Délmagyarország, 2008. június (98. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-26 / 148. szám
KITÜNTETTÉK SZILI KATALINT Pro Urbe Díjjal tüntette ki Szili Katalin házelnököt szerdán Marosvásárhely városi tanácsa. A Pro Urbe Díjat olyan külföldi személyiségeknek adományozzák, akik tevékenységükkel hozzájárulnak Marosvásárhely tekintélyének növekedéséhez. Az átadási ünnepségre a város Kultúrpalotájában került sor. Ugyanebben a kitüntetésben részesült Hóbor Erzsébet, a Zalaegerszeg-Marosvásárhely Baráti Társaság elnöke, Cristian Teodor Popescu kanadai rendező, valamint Stephen Manson dékán a francia Saint Quinten en Yivelines jogi és politikatudományi egyetemről. Kovács Levente rendező és Valentin Marica író díszpolgári címet kapott. ÖTSZÁZ TERRORISTA ŐRIZETBEN Szaúd-Arábiában őrizetbe vettek 520 embert, akiket terrorizmussal gyanúsítanak - jelentette az állami televízió. „Valamennyien új őrizetesek" - közölte a belügyminisztérium szóvivője. A vahhábita királyságban, ahol 2003 óta az al-Kaidával kapcsolatban álló fegyveresek számos terrorcselekményt követtek el, tavaly több száz, terrorizmussal gyanúsított embert tartóztattak le. BIOENERGIA ÉS ÉHEZÉS Bírálta a bioüzemanyagok előállításával kapcsolatos nyugati terveket a brit Oxfam jótékonysági szervezet, mondván: a bioüzemanyagok okolhatók azért, hogy 30 százalékkal drágultak az élelmiszerek, ami világszerte 30 millió embert taszít nyomorba. Az Oxfam elemzése rámutat, hogy a gazdag országok növekvő üzemanyagéhségük kielégítésére egyre több bioüzemanyagot állítanak elő, s ez felfelé hajtja az élelmiszerek árát, miután például a gabonakészletek történelmi mélyponton vannak. ATHÉN, MADRID (MTI/DPA) Hőhullám sújtja Dél- és Kelet-Európa nagy részét, a hőmérséklet helyenként eléri a negyven Celsius-fokot. A hatóságok hőségriadót hirdettek Spanyolország és Portugália több vidékén. A dél-spanyolországi Andalúziában a meteorológusok szerint 39 fok várható, Portugália déli és középső részén, Beja, Evora és Guarda kerületben 36 fokos meleget jeleztek előre. Görögországban tovább tart a 38 fokos meleggel kísért, szűnni nem akaró, rendkívüli szárazság. Ciprus szigetén még ennél is melegebbet, 40 Celsius-fokot mértek. VALUTAVÁLTÓ wniiim ílPl HAOÁ1I EURÖ 231,30 293,17 USA-DOUÁR 198,39 155,99 AN601FORT 292,77 307,79 CSEH KORONA 9,37 10,35 HORVÁT KUNA 31,12 39,90 SVÁJCI FRANK 191,87 150,65 SZIOVÁK KORONA 7,93 8,21 FORRÁS: OTP «»fMí lődéynémw 21 Belföld - külföld Csütörtök, 2008. június 26. TIZENKET NAGYBERUHÁZÁS KIEMELT FEJLESZTESI PROJEKT LETT 27 milliárdos kormánycsomag Hőhullám Európában AZ ÁLOM SZIGET BERUHÁZÁS MAKETTJE. A TERVEZETT KÖLTSÉG ELÉRI A MÁSFÉL MILLIÁRD EURÓT. SZÁLLODÁK, APARTMANHOTELEK, KULTURÁLIS KÖZPONT, KASZINÓ ÉS YACHTKIKÖTŐ ÉPÜL A TERÜLETEN Fotó: MTI A kormány szerdai ülésén 12, összesen 27 milliárd forint értékű beruházást nyilvánított kiemelt fejlesztési projektté - közölte Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a kormányülést követő'sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. BUDAPEST (MTI) A miniszter emlékeztetett arra, hogy a kiemelt fejlesztési projektek engedélyezési eljárása, így megvalósítása is gyorsabb a többinél. Ennek a ténynek is szerepe volt abban, hogy a Daimler-Benz Magyarországot választotta új üzeme helyszínéül. A most elfogadottakkal együtt már mintegy 350 kiemelt fejlesztési projekt van, csaknem 1800 milliárd forint beruházási értéken. Bajnai Gordon hangsúlyozta, hogy a kiemelt fejlesztési projekt egy adatott térség gazdasági fejlődését alapvetően befolyásoló beruházáshoz kapcsolódik. A 12, most jóváhagyott kiemelt fejlesztési projektből az egyik a Budapest Szíve program, ami egyebek mellett a Belváros hídfőinek megújítását, belső városrészek tehermentesítését, revitalizációját foglalja magába. KÓKA JÁNOS MARADT A FRAKCIÓVEZETŐ Ártanak a pártnak a hatalmi harcok Senki nem indítványozta a jelenlegi frakcióvezető mandátumának megszüntetését az SZDSZ szerdai budapesti frakcióülésen. Erről Kóka János számolt be az újságíróknak. BUDAPEST (MTI) Elmondta, hogy a frakcióülésen ö maga tette fel a kérdést, van-e ilyen indítvány, de miután ilyen nem hangzott el, a témát levették a napirendről, és személyi kérdésekről nem kívánnak beszélni a jövőben. Kóka János közölte: Fodor Gábor pártelnök kedden azt javasolta, hogy egyikük se kezdeményezzen bizalmi, illetve bizalmatlansági szavazást az ügyvivő testületben, illetve a frakcióban. Ezt azzal indokolta, hogy közös a felelősségük a pártegység fenntartására, vagy ha az a hatalmi harcokban megsérült, akkor maradéktalan helyreállítására. A frakcióvezető arra is kitért, hogy a képviselőcsoport „nyugtalansággal és aggodalommal szemléli a kirobbant hatalmi harcot és pozícióharcot". Mint mondta, a frakcióülés legfontosabb célja az volt, hogy „ezeket a pozícióharcokat egyszer és mindenkorra le tudjuk zárni, és az SZDSZ stratégiájára tudjunk koncentrálni." Újságírói kérdésre azt mondta: a