Délmagyarország, 2008. augusztus (98. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-13 / 189. szám
121 Sport Szerda, 2008. augusztusa Drevenka: A vívók csak vívódnak I j A közvélemény —I 1 egyértelműen jobb szereplést J ^^ várt eddig a magyar vívóktól az olimpia egyéni versenyein. Drevenka Péter szegedi edző szerint nagy nyomás nehezedik a magyar vívás elitjére. SÜLI JÓZSEF Eddig nagy csalódást okoztak a magyar vívók az olimpián. Mindössze a párbajtőrvívó Boczkó Gábor (4. hely) és a tőröző Knapek Edina (5. hely) végzett pontszerző helyen. Én mindenesetre a kardvívóktól sokkal többet vártam, hiszen a hatvanas évek derekán, amikor sporttörténetórára jártam, Honti Gyula tanár úr - aki időközben már meghalt -, kijelentette, ha a vizsgán végképp nem tudunk egyetlen magyar olimpiai aranyérmet sem megjelölni, akkor nyugodtan mondhattuk: kard egyéni és kard csapat, így nem tévedünk. Tudom, ennek a dicsőséges sorozatnak már régen vége szakadt, de eddig be-becsúszott egy-egy jó egyéni teljesítmény. Drevenka Péter, a Szegedi Tudományegyetem Vívóklubjának vezetőedzője szerint az okok nagyon mélyen gyökereznek. i,m SZERDA (5. NAP? 7 óra: vízilabda, nők, B csoport (Magyarország-Ausztrália) 7.30: kerékpár, férfiak, országúti időfutam (Bodrogi László) 7.30: vívás, női párbajtőr, egyéni (Mincza Nébald Ildikó, Szász Emese) 8.30: műugrás, férfi 3 m szinkron (döntő) 9: sportlövészet, női 20 m sportpisztoly (döntő) 9.30: női 69 kg (döntő) 11.20: birkózás, kötöttfogás, 66 kg (döntő) 12: cselgáncs, női 70 kg és férfi 90 kg (döntők) 12.15: birkózás, kötöttfogás, 74 kg (döntő) 12.30: úszás, női 100 m gyors, előfutamok (Tompa Orsolya) 13: ökölvívás, 48 kg (Bedák Pál) 13: súlyemelés, férfi 77 kg, (döntő) 13.09: úszás, férfi 200 m hát, előfutamok (Balog Gábor, Rudolf Roland) 13.40: úszás, női 200 m mell, előfutamok (Bor Katalin) 14.17: úszás, férfi 200 m vegyes, előfutamok (Cseh László, Kerékjártó Tamás) 14.45: kézilabda, nők, B csoport (Németország-Magyarország) 15: vívás, férfi tőr, egyéni (elöntő) 15.05: úszás, női 4x200 m gyorsváltó (Magyarország) 15.30: vívás, női párbajtőr, egyéni (döntő) CSÜTÖRTÖK (6. NAP, HAJNAL) 3: sportlövészet, női skeet (Igaly Diána) és női kisöbű sportpuska, összetett (Tóth Anita) 3.30: birkózás, kötöttfogás, 84 kg (Fodor Zoltán), 96 kg (Virág Lajos) és 120 kg (Deák Bárdos Mihály) 3.30: vízilabda, férfiak, A csoport (Magyarország-Spanyolország) 4: úszás, férfi 200 m mell (döntő) 4.39: úszás, férfi 100 m gyors (döntő) 5: torna, férfiak, egyéni összetett (döntő) 5.29: úszás, női 4x200 m gyorsváltó (döntő) 6: cselgáncs, férfi 100 kg (Hadfi Dániel) 6.30: sportlövészet, női kisöbű sportpuska összetett (döntő) - A közvélemény egyértelműen jobb szereplést várt az egyéni versenyeken. Azt se feledjük el azonban, hogy egy olimpia sokkal nehezebb, mint az Eb vagy a világbajnokság - jelentette ki a szakember. - Egyébként a magyar vívókból a hitet és az önbizalmat hiányolom. Erre jó példa volt éppen Szilágyi Áron keddi kardvívása. Túl görcsösen, a mindenáron való bizonyítás vágyával lépett pástra. A nagy rutinnal rendelkező amerikaival szemben szinte feltartott kézzel állt ki. A mieinkből hiányzik a játékosság. Ellenpéldaként említeném a párbajtőrben győztes olasz Matteo Tagliariót. Véleményem szerint azért hiányzik a mieinkből a