Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-24 / 120. szám

»víciö! lócJéynímo.'lr. 10 | Szieszta „ Szombat, 2008. május 29. Pillanatfelvételek NATO-katonákkal és civilekkel - A kábítószer és a terrorizmus árnyékában - Kilencvenezres JF JF 1/ A 1 FA I A D A M M • fi 8 f 1 1 freíToli ALIALMDMÜ vei néhányan a társaságunkból úgy gondolják, hogy pihenés helyett inkább anekdotáznak és a kicsempészett pálinkát húzzák meg, az a néhány órás alvás sem zavartalan. A tudósító pedig forgolódás közben azon elmélkedhet: legutóbb a középiskolai építőtáborban aludt ennyi emberrel egy légtérben, és ez bizony nem éppen tegnap történt. Hajnalban aztán irány Afganisztán! Miután kellően megvárakoztatnak bennünket, és először találkozunk a „Ne kérdezd, hogy miért, csak teljesítsd a parancsot!" kezdetű örök és egyes számú katonai axiómával, felülünk a C-160-as katonai gépre, és húszperces repülés után leszállunk az északi központban, a németek által irányított Mazar-e-Sarifban. Páncélmellényben, sisakban Itt már nem táborba, sokkal inkább egy több ezres, XXI. századi katonai konténervárosba csöppenünk. A legmegdöbbentőbb talán a kórházlátogatásunk. Az ott dolgozó Szilágyi doktor kalauzol körbe bennünket, és a csillogó-villogó, ultramodern műtők, kezelők, CT-k és röntgengépek láttán leesik az állunk. Hogy a berendezésekre szükség is van, azt hamarosan konstatáljuk. A negyedórás vizit után az ajtón kilépve az addig magasan lévő tábori zászlókat félárbocon találjuk. Ami azt jelzi, hogy egy szövetséges katona meghalt Afganisztánban. Aztán amikor magyar kísérőnk hozzáteszi: ritkán látható fenn a lobogó, akkor villámgyorsan rádöbbenünk, hogy nem a korzón sétálgatunk. Ez az érzés fokozódik bennünk, amikor nem sokkal később közlik: vegyük fel a páncélmellényünket és a sisakot, abban repülünk tovább a magyar támaszpontra, Pol-e-Khomriba. Miután feldobjuk magunkra az alig 16 kilós menetfelszerelést (a rovancsolás azért nem maradhat el), harci helikopterhez vezetnek bennünket, amelyben életünk egyik legkalandosabb órája vár ránk. Elvégre az azért mégsem nevezhető hétköznapinak, hogy a már említett ruházatban, a végig hegyes-völgyes domborzatot követve (azaz folyamatosan hullámvasutazva) helikopterezzünk úgy, hogy közben kétoldalt és a nyitott hátsó résznél három, állig felfegyverzett katona kémlel folyamatosan. Hogy nagyobb legyen a biztonságérzetünk (...), a hátsó vigyázónk ülő helyzetből rendszeresen hanyatt vágja magát, és puskájával a kezében így szemlél körös-körül. Csapatunkból többen visszaadják reggelijüket a természetnek (e sorok írója nem reggelizik), de végül megérkezünk. Az Afganisztánban állomásozó MH Tartományi Újjáépítési Csoport 4. váltása - igy hívják hivatalosan a szolgálatot teljesítő 200 magyart Könnyített menetfelszerelésben helikopteres landolás után. Szekeres Imre honvédelmi miniszter mögött a kissé megviselt szerző FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZIWRD A magyar zászlóalj adományosztása iránt mindig nagy az érdeklődés FOTÓ: VERES VIKTOR FOTÓ:VERES VIKTOR kül, nem úgynevezett műveleti területen tölthetik el idejüket a katonák. A németek által irányított mini táborban kapunk képet először a modern katonai életről. Minden igényt kielégítő étterem, svédasztalos ételválasztékkal, hideg és meleg üdítőitalokkal. Megtudjuk, hogy valamennyi katona számára egyetlen, erre szakosodott amerikai cég készíti a reggelit, ebédet és vacsorát. Gondoljanak bele: hetvenezer katona kiszolgálása, az ételek és az italok szállítása, logisztika, a fertőzésveszély elkerülése, és így tovább. Nem akármilyen feladat, nyilván nem akármennyiért. Laktanyafeeling Aztán megmutatják a tisztálkodásra szolgáló konténereket is. Természetesen angolvécé, teljes higiénia, hideg-meleg víz, igaz, inni nem szabad belőle, és azt is nagy betűkkel írják ki, hogy három percnél tovább nem használható. Hogy végre valami igazi, múlt századi laktanyafeelingünk legyen, megmutatják éjszakai szálláshelyünket, egy hatalmas sátrat, amelyben 17-en éjszakázunk, keskeny tábori vaságyon és lószőr pokrócon. Igaz, a légkondi itt is működik. És miAfganisztáni tájkép: kopár sziklák, Pol-E-Khomri városa és az elmaradhatatlan fegyveres katona Négy nap, tizenkét óra alvás. Kilenc le- és felszállás harci gépen és helikopteren. Közlekedés páncélozott autóban, tizenhat kilós kevlármellényben és sisakban. Látogatás három katonai táborban és a fővárosi főhadiszálláson. Bepillantás a rendkívüli civil életbe, illetve a döbbenetesen fegyelmezett katonai világba. Pillanatképek Afganisztánból. Az első obligát kérdés: hogy kerül a tudósító Afganisztánba? Viszonylag egyszerűen. Lázár János vásárhelyi polgármester, a honvédelmi bizottság elnöke beprotezsál Szekeres Imre miniszternél (fideszes és szoci politikus is lehet beszélő viszonyban), és mivel a honvédelmi minisztérium egyébként is rendszeresen delegál újságírókat hivatalos útjaira, igy adódik a lehetőség. Szükséges még tizenkét védőoltás, néhány pohár védőital kolera ellen, bakancs, sivatagi ruházat beszerzése, és már repülhetünk is. Újabb kérdés: mit is keresünk Afganisztánban? Hogy a magyar küldöttség mit, azt egyszerűbb megfogalmazni. A közel kétszáz fős magyar alakulat látogatása, illetve újabb katonai osztag kitelepüléséről szóló tárgyalások levezetése a célja a négynapos látogatásnak. De mit keres a NATO-államok közel 90 ezer katonája a hatalmas ázsiai országban? Miért kell ekkora haderővel beavatkozni egy 23 milliós nemzet életébe? Kábítószer és terrorizmus A válasz egyszerű, a feladat épp ezért rendkívül bonyolult. A mérhetetlen szegénységben élő átlagember, a szomorú külsőségek mögött a XXI. század két, talán legrettegettebb ellensége rejlik: a kábítószer és a terrorizmus. Afganisztán kimagaslóan a világ legnagyobb máktermelö országa, és ez korántsem a mákos tészta rendkívüli közkedveltségével magyarázható. A kábítószer alapanyagának termesztése gyakorlatilag az egyedüli megélhetési forrást jelenti az őslakosság számára. A leghírhedtebb terroristák szervezett bújtatása mellett, ami egy ekkora országban és ilyen szerény infrastruktúra mellett egyszerűbb feladat, mint mondjuk Ausztriában. Márpedig a kábítószer és a terrorizmus valóban nem tekinthető afgán belügynek, ezért áldoznak eurómilliárdokat a nagyhatalmak. Térjünk vissza kalandos utazásunkhoz, hiszen ha nyitott szemmel jár a látogató, akkor sok mindenre felfigyelhet a még oly titokzatos katonai, illetve afgán világból. A német Luftwaffe légibusza Ferihegyről egyenesen az üzbegisztáni Termezben landol az éjszakai órákban. Az afgán határ melletti város már a szovjet időkben is hasonló feladatot töltött be, mint ezúttal. Akkor a szovjet, most a német katonák átszállóhelyének számított, illetve számít. Az utolsó település, amelyen harci gépek használata nél-