Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-17 / 166. szám

121 Kapcsolatok Csütörtök, 2008. július 17. Az Ügyvéd válaszol Dr. Juhász György Régi autó beszámítása Tisztelt ügyvéd úr! Vásároltunk egy kétmillió forintos gépkocsit. Az ügylet úgy tör­tént, hogy az autónkat beszámolták 400 ezer Ft-ért, ez lett az ön­erő. A fennmaradó összegre pedig hitelt vettünk fel. Azóta több hozzáértő emberrel is beszéltünk, akik azt mondták, hogy a régi autónk legalább öt-, de inkább hatszázezer forintot ért. Van-e le­hetőségünk arra, hogy ezt az 1-2 százezer forintot visszakövetel­jük az autókereskedőtől? Tisztelt olvasó! A polgári törvénykönyv 201. § (2) bekezdése szerint, ha a szolgáltatás és ellenszol­gáltatás között anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné, a szerző­dés megkötésének időpontjá­ban feltűnően nagy az érték­különbség, a sérelmet szenve­dő fél a szerződést megtámad­hatja. A 236. § alapján a meg­támadást egy éven belül írás­ban kell a másik féllel közöl­ni, majd a közlés eredményte­lensége esetében haladéktala­nul a bíróság előtt érvényesí­teni. Elvileg tehát a szerződés megtámadható. Azt nehéz megmondani, hogy mekkora az az értékkülönbség, ami már feltűnő. Ha az autója hat­százezer forintot ért, de csak négyszázezerért vették meg, akkor az valószínűleg a bíró­ság szerint is feltűnő értékkü­lönbség lesz. Ha viszont csak ötszázezer forint volt a szerző­déskötés-kori értéke, akkor vélhetően nem. Az ilyen ügyekben a bíróság az összes körülmény egybevetése és mérlegelése alapján dönt. Ha a bíróság megállapítja a feltű­nő értékaránytalanságot, ak­kor a másik felet kötelezheti az ezt kiküszöbölő összeg megfizetésére. Azt minden­esetre tudnia kell, hogy a használt gépjármüvek forgal­mi értékének meghatározása igen nehéz. A szakértők és a kereskedők általában az Euro­tax-rendszert használják, de ez sem teljesen objektív. A gépkocsi paraméterei és a konkrét piaci viszonyok figye­lembevételével ugyanarra a járműre - a betáplált adatok­tól függően - jelentősen eltérő értékeket kaphatunk. Ráadá­sul kapunk egy vételi és egy eladási árat is, amik között ugyancsak komoly eltérés le­het. Esetükben a képet árnyal­ja, hogy nem egy egyszerű P0STAB0NTAS adásvételről volt szó. Követelé­se jogosságának eldöntéséhez a teljes, komplex jogügyletüket vizsgálni kell. Lehet, hogy az autójukért csak azért adtak ilyen keveset, mert az önök ál­tal megvásárolt jármű árából is engedményt adtak. Akár ve­hetnénk úgy is, hogy az önök autóját hatszázezer forintért számolták be, s a másik kocsi ára volt kétszázezerrel drá­gább. Gyakorlatilag nem az számít, hogy melyik autónak mennyi az ára, hanem, hogy mennyi a kettő közötti különb­ség. Ilyen körülmények között gyakorlatilag nem tudom el­képzelni, hogy önök eredmé­nyesen tudjanak perelni. Sza­badpiaci viszonyok között a fe­lek szabadon állapíthatják meg szerződéseik tartalmát, így az árakat is. Mint írtam, gépjár­műveknél az árak igen szélső­ségesek lehetnek. Nem hiszem, hogy az adott esetben ezeket a rugalmas határokat átlépték volna. Ha mégis úgy érzik, hogy korábbi autójuktól kár volt ilyen értéken megválni, akkor azt tanácsolom, menjenek vissza a kereskedésbe, hátha még ott találják. A kereskedők nem nagyon szeretnek autót beszámítani, ezért elképzelhe­tőnek tartom, hogy ha beviszik a négyszázezer forintot, akkor visszakaphatják autójukat. Legfeljebb némi költséget rá­számolnak. Az autót nem kell visszavásárolniuk, elég csak annyi, hogy a korábbi szerző­désüket felbontják. Így meg­spórolhatják az átírást. Általá­ban a beszámított autót közel azonos áron, sőt néha némi bu­kással adják