Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-05 / 156. szám
Szombat, 2008. július 5. Aktuális 13 Fontos, hogy járhatók legyenek az utak, hogy ne okozzon gondot egy felhőszakadás. GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ Ugyanaz, ugyanúgy Régóta tudjuk, s most újfent megerősítést kaptunk róla: önkormányzat és család között sok különbség nincsen, ha az anyagi helyzetet nézzük. A családok többsége Magyarországon máról holnapra él, ha szerencséjük van, akkor kihúzzák apa és anya fizetéséből a hó végéig - már ha kap egyáltalán apa és anya fizetést, de ebbe inkább ne menjünk most bele. Az önkormányzat, ha nem is máról holnapra él, de ugyanolyan szűkös a mozgástere, mint a családnak kicsiben. Így aztán nem csoda, ha „mindketten" hamar „megbarátkoznak" az eladósodás gondolatával. Ha a család szerencsés, akkor azért adósodik el, hogy meg tudja | Fontos, hogy venni a nagyobb színes tévét vagy a m m járhatók számítógépet a gyerkőcnek, aminek kamatokkal megnövelt árát aztán szép lassan visszafizeti. Ha nem enynyire szerencsés, akkor a felvett kölcsönt villanyszámlára meg korábban felvett, még kedvezőtlenebb kamatozású hitelek visszafizetésére fordítja. S minél nagyobb gondban van a család, annál könnyebben nyúl hozzá ehhez a „megoldáshoz". Hiszen enni kell, a gyereknek meg kell venni a buszbérletet, ruházkodni kell, a csekkeket meg hó végén, többszöri felszólítás után valahogy be kell fizetni. Hasonló gondokkal küzdenek az önkormányzatok is. Épülni, szépülni akarnak, hiszen választást nemigen lehet nyerni egy adósságokkal nem küszködő, de leromlott, lelakott településen. Fontos, hogy járhatók legyenek az utak, hogy ne okozzon gondot egy felhőszakadás, hogy az iskola, az óvoda ki legyen csinosítva, nem beszélve a közparkokról, de ugyanilyen lényeges kérdés a különböző intézmények hétköznapi, zavartalan működése is. Csakhogy mindenre nem jut pénz. A szépüléshez persze lehet pályázatokon támogatást nyerni, ám egyre gyakrabban fordul elő az is: ahhoz, hogy megnyerjük a nagy manit, bizony nekünk is le kell tennünk valamit az asztalra. Ekkor veszik elő az önkormányzatok a jolly jokernek számító megoldást: bocsássunk ki kötvényt! Egyből lesz pénz, s mivel megbízhatók vagyunk, jól neveltek, erősnek látszunk, ezért gond nélkül visszafizetjük a pénzt. Hogy mikor? Majd, egyszer. Ez most nem is fontos. A lényeg, hogy per pillanat van miből fejlődni. Kár, hogy ugyanúgy kell gondolkodnunk, ugyanazt kell tennünk kicsiben és nagyban, ha nemcsak túlélni, hanem élni is szeretnénk egy picit. Portugálok a 47-esen MUNKATÁRSUNKTÓL A portugál tulajdonban lévő Mota-Engil Magyarország Zrt. erősíti meg és szélesiti négysávosra a 47-es utat Algyő és Hódmezővásárhely között, a még kétsávos 4,5 kilométeren. A kivitelezési tenderre beérkezett ajánlatokat már korábban kiértékelték, de az eredményt csak csütörtökön hirdették ki. A győztessel július 11-én köt szerződést a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Kht. - közölte lapunkkal Fazakas Orsolya kommunikációs vezető. A győztesről szerdai számunkban is írtunk - akkor még feltételes módban. A 47-esen ebben a hónapban el is kezdődhet a munka, mert a régészek már levonultak. A befejezés határideje: 2009. november 14. 142 milliós cigifogas MUNKATÁRUNKTÓL Több mint 360 ezer doboz, 142 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak a határrendészek a nagylaki határátkelőnél egy bolgár kamionban. Az okmányok szerint uborkát szállító kamion néhány perccel csütörtök éjfél előtt jelentkezett belépésre Nagylakon. A járművet ellenőrző határrendészek a teherautó átvizsgálása során a raklapok alatt gyanús dobozra lettek figyelmesek. Az ezt követő tételes ellenőrzés során a raktérből összesen több mint 361 ezer doboz különböző márkájú cigaretta került elő. A csempészett dohányárut lefoglalták, a bolgár kamionsofőr ellen visszaélés jövedéki termékkel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a