Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-25 / 173. szám

svíöiőJ ló dévnémollí 101 Délmadár Péntek, 2008. július 25. LÉTEZNEK KÜLÖNÖS FOGLALKOZÁSOK JELENETEK A HÁZASSÁGBÓL HATHA VALAKI NEM ISMERI FERFISOVINIZMUS Hány férfi kell, hogy kinyisson egy sört? - Egy se. Nyitva kell lennie, amikor az asszony behozza. Különbség - Tudod, mi a különbség a frusztráció és a pánik között? - A frusztráció az, amikor először tapasztalod, hogy másodjára már nem megy. A pánik az, amikor másodjára tapasztalod, hogy elsőre sem megy. A sírásó Az egér és az elefánt összeházasodik. Az elefánt az esküvőn hirtelen meghal, mire az egér zokogni kezd: - Most már életem végéig áshatom a sírodat! - Miért van a nőknek kisebb lába, mint a férfiaknak? - Tök egyszerű evolúciós dolog. Közelebb tudnak állni a mosogatóhoz. - Honnan tudod, hogy egy nő okosat fog mondani? - Úgy kezdi a mondatot, hogy: „Egyszer egy pasi azt mondta nekem..." -Ha a bejárati ajtó előtt ugat a kutyád és ordít a feleséged, melyiket engeded be? - A kutyát. Az elhallgat, amikor beengedem. Tévedés Kovács és Szabó az Operabálon összeismerkedik, és hosszasan beszélget egy koktél mellett. Egyszer csak Szabó megkérdezi. - Mondja, nem tudja, ki az a rettenetesen csúnya és ellenszenves nő ott a sarokban? - A feleségem. - Ó! Pardon - hebegi Szabó. - Tévedtem. - Maga tévedett? Én tévedtem! Szőkeség - Mondja, Kovács úr, ugye a maga felesége szőke? - Nem tudom, mert még nem ért haza a fodrásztól. Aladár - Megbolondítasz, Aladár. Akármit mondok, mindig kijavítasz, és ez így megy már tizenöt éve. - Tizenhat, drágám, tizenhat. Lakatlan sziget - Te el tudod képzelni, drágám, hogy milyen lehet az élet egy lakatlan szigeten? - kérdi Kovácsné a férjét. - Nem. - És ráadásul nélkülem... - Azt igen. Rabszolga Kovácsné bosszúsan mondja az urának: - Te azt szeretnéd, ha mindig körülötted ugrálnék, és folyton kiszolgálnálak. Mi vagyok én, a rabszolgád? - Sajnos nem - feleli Kovács mert akkor már rég eladtalak volna. Paradicsom A családi veszekedés kellős közepén a dühös feleség felkiált: - Mit gondolsz, hol lennétek ti, férfiak nélkülünk, nők nélkül? - Még mindig a paradicsomban - feleli rezignáltán a férj. Veszekedés - Tudja, mi a férjemmel megállapodtunk, hogy ha veszekedni kezdünk, a gyerekeket kiküldjük a kertbe... - Aha, most már értem, hogy a gyerekeinek mitől van olyan jó színük. Erdőtelepítés Kovács úr és neje egy kertes házban lakó ismerős családhoz hivatalos ebédre. A finom ebéd után a házigazda büszkén mutogatja gyönyörű kertjét, és az egyik fánál megjegyzi: - Ezt a fát annak emlékére ültettem, hogy egyszer összevesztem a feleségemmel! - Látod, látod - szólal meg Kovácsné. - Nem is olyan rossz tipp. Milyen szép erdőnk lehetne már. Hazugságvizsgáló Kovács és Szabó találkozik az utcán. - Szervusz, barátom! Mi az a csomag, amit cipelsz? - Ez egy százszázalékos pontosságú hazugságvizsgáló készülék. Megállsz vele szemben, elkezdesz beszélni, és a készülék a legapróbb hazugságot is észreveszi. - És mi ebben az új? - fanyalog Kovács. - Én egy ilyen gépet már több mint húsz éve elvettem feleségül. BÁTYI ZOLTÁN Belami külföldi útra készül Döntöttem, mégiscsak külföldön töltöm el jól megérdemelt pihenésemet - zöttyent bele Belami a Zsibbadt brigádvezetöről elkeresztelt lakótelepi kocsma agyonkoptatott székébe. És olyan diadalmasan nézett körbe, mint aki egyszerre számolta fel a Magyar Köztársaság államháztartási hiányát és államadósságát. - Hej, de megfutott magának. Pár hete még arra buzdított, mindenki kapcsolódjon be az „Ismerd meg hazádat!" mozgalomba - mordult Belamira Smúz apu. - Az pár hete volt. De mostanra kicsit telítődtem Magyarországgal, hitelt is kaptam, és úgy vélem, az idegrendszerem