Délmagyarország, 2008. augusztus (98. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-18 / 193. szám
Fotók: Karnok Csaba NEM VÁRTAK KÉT ÉVET. Hármas jubileum indokolta, hogy szakítva a korábbi hagyományokkal, 2007 után nem vártak két évet az újabb légiparádéval: a Magyar Honvédség megalakulásának 160. évfordulóját, a magyar légierő 70. születésnapját ünnepli. Ráadásul ez volt kereken a 10. nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató Kecskeméten. napos élelmiszerkészlet: például Pick chilis babot, neszkávét, 5 szem szőlőcukrot, lapkakenyeret, teát. A VIP-szekcióban nem volt hasonlóan spártai az ellátás - itt találkoztunk Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel (vele készült interjúnkat későbbi számunkban olvashatják), aki az eget kémlelte. - Szerencsénk van az idővel, a vihar az éjjel elvonult, nincs túl meleg - adott helyzetképet, majd az olasz pilótákkal parolázott, akik közül mindenki jégkrémet evett. Csodáltuk, hogy maradt meg bennük: a Frecce Tricolori világhírű, tízesköteléke ugyanis volt, hogy 750 méter magasról, 420 kilométeres óránkénti sebességgel zúgott lefelé. Olasz-magyar trikolórt és egy szívet is rajzoltak a kecskeméti égboltra, így aratva közönségsikert, a piros-fehér Török Csillagokkal egyetemben. O fováijfcl TOTÓK a témáéi az interaetíB!] vwiff.deiraagyaf.fRí • m**M ** Hétfő, 2008. augusztus 18. 25 ORSZÁG TÖBB MINT 130 GÉPE A KECSKEMÉTI REPÜLŐNAPON Kosárlabdapálya is férne az óriásgépbe KÜLÖNLEGES SZIRUPOK, FŰSZEREK ÉS TEJHAB Kávé mustra a szegedi belvárosban Hosszú vagy rövid, fekete vagy tejes, forró vagy jeges. Kisorsoltunk négy belvárosi kávézót: különlegeset és hideget kerestünk. A hatalmas koffeinbevitel nem volt hiábavaló, a kis különbségek ellenére pozitív benyomással és heves szívveréssel álltunk fel az utolsó asztaltól. KOVÁCS KRISZTA Egymást érik a kávéházak Szeged belvárosában. Kisorsoltunk négy helyet, és elindultunk kávézni. Mindenhol a legkülönlegesebb élénkítőt, valamint - a nyárra való tekintettel - a jegeskávékat kerestük. Első utunk a Casablanca kávézóba vezetett. A ház egyik speciabtása A1 Pacino névre hallgat, ami nem más, mint presszókávé, tej, vaníliafagyi, juharszirup, tejszínhab és csokireszelék. Az ír, holland és görög kávék a nemzeti (égetett szeszes) italokat tartalmazzák. - Ezeknél a kávékoktéloknál fontos a látvány. Nem lehet gyorsan lehajtani, hanem alkalmat ad egy hosszabb beszélgetésre - mondta Pusztaszeri Tamás üzletvezető. A kiválasztott négy hely közül csak itt tettek a jegeskávéba fagylaltot. Következő állomás a Zacc Caffé. Az itallapon kolumbiai, costa ricai, etióp és guatemalai különlegességek sorakoznak. A hely egyik specialitása a fahéjszirup, tej, tejhab, kávé kompozíció. Bánfi Zoltán üzletvezető mégis a bioárpakávéra a legbüszkébb. - A vendégek körülbelül húsz százaléka keresi a különlegességeket. Öle többnyire nők. A férfiak inkább csak egy presszókávét kérnek tejjel vagy habbal. Itt a jegeskávé valójában hideg tej és olasz kávépor keveréke, amit banán, eper és barack ízben is lehet kérni. Inkább egy hideg turmixra hasonlított, mint kávéra. A harmadik „áldozat" a Grand Café. Specialitásuk a bécsi kávé habosított tejjel, csokival, fahéjjal és tejszínhabbal. A fahéjas jegeskávét szegfűszeggel fűszerezik. A alkoholos kávékoktéljukat saját maguk találták ki, és nagyon finom. Végül az Afrika Cafe and Lounge-ba mentünk. A görög jegeskávéjuk (frappé) tejes és tejszínes. - A tejeskávét olasz sziruppal tesszük különlegessé, ez lehet például narancs-, menta-, kókusz-, franciavanília-, karamell-, B52-, mézeskalács- és makadámdió-ízű - sorolta Szakács Tibor üzletvezető. Nem tudtunk ellenállni a kísértésnek: a jegeskávé után megkóstoltuk a makadámdiósat - ez nyert. S Jegesárak A Grand Café jegeskávéja a legolcsóbb, 260 forint. Ezt követi a Casablanca 320 forinttal. A Zacc Cafféban 390-et kell fizetni a hideg italért, az Afrika Cafe and Lounge-ban pedig 400 forint a frappé. 