román hatóságok indítottak büntetőeljárást. A KÖLTÖZÉS MIATT HÓDMEZŐVÁSÁRHELYRE KELL UTAZNI Leállt a sportorvosi rendelés Szegeden NOHA HÓNAPOK ÓTA LEVEGŐBEN LÓGOTT A KÖLTÖZÉS, MÉGSEM TUDTAK FELKÉSZÜLNI A VÁLTÁSRA Két hétig nem tudnak sportorvosi vizsgálatot végeztetni Szegeden azok, akiknek erre a versenyzéshez szükségük van. A Boldogasszony sugárúti ifjúsági rendelőintézetet átalakítás miatt bezárták, a sportolóknak végszükség esetén Vásárhelyre kell menniük. MUNKATÁRSUNKTÓL Már hétfőtől megszűnt a sportorvosi szakrendelés a Boldogasszony sugárúti gyermek- és ifjúsági rendelőintézet épületében, az ingatlant ugyanis kiüríti az egyetem klinikai központja. Az integrációs folyamat részeként az eddig az új klinika második emeletén működő gyermekpszichiátriai osztály költözik majd az épületbe - miután felújították és átalakították. Információink szerint erre szeptembernél hamarabb nem kerül sor. - összepakolunk, csomagolunk és leltározunk, dobozok )<özt töltöttük az elmúlt hetet - számolt be a jelenlegi helyzetről Mikulán Rita, a sportorvosi szakrendelő vezetője. A költözés miatt már ezen a héten is szünetelt a rendelés, és egészen július közepéig tart az az átmeneti állapot, hogy Szegeden nem tudnak sportorvosi vizsgálatot végeztetni a sportolók. Erre a tizennyolc évesnél idősebbek esetében évente egyszer, a fiatalabbaknál évente kétszer van szükség, e nélkül ugyanis nem kapnak engedélyt ahhoz, hogy versenyeken indulhassanak. A szegedi sportorvosi rendelő a fővárosi sportkórház kihelyezett részlege, az általuk eddig használt helyiségeket csak bérelték a szegedi egyetemtől. Ügy tudjuk, bár hónapok óta a levegőben lógott a költözés, annak konkrét időpontját csak három hete ismerik a sportorvosi szakrendelés munkatársai. Emiatt kellett gyors szükségmegoldáshoz folyamodni: július 15-éig a vásárhelyi kórházban rendelő Mészáros Sándor fogadja a nagyjából negyedórás vizsgálatra - illetve engedélyre - váró szegedi sportolókat is, napi egy órában, délután egy és két óra között. Érdemes azonban előtte egyeztetni Mészáros doktorral, akinek az egy- és féléves engedélyekhez szükséges EKG-vizsgálathoz nincs eszFotó: Schmidt Andrea köze, csak belgyógyászati beutalót tud adni hozzá. Az arra jogosult versenyzők EKG-lelet nélkül is kaphatnak tőle engedélyt - de csak ideiglenesei. Mivel ősszel és télen hosszú a várakozás, a rutinosabb versenyzők gyakran nyáron jönnek elvégeztetni a szokásos vizsgálatot. < Mikulán Rita viszont azt javasolja, ezúttal csak az jelentkezzen sportorvosi vizsgálatra a következő hetekben, akinek feltétlenül muszáj. Július 15-étől viszont - mint mondja - új és szebb helyen, a nyáron megszokott rendelési időben fogadják a pácienseket az újszegedi MAV-rendelőben. A Csanádi utcai intézményben a 548-020, az 548-022, az 548-055 és az 548-057-es telefonszámon érdeklődhetnek a sportorvosi rendeléssel és az előjegyzésekkel kapcsolatban. 88 MINDENKI MEGY. A sportorvosival együtt természetesen költözik a többi, Boldogasszony sugárúti gyermek- és ifjúsági járóbeteg-szakrendelés is, amelyeket a klinikai központ működtet. Nagy részük az egykori újszegedi gyermekkórházba kerül: a szemészet, a kardiológia, az ortopédia és a serdülő szakrendelés is itt kap helyet - ahogyan korábban a fül-orr-gégészeti és a pszichiátriai. Túri Sándor, a gyermekklinika vezetője elmondta: az ortopédiai rendelés már jövő héten is Újszegeden fogad, a szemészet, a kardiológia és a serdülő szakrendelés a költözés miatt 10-én és 11-én átmenetileg szünetel, de 19-étől az új helyen újraindul. Ugyancsak 19-étől új helyen, a fogklinikán zajlik a gyermek- és iskolafogászati ellátás, a fogszabályozás pedig a Vasas Szent Péter utcai egykori II. rendelőintézetben. Július 8. és 11. között a Becsei utca 3. szám alatti iskolafogászati rendelőben végzik mindkét ellátást. (A költöző szakrendelésekről pontosabban a lapunkban megjelenő hirdetésből is tájékozódhatnak olvasóink.) Beleszerettek