Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-18 / 167. szám
121 Kapcsolatok Péntek, 2008. július 18. POSTABONTÁS Véget ért egy fejezet... Mármint a szentesi Horváth Mihály Gimnázium (HMG) folytatásos szappanoperájából. Csak egy fejezet, mert a történet persze folytatódik, a forgatókönyvírók (ugyanazok!) már dolgoznak a következő epizódokon. Lesz még néhány, attól tartok. Nézzük röviden az eddigi részek összefoglalását! A megyei közgyűlés szemét csípte a HMG igazgatónője, igazgatónő ment. Indoklás nincs. Új igazgató jött. De nagyon gyorsan ment is, mert vagy feltámadt benne az igazságérzet maradéka, vagy csak mindenképp el akart kerekezni Pekingbe. Újabb igazgató jön. Fiatal, energikus, informatikus. Aztán nem csinál szinte semmit, de az ellenszenv iránta tapintható, tanároktól, diákoktól, szülőktől - és talán nem is amiatt, amilyen ö, hanem amiatt, ahogyan odakerült. Amit mégis tesz: megszünteti Keserű Imre közalkalmazotti szerződését. Aztán nem újítja meg az óraadóit sem. Indoklás egyik esetben sincs. Igazgatói pályázat, két pályázó. Az egyiket támogatja szinte mindenki, diákok, tanártársak, szülők, a város. A másikról csak furcsa hírek jönnek, olyanoktól, akik régóta ismerik. A megyei közgyűlés természetesen (?) öt nevezi ki. A másik pályázó pályázatát el sem bírálják - minek is, hiszen eleve nem volt versenyeztetésre szándék. Az „új" igazgatónő azonban felszívódik, dolgozni nem megy, szerződést alá nem ír, tértivevényes levelet nem vesz át, telefont nem vesz fel. Aztán a közgyűlés azt mondja, akkor nem lesz ő (sem) igazgató a HMG-ben. Hanem ki lesz? Lehetne az előző - talán még egy évre kitart a szavatossága. Vagy lehetne a másik pályázó, akit szeretnének nagyon sokan, akinek ott a programja a közgyűlés előtt. De nem. Még Szentes polgármestere sem tudja. Most viszont megszólal a városunkból indult képviselő, és azt üzeni a Délvilágban: „Nem alkuszunk!" Mi van? Ki nem alkuszik, kivel, miről? Piac ez, képviselő úr? Nem lenne itt az ideje abbahagynia ezt a nemtelen bosszúhadjáratot a HMG ellen, amelynek majd harmincéves eredete sokak számára ismeretlen, homályba veszett, de ön nem felejt a jelek szerint. Járt ön ebbe az iskolába, és nem egészen a saját jószántából ment át a piaristákhoz. De évtizedek múltán még ezért betartani? Nem elegáns és nem is keresztényi magatartás. Bizony, ebben a dologban (is) tárgyalni, vitázni, ha úgy tetszik, „alkudni" kell. Hogy ne az legyen a fő kérdés, majd két évtizeddel a rendszerváltás után, hogy szabad-e másként, szabadon gondolkodni ebben az országban, hogy tanulhatnak-e gyermekeink, unokáink szabad szellemű iskolában. Kuklai Árpád, Szentes, kuklai@gmx.net Ha az ostobaság fájna... Ha az emberi ostobaság fájna, megsüketülnénk saját üvöltésünktől! Miután nézem a híreket a tv-ben, és olvasom a Délmagyarország aktuális híreit, újra és újra megdöbbenek emberi szűklátókörűségünk miatt. Azt látom, hogy valahol Európában a