32 milliárdot érő BigMac, 420-szal szabadeső olaszok, oldalazó harci repülők - Európa idei legnagyobb légiparádéját rendezték meg a hétvégén Kecskeméten. A közel 70 ezer látogató legbátrabbjai ep pörgő-forgó szerkezetben kipróbálhatták, milyen Gripen-pilótának lenni. Úgy tűnt: felkavaró élmény. 8. TÓTH GÁBOR Azt hittük, leszakadt az ég szombat reggel a kecskeméti repülőtér parkolójában: fejünk felett MiG-ek és Gripenek cikáztak, iszonyatos robajjal. Mindenfelé egyenruhások: azt hittük, a Top Gun című filmből léptek ki, téglalap alakúra nyírt fejük miatt. Tom Cruise ugyan nem tűnt fel a hétvégén a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisán, mégis Európa idei legnagyobb légishow-ját rendezték itt - az angliai Fairfordban a rossz időjárás miatt elmaradt a parádé. A kecskeméti kifutópályán viszont 25 ország több mint 130 gépe szállt fel a két napon - szombaton és tegnap azonos programmal. Fejünk felett elröpül a varacskos disznó Neonzöld füldugóval, édesapja nyakában figyelte a magyar Apacs helikopter bemutatóját a négyéves, jászladányi Bagi Viola. Az orrán zsiráffejjel díszített gépről közben Sipos Károly őrnagytól megtudtuk: akár 335 kilométeres sebességgel is halad, 2,4 tonnát is elbír - és akár tűzijátékot is vállalhatna: kilőtt elhárítórakétái látványosan izzottak az égen. A légibemutatók első sztárja a BigMacnek csúfolt óriás, a Boeing C-17-es volt: az USA-légierő egyik büszkesége a világ legnagyobb szállítógépe, 77 tonna kapacitással. Mégis hamarabb megállt, mint egy fékhibás Barkas, 100 méter se kellett neki. Közelről is meg lehetett nézni: egy kosárlabdapálya simán elférne benne - szárnyai fesztávja közel 52 méter! Nem csoda, hogy 202 millió dollárt, több mint 32 milliárd 320 millió forintot ér. E típusból három jövőre Pápán áll szolgálatba, a NATO stratégiai légiszállító flottáját alkotva. Folytatódtak az égi csodák: előbb varacskos disznó repült el felettünk az A-10-es tankvadászt becézik így -, majd jött a svéd Gripen: 1400 kilométer per órás sebességre, és akár 16 kilométeres repülési magasságra képes. Bemutatkozott a spanyol Eurofighter vadászgép, a legzajosabb performanA 32 MILLIÁRD 320 MILLIÓ FORINTOT ÉRŐ BIGMAC A KECSKEMÉTI REPÜLŐNAPON szot azonban a brit légierő Harriere prezentálta: helyből szállt fel, s alá volt, hogy oldalazva haladt el a nézők előtt. Akiken látszott, hogy készültek: a repülőtér mini Woodstockká alakult a rengeteg sátortól, plédtől. Elővételben 45 ezer jegy kelt el, mintegy 70 ezren voltak szombaton - még úgy is, hogy a teljes árú jegy 3500, a kedvezményes 1500 forint volt, vagyis egy négytagú család kereken 10 ezer forintért juthatott be. Szériatartozék volt a nézőknél a fényképezőgép, a távcső és a terepnadrág. Utóbbiból 5500-ért mi is vehettünk volna az ideiglenesen a repülőtéren állomásozó military shopban. Rambót is megmentenék Kicsit szétnéztünk ugyanis, míg repkedtek az F-16-osok, Mirage-ok vagy éppen a két műrepülő, Veres Zoltán és Besenyei Péter. Szinte rögtön szegediekbe botlottunk, Gergely Petronella és fia, Medárd elsősorban utóbbi kedvéért választotta ezt a programot. Az amerikai táborokat idéző minitámaszponton is gyerekek vitték a prímet, a 8 éves Farkas Dániel egy 500 ezres géppuskával hadonászott, ám nem okozott riadalmat - a modelltábor katonái ugyanis bevallották: itt egyedül a dinamitosláda mélyén lapuló whisky igazi. Nem volt játék viszont az a szolnoki harci helikopter, amibe bárki beleülBEMUTATO PIR0S-FEHER-Z0LD CSÍKKAL hetett. Egy kisfiú az orrán meredező géppuskába is bepillantott, mondván, „ezzel megmenteném Rambót". Kérdés, bírná-e a repülést. A látogatók kipróbálhatták - 1500 forintért, illetve párban 2000-ért -, milyen dolguk van a Gripen-pilótáknak, és a legtöbben bizony falfehéren szálltak ki a giroszkópnak nevezett, gömb alakú szerkezetből, amelyet szédületes sebességgel pörgetett, forgatott az automatika. Jégkrémfüggő olasz pilóták Az egyensúly visszanyerése után érdemes volt megnézni a számos kiállítást: a T-72-es tankot, harckocsikat, a logisztikai ellátóközpontban az egyenruhákat - sőt megtudhattuk, mit tartalmaz a hétCSAK A CASABLANCABAN TETTEK FAGYIT IS A JEGESKAVEBA Fotó: Schmidt Andrea