tovább. Nyílt ti­tok, hogy a kereskedőknek a hitel után a bankok által folyó­sított jutalék az egyik legna­gyobb nyereség. így az autóbe­számítás a kereskedőknek nem feltétlenül jó üzlet, inkább csak felesleges nyűg, amit kénytele­nek felvállalni. Szentesi kerékpárosok A Délvilágban megjelent, kerékpárosokról szóló cikkhez szeret­nék néhány észrevételt tenni. A kerékpárosok nagy százaléka pél­dául a Soos, az Árpád, a Nagyörvény, a Szegfű utcából úgy hajt ki a Farkas A. útra, ami főút, hogy nem néz el balra, sőt a fejét is el­fordítja, hogy ne is lássa: esetleg mi üti el! Ebben az is nagyon szomorú, hogy az is így cselekszik, akinek a háta mögött a kerék­pár gyerekülésében 4-5 éves kisgyerek ül. Szomorú! Ha szól ne­kik az ember, felháborodnak! Az igazsághoz ezek is hozzá tartoznak. A rendőrség ne csak az autósokra alkalmazza a zéró toleranciát, ugyanis egy ilyen felelőtlen ember tönkreteszi egy másik életét, még ha véletle­nül nem is mondják ki hibásnak. Ha a rendőrség nem bírja rá őket a szabályok betartására, akkor csak egyoldalú a szabá­lyozás? Pedig itt is beszedhetne jókora összeget mindennap, és nem csak az autósoktól! Ha nem tudják rábírni a kerékpá­rosokat a szabályok betartására, akkor vizsgáztassák le őket úgy, mint a segédmotorosokat, hátha megtanulják a közleke­dési szabályokat. Ha pedig nem, akkor ne engedjék ki őket az utakra! Szénási István, Szentes UTÁNAJÁRTUNK OLVASÓINK PANASZAINAK Parlagfű • Egy Nagybaktói utcai kertre hívta fel a figyelmet olvasónk a 30/397-8121-es számról: allergi­ás, de a kerttulajdonosa több­szöri kérés után sem irtotta ki telkén a parlagfüvet. Mit lehet ilyenkor tenni? Mekkora a büntetési tétel, s ki ellenőriz? Jó lenne felhívni a figyelmet az irtási kötelezettségre. Ladányi János szegedi olvasónk a par­lagfűkommandó figyelmébe ajánlja, hogy a Kertész és a Lö­völde utca között lévő belső telkeken nagyon elszaporodott a gyomnövény. Egy harmadik olvasónk a 498-090-es számról jelezte: Szegeden, a Hét vezér u. 30-32-es számú házzal szemben lévő telken rengeteg a parlagfű. A ház korábbi tulaj­donosa meghalt, az ingatlant eladták, így a lakók nem tud­ják, kit kellene értesíteniük, hogy vágja le a füvet. A szegediek parlagfűvel kapcso­latos panaszokat a szegedi önkor­mányzatnál jelenthetik be a 62/564-364-es számon, valamint a 06-80/820-032-es telefonszámon. Késett a vonat » Június 20-án reggel Hódme­zővásárhelyről Szegedre ment volna olvasónk és lánya a reg­gel 8 órakor induló, Békéscsaba felöl érkező gyorsvonattal. Mi­vel Szegedről „ráengedtek" a vonalra egy személyvonatot, és nem az engedte el a gyorst, ha­nem a gyors várta meg a sze­mélyt - ami olvasónk szerint fordítva szokás -, a személy vé­gül 17 perces késéssel tudott el­indulni. A helyjegyet indulás előtt 15 perccel vették, de a pénztárnál nem jelezték nekik, hogy nem érik el Szegeden a Budapestre induló IC-t. Olva­sónk orvoshoz indult, időre vár­ták. A hangosbemondó sem tá­jékoztatott a késésről. A helyje­gyet Szegeden nem váltották vissza, mondván a szerződés szerint nem kötelességük. A makói személyvonatra pedig, ami miatt késve indult a gyors, egyetlen ember szállt fel - ho­lott milliók mennek el a szárny­vonalak üzemeltetésére. Ki a fe­lelős ezért az eljárásért? * Balog-Fazekas Anita, a MÁV-Start Zrt. szóvivője a következő választ adta: „A Békéscsaba-Sze­ged vasútvonal egyvágányú, a me­netrendben meghirdetett járatok közlekedtetését nehezíti az, hogy egy adott állomásról addig vonatot nem lehet indítani, amíg az ellen­vonat be nem érkezik. A vonatköz­lekedés rendje ennek megfelelően M SZEGEDEN AZ ÖNKORMÁNYZATNÁL IS BEJELENTHETIK A PARLAGFÜVES TERÜLETEKET Fotó: Frank Yvette szabályozott sorrendben történik, alaphelyzetben a vonatforgalmat a pályavasúti üzletág üzemirányítója koordinálja, ezért a vonatok fon­tossági sorrendjét az idevonatkozó utasítások szerint ő határozza meg. A vonatközlekedés menetrendszerű biztosítása számtalan ok miatt, maradéktalanul nem biztosítható (például rendkívüli események, időjárási körülmények, pályaépítési munkálatokkal összefüggő üzem­biztonsági lassújelek stb.) ezért óhatatlan, hogy egy vagy több vo­nat is késik. A késett vonatok me­netrend szerinti közlekedésbe tör­ténő visszaállítása szinte lehetetlen (egyvágányú pályákon különösen), ezért a késett vonatok közlekedé­sének szabályozása operatív be­avatkozást igényel. Vizsgálva az esetet, megállapítást nyert, hogy a pénztáros részére a késésről infor­máció átadás nem történt, így erről az utasoknak nem tudott tájékoz­tatást adni. Az érvényes menetrend könyvben (Közforgalmú Menet­rend, 2007-2008 évi) a Békéscsa­ba-Orosháza-Hódmezővásár­hely-Szeged, valamint a Sze­ged-Budapest vonal csatlakozása, az IC-vonatokra figyelemmel sajá­tos - azaz az IC-vonatok csatlako­zásra nem várnak (erre vonatkozó jelölés tömör fekete négyzetben fe­hér kör) az IC-vonatok indulási időoszlopában erre utaló jelölés van. Ennek megfelelően, Szeged állomáson a pénztárkezelők a sza­bályoknak megfelelően jártak el az Az első fecske Örömmel olvastam a Délma­gyarországban, hogy megke­rültek a Mátyás téri díszkút bronzfecskéi. Vajna Mihálynak, a Móra utcai fémkereskedőnek volt mersze elvenni a „két ti­zenéves, sötét bőrű fiataltól" az eladásra kínált letört szobro­kat, és volt becsülete vissza­vinni őket az alsóvárosi temp­lomba, hogy ismét a helyükre kerülhessenek. Ennyi tehát a titok: kettőn áll a vásár. Egyrészt a temetői kegytárgyak, köztéri szobrok, transzformátorházak, sorom­póvezérlő szekrények, föld alatti és föld feletti kábelköte­gek letördelőin, lefeszegetőin, levagdosóin, akik egy-két flaska kannás bor áráért mil­liós, évente milliárdokra rúgó károkat csinálnak, nem rit­kán életveszélyt is okozva, másrészt pedig azokon - főleg azokon - a lelkiismeretlen, mohó felvásárlókon, akik ugyancsak néhány száz, vagy néhány ezer forintnyi haszo­nért a milliárdos károk elkö­vetőinek bűntársaiul szegőd­nek. Felelősek a gaztettekért azok az állami vezetők, politi­kusok is, akik annak idején megszüntették a fémfelvásár­lás állami monopóliumát, ebek harmincadjára juttatva a felvásárlást. A józan ész azt követeli, hogy állítsák vissza a felvásár­lás ellenőrzött állami monopó­liumát, állítsanak becsületes szakembereket a felvásárlóhe­lyek élére. Egyet máris javasol­hatok: Vajna Mihálynak hív­ják. Dr. Marton János, Szeged IC-pótjegy visszaváltása kapcsán. A MÁV-Start üzletszabályzatában foglaltak szerint, csatlakozás elmu­lasztás esetén az érkező vonat ér­kezése és az induló vonat indulása között legalább 7 percet meghaladó időnek kell eltelnie ahhoz, hogy az InterCity-pótjegy visszaváltható le­gyen. Az említett esetben 6 percnyi idő volt a két vonat indulása és be­érkezése között, így egyedi méltá­nyossági visszatérítésre áll módjá­ban lehetőséget nyújtania a sze­mélyszállító vasúttársaságnak. En­nek alapján utasunknak a MÁV-Start Zrt. ügyfélszolgálatához szükséges fordulnia az eszreve­tel@mav-start.hu címen. A vonat­késés és a csatlakozásmulasztás mi­att ezúton is kérjük utasunk meg­értését és szíves elnézését!". Bizonytalan eredet • Úgy véli olvasónk a 62/457­160-as telefonszámról, hogy az Olajbányász téren sok az isme­retlen eredetű áru, amelyet en­gedély nélkül szereznek be, s árusítanak. • * Ha olvasóink hasonlót