megnyugtatása céljából egy kis tengerparti heverészés orvosi szempontból is javallott. - Szóval szűk már a hócipő, mi? Nem bírja azt a rengeteg gondot, ami ebben az országban felhalmozódott - vigyorgott Józsi csapos, miközben egy kis vízzel lájtosított a kannás boron. - Így is meg lehet közelíteni a témát. De nekem éppenséggel nem is annyira a gondoktól szorult el a gyomrom, hanem olyan alakoktól, mint maga - dőlt hátra az előbb már említett széken Belami. - Mert mivel is tölti az idejét, Józsikám? Reggeltől estig ki nem fogy a panaszból, szidja az árrendszert, a bérrendszert, az adókat és a járulékokat, hibát talál a politikában, de még a patkolatlan szódás ló mosolyában is. Aztán fogja magát, és olyan szemét bort rak ki elénk, amilyentől még a bádogember gyomra is szétrozsdásodna. - Csak nem azt gondolja...? - hökkent meg Józsi csapos. - De bizony azt gondolom, hogy adva vagyon egy ország, ahol mindenki irtózatosan rosszul érzi magát, de legalábbis ezt hajtogatja, és kivétel nélkül minden elégedetlen ember a másikban találja meg a hibát. - Ezt meg hogy érti? - kezdett érdeklődi a téma iránt Cink Enikő. - Csak úgy, kedves Encike, hogy miközben az üres államkassza miatt akarunk a kardunkba dőlni, az emberek nyolcvan százaléka, na jó, legyen hetven, szemrebbenés nélkül elcsalja az adót. Aztán: háborgunk a rossz közlekedési morál miatt, de úgy hajtunk az útjainkon, mint akit a tatár üldöz. Szemetesek az utcáink - panaszkodik nekem tegnap Minek Dönci, aki csak és kizárólag az autója ablakán tudja kiszórni az ételmaradékot, meg az üres kólásflakont. Link Egon meg arról makogott feldúltan, milyen állapotok uralkodnak az egészségügyben, miközben az a ház, amit fekete munkában épített tavaly, éppen most készül szétesni. - Nehogy azt mondja már, hogy ebben az országban mindenki hibázik! - ébredt nemzeti öntudatra nagyfröccsös álmából Snájdig Pepi, miután elkapott néhány legyet, no meg hangfoszlányt Belami dühbe mártogatott beszédéből. - Nem mondom. Azt viszont igen - bármennyire is szeretem ezt a kis országot, vagy éppenséggel ezért -, hogy furcsa nép vagyunk mi. Nem tudunk örülni sikereinknek, nem akarjuk észrevenni, hogy rosszkedvünket magunk gerjesztjük, mégpedig azzal, hogy a hibákat csakis másban vesszük észre. De az eszünkbe sem jut, hogyan élhetnénk, ha a saját munkánkat tisztességgel ellátnánk, mielőtt mások gyomrába rúgnánk egy nagyot. Panaszkodásban világelsők vagyunk, de akkor se kellene nagyon szégyenkeznünk, ha öt kilométeres átverésben állnánk rajtvonalhoz - fogalmazott sportosan Belami, mint akit már megcsapott a pekingi olimpia szmogos szele. - Átverésben? - vonta össze oly mértékben szemöldökét Bika Jenő, hogy még ama bizonyos Rúzsa Sándor egykori betyármenedzser is kettőt fordult sírjában az irigységtől. - Úgy bizony. Vagy maga nem veszi észre, hogy lassan az egész gazdaság arra épül, hogyan verhet át fővállalkozó alvállalkozót, kereskedő termelöt, és fordítva, üzlettárs üzlettársat, állam a polgárát, polgár az államát. Nem mondom, izgi egy szórakozás ez, de nekem mostanra nagyon elegem lett - csapott az asztalra Belami, aki egy kis fusi melón dolgozgatott két hónapja, mintegy barátilag, de munkája ellenértékéből még egyetlen fillért sem látott. - Na, Belamikám, én is úgy látom, valóban jobb lesz, ha maga egy kicsit átteszi a székhelyét külföldre. Csak azt ne higgye, hogy a határon túl minden olyan irtózatosan hibátlan. - Dehogy hiszem. De nem is érdekel. Csupán úgy intézem a dolgokat, hogy egy kicsit elkerüljenek az itthoni hírek, merthogy regenerálódni szeretnék - vette a kalapját Belami, s már csapta is be maga mögött az ajtót. Józsi csapos káromkodását: „A francba, már megint nem fizetett!" persze nem hallotta meg.