gazdák a tejet a csatornába engedik, mert alacsony a felvásárlási ár, miközben az édes, éltető nedű csordogál szennyes csatornában, lelki szemeim előtt megjelennek azok a gyermekek, akik - szerte a világunkban, nagyon sok országban, nálunk is sajnos - alig látnak tejet, sajtot! Majd azt látom a napilapban is, hogy szép, hatalmas dinnyék csapódnak aszfalthoz, vérüket fröccsentve, és sikoltva, mert álmuk nem teljesülhetett, melyet azóta dédelgettek, hogy rájuk sütött a napsugár érlelőn. Mert bizony álmodtak azok a piros húsú, fekete szemű dinnyék sok-sok gyermekről és felnőttről, kiknek pocakját majd megtöltik. Igaza van a becsületes parasztembernek, hogy nem adta fillérekért a muhinak? Persze hogy igaza! A munkát meg kell fizetni, mert mindenki abból él, még az egyszerű paraszt is. Ha a kétkezi munkát nem becsüljük, akkor magát a munkát végző parasztembert nem becsüljük. Azért én csak teljesítettem volna a „dinnyék álmát", és szétosztottam volna boldog-boldogtalannak, hogy megtölthesse pocakját gyermek és felnőtt - a multifelvásárló szeme láttára és mérgére! De akkor sem semmisítem meg, mert - bocsáPROGRAMPONT • NAPI SZOLGÁLTATÓ ÉS KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 15.30,17.45,20 óra: Ne szórakozz Zohannal! Színes, m. b. amerikai vígjáték. BALÁZS BÉLA TEREM 18.30,20.45 óra: Szerelem másképp. Színes, feliratos román film. CSÖKE JÓZSEF TEREM 18.15 óra: A mások élete. Színes, m. b. német film, 20.30 óra: Szkafander és pillangó. Színes, feliratos francia-amerikai film. GRAND CAFÉ 19 óra: A nagy kommunista bankrablás. Színes, feliratos román film, 21 óra: Az éjszaka urai. Színes, feliratos amerikai film. PLAZA CINEMA CITY Ne szórakozz Zohannal! (m. b.): 13.15,15.30,17.45,20,22.15 óra. Mamma mia! (m. b.): 13.30,14.45, 15.45,17,18,19.15,20.15,21.30,22.30 óra. Banki meló (feliratos): 15,19.30, 21.45 óra. St. Trinian's - Nem apácazárda. (m. b.): 13,17.15,19.30 óra. Kung Fu Panda (m. b.): 14.15,16.15, 18.15,20.15,22.15 óra. Hancock (m. b.): 14.30,16.30, 18.30,20.30,22.30 óra. Wanted (m.'b.J: 13,15.15,17.30, 19.45,22 óra. A boldogító talán (feliratos): 14.45, 21.30 óra. Narnia krónikái - Caspian herceg (m. b.): 16.45 óra. Szex és New York (m. b.): 14.15,17, 19.45,22.30 óra. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 17.45 óra: Kung Fu Panda. Színes, m. b. amerikai animációs film, 20 óra: A nagy csend. Színes, német-svájci-francia dokumentumfilm. SZENTES 20 óra: A hihetetlen Hulk. Színes m. b. amerikai fantasztikus akciófilm, 22 óra: Szex és New York. Színes, amerikai romantikus vígjáték. KÖZÉLET __ SZEGED NYÁRI FÉNYKÉPHEVÜLETLEFOTÓZZUK STRANDÉLMÉNYÉT! 