Délmagyarország, 2008. június (98. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-26 / 148. szám

Csütörtök, 2008. június 26. Megyei tükör 17 ÉLETVESZÉLYBEN A ROMA SZÁRMAZÁSÚ ENSZ- ES EP­TISZTSÉGVISELŐ MOHÁCSI VIKTÓRIA Fotó: KarnokCsaba „Mindig lesz egy C osztály" Szegeden járt az ENSZ frissen megalakult kisebbségi fóru­mának elnökévé választott Mohácsi Viktória. A roma szár­mazású európai parlamenti képviselő dicsérte Szeged és Hódmezővásárhely „deszegre­gációs" oktatási gyakorlatát, beszélt a monoki rendeletről és a Magyar Gárdáról is. MUNKATÁRSUNKTÓI Nagy meglepetésként érte Mohácsi Viktóriát, az SZDSZ eu­rópai parlamenti képviselőjét, amikor a múlt hétvégén Szegedre tartva értesült róla: ő lesz az első elnöke az ENSZ Emberi Jogi Taná­csa frissen megalakított kisebb­ségi fórumának. A fiatal, roma származású képviselő ugyanak­kor már Szegeden is céltudatosan beszélt az előtte álló feladatokról. Szeged és Vásárhely példája Itthoni feladatai közül az egyik legfontosabb számára a romák oktatási helyzetének javítása, az iskolai szegregáció - azaz az etnikai többség és kisebbség el­különítésének - felszámolása. A szegregáció nemcsak azért káros, mert bőrszín alapján sze­lektál a gyerekek között, ha­nem azért is, mert így csak ala­csonyabb színvonalú oktatás­hoz juthatnak a romák. Mint mondta, azért épp Sze­geden beszél erről, mert a nagy­jából négyszáz, szegregációs ok­tatási gyakorlatot fenntartó is­kola közül csak négy olyanról tud, amelynek fenntartója az utóbbi időben változtatott, és a deszegregáció felé tett jelentós lépéseket. Az egyik példamuta­tó fenntartó a Móra általános is­kola bezárásával a szegedi, a másik a vásárhelyi önkormány­zat. Annak ellenére ilyen siral­mas az arány, hogy 2003-tól tör­vény tiltja az iskolai szegregáci­ót, és ehhez 250 millió eurós EU-s forrás áll rendelkezésre. A fenti 400 iskolában sem idegen­nyelv-oktatás, sem számítógép, sem olyan tantárgyak nincse­nek, amelyek segítenék a ver­senyképes tudás megszerzését. Romák és nem romák A szegregáció egyébként nem magyar sajátosság: az EP-képvi­selő szerint a 27 uniós ország közül legalább 12-ben tapasztal­ható a jelenség. Sőt Magyaror­szág bizonyos szempontból él­tanuló: itt foglalták először tör­vénybe a deszegregációt, és ki­sebbségi önkormányzatok is itt működnek egyedül a világon. Más szempontból viszont rossz irányba haladunk a romák in­tegrációja terén. - Mindig lesz egy C osztály, ahol a nagyon szegényeket, a kevésbé jó ké­pességűeket és a romákat csap­ják össze - magyarázta a gya­korlatot, amivel már nem isko­lák közt, hanem iskolán belül különítik el a gyerekeket. A segély nem jövedelem - Nem a roma szülők akadá­lyozzák a deszegregációt, és nem ők nem engedik iskolába a gyerekeiket - cáfolta az elterjedt nézetet. - Az a probléma, hogy egyre több roma gyereket minő­sítenek magántanulóvá, a szü­lőknek viszont nincs pénzük magántanárra, aki felkészíthet­né a gyerekeket a kötelező vizs­ÖRZIK A HÁZÁT. - Félnek a romák. Én is több erőszakos cselekményről tudok, ami összefüggésbe hozható ve­lük és más, rasszista érzel­meket árasztó mozgalmak­kal - mondta el a harminc­három éves, háromgyerekes képviselő a Magyar Gárda tevékenysége kapcsán. El­árulta: őrzi a házát a