az önkormányzatok a kötvényekbe A KIBOCSÁTÁSI LAZ ELERTE CSONGRÁD MEGYET IS Egyre több önkormányzat bocsát ki kötvényeket, hogy segítségükkel lábaljanak ki fizetési nehézségeikből Mivel a települések állami támogatása csökken, sokan kockázatosnak tartják az eladósodást. A megyében a legnagyobb összegben Vásárhely bocsátott ki kötvényt, Szegeden pedig egyeló're még csak tervezik. FEKETE KLÁRA A pénzhiány a legnagyobb kihívás az önkormányzatok számára, általában akkor vannak a legnagyobb bajban, amikor egy-egy pályázaton nyert fejlesztési forrás önerejét kell előteremteniük. Az országban mára mintegy 800 milliárd forinttal adósodtak el az önkormányzatok, az összeg az utolsó öt évben emelkedett meg drasztikusan. Ezzel párhuzamosan megélénkült a kötvénykibocsátás is. Az országos helyzetet az Állami Számvevőszék is vizsgálta, a jelenséget kockázatosnak tartja. Az ÁSZ attól tart, hogy a települések a felvett kölcsönöket nem fejlesztésre, hanem működésükre, mindennapi fenntartási kiadásaikra fordítják. Csongrád megyében az eltelt egy évben még a megyei önkormányzat is kötvényt bocsátott ki 5 milliárd forint értékben, ami azért kockázatos, mivel szinte alig rendelkezik saját bevételekkel. Kötvénykibocsátásra szánta el magát Szentes 5,3 milliárdért, s a napokban Makó: 2,5 milliárd forint a kötvények értéke. Búzás Péter polgármester azt nyilatkozta lapunknak, a pénz ahhoz a minimális önerőhöz kell, amit a fürdő megépítéséhez, az ipari park bővítéséhez, a városközpont rehabilitációjához kell felmutatniuk. Búzás úgy számolt, hogy a város eladósodottsága még a kötvénykibocsátást követően is alacsony maradt: olyan, mintha egy család havi 100 ezer forint netfó jövedelemre 600 ezer forintos kölcsönt venne fel. Szeged még nem bocsátott ki kötvényt, de tervezi - ezt Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester mondta el kérdésünkre válaszolva. Úgy látja, hogy a város előtt álló 60 milliárd forint értékű fejlesztések 9 milliárdos önerejét a jövőben 2,5 milliárd forintos kötvénykibocsátással - ami devizaalapú lesz - és fejlesztési hitellel biztosíthatnák. Az idén azonban erre a lépésre még nem kerül sor, mivel az induló projektekhez - mint például az elektromos tömegközlekedés első ütemének elindításához - megvan a saját forrás. A város mostanáig az MFB devizaalapú, állami támogatásos kamatkonstrukciójú hitelét részesítette előnyben, amivel eddig még mindig jól jártak. Szentgyörgyi azt is elmondta, személyesen is a hitelt látja jobb megoldásnak a kötvénynél: ez utóbbival kapcsolatban ugyanis az önkormányzatra az ellenzék részéről állandó nyomás nehezedne. Szolnokon 8,7 milliárd forint, Debrecenben 3,6 milliárd forint, Hódmezővásárhelyen - 2006-ban - 69 millió 400 ezer CHF, svájci frank alapú kötvénykibocsátás történt, ami mai árfolyamon alig több mint 10 milliárd forint. Mint ahogyan azt Mikecz Péter, a vásárhelyi önkormányzat városstratégiai és kabinetirodájának vezetője elmondta, a kötvénykibocsátáskor „újragombolták a kabátot": segítségével, Q Városok jelentősebb kötvénykibocsátásai 1 2005-2008 között (millió Ft) 1. VÁSÁRHELY 10000 2. SZOLNOK 8700 3. SZENTES 5300 i k. : CSONGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 5000 5. BÉKÉSCSABA 9-000 6. DEBRECEN 3600 7. SOPRON 2500 8. MAKÓ 2500 9. SZEGED * tervezik a kötvénykibocsátást FORRÁS: DM/DV-Of0lItS OM-GRAFIKA kedvezőtlen kamatozású hiteleket váltottak ki kedvező kamatozásúakra, valamint olyan forrásokhoz jutottak, amelyekkel uniós pályázatokon sikerrel indulhattak. A pénzt nem fordították működési kiadásokra. B Hitel, kötvény A kötvénybe azért szerettek bele az önkormányzatok, mert a hitellel szemben rögtön, egy összegben igénybe lehet venni (a kölcsönt csak a megvalósuláskor lehet lekérni). A felhasználás sem kötött, ezért is tart attól az ÁSZ, hogy a települések a működésükre fordítják, vagy lyukakat tömködnek be vele. Általában devizában váltják ki, majd forintban kamatoztatják.