13 óra: újszegedi sportuszoda, 14.30 óra: Makó Fürdő és Strand. I. SZEGEDI FILMFESZTIVÁL HELYSZÍN: ARADI VÉRTANÚK TERE 18 óra: Vackor, 20 óra: Az íj, 22 óra: A sólyom nyomában. XVIII. NEMZETKÖZI KAMIONOS COUNTRY TALÁLKOZÓ HELYSZÍN: ÚJSZEGEDI PARTFÜRDŐ 14 óra: Kamionok gyülekezője a kamionparkolóban (az E75-ÖS út mellett), a közúton közlekedők emlékművénél 15 óra: A közúti közlekedők emlékművének megkoszorúzása 16 óra: A kamionkonvoj elindul a Partfürdőre 19 óra: A XVIII. nemzetközi kamionos country találkozó megnyitója 20 óra: Blue Timer's Country & Oldie Band 20.30 óra: Linedance country táncegyüttesek bemutatója 21.30 óra: Zenés-táncos buli a Drink Panthers együttessel. A SOMOGYI-KÖNYVTÁR ÉSZAKVÁROSI FIÓKKÖNYVTÁRBAN 10 órakor: Bemutatom nektek kedvenc mesekönyvem. A foglalkozást vezeti Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtáros A FŐVAR0SBAN AKADT OLYAN IS, AKI AZ EGYIK ÁRUHÁZLÁNC PARKOLÓJÁBA ÖNTÖTT DINNYÉKET ÖSSZESZEDTE Fotó: MTI/Kovács Tamás AZ ODESSZAI FIÓKKÖNYVTÁRBAN 10 órakor: Meseolvasás és origamifoglalkozás Novkovné Hevesi Andrea és Török Józsefné könyvtáros vezetésével A MÓRA UTCAI FIÓKKÖNYVTÁRBAN 10 órakor: Kineziológia címmel Hartl Ilona előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A DÓM TÉREN 15 órától: A szegedi Napsugaras Dél-Tisza Menti Népművészeti és Kulturális Egyesület alkotói ingyenes kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 9, 9.50,10.40 órakor: Csiribiritorna; 16.30 órakor: Gyermektorna magyar mozgáskotta módszerrel. A FÉNYUDVAR KÁVÉZÓBAN (Kölcsey u. 4.) 18 órakor: Játékklub (kártya, sakk, társasjáték). AZ ALSÓVÁROSI KULTÚRHÁZBAN 16 órakor: Ingyenes jogi tanácsadás. ALGYŐ A BORBÁLA FÜRDŐBEN 18 órakor: Aquafitnesz. DOMASZÉK RÉPAFESZTIVÁL ÉS SÖRFESZTIVÁL 17.30 óra: Traktorfelvonulás Domaszék utcáin és traktorbemutató a sportcsarnok előtt 18 óra: A vasúttörténeti kiállítás megnyitója a volt kisvasút állomásépületében, köszöntőt mond: Kispéter Géza polgármester és Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke 19.30-20.30 óra: A TrafficJam rockkoncertje 21-22 óra: A Passión Models divatbemutatója 22 óra: Utcabál Vecsernyés Róbert 6 0 ft Y Gőry Pince &Terasz, 6723 Szeged, liszt u. 9. AHOL A TÁLAIÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS VAS! AuulfogklÁt: (62) 422-157 nat a szóért - mégiscsak élelmiszer! Mert azért álljunk meg egy pillanatra! A föld azért van, hogy bevessük, és annak termései által minden ember és minden gyermek a földön egészségesen táplálkozzon, soha ne nélkülözzön! Aztán hallgatva a más híreket, csodálkozom, és még jobban megdöbbenek, hogy hazánkban létezhet (!) olyan parasztember is, aki földjén nem élelmezés céljából termeszt növényt, hanem bizony más ország megrendelésére bioenergia előállítására kukoricát, repközreműködésével. MAROSLELE A KÖNYVTÁR SZABADTÉRI SZÍNPADÁN 18 órakor: Lelei nyári esték: A muzsikánál nincs jobb barát magyarnóta-est amatőr nótaénekesek részvételével. SZENTES A MEGYEHÁZA KONFERENCIAÉS KULTURÁLIS KÖZPONT UDVARÁN 18 órakor: Nyári szabadtéri színház: 0 0 0 Orpheusz - Trefeli József színháza Svájcból, felolvasás és koncert. • KONCERT, BULI SZEGED ASZOTE-KLUBBAN előadás után: Diszkóláz - Lemezlovas: Nóvák. AJATE-KLUBBAN 22 óra: Parti DJ Palotaival és DJ Fraserrel. A COLIBRI BÁRBAN 22 óra: Latin parti - DJ Constantine. A CENTRÁL KÁVÉHÁZ ÉS RETRO KLUBBAN 22 óra: Summer Night DJ Nacsa. AZ AFRIKA CAFE AND LOUNGÉBAN 20.30 óra: Hűsítő Bacardi-Coke. A NUMBER 1-BAN 20.30 óra: Zenei felfrissülés DJ Cziberével. A SÖRPATIKÁBAN 21 óra: Akácmézes péntek este. A ZACC CAFFÉBAN 21 óra: Az Eb-nek vége, de a Carlsberg akcióban maradt. A MATUSALEM CAFÉBAN 20 és 23 óra között: Friday Night's Crazy-Happy Hours - DJ Péter. A BOCI TEJIVÓBAN 20 óra: Kakaóparti kifulladásig. A VASZY TÉREN 19 óra: Vendég a Coco Bongo. SZILÁNK SÖRTERASZ (Pulz u. 46., Üveg-Vár étterem előtt) 19 óra: A Gera Fivérek nosztalgiabulija. A FÉSZEK KLUBBAN este: Wolfgang-koncert. After: Albert. cét, energiafüvet! Azon pedig végképp csodálkozom, hogy népünk, államunk, minisztereink ezt megengedik akkor, mikor drága a takarmány, és drágul az élőhúsnevelés! Ha én lennék az államhatóság, az ilyen paraszttól elvenném a földet, mert nem érdemli meg! A jó föld búzának, kukoricának való, hogy ember és állat egyformán jóllakjon! Ha olcsó energiát akarunk, vegyük elő jó öreg lovunkat és két lábunkat. Mert hiába lesz energiánk, ha egyszer felkopik az állunk! Szabó Istvánné, Sándorfalva MEGJÖTTÜNK SZEGED BORSOS SZABOLCS Június 18., 8 óra 52 perc, 3710 g. Sz.: Tóth Judit és Borsos Szabolcs (Szeged). ÁGH DÓRA Július 16., 10 óra 8 perc, 3550 g. Sz.: Tari Edit és Ágh Róbert (Szeged). MURKA KRISZTIÁN MIHÁLY Július 16., 11 óra, 3390 g. Sz.: Aplyok Mónika és Murka Mihály (Szeged). RÁCZ RENÁTA Július 16., 18 óra 47 perc, 3600 g. Sz.: Erdei Anett és Rácz Nándor (Szeged). BARNA BÍBORKA Július 17., 4 óra 13 perc, 3370 g. Sz.: Bezdány Renáta és Barna Ferenc (Szeged). ALMÁSI DOMINIK DÁNIEL Július 17., 7 óra 36 perc, 3090 g. Sz.: Illés Anett és Almási János (Tompa). VÁSÁRHELY MEGYASZAI BALÁZS Július 17., 6 óra 40 perc, 2050 g. Sz.: Horváth Krisztina és Megyaszai Zsolt (Vásárhely). SZENTES KISAPÁTI DÓRA SZILVIA Július 14., 20 óra 38 perc, 3760 g. Sz.: Börcsök Szilvia és Kisapáti Levente (Bordány). NAGY ROLAND SZABOLCS Július 14., 11 óra 25 perc, 2090 g. Sz.: Szélpál Tünde Ágnes és Nagy Zsolt (Árpádhalom). BEREZVAI BÁLINT Július 14., 12 óra 33 perc, 3170 g. Sz.: Németh Mónika és Berezvai Zoltán (Szentes). HORVÁTH LEVENTE Július 15., 9 óra 37 perc, 3970 g. Sz.: Kovács Regina és Horváth László (Szentes). KENGYEL LÁSZLÓ Július 16., 3 óra 45 perc, 3510 g. Sz.: Almási Anita és Kengyel László Péter (Cserkeszőlő). GILA GERGELY Július 16., 12 óra 15 perc, 3330 g. Sz.: Csatordai Olga és Gila Csaba (Szegvár). GRATULÁLUNK! UTÁNAJÁRTUNK 0LVAS0INK PANASZAINAK Randalírozó albérlők • 12 lakásos társasházban lakik olvasónk, aki a 20/548-7545-ös számról panaszolta: több lakó kiadja a lakását albérletbe, és borzasztó emberek fordultak már meg a házban. Lakott már ott gépkocsitolvaj-banda vezetője, arab lánykereskedö, most éppen egy francia, magát tanárnak mondó emberrel gyűlt meg a baja, aki