04.» Dj Speedy, Bj Bár-Oh S Kärk' m ».15 02.» Phats and Small (UK) www.myspace.com/phatsandsmall MAO 04.» Zárébuli Dj Varga B-vel 00.30 05.» dj zöld-drums 21.00 22.30 EasyOC i! ü ».15 04.» PET/Nacsa 18.» 05.» visual: Bp. Street 23.» ».15 Ttoké Honolulu immmfÊiumi/fÊÊm ».15 03.00 Rati (antipopuiar-szociorock üj) REO BEACH BOUTIQUE 0. nap (2008. 08. 27. szerda) i OJ E-TH0NY electric 14.00 lihimmmhirihhhii^p ¡g;gj AGAM BLACK funk house, minimal 03.00 04.00 VEAHTIE minimal, electro 1. nap (2008. 08. 28. csütörtök) GEOZÓ -ab, funk GEOZÓ -ab, bib bop GEOZfl a SAVAGE lounge 2. nap (2008. 08. 29. péntek) DJ E-TH0NY nance 14.00 17.00 0z;0q 04.00 14.00 17.00 00.00 02.00 0JGABFIEL0 bootleg GARTH WABA chill out 3. nap (2008. 08. 30. szombat) SUZUKI SAMURAI Based On Bass CHRP Bated 0a Basa 02.00 04.00 14.00 17.00 oo.oo 02.00 02.00 04.00 SZAVAZS www.inyspcae.com/s73vazs PORT.HU ETNOSAROK 1. nap (2008. 08. 28. csütörtök) 11.00 17.00 17.00 23.00 23.00 02.00 Kézműves foglalkozás {ékszerkészítés, nemezelés) Etnomozi Tánctanítás zenél: Karórágé Kalotaszegi táncház a Karórágóval 2. nap (2008. 08. 29. péntek) Kézműves foglalkozás {ékszerkészítés, nemezelés) Etnomozi Tánctanitás zenél: Csík zenekar Mezűségi táncház a Csík zenekarral 11.00 17.00 17.00 23.00 23.00 02.00 3. nap (2008. 08. 30. szombat) 11.00 17.00 17.00 23.00 23.00 02.00 Kézműves fogíaikozás (ékszerkészítés, nemezelés) Etnomozi Tánctanitás zenél: Tatros Moldvai táncház a Tatrossal A műsorváltozás jogát fenntartjuk! 2008. augusztus 27-31. Újszegedi Partfürdő www.szin.org

Next

/
Oldalképek
Tartalom