pártban nincs kettős hatalom, a párt vezetőjét Fodor Gábornak hívják, és ezt mindenki elfogadja. „Izgalmas lesz" a magyar EU-elnökség A tervek szerint júliusban tárgyal a kormány arról, melyek legyenek a fő témái a 2011-es uniós elnökségnek - mondta Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára szerdán Budapesten. A külügyi szakember izgalmasnak nevezte a magyar elnökséget. BUDAPEST (MTI) A témák között lehet az unió versenyképességét, olajozottabb működését segítő lisszaboni szerződés megújítása, a 2014-gyel kezdődő időszakra vonatkozó uniós költségvetés és a keleti szomszédságpolitika. Ha minden a tervek szerint alakul, Horvátország a magyar elnökség idején válhat a közösség tagjává, Románia és Bulgária pedig csatlakozhat a schengeni övezethez mondta sajtóbeszélgetésen Iván Gábor. A szakállamtitkár szerint a spanyol-belga-magyar elnökségi trión belül a témákat tekintve a magyar félév lesz a legizgalmasabb. Az unió soros elnöki tisztéi Magyarország előtt Spanyolország és Belgium tölti be. A magyar uniós elnökségi stáb háromnegyede már megvan, az év végéig még kétszáz embert választanak ki a közigazgatásból és nyílt pályázatokon, összesen hétszáz munkatárssal számolnak, emellett száz tartalék embert is keresnek - tette hozzá. 7-8 milliárddal csökkentik a fuvarozók terheit WÁBERER GYÖRGY ÉS GYURCSÁNY FERENC KEZET FOG A PARLAMENT MUNKÁCSY TERMÉBEN, MIUTÁN A KORMÁNY ÉS A FUVAROZÓI ÉRDEKKÉPVISELETEK ALÁÍRTÁK A MEGÁLLAPODÁST Fotó: MTI/Illyés Tibor A kormány és a fuvarozói érdekképviseletek aláírták azt a megállapodást, amely a közlekedési szolgáltatók megromlott versenyhelyzeténekjavítását, illetve az ágazat működőképességének fenntarthatóságát célozza - jetentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke az MTI-nek nyilatkozva példaértékűnek nevezte a megállapodást, amely nemcsak a kialakult válsághelyzet kezelésére jött létre, de a fuvarozók versenyképességének javítását is célozza. BUDAPEST (MTI) A miniszterelnök közölte: a kormány egy 7-8 milliárd forintos tehercsökkentési programban partner. Hozzátette, hogy a fuvarozók terhei abban az esetben is csökkennek, ha az Európai Unió visszautasítja Magyarország derogációs kérelmét az üzemanyag jövedéki adójának csökkentésére. Ebben az esetben a kormány más módon mérsékli a fuvarozók terheit. Az üzemanyag árának növekedése kapcsán a miniszterelnök hangsúlyozta: az ár alakulására a kormánynak nincs ráhatása, és emellett a növekvő költségeket a fuvarozók sem tudják áthárítani a megrendelőkre. Az írásos tájékoztatás szerint a derogációs kérelem elfogadása esetén az úgynevezett álló pótkocsik után befizetett adónak megfelelő összeg, valamint a Magyarországon műszakilag lehetséges, de nem kihasználható tömeg utáni adónak megfelelő összeg visszatérítésére nyílik lehetőség. Amennyiben az EU elutasítja a derogációs kérelmet, úgy az útkímélő tengellyel ellátott járművek után befizetett gépjárműadó egy részének megfelelő összeg viszszaigénylésére nyílhat mód. fi A FIDESZ ÉS A LEVEGŐ MUNKACSOPORT VÉLEMÉNYE. A kormány a fuvarozókkal szerdán kötött megállapodással beismerte, amit a Fidesz hosszú ideje mond: van mozgástér a magyar társadalmat, a vállalkozásokat súlyosan érintő energia- és élelmiszerár-emelkedés mérséklésére - mondta Fónagy János, az ellenzéki párt parlamenti képviselője Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz meggyőződése, hogy a kormánynak ezen az úton kell tovább mennie, további intézkedésekkel kell legalább elviselhetővé tenni a lakosságot sújtó energiaárakat, ezen belül is a távfűtés árait fejtette ki Fónagy János. Elhibázott, igazságtalan, a társadalom többi tagjával szemben diszkriminatív döntést hozott a kormány, amikor adó- és más kedvezménnyel fogja ki a szelet a fuvarozók vitorlájából. A kormány jelenlegi döntésével bebizonyította, hogy nem a társadalom, a nemzetgazdaság érdekeinek megfelelően cselekszik, hanem sokkal inkább szűkebb érdekcsoportok nyomásgyakorlásának hatására - közölte a Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Szövetség. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, 1ÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: JAC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6790 Szeged, Pf.: 155. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/291-905. Hirdetési tel./fax: 62/292-919. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/901-029. Tel./fax: 63/319-838. 6690 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/981-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉIMAGYAR0RSZÁG KIADÓ • Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: H0CZ PÁl. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/966 - 897. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-869. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési dl] egy hónapra 1730 ft (Délmagyarország), 1630 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1916-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.