éjjel-nappal zajong, kiabál. Egyszer szóvá merte tenni, mire az illető rátámadt a lépcsőházban, kénytelen volt kihívni a rendőrséget. Szeretné tudni, van-e joguk a lakóknak beleszólni, kiknek adnak ki lakásokat a társasházban? Tehetnek-e valamit, hová fordulhatnak? A társasházi lakások a lakástulajdonosok kizárólagos tulajdonát képezik, a lakóközösség csak a közös helyiségek használatát szabályozhatják, például a társasház házirendjének segítségével, mondta el dr. Herédi Edit, Szeged aljegyzője. A panaszos egyedi eljárással tud az elkövető ellen eljárást kezdeményezni csendháborításért, birtokháborításért a rendőrségen vagy az önkormányzatnál: a lakást kiadó tulajdonos ellen nem indíthat eljárást az albérlő cselekedeteiért. Az önkormányzat akkor tud beleszólni ezekbe az ügyekbe, ha bejelentés vagy feljelentés érkezik hozzájuk: a lakók az önkormányzat Általános Igazgatási Irodájának ügyfélszolgálati csoportjánál tehetik meg a bejelentést. írásban a 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. címre várják a bejelentéseket. Telefonon a 62/ 564-364-es számon személyesen hétfőn, kedden és csütörtökön 8-tól 15 óráig, szerdán 8-tól 17-30-ig, pénteken pedig 8-tól 12.30—ig kereshetik az irodán az ügyfélszolgálat munkatársait. Miért kell ennyit várni? • Trombózisa volt Szabó Istvánnénak. A szegedi sebészeti klinika érsebészetén kezelték, és ultrahangra küldték, ahol június elején csak egy szeptemberi időpontot tudtak volna adni neki. Ám kiderült: ha fizet 8 ezer forintot, gyorsan elvégzik a vizsgálatot. Megtette, hiszen egy-két napon belül szüksége volt az eredményre: ám az ultrahangra cseppet sem vártak sokan. Úgy véli, felháborító ez a várólista, amellett, hogy rendesen fizeti a tb-t. Szeretné tudni, miért kell ennyit várni, ha nem is várnak sokan a vizsgálatra. • Dr. Horváth István, az Euromedic Diagnostic Kft. orvosigazgatója lapunknak elmondta: a fizetős ultrahangvizsgálat teljesen független az államilag finanszírozott vizsgálatoktól. A városban ugyanis sok magánultrahang működik, aki pénzért végeztetné a vizsgálatot, általában nem a kft.-hez fordul. Az állami finanszírozású vizsgálatnál a várólista általában 8-100 nap körül mozog, a rendelőintézetben 130 nap. Ennek elsődleges oka a jelentősen megnövekedett betegforgalom. Havi 4500 vizsgálatot végeznek el, kihasználva a rendelkezésre álló vizsgálati lehetőségeket. Többre nincs kapacitás, és ezek közül mindössze heti 1-2 a fizetős ultrahang. A rendelőben azért nem találkozott a beteg tömeggel, amikor a vizsgálatot végeztette, mert előjegyzéses rendszerben dolgoznak, időpontot adnak tehát a betegeknek. Ezért csak akkor vannak sokan, amikor valamilyen oknál fogva torlódás van. Minden betegüknek tanácsolják, hogy érdeklődjenek napközben: nincs-e üresedés, ugyanis gyakori, hogy egy beteg nem jön el a megbeszélt időpontra, így helyette másokat tudnának megvizsgálni. Ezúton is lecsökkenhetne a tetemes várakozási idő.