Délmagyarország, 2008. augusztus (98. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-13 / 189. szám
61 Hegyei tükör Sze,da. 2m- augusztusra. VEPRIK, MOLNÁR ÉS DOBI IS AUTÓVAL KÖZLEKEDIK Nagy ökológiai lábon élnek a szegedi zöldek Évente legalább kétszer annyi földterületet és vizet élünk föl, mint amennyi számtanilag a magyaroknak jutna. „Hivatásos" szegedi zöldeket teszteltünk: mit tesznek otthon a környezetük megóvásáért, s ö'k mekkora lábnyomot hagynak a földön. TOMBÁCZ RÓBERT - Próbálok ugyan környezetbarát módon élni, de ez a mostani munkatempóm mellett nem mindig egyszerű szabadkozott Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója, amikor megkíséreltük megmérni az ökológiai lábnyomát. Gyarló az ember Ezt a furcsán hangzó fogalmat még a hetvenes években alkották meg kanadai ökológusok. Azt mutatja meg, hogy mekkora földterületre - illetve mennyi vízre - van szüksége az önfenntartáshoz és hulladéka elhelyezéséhez egy embernek, régiónak vagy akár egy egész országnak. A magyar átlag jelenleg 5 hektár körüli személyenként noha az ország területét a lélekszámmal osztva fejenként csak 2 hektárt vehetnénk igénybe. Azaz nagy lábon élünk. Veprik elárulta: sajnos nem tud lemondani olyan „gyarlóságokról", mint a gépkocsihasználat, mert számtalan elfoglaltsága miatt kocsi nélkül sehová nem érne oda időben. Viszont szelektíven gyűjtik otthon a hulladékot, és a szemétdombot termelő műanyag csomagolóanyagokat is megspórolják a piacon vásárolva. Az ökolábnyomtesztet kitöltve kiderült: a vadaspark vezetője húsimádó - heti 7-10 alkalommal eszik ilyet de mindig igyekszik helyi, magyar termékeket venni, nem használ tömegközlekedést, viszont energiatakarékos gépeket vásárol, és otthon is komposztálják a hulladékot, amit a kert trágyázására használnak. Ökológiai lábnyoma 6 és 7,8 hektár közötti azaz több mint a magyar átlag. A befőttesüveget is továbbadják Az autózáson vérzett el Molnár Gyula ornitológus, szegedi önkormányzati képviselő is. Pedig Molnár, aki a legutóbbi választásokon zöldpárti honatyajelöltként is indult, figyel a család fogyasztási szokásaira. Energiatakarékos izzókat, hűtőt, kazánt és hőtartó edényeket használnak a háztartásban, mindent szelektíven gyűjtenek, s igyekeznek magyar, főként biotermékeket venni. Még sajátos újrahasznosítási módszerükbe is beavatott: a kiürült befőttesüvegeket méhész- és befőző ismerőseiknek adják tovább - ezért időnként kapnak egy kis mézet vagy lekvárt. Viszont három kocsijuk van, és legalább havi egyszer autóval mennek kirándulni. Ennyi a sok óvatosság mellett is elég volt ahhoz, hogy a kalkulátor szerint a zöld képviselő éves ökológiai lábnyoma 6 és 7,8 hektár között legyen. Szeretik az idegen ízeket - Sajnos Magyarországon még mindig a jómódúak kiváltsága az energiatakarékosság - jegyezte meg Dobi László, az Atikövizig vezetője, aki azért megpróbál környezettudatosán élni. Ök is energiatakarékos izzókat használnak otthon, maximum csak heti háromszor eszik húst, és olykor be is gyalogol a munkahelyére. Az autó kényelmétől viszont ő is nehezen szabadul: többnyire mindennap ezzel jár, mert gyakran leéli vidékre utaznia - és havi egyszer ezzel is kirándulnak. Dobi bevallotta: a magyar termékek helyett gyakran mást keresnek, mert kifejezetten szeretik az idegen ízeket, és csák ritkán igyekeznek csökkenteni a háztartási hulladék mennyiségét, mert kényelmesebb megvenni az agyoncsomagolt felvágottat, mint kétszer sorban állni - a pultnál és a kaszszánál. Kalkulátorunk szerint ő is 6 és 7,8 hektár közötti lábnyomot hagy évente a földön. KIS LÁB, NAGY LÁB. Az ökológiai lábnyomtesztek az energia- és vízfogyasztási, étkezési, közlekedési, vásárlási és hulladékkezelési szokásainkat vizsgálják. A mérések szerint a föld legkisebb ökolábnyomát - fejenként nagyjából félhektárnyit - az etióp, a bangladesi, a szomáliai és az afgán lakosok hagyják a környezetükön, míg a legnagyobbat - fejenként 10,3 hektárnyit - természetesen az amerikaiak. MILKAVAL SZEMEZETT ADAM A CSOKIMUZEUMBAN Fotók: Miskoltzi Róbert A Varga család tegnap Kölnnel ismerkedett ES SZEGED SZEME ÁDÁMON. Sok szegedi hívta a szüió'ket telefonon, és kérdezték, hogy sikerült a műtét. Nem véletlen, hiszen a Délmagyarország és a Délvilág, valamint a Cora Áruház segítségével sikerült öszszegyűjteni az őssejtbeültetéshez szükséges pénzt, a 6,2 millió forint javát (az első kölni kint tartózkodás ára 1,8 millió forint). Érdeklődött a szomszéd, aki hajnali háromkor ott volt az induláskor. Az a házaspár is jelentkezett, amelyik valami aprósággal mindig segíti és meglepi őket, az útra például német szótárral látták el a családot. Kiderült, kölni házigazdájuk is úgy köszönt el tőlük hétfő reggel, hogy „Ádi, szorít neked Németország!" elállt, telefonált az édesanya, Márkus Tímea, hogy úgy döntöttek, a csokoládémúzeumot és a kölni dómot néznék meg. A múzeum előtt találkoztunk velük, Adám ugyanolyan vidám volt, mint máskor. Tímea is mosolygott, azt mondta, egy kicsit mindnyájan megkönnyebbültek. De az előző napon nem tudott uralkodni magán, csak sírt. Rossz volt olyan elesettnek látni a gyereket, és attól is félt, mi van, ha nem ébred fel. Hozzátette, próbál nem gondolni a holnapra. Ebben segített a gyerekprogram és a városnézés. Kölnben mindenki barátságos és segítőkész, a kerekes székkel bárhová be lehet jutni. A város pedig, amely fölül az esőfelhők is elvonultak, gyönyörű. VÁROSNÉZŐ KÖRÚTON A VARGA CSALÁD - HÁTTÉRBEN A KÖLNI DÓM Ma délután ötkor ültetik be az őssejteket Varga Ádám, a tizenegy éves szegedi sérült kisfiú csontvelőjébe. A neheze tehát még hátravan, de tegnap azért már egy kicsit jobban érezte magát a család. Köln híres csokoládémúzeumát és a város jelképét, a dómot nézték meg. A Délmagyarország és a Délvilág kedden is együtt volt Vargáékkal. FEKETE KLÁRA Varga Ádámtól és családjától hétfő este vettünk búcsút a St. Eduardus Kórház parkolójában. Ádám szerencsésen felébredt az altatásból, de nyűgös volt, sírt, haza akart menni. Még senki sem tudta, mit hoz a másnap, de reménykedtünk: az őssejtbeültetés első beavatkozása, amikor a csípőlapátból csontvelőt vesznek ki, hogy őssejteket nyerjenek belőle, jól sikerült. Az orvosok mindenesetre azt tanácsolták, keddre tervezzen szabadprogramot a család, hiszen a szerdai műtét után a kisfiúnak egy vagy két napig mindenképpen pihennie kell. Kedden az eget kémleltük reggel, ugyanis kitartóan esett az eső. Amikor Rírturis mm m « HÜTÖEÍT k* rnuimm. mmmt.kn mm mstomhi CaaBata/A*. sóvsss!»J mfí tmtrismQ VÁLLALKOZÓ? CÉGET VEZET? HIRDETÉSE VELÜNK MINDIG SZEM ELŐTT LEHET! Jelentkezzen most: 06-30/9788-250 Z(s)EPPEUN KÖBUTAZÁSOK Szegőd, Fekete sas u, 1?, •Tel.: «2/426-084 Online foglalás: www.zaeppetfn.hu Isztambul, bursai kirándulással 09.03.. 5 nap, repülővel, félpanzió 115 000 Hajózás az Északi-tengeren 09. 06., 6 nap, 5 reggeli + 2 vacsora a hajón 105 800 Párizs-Normandia-Bretagne 09.06., 9 nap (busz vagy repülő), reggeli 135 000-től Toscana, Viareggio, Cinque-Terre (Tőrre del Lago) 09.09.. 5 nap. reggeli 65 900 Bajor királyi kastélyok (...Hellbrunn, Kufstein) 09. 09. 6 nap, reggeli 76 700 Albániától Montenegróig (tengerparti pihenéssel) 09.12., 9 nap, félp. 137 700 Róma és a Vatikán 09.18. és 10. 30., 4 nap, repülővel, reggeli 118 900 Sörfesztivál Münchenben 09.19., 09. 26. és 10. 03., 3 nap, reggeli 38 900 Nálunk nem az eső esik, hanem az árak! Klíma-vonal: 06 40 82 82 OO www.toshiba-ldima.hu TOSHIBA Leading Innovation »MM FŐSZER ELECTRIC Zrt. 6m SZEGED, Szabadkei út 9fa i 135 BESAPESf. Reirter F. u. 88/a. totefcmt06«®9 «7 S5tefon:06t+S«3232 8 fcK06(S2-5SSt98 FöcSéf «4323! | Í »IÍ.sí: Kvm^-w, N.i Smat: tosserJop^toserJrau | wwwJaanr.hu MOST MEG 0LCS0BBAN női férfi szandálok, papucsok, csizmák, bokacipők * jr w FELÁRON AKCtÓ 2008. augusztus 11 -fői a készlet erejéig. SZEGED Tisza LKrt. 40. Feketesas u. 28, Cora Áruház üzletsor DOHÁNYZÁSRÓL LESZOKTATÓ KEZELÉS Csak 1 alkalom, és véglegesen megszabadulhat káros szenvedélyétől! Egyszerű, gyors, fájdalom- és meilékhatásmentes módszer $ az egészséges életért. TOSHIBA-klíma 15 000 háztartásbanteheli le névjegyéti • Hirdessen most a Vásárhelyi Cégregiszterben! Hirdetését szeptember végéig feladhatja! Hívjon minket bizalommal! Információ: 8 20/222-66-00 • 30/978-68-13 • 30/905-44-63 Hirdetése a világhét«? megjelenik.