Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-23 / 119. szám
Péntek, 2008. május 23. TÉMA azEEMEEI Viski Antal is hasonlókról panaszkodott. - Olyan ritka a földikutya, hogy szenzációnak számítana, ha valóban az bosszantaná a kerttulajdonosokat. Bár bizonyosan csak akkor lehetne kizárni a lehetőségét, ha alapos terepszemlét tartanánk. Én inkább a güzüegérre, vagy a kevés csapadék miatt elszaporodott hörcsögre gyanakszom - mondta Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója. - Míg a vakond kisebb, erős ásólábával és hosszúkás orrával tolja magát a föld alatt, addig a földikutya fogával harapja a földet, és benyomott, tompa homlokával túrja maga előtt. Négy méter mélyen, akár 400 méter hosszú alagutakat ás. A vakond bogarakat eszik, a földikutya növények gyökerét rágcsálja meg - magyarázta a különbségeket Krnács György természetvédelmi őr, aki azt is hozzáfűzte: a fokozottan védett rágcsáló 50-70 centi átmérőjű földkupacokat túr, szabálytalan távolságokban. A kertekben lévő lyukak pedig inkább a hörcsögök által fúrtra hasonlítottak: kicsi, öt centiméter átmérőjű függőleges járatokat láttunk. A szakemberek, mivel nem kerék nagyságú fúrásokról számoltunk be, nem is mentek ki a helyszínre. VÁLTÓVAL MUTATJÁK AZ UTAT BUDÁRA - A DÉLMAGYAR DÍJÁÉRT ÜVEGEZNI KELL Trabantos autóbontó verseny NEM A VÉDETT RÁGCSÁLÓ PUSZTÍTJA A VETEMÉNYESEKET Földikutyát kiáltanak a kiskertekben A Trabant lesz a főszereplője annak a nemzetközi autóbontó versenynek, amit holnap délelőtt rendeznek meg a szegedi Napfény kempingben. A csapatok többek között számot adnak váltódobási, üvegkiszerelési és sörivótudásukról is. KISS GÁBOR GERGŐ Kelet-Európa kocsicsodájának, a Trabantnak utolsó mohikánjai a főszereplői annak a nemzetközi autóbontó versenynek, amit holnap tartanak a szegedi Napfény kempingben. A háromfős csapatok több különböző elismerésekért - többek között a Délmagyarország Nagydíjért - szállnak harcba egymással. Lapunk különdíjáért a versenyzőknek a zwickaui jármű ablaküvegeit kell majd kiszerelniük. Az egyik legmulatságosabb versenyszámnak a TYabant-váltóvetés kínálkozik, amelynek nyertese a szervező szegedi Roncs Autó Kft. dijának büszke tulajdonosa lesz. A váltókat az előzetes tervek szerint a „Hé paraszt, melyik út vezet Budára?" kérdésre kell majd minél messzebb hajítaniuk a versenyzőknek. Az alkatrésznek a legenda szerint meg kell mutatnia a helyes irányt. Dobó József, az Autóbontók Országos Szövetségének elnöke, a verseny házigazdája elmondta: ebben a számban nemcsak szakemberek, hanem a nézők is indulhatnak. Vélhetően nemcsak a TVabant-olaj a sör is patakokban folyik majd a megmérettetésen. Az alkalmassági versenyen a résztvevőknek sörivásban kell számot adni tudásukról. Persze lesznek szaktudást igénylő feladatok is: az autóbontóknak a lehető legrövidebb időn belül kell megszabadítaniuk motorjaiktól a keleti csodákat. Az előzetes nevezések alapján a szakavatott kezek nagyjából húsz keletnémet masinát szednek szét. A roncsokat a csapatok a verseny előtt kapják meg a szervezőktől. - A magyarokon kívül jönnek dán, norvég, ausztrál és DOBÓ JÁNOS EGYKORI „TORNÁDÓK" KÖZÖTT Fotó: Segesvári Csaba új-zélandi vendégek is, akik a játékos versenyt megelőző gépjárműbontók Versenyprogram A versenyszámok szombaton délelőtt 10 órakor kezdődnek a szegedi Napfény kempingben (Dorozsmai út U.). A különböző megmérettetések nehézségi fokuktól függően fél-egy órán át tartanak. Háromnegyed 12-kor szakmai bemutató kezdődik, amit fél 2-től a verseny második része követ a váltódobással, majd a Trabant-üveg kiszereléssel. Az egész napos programsorozat délután 6 órakor bankettel zárul. A verseny konferansziéja Patkós Attila, a Rádió 88 műsorvezetője. nemzetközi konferenciájára érkeztek Szegedre. Csak rajtuk múlik, hogy ők is indulnak-e a bontóversenyen mondta Dobó József. Az országos szövetség elnöke azt is elárulta, hogy egy Trabant szétszedése szakmailag nem különösebben nehéz feladat. - A verseny legfőbb célja a szórakozás lesz mondta. A nap végére pedig mindenki számára kiderülhet: nemcsak Trabantba szállni, de azt szétszerelni is élvezet. Földikutyák pusztítják a veteményest - panaszolta néhány napja egy