felszabadultság, mert túl nagy velük szemben az elvárás. Nagyon nagy bajban van a sportág máris, de ha így marad, akkor Londonban ez még rosszabb lesz. Az ok, túl vékony a sportág elitje. Nem igazán fordítanak figyelmet az utánpótlás-nevelésre, ezért akik Pekingben vannak, jelenleg legyőzhetetlenek. Különösen hiányzik a pénz ebből a sportágból. Mondhatom úgy is, amilyen a nemzeti bajnokság, olyan a nemzetközi eredményességünk. Én azonban bízom abban, hogy a csapatversenyekben némileg feledtetni tudják az eddigieket. NEMCSIK ZSOLT SEM AZT HOZTA, AMIT VÁRTUNK TŐLE Fotók: MTI 19 ÓRÁTÓL SZÉL, OLTVÁNYI ÉS BARTÓK A DÉLMAGYARORSZÁG SZTÁRVENDÉGE Tomboló szurkolók a fesztiválon A SZEVIEP NOI KOSARASAI A SPANYOL FÉRFIAK GYŐZELMET NEZTEK Fotók: Frank Yvette «N 4 -üt ^ m m s GDF H \ DÉMÁSZ ^ Szeged 2008 Pénteken nyitotta meg kapuit Szegeden, a Klauzál téren az EDF Démász olimpiai fesztivál. Neves vendégekben nincs hiány, a szurkolók mindennap híres sportolókkal, edzőkkel találkozhatnak. SÜLI RÓBERT Petrovics Kálmán gitározik, Kecse Nagy Sándor léggömböt osztogat, Szovics Zoltán játékra invitál, Kabai Mátyás pedig szurkolásra biztat. Az EDF Démász olimpiai fesztivál főszervezői mindent megtesznek azért, hogy az ország legjobb klubja legyen a szegedi. Szurkolásban pedig nincs hiány, „Matyi" mindennap kitalál valami újat. Egyik nap labdákkal keltett hatalmas hangulatot, majd másnap zászlókkal, úgy, hogy mindenki arca ki volt festve - magyar zászló díszelgett a fiatalokon és az idősebbeken -, úgy ugráltak az összefoglalók alatt a téren. Nem véletlen a jó hangulat, a szervezők az ország legjobban szurkoló városa címre pályáznak. A férfi vízilabda-válogatott keddi győzelme sokat javított a kedélyeken, mindenkinek a kedve jobb lett a görögök ellen aratott győzelem után. Este Vajda Júlia kápráztatta el a nézőket, majd 19 órakor a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatának hivataii ARCFESTES A KLAUZAL TEREN los bemutatójára került sor. Az új tréner, Donkó Orsolya és a csapat tagjai voltak a Délmagyarország-talkshow vendégei. Természetesen a lányok is olimpiai lázban élnek, az edzések előtt, között és után figyelik az eseményeket. Ma sem lesz hiány sztárparádéban, Szél Friderika válogatott úszó, Oltványi Dávid válogatott ökölvívó és Bartók Csaba, egykori válogatott kézilabdás lesz a vendég. Holnap Szabó Csaba és az olimpia ezüstérmes (1992, Barcelona) cselgáncsos Hajtás Bertalan elemzi majd az olimpiai eseményeket, többek között Hadfi Dániel (férfi cselgáncs 100 kg) szereplését. PROGRAM. 17.30: Ritmus táncstúdió, 18: Peter Pan-koncert, 19: együtt szurkol Szeged, 19.10: Délmagyarország-talkshow. Ökölvívók, atléták, kajak-kenusok: hol a támogatás? PEKING (MTI) A magyar ökölvívók, atléták és kajak-kenu versenyzők egyelőre nem kapták meg az olimpiai felkészülési támogatást. Mindez azután derült ki, hogy a 81 kg-os kategóriában induló Szellő Imre elpanaszolta a pekingi magyar csapatirodán, hogy az olimpiai felkészülési támogatást egyik ökölvívó sem kapta meg. Ezt követően Molnár Zoltán csapatvezető érdeklődött ez ügyben a támogatást az olimpikonoknak folyósító Wesselényi Sportközalapítványnál (WESKA). Budapestről azt a választ kapta, hogy a naponta ismétlődő, sürgető kérések ellenére a Sport Szakállamtitkárság továbbra is késik a WESKA-nak járó 18 millió