tapasz­talnak, az adóhivatalnál, illetve a vám- és pénzügyőrségnél is tehet­nek bejelentést. Az áru beszerzési bizonylatát a fogyasztóvédelmi ha­tóság vizsgálhatja. A szervezet elér­hetősége: Nemzeti Fogyasztóvédel­mi Hatóság Dél-Alföldi Regionális felügyelet, Szeged, Kossuth L. sgt. 17., tel: 62/541-737 E-MAIL ÜZENET MEGJÖTTÜNK SZEGES BARTÓK BENCE Július 10., 6 óra 15 perc, 378 0 g. Sz.: Papp Éva és Bartók Tibor (Szeged). CSANÁDY ANDRÁS Július 12., 4 óra 47 perc, 3950 g. Sz.: Talmácsi Nóra és dr. Csanády Miklós (Szeged). CSÓTI VIVIEN JULIANNA Július 12., 5 óra 35 perc, 2720 g. Sz.: Bodó Erika és Csóti István (Ásotthalom). DENCSIK SZIDÓNIA Július 12., 15 óra 50 perc, 2600 g. Sz.: Daróczi Mária és Dencsik Imre (Deszk). ÁGOSTON MARCELL TAMÁS Július 11., 14 óra 35 perc, 3630 g. Sz.: lenei Nikoletta és Ágoston Tamás (Szeged). ULBRICH HUGÓ HELMUT Július 11., 18 óra 19 perc, 3430 g. Sz.: dr. Varga Szimonetta Lívia és Ulbrich Gábor Helmut (Kiskunhalas). SZÉCSI KENDRA EVELIN Július 13., 11 óra 41 perc, 2430 g. Sz.: Fülöp Tímea és Szécsi Gábor (Ásotthalom). GYAPJAS-SÁRI ZSOLT LÁSZLÓ Július 13., 17 óra 26 perc, 3120 g. Sz.: Sári Edit Mária és Gyapjas Zsolt (Szeged). POLYÁK PAULA MARGARÉTA PITYPANG Július 13., 20 óra 42 perc, 3220 g. Sz.: Réczi Éva és Polyák István (Kiskunfélegyháza). MOLNÁR PÉTER ÁRON Július 13., 20 óra 35 perc, 3920 g. Sz.: Mihálffy Klára és Molnár László Attila (Kiskundorozsma). KISS LEVENTE ERIK Július 14., 5 óra 55 perc, 4240 g. Sz.: Verebély Mariann és Kiss Attila (Szeged). SZABÓ NORBERT Július 15., 3 óra 55 perc, 3100 g. Sz.: Gila Otília és Szabó László (Szeged). KOVÁCS RICHÁRD Július 15., 8 óra 11 perc, 3820 g. Sz.: Nagy Erika és Kovács Zoltán (Rúzsa). ASZTALOS BOTOND Július 15., 13 óra 25 perc, 3800 g. Sz.: Kálmán Eszter és Asztalos Árpád (Domaszék). NÉMETH-SZABADOS ABIGÉL Július 15., 18 óra 45 perc, 3000 g. Sz.: Szabados Klára és Németh Tamás (Szeged). SZENTES GYEVI-SZABÓ ELIZA Július 11., 21 óra 30 perc, 3130 g. Sz.: Fazekas Olga és Gyevi-Szabó Attila (Derekegyház). KLEM MÁTÉ Július 14., 7 óra 16 perc, 3790 g. Sz.: tipka Dorottya és Klem József (Mélykút). BOZSIK ALEXANDRA ESZTER Július 14., 19 óra 40 perc, 4140 g. Sz.: Krisztin Eszter és Bozsik József (Szeged). GRATULÁLUNK! A pingpongasztal, ha beszélni tudna! Múlt szombaton este 9 órakor parkolási lehetőséget kerestem a Pille utcában. Nyolcfős, 12-13 év körüli gyermek, 3-4 kutyával el­foglalva az úttestet, kezükben, szájukban égő cigarettával, nagy hanggal sétáltak a Pille utcai játszótér felé. A sportolásra alkal­mas pingpongasztalt nevezték ki ülőalkalmatosságnak. Az au­tómból kiszállva láttam, hogy valami üvegből vagy palackból körbe adogatva isznak. Vasárnap reggel balkáni állapot fogadott a pingpongasztal környékén, boros- és sörösüvegek szétdobálva. Remélem, a fiatalok az üdítősüveget adták körbe-körbe, és a sze­metelést felnőttek csinálták éjszaka! Kedves szülők, tisztelettel kérem önöket, esténként figyeljék meg gyermekeiket, hová és ki­vel mennek el kutyát sétáltatni, és bizony nem szégyen egy­szer-egyszer belenézni gyermekeink zsebébe, mert láttam olyan felújított paneltömböt, ami már össze van firkálva. 2006-ban sze­rettük volna a nyári szünetben a felsővárosi gyerekek idejét leköt­ni, egy úgynevezett labdarúgó-bajnoksággal, labdarúgóedzők és tornatanárok irányításával. A bajnokságot nem tudtuk megren­dezni, mert egyetlen csapat jelentkezett. Kedves anyukák, apu­kák a gyermekeink sorsa a kezünkben van. Hamar felnőnek, és milyen felnőttek lesznek? Amilyennek neveljük őket. Sándor Zoltán elnök, Szegedi Felsővárosiak Civil Egyesülete

Next

/
Oldalképek
Tartalom