Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-04 / 104. szám
101A Dél Sportja Hétfő, 2008. május 5. Otthon voltak csak erősek MARÓTI NEVÉT MEGJEGYEZTÉK A SZOLNOKIAK Makó FC: megint három pont! NAGY AZ ÖRÖM MAKÓN: MAGYARÉK (A) A SZOLNOKOT IS LEGYŐZTÉK Fotó: Karnok Csaba A labdarúgó NBII Keleti csoportjának 26. fordulójában ezúttal a szolnokiak tapasztalták meg, hogy miért is tartják a Makót a mezó'ny egyik legjobb együttesének. MUNKATÁRSUNKTÓL A szolnokiak semmit sem bíztak a véletlenre, a tabella másodikja már a szombat estét is Makón töltötte. Ez két dolgot jelentett: egyrészt a Tisza-partiak nem állnak rosszul anyagilag, másrészt hogy tartanak a Makótól. Az első félidőben mindkét gárda a ifi GÓLTÖRTÉNET 75. perc: Jobb oldalról Bány szabadrúgásból ívelt a kapu elé, és ott az ötösre berobbanó Maróti, megelőzve védőjét, 5 m-ről kapásból a kapu bal oldalába vágta a labdát, 1-0. biztonságra törekedett, ez a helyzetek számában is megmutatkozott: a hazaiaktól csak Maróti, a vendégektől pedig Domokos szerezhetett volna gólt. A fordulás után harcosabb és labdabiztosabb lett a Makó. A fölényük a 75. percben érett góllá, amely után ugyan nekidurálta magát a Szolnok, de a hazaiak remekül védekeztek, és ha a védők már verve voltak (89. perc), ott volt a bravúrt bemutató Halász. Kolozsvári jános: - Nyolc napon belül a harmadik meccsünkből is jól jöttünk ki. Boldog vagyok, egyre érettebb a csapatom. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Kecskemét 26 20 3 3 58-19 63 2. Szolnok 26 18 2 6 43-25 56 3. FTC 26 15 7 4 53--31 52 4. Makó 26 11 11 4 41 -26 44 5. Vecsés 26 10 10 6 36--32 40 6. Vác 26 11 5 10 47-35 38 7. Kazincbarcika 26 9 10 7 37-36 37 8. Bocs 26 9 8 9 40 -34 35 9. Jászberény 26 8 8 10 U -27 32 10. Baktalórántháza 26 8 1 11 23-34 31 11. Cegléd 26 9 3 14 25-44 30 12. Tököl 26 8 3 15 23-47 27 13. BKV Előre 26 8 2 16 39-44 26 14. Orosháza 26 6 8 12 35 -46 26 15. Tuzsér 26 6 5 15 22-44 23 16. Mezőkövesd 26 3 6 17 21 -40 15 A labdarúgó NB III Alföld csoport 26. fordulójában megyénk csapatai közül az Algyő és a HFC is kihasználta a hazai pálya nyújtotta eló'nyt. MUNKATÁRSUNKTÓL AtGVÖ-KISKUNFÉLEGVHÁZA 3-0 (1-0) Algyő, 200 néző. Vezette: Rácz A. Algyő: Tombácz - Varga N., Vass, Varga F. Retek, Sípos (Makra), Kothencz, Krucsó Tóth L. (Végh), Pálinkó, Tóth A. (Daróczi). Edző: Tóth Ákos. Kiskunfélegyháza: Tóth P. - Huber, Kádár, Fekete, Nádasdi (Lénárt) - Polgár, Újvári, Fricska (Timafalvi), Katona - Térjék, Szabó T. (Vida). Edző: Kurucz István. Gólszerzők: Kothencz, Makra, Pálinkó. A megváltozott összetételben pályára lépő Algyő azonnal támadólag lépett fel, és több kihagyott helyzet után Kothencz szemfüles találatával szerzett vezetést. A folyamatos hazai rohamokat a második félidő derekán bemutatkozó Makra hatalmas góllal koronázta meg. Az algyőiek végigtámadták a mérkőzést, és Pálinkó látványos találatával eddigi legbiztosabb győzelmüket aratták. Tóth Ákos: - A helyzetkihasználás kivételével mindennel elégedett vagyok! Jók: Vass, Krucsó, Tóth A., Makra, ill. Kádár, Térjék. HFC-REACII. 