Köz­társasági Őrezred, ugyanis aktív deszegregációs, anti­rasszista politizálása miatt veszélyes fenyegetést ka­pott: „ha beteszi a lábát Faddra, nem jön haza élve". gákra - mondta. Igy a gyerekek kimaradnak az oktatásból. - Nem az a kérdés, hogy er­kölcsös-e a segélyért megdol­gozni. A segély nem jövedelem, az önkormányzatoknak pedig azért tetszik a rendelet, mert az ilyen munka után nem kell járu­lékokat és adót fizetniük. Szük­ség van a segélyekre, mert nél­külük összeomlik a szociális há­ló - magyarázta a kisebbségi ombudsman rosszallását kivál­tó monoki rendelet kapcsán, ami szerint csak az kap segélyt, aki közmunkát vállal. VANDÁLOK JÁRTAK A SZEGEDI DUGONICS TEREN Megrongálták az új szökőkutat MUNKATÁRSUNKTÓL Vandálok estek neki az egy hó­napja átadott, frissen felújított Dugonics téri szökőkútnak: el­állítgatták a vízfúvókákat. Meg­közelítőleg 60 ezer forint kár keletkezett. A kutat tehát javíta­ni kell, a vízdísz mától műkö­dik ismét. Egyidejűleg 26 új mágneses szelepet is felszerel­nek rá 1,5 millió forint értékben. Ezeknek köszönhetően a térdísz pulzálva is képes lesz vizet kilö­vellni. A társaság az eddig egy­órás zenei repertoárt is bővíte­né, ehhez vállalkozó szellemű zenekarok jelentkezését várja a közterület-fenntartási divízió a 777-222-es telefonszámon. MEGRONGÁLT FUV0KAKKAL CSAK SZ0K0GET A DUGONICS TERI SZ0K0KUT Fotó: Frank Yvette ALDI tajekoztato BOURBON Férfi bőröv méret: 85-115 cm 2 999 BOURBON Rövid ujjú férfi ing méret: 39 - 45 1299 Ft/db KITCHENWARE Nagy aluserpenyő üvegfedővel 2 999 Ft/db 0 28 cm, hosszú élettartamú, karcolásmentes llag Proted Plus bevonattal a zsírszegény sütéshez és kényelmes tisztításhoz, mosogatógépben mosható KITCHENWARE Fröccsenésgátló fedő Férfi sportalsó, CZj 7 darab/csomag méret: M-XXL TÉT B<*KBPN 1999fvdb Férfi nyári farmernadrág • 5 zsebes farmer vagy • klasszikus twill nadrág méret: 48-54 Női melltartó top állítható pánttal, méret: 36 - 46, ft* kosár: A-C _ EASYHOME 3 499 Ft/db Házi létra 150 kg-ig terhelhető, magasság: kb. 82 cm Seprükészlet, U részes a garnitúra részei: •seprű • teleszkópos nyél • kézi seprű és • lapát KÜLÖNBÖZŐ SZÍNEK 4 hHÚ fiiéi Kerékpáros- és capri nadrág divatos színekben, ^mmmmmmmmmm^ 36-46 Kókusz lábtörlő méret: kb. 45 x 75, 1.40x70 cm Műanyag összecsukható tárolódoboz méret: kb. 53 x 37 x 27 cm TOVÁBBI AJANLATAINKAT megtalálja az ALDI üzleteiben! Női multifunkdós melltartó 1799 Ft/darab Műanyag tárolódoboz 499 Ft/szett Női alakformáló alsó 999 Ft/darab Szappanbuborék fújó, 4 db 499 Ft/csomag Dísznövény 899 Ft/darab www.aldi-hungary.hu Üzleteink: Bonyhád, Deák r. u. to/B • Budakeszi, Szőlőskert u. 2. • Budaörs, kamtó Kálmán u 2. • Budapest, XVI. ker„ Bókénytaidi út 102 • Cegléd, Pesti út ?] • Debrecen, kishatár út 9. Debrecen, Ormán tkl* Dunaföldvár, Füzes sor 2-4 • Gyula, Bkereu.tSM • Gárdony, srabadsig út 21. •Hódmezővásárhely, xas2ap u. 31 • Jászberény, Nagykátai u 22/t • Karcag, kisújszállási út 90. Mosonmagyaróvár, kirtlyb«t* út 63» Nyíregyháza, ibm u. 2. • Pécs, Árnyas u. 25 • Piliscsaba, F6 út 2 • Szombathely, szent Gellért u. 49 • Törökbálint, sihsen u. 1 • Veszprém, Északkeleti útgyürű 6. i4ivi{n5X iaáiüysgBsetO sA • .tv.-Xé 'A/fészziérr.r.tip

Next

/
Oldalképek
Tartalom