Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-19 / 115. szám

Hétfő, 2008. május 19. A Dél Sportja 117 VÉGLEG ELDŐLT: NEGYEDIK HELYEN ZÁRJA AZ ÉVADOT A MAKÓ FC Most egy pontot ért a nagy hajrá A labdarúgó NB II Keleti csoport 28. fordulójában az elmúlt hetekhez ké­pest gyengébb formát mutató Makó döntetlent ért el a BKV Eló're ellen. SZÉLPÁl LÁSZLÓ Az utóbbi hetek ragyogó eredményei következtében a Maros-parti drukke­rek természetesen a jó széria folytatá­sát várták a makóiaktól. Az óvatosab­bak azért figyelmeztettek arra, a hátsó régióban tartózkodók ellen (lásd: Me­zőkövesd, Cegléd) előfordult már, hogy borult a papírforma. Az sem volt éppen kedvező jel, hogy a gárda kapi­tánya, Magyar György izomszakadás miatt nem lehetett ott társai között, számára befejeződött az idény. Az életéért, azaz a bennmaradás ki­harcolásáért küzdő BKV Előre egysze­rű, számára kifizetődő taktikát válasz­tott: visszaállt, a megszerzett labdák­kal pedig gyorsan igyekezett kontráz­ni. Egy ilyen után szerzett vezetést, majd a játék irányítását átvevő Makó percei következtek. A fölény azonban nem jelentkezett nagy helyzetek ki­alakításában, mert főleg a középpá­lyán rengeteg volt a technikai hiba, a pontatlan átadás. A fordulás után Schreiber és Faragó beállításával lendületet vett a hazai gárda. Egykapuztak a Maros-partiak, mindent elkövettek a gólszerzésért, de ezen a találkozón még a legjobb lehe­tőségek is kimaradtak. A szurkolók közül többen elkönyvelték a veresé­get, hiszen már úgy tünt, hogy a fővá­rosiak taktikája teljes sikerrel zárul, amikor Bány mesteri szabadrúgása ES GÓLTÖRTÉNET 17. perc: Dálnaki és Pál ugrott fel egy előreívelt labdára a 16-os vo­nalán, a kettejükről lecsurgó játék­szert Szőke egy átvételt követően 15 m-ről a bal alsó sarokba lőtte, 0-1. 86. perc: Schreibert buktatták, a szabadrúgást Bány nagy erővel, 16 m-ről a jobb felső sarokba lőtte, 1-1. MARÓTIÉK (KÉKBEN) MEGKÜZDÖTTEK AZ EGY PONTÉRT Fotó: Miskolczi Róbert ABAJNOKSAGALLASA Makó FC-BKV Előre 1-1 (0-1) NB ll-es labdarúgó-mérkőzés, Keleti csoport, 28. forduló. Makó, Erdei Ferenc téri sporttelep, 600 néző. Vezette: Mészáros (Forgács, Viszokai). Makó: Halász 0 - Podonyi 5,5, Dálnaki 6, Szamosszegi 5, Gévay 5 - Kulacsik 5, Bány 5,5, Puskás 5, Bakos T. 5 - Hadár 5, Maróti 5,5. Edző: Kolozsvári János. BKV Előre: Stefán - Varga, Benke, Molnár, Nemecsek - Szabados, Hammer, Béres J., Mohácsik - Pál, Szőke. Edző: Gergely Károly. Gólszerzők: Szőke a 17., Bány a 86. percben. Csere: Hadár helyett Schreiber (5,5) a szünetben, Kulacsik h. Faragó (6) az 51., BakosT. h. Béres R. (-) a 70., Hammer h. Bubori a 80., Pál h. Petruska a 90. percben. Sárga lap: Bány a 80. percben. egy pontot eredményezett. A döntet­lennel végérvényesen eldőlt, hogy a maradék két mérkőzés eredményétől függetlenül a negyedik helyen zárta az évadot a Makó FC. Soha rosszabbat! Kolozsvári János: - Az idény leg­1. Kecskemét 2. Szolnok 3. FTC 9. Makó 5. Vecsés ó.Vác 7. Kazincbarