Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-17 / 166. szám

Csütörtök, 2008. július 17. Megyei tükör 17 A MEGYEBEN JELENLEG NEGY FIATALKORÚT KERES A RENDORSEG „Segítsenek, nincs meg a lányom!" A rendőrségen kívül családtagok, barátok és ismerősök is napok óta keresik Szabó Dórát, de eddig nem bukkantak a 1A éves szege­di kislány nyomára. Édesanyja, Dávid Edit attól fél, hogy legki­sebb gyermekét külföldre viszik, és prostitúcióra kényszeríthetik. MUNKATÁRSUNKTÓL - Nagyon féltem a lányomat! Attól tartok, hogy Dórit kül­földre viszik, és prostitúcióra kényszerítik - mondja kétség­beesett hangon, könnyeit töröl­getve Dávid Edit. Az egyik szegedi belvárosi ét­teremben dolgozó asszony ne­gyedik, legkisebb gyermeke tíz napja tűnt el. A 14 éves Szabó Dóra azon a napon azzal kö­szönt el, hogy visszamegy Gyu­lára, a gyermekvédelmi szak­szolgálat ottani intézetébe. A lány korábbi magatartása miatt két éve került a Békés megyei városba, eltűnéséig ott járt isko­lába is. Édesanyja ezzel kapcso­latban'azt mondta, hogy Dóri Szegeden rossz társaságba keve­redett, de Gyulán megváltozott, ismét jó kislány lett. - Gyulára azonban nem érke­zett meg, a telefonján pedig nem tudtam elérni. Nevelőtanárának javaslatára még aznap bemen­tem a Szegedi Rendőrkapitány­ságra, és bejelentettem, hogy el­AZ ELTŰNT LÁNY, SZABÓ DÓRA ÉS ÉDESANYJA, DÁVID EDIT Fotó: Frank Yvette tűnt. Kértem, segítsenek, nincs meg a lányom! - meséli az asz­szony. Dávid Edit két emberrel is beszélt, akik látták a lányát. Az egyik egy hete, a másik pár nap­ra rá a szegedi Csillag tér környé­kén találkozott vele. ELTŰNTNEK NYILVÁNÍTVA. - Csongrád megyében jelenleg négy fia­talkorút keres a rendőrség eltűnés miatt. Két lányt és két fiút. Köz­tük van a tíz napja eltűnt kislány is, akit eddig sajnos nem találtunk meg - nyilatkozta lapunknak szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. ALDI tájékoztató ULTRAGYORS: 2 MS NAGY KONTRASZT TFT Monitor 22" • válaszidő: 2 ms • felbontás: 1680 xl 050 • kontrasZtarány: 3 000 1 • fényerő: 300 cd/m! • VGA és OVI bemenet, beépített hangszóró • VGA-, OVI-és hangszóró kábellel • exkluzív zongoralakk­hatés • HOCP-támogatás 49 990 49 990 Ft/db Tevion Sztereó fülhallgató különböző mo­dellek és színek Uti vízforraló : 1100 W, TIO V/230 V. 50/60 Hz. nemesacél kanna 0,51 űrtartalommal, 2 csészével és praktikus tárolótáskával KITCHENWARE , Serpenyő szett a szett tartalma: • 1 serpenyő 0 20 cm, • 1 serpenyő 0 24 cmis magasság: 3.6 cm és nfeNiMS' +.1 cm t 1' „ f 1 1499 Ft/db i •műé! ' aLIuc Gyermek alsónemű 7 darab/ KITCHENWARE 2999 Ft/szett Konyhai sínrendszer • 2 sín • 4 fali foglalat és • 1 konyhai papírtörlő • 6 kampó tartó • 1 univerzális tároló Salátástál-/ tálkakészlet • 1 ovális salátástál 24 cm, • 1 szögletes salátástál 22 cm. • 6 ovális tálka 13 cm vagy • 6 szögletes tálka 14 cm SCELLA Dugóhúzó készlet • 1 dugóhúzó • 1 fóliavágó • 1 tartalék spirál • 2 tartalék penge .2 999 GARDENLINE Különleges . ,r , • Beaucarnea, szobanovenyek . Pachira • Phoenix roebelenii, . oiiva-tórzs • Cycasrevoluta. . stb. 1999 Ft/db/készlet vaKUumos 2 999 Ft/szett frissentartó dobozok -20°C és 120°C közötti hőmérsékleten használható, különbözö színek, 3 darab/szett TOVÁBBI AJANLATAINKAT megtalálja az AlUl üzleteiben! Vágódeszka készlet, 2/3 darab 1799 Ft/készlet Konyhai kiegészítők 499 Ft/darab Asztalterítő rögzítők, 4 darab 799 Ft/szett légakku készlet, 2/3/4/6 darab 499 Ft/készlet Melamln tálca 699 Ft/darab www.aldi-hungary.hu Üzleteink Bonyhád, Deák f. u. w/8 • Budakeszi, Szőlőskert u l • Budaőrs, undó Uimáti u l * Budapest, XVI. ker., Bőkénytőkti út ku • Cegléd, pesti út 91 • Debrecen, zishatir út 9 Debrecen, omán u l • Dunaföldvár, Füzes sor 3 4» Gyula, Bkereu.B/A • Gárdony, Szabadság ül zt •Hódmezővásárhely, xasapicll • Jászberény, t*aqyfcáta> u zz/t • Karcag, ttiúpzááésí út 90 Mosonmagyaróvár, niráiytiidaiút63 •Nyíregyháza, romu 2. »Péci,Afnyasu » • WUstiabB,fíútz»Szx>mbathely,SzeniGeáértu 49 »TíkÖkbáliriL süsienu t* Vesiprésfe Északáeteoútgyűrúo DEFIBRILLATOR BANKBAN ES ARUHAZBAN Életmentő készülék - civileknek is Szegeden összesen három he­lyen van nagy forgalmú he­lyeken félautomata defibril­látor, de eddig még sosem használták őket. Sokan nem is mernének menteni, pedig a szakember szerint bajt nem okozhatnak vele. TOMBÁCZ RÓBERT - Helyezze az elektródákat a beteg mellkasára! - ismételget­te magyarul a műanyag doboz­ból egy hang, amikor tegnap a Klauzál téri Kígyó patika félau­tomata defibrillátorát felnyitot­tuk. Ez volt az első újraélesztő készülék Szegeden, ami nem mentőbe, kórházba vagy házi­orvoshoz került, hanem 2005 decemberében egy nagy forgal­kor ott jártunk, az általunk megkérdezettek közül senki sem merte volna vállalni, hogy „élesben" is használja a gépet. Pedig ezzel életet menthetne, ugyanis minden újraélesztés nélküli perc tíz százalékkal csökkenti a szívroham túlélési esélyét. Vagyis ha valaki tíz percen belül nem kap segítsé­get, meghal. Ennek ellenére az elmúlt kö­zel három évben nem szaporo­dott túl sokkal a szegedi „köz­forgalmú" defibrillátorok szá­ma: a Kígyón kivül csak a Cora Áruházban, illetve pár napja ­a szegedi bankok közül egye­düliként - a Kiss Menyhért ut­cai CIB-fiókban működik ilyen eszköz. Használni viszont - sze­1 Ne féljünk használni! - Ezek a készülékek megállapítják a rosszul lévő beteg életfunkcióit, és csak azokat „ütik ki", akiknek már nincs pulzusa, tehát bajt nem okozhatunk vele - biztat szükség esetén a gépek használatára Forster Tamás, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke. A szegedi II. belgyógyászati klinika és kardiológiai központ vezetője azt ajánlja: ha van a közelben ilyen eszköz, amíg mentőt hívunk, addig is kezdjük el az újraélesztést - hisZen csak a'szóbeli instrukciókat kell követni. mú, bárki által elérhető, „civil" helyre. A könnyen mobilizálha­tó gép kisebb, mint egy diplo­matatáska, a súlya úgy három kiló lehet, az ára pedig 4-500 ezer forint. - Sajnos két éve karácsony­kor éppen a Kárász utcán ka­pott szívrohamot egy férfi, az első kiérkező mentőben vi­szont nem volt defibrillátor. Ha valaki tudja, hogy itt működik egy, és a segítségünket kéri, az az ember talán még most is él­ne - véli Zolnay Kriszta patika­vezető. Több gyógyszerészt is megtanítottak az életmentő be­rendezés amúgy sem túl bo­nyolult használatára, de ami­rencsére vagy sajnos - eddig egyiket sem kellett. A közel 170 ezres Szegeden háromnál több defibrillátorról nem tud a Magyar Nemzeti Szívalapítvány sem, amelynek egyik fő célkitűzése az élet­mentő berendezések közforgal­mú helyeken való elterjesztése - közölte Nagy András alapít­ványi vezető. Nincs ilyen esz­köz sem a Dégáz, sem a Dé­mász, sem a Szegedi Hőszolgál­tató ügyfélszolgálati irodájá­ban, sem pedig a nagyállomá­son, noha mindegyik helyen nagy a tömeg és a stressz - s így magasabb a szívroham koc­kázata is. DEFIBRILLÁTOR A KÍGYÓ PATIKÁBAN. NEM OKOZHATUNK VELE KÁRT SENKINEK Fotó: Segesvári Csaba lÁivYnöX i3élüvSL)éseiO sA t-yicríül IödBVfCrí'olié

Next

/
Oldalképek
Tartalom