forint átutalásával. Ötkänkäs SZETEY ANDRAS Kis magyar kesergő Túl vagyunk az olimpia negyedik versenynapján, amely számunkra az eddigieknél is sikertelenebbül zárult. A korábbiakkal szemben még a legjobb nyolc között sem zárt magyar sportoló, továbbra is Cseh László nyerte az egyetlen érmet, egy ezüstöt. Félreértés ne essék: nem temetni jöttem. Azzal is tisztában vagyok: minden honfitársam legjobb tudása szerint készült föl, és mindent megtett a sikerért. Ennyi jött össze. Eddig. Persze abban, hogy tucatnyi aranyat nyerünk, csak az álomvilágban élők bízhattak. Az optimista nyolcas verzió is veszni látszik, bár az eddigi kudarcokhoz hasonló bravúrokkal meglehet. Azt viszont tudomásul kell venni: a világ sportja az elmúlt két évtizedben hatalmasat változott. Ki hitte volna húsz esztendeje, hogy Kína nagy fölénnyel vezeti az éremtáblázatot; hogy Korea áll a harmadik helyen; hogy Oroszország és Németország a negyedik napon szerzi meg elsőd) aranyérmét; és hogy ilyen rövid idő alatt közel négytucatnyi nemzet képviselője állhat dobogóra! És félreértés ne essék: nem a magyar sport, illetve Európa sportja esett viszsza. A világ tört előre, jött fel mellé, előzte meg azt. Ma már nem szovjetamerikai különpárbajnak, illetve kommunista országok szpartakiádjának számít az olimpia. A sport más értéket képvisel, mint régebben, szerintem többet és jobbat, mint akkor, hiszen többen űzik és magasabb színvonalon. Az eddigi eredménytelenség másik oka abban keresendő, hogy a jelenlegi magyar küldöttségnek egyetlen topfavoritja sincs. (Vagy talán csak Kovács Katalin. Remélem.) Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Kovács Kokó, még korábban a párbajtőrözők, az öttusázók, előtte csaknem három évtizeden át a kard egyéni és a kardcsapat. Tuti aranyérmes számnak számítottak, és az összeredményesség azon múlt, hogy mellettük hány „bravúrarany" jön össze. Most csak a bravúraranyakban bízhatunk, és hát ezek eddig váratnak magukra. És hogy miként tovább? Jönnek-e a megmentő kajakosok? Tart-e esernyőt valamelyik népszerű csapatsport a küldöttség felé? Feltámadnak a dzsúdósok és a vívók? Reméljük. Mert ezekben a napokban magyaroknak csak a kakasokkal kelők szoríthattak, a déli, kora délutáni döntőkre nem maradt izgulnivaló. Evezés: égés Nem jutott a holnapi középdöntőbe a Varga Tamás, Hirling Zsolt egység a könnyűsúlyú kétpárevezősök versenyében a pekingi olimpián. A 2005-ben világbajnok, tavaly pedig Eb-győztes magyar duó a keddi reményfutamban elfáradt, csak a negyedik helyen végzett. Az okokról Dani Zsoltot, a Szeged-Démász VE vezetőedzőjét kérdeztük. - Azt vártam tőlük, amit szerintem a közvélemény is: legalább a döntőbe kerüljenek. Tulajdonképpen erre az eddigi eredményeik predesztinálták volna is őket. Hogy ez nem sikerült, annak több oka is van, ezt azonban kívülről igen nehéz elemezni. Csak találgatni lehet. Először is az szembeötlő volt, hogy sem az elő-, sem pedig a reményfutamban nem bírták a finist. Már az év elején is volt mozgásproblémájuk, akkor csak arra következtethetek, hogy ez ismét előjött. Ugyanis össze kell hangolni a két versenyző izomcsoportját, és valószínűleg most nem sikerült. Az is oka lehet a rossz szereplésüknek, hogy nem sikerült nekik az átállás. Azt sem tudhatjuk, hogy valamelyiküknek volt-e egészségügyi problémája.