telefonáló olvasónk lapunk Csörög rovatában. Krumpliásás közben látott egy példányt - így azonosította a fokozottan védett állatot. A szakemberek azonban kételkednek abban, hogy valóban a ritka állat bukkant fel a hattyasi kiskertekben. MUNKATÁRSUNKTÓL - Földikutyák pusztítják a kertet! A kétméteres csicsóka gumóit és a tulipánhagymákat, amiket a feleségem ültetett, mind elpusztították. A répát és a borsót megrágcsálták, a krumplinak is csak a vékony héját hagyták meg - mondta izgatottan a szerkesztőségünkbe telefonáló Galló József, aki a Ballagi-tó mellett kerttulajdonos. A rágcsáló nagyon ritka, legközelebbi példányait a kelebiai-ásotthalmi országhatár sávjában észlelték. Többnyire háborítatlan réteken ássa el magát, ezért hihetetlennek tűnt, hogy a kiskertekben is felbukkant. - Éppen forgattam a krumplit, amikor a géppel kiemeltem egy számomra ismeretlen állatot. Vörösesbarna, jól megtermett patkány nagyságú rágcsálót láttam. Nem volt farka, és bár csak hátulról tudtam megszemlélni, nyomott volt az orra. Elrohantam egy vödörért, gondoltam, megfogom, és megmutatom a kíváncsi szomszédoknak is, de elszökött - emlékezett viszsza a földikutyával való találkozásra Galló József. Utánanézett az interneten, és megbizonyosodott róla: földikutyát látott. A kerttulajdonos portáján jó néhány lyukat találtunk, és a szomszéd, Q ARASZNYI RÁGCSÁLÓ. A földikutya hasonlít egy néhány napos kutyakölyökre. Nincs szeme, és a füle Is gombostűfej nagyságú, hogy ne menjen bele a homok. Négy méter mélyen lévő, föld alatti labirintusában, akár 2000 métert is képes megtenni egy óra alatt. Utálja a huzatot. A rendkívül ritka, fokozottan védett emlős egy példányának eszmei értéke félmillió forint. Becslések szerint alig ezer él belőle országszerte. A KISKERTTULAJDONOSOK FÖLDIKUTYA UTÁN KUTATNAK Fotó: Schmidt Andrea „ _ / Ha új fűtési rendszer tervezéséről, kivitelezéséről Pa rtnerCaZ va9y akar gázkészülékei karbantartasáról, javításéról van szó, forduljon az Önhöz legközelebbi PartnerGáz szakemberhez. Szolgáltatásunk Számíthat • megoldásainkra. )e||(,m,0|e a mag8s minőségű, folyamatosan ellenőrzött munka. Hálózatunk partnerei komplex ajánlatokat és kedvezményes hitellehetőségeket kínálnak önnek A minősített PartnerGáz szakemberek listáját megtalálja az Égáz-Dégaz Zrt ügyfélszolgálati irodáiban, illetve a www.partnergaz.hu honlapon Velünk ennyire egyszerű! • gázkészülékszerviz • kivitelezés • tervezés • kedvezményes hitelek i Egáz-Dégáz Köztünk tartós az energia. tgáz-Dégáz Zrt., a Gaz de Franca Csoport tagja 1 67 20 SZEGED SZÉCHÉNYI TÉR 9 TELEFON: + 36 62/555-'íOO E-mail: stejted.steremijTnviteJ.hu j TW>: www.stegedetterem.hu 5/EGED ÉTTEREM, BÁR ÉS KÁVÉHÁX MINDEN NAP 15 ORATOL BORKÓSTOLÓK Kóstoltató borászok: máj. 23. Somodi Sándor, Kiss István máj. 24. Riczu Tamás, Somodi Sándor TOKAJI BORVACSORA Kiss István borásszal május 23.-án 19 órától A borvacsora ára: 5.800.-Ft/fö BORTERASZI A FA A Ml VILÁGUNK • |if/^T ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEMIj JAFHOLZ Fűrészelt fenyőgerendák: 50400 Ft/m3 1 Pallók: 53 040 Ft/m3 f Deszkák: 44 000-50 400 Ft/m3 | 'Í/1MLX \ Bramac léc 87 Ft/fm f Normál léc: 71 Ft/fm | Lambéria: 1560 Ft/m2-től 1 éf 1 Bangkirai: 1620 Ft/fm | v Jm Hossztoldott fatartó: 81 600 Ft/m3-től s iaf Holz Ungarn Kft. • A mm ? 6750 Algyő, • W/M f MOL Ipartelep, Pf. 22. ^ www.jafholz.hu jafholz 5 0734881 FÜRÉSZÁRU-FUNÉR - FALEMEZ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALA Felhívás Felhívom a Tisztelt Adózók figyelmét, hogy a 2007. évi helyi iparűzési adóbevallás benyújtási határideje 2008. május 31. A vállalkozóknak a megfizetett adóelőleg és az adóévre megállapított tényleges adó különbözetét is ezen időpontig kell megfizetni. A szükséges nyomtatványok beszerezhetők ügyfélfogadási időben a Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adóiroda ügyfélszolgálatán (Szeged,Huszár u. I.),illetve letölthetők a www.szegedvaros.hu weboldalról is. A kötelezettség elmulasztása mulasztási bírság megállapítását eredményezi! Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 8-15-ig • Kedd: 8-15-ig • Szerda: 12-17.30-ig Csütörtök:szünnap • Péntek 8-1 1.30-ig Szeged Megyei Jogú Város jegyzője