1-0 (0-0) Hódmezővásárhely, 200 néző. Vezette: Körösi. HFC: Molnár T. - Simon, Antal, Huszár, Bakos Á. - Nagy A. (Horváth R.), Szűcs, Kis K., Marton - Koncz (Gonda), Varga M. (Czibere). Edző: Rostás Károly. REACII.: Botlik - Slezák (Padutsch), Hajdú, Nemes, Körösi - Baghy - Banka (Gubuznai), Schlafer, Kovács I., Bogdán (Sasvári) - Schmidt. Edző: Hornyák Béla. Gólszerző: Marton. Kiállítva: Schlafer. Végig nagy fölényben játszott a hazai gárda, de vagy lesállás, vagy pedig pontatlanság miatt a helyzetek sokasága maradt ki. A második félidő elején végre megszületett a várva várt HFC-gól, és onnantól kezdve csak arra ügyeltek a házigazdák, hogy megtartsák előnyüket. Rostás Károly: -Ha a végjátékban pontosabbak vagyunk, simábban nyerünk. Jók: Simon, Bakos A., Kis K., Marton, ill. Botlik, Hajdú, Nemes, Baghy. DABAS-CSONGRÁDI TISZAPART SE k-1 (2-0) Dabas, 50 néző. Vezette: Szűcs G. Dabas: Ráfi - Catenacci, Baranyai, Mészáros, Danyis - Teiringer, Csendes, Vass Cs. (Bukorszki), Forró (Volenszki) - Törőcsik, Namuquinta (Vass N.). Edző: Dajka László. Csongrád: Bíró - Szűcs D., Forgó, Túri, Bánfi - Bagi - Szeri, Deli, Lévai, Keller Z. Bertók (Keller I.). Edző: Gál Lajos. Gólszerzők: Namuquinta (2), Vass N., Vass Cs., ill. Deli. A Csongrád már a 10. másodpercben!!) gólt kapott, de ez még nem fogta meg a vendégeket. A szintén elkerülhető második, majd a harmadik találat viszont már végzetes volt. Gál Lajos: - Elkerülhető gólok döntötték el a mérkőzést. Jók: Vass Cs., Törőcsik, Namuquinta, ill. Szűcs D., Deli. GYULA-TISZA VOLÁN SC1-0 (0-0) Gyula, 200 néző. Vezette: Kömpf. Gyula: Steigerwald - Pribojszki, Ráfi (Fazekas), Süli, Valentényi - Ótott - Varga, Ferenczi (Czira), Laurinyecz, Tóth (Kondoros) - Dobi. Játékos-edző: Dobi Róbert. Tisza Volán: Kispéter (Dongó) - Buzási, Kreizler, Mórocz, Szabó A. - Kardos (Zakar), Burány - Körmöczi (Füle), Brinszky, Gahwagi - Bank. Edző: Protity Sándor. Gólszerző: Czira. Az alacsony színvonalú találkozón közvetlenül a fordulás után szerzett góllal a szerencsésebb csapat három ponttal gazdagodott. Protity Sándor: - A Békéscsaba elleni elmúlt heti győzelmünk felértékelődött volna, ha Gyulán is képesek vagyunk a pontszerzésre. Nem voltunk azok. További eredmények: Baja-Vasas II. 1-2, Békéscsaba-Monor 0-2, Honvéd Il.-örkény 4-0, Szolnoki Spartacus-Szigetszentmiklós 2-1. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Békéscsaba 24 16 5 3 66--24 53 2. Baja 24 16 0 8 58--40 48 3. Monor 24 13 5 •6 46-31 44 4. Honvéd II. 24 13 4 7 65--32 43 5. Gyula 24 12 7 5 38-33 43 6. Tisza Volán 24 13 3 8 60-41 42 7. Szigetszentmiklós 24 13 2 9 51•34 41 8. Dabas 24 10 3 11 43--35 33 9. Vasas II. 24 9 4 11 32--36 31 10. HFC 24 9 4 11 36-44 31 11. Kiskunfélegyháza 24 8 6 10 34-53 30 12. Algyő 24 8 4 12 27-42 28 13. Szolnoki S. 24 8 1 15 32--51 25 14. Csongrád 24 4 6 14 26--41 18 15. REAC II. 24 4 6 14 31-74 18 16. Örkény 24 4 4 16 33-67 16 HA mérkőzés jegyzőkönyve Makó FC-Szolnok 1-0 (0-0) NB ll-es labdarúgó-mérkőzés, Keleti csoport, 26. forduló. Makó, Erdei Ferenc téri sporttelep, 800 néző. Vezette: Hegedűs (Szpisják, Viczián). Makó FC: Halász 7 - Béres 6, Dálnaki 7,5, Szamosszegi 7, Gévay 6 - Kulacsik 6, Magyar 6, Puskás 5,5, Bány 7 - Maróti 6,5, Faragó 6. Edző: Kolozsvári János. Szolnok: Rézsó - Nagy P., Antal, Pintér, Gohér - KissZ., Szalai, Mile, Bogdán Remili, Domokos. Edző: Vígh Tibor. Gólszerző: Maróti a 75. percben. Csere: Kiss helyett Urbán-Szabó az 52., Domokos h. Freud, Puskás h. Schreiber (-) és Faragó h. Rakonczai (-) a 72., Nagy P. h. Gulyás a 82., Maróti h. Hadár (-) a 85. percben. Sárga lap: Bány a 25., Puskás a 70., Gohér a 73., Béres a 85. percben. MMOMIIIIIMIIMM SZEGED GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama, dédmama, NAGY ISTVÁNNÉ PAPP RÓZA 82 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2008. május 9-én, 14 órakor a Tápéi temetőben. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama, anyós, VARGA IMRÉNÉ VECSERNYÉS MÁRIA életének 59. évében váratlanul elhunyt. Hamvait 2008. május 8-án, 15 órakor helyezzük örök nyugalomba Szegeden, az Alsóvárosi temetőben. Gyászoló férje és gyermekei, Sándorfalva, Tisza u. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, KASZA TIBOR tanár 52 éves korában, crós lélekkel viselt, hosszú, súlyos betegség után elhunyt. Búcsúztatása 2008. május 8-án, 14 órakor lesz a Belvárosi temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HALLÓSY MIKLÓSNÉ 2008. április hó 21. napján, életének 92. évében elhunyt. 2008. május 8-án, 11 órakor a szegedi Belvárosi temetőben helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV NÁBRÁCZKY HAJÓS GYÖRGYNÉ életének 89. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2008. május 13-án, kedden, délelőtt 11 órakor kezdődik a szegedi Belvárosi temető ravatalozójánál. Kérjük, hogy kegyeletüket csak 1 szál virággal fejezzék ki. Gyászoló család Táviratcím: Nábráczky Hajós Péter, Szeged, Gyík u. 26/A HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MEGEMLEKEZES Csak az idő múlik, feledni nem lehet, szívünkben örök fájdalom és szeretet. De O nekünk soha nem lesz halott, mert a jók örökké élnek, mint a csillagok. Emlékezünk HORVÁTH FERENC halálának 20. évfordulóján. Szívemben örökké megmarad. Szerető felesége Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek. Fájó szívvel emlékezik BÁRKÁNYI FERENCRE halálának 5. évfordulóján szerető élettársa SZENTES KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik drága szerettünk, NAGY IMRÉNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. +„„<«. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága szerettünk, ÖZV TÓTH GYÖRGYNÉ KATONA ERZSÉBET búcsúztatásán megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel mély gyászunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetet az Aranysziget Otthon dolgozóinak áldozatos munkájukért. Gyászoló családja, o7.„«M97 Szolnok, Szentes MEGEMLEKEZES „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott. Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Aki szeretett, az soha nem feled, mert Te túléled az őszt és a telet. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel emlékezünk drága szerettünk, GYÖM RE I CSABA halálának 2. évfordulóján. Anyu, Apu, Anita és Ócsi 7.1186618 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS MEGEMLEKEZES „Búcsú, mit nem mondtál ki nekünk elmaradt. Elmentél tőlünk hirtelen, de gondolatunkban és szívünlcben örökké velünk maradsz." Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága szerettünk, SALLAI JÓZSEFNÉ BÉLTEKI MÁRIA hosszú, fájdalmas útján mellette voltak, temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. 7u«6,« Gyászoló család onnBoancinEBao „Három éve már, hogy gok díszítik sírodat. Szívünkbeit élsz és örökké ott maradsz. Nélküled semmi sem olyan, mint régen, fájó emlék lettél mindnyájunk szívébeh." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk JUHÁSZ-NAGY JÓZSEFNÉ FRANKI KLÁRA halálának 3. évfordulóján. Gyászoló férje II Tisztolt Hirdetőink! Gyászközleményeket a megjelenés előtti munkanapon 9 éráig tudunk elfogadni. Gyászközlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük! „Sírod fölé hajolva mindig könynyezünk, mert nagyon-nagyon hiányzol nekünk." Fájó szívvel emlékezünk a szeretett férjre, drága édesapára, apósra, nagyapára, TÖRÖK MIHÁLY halálának 1. évfordulóján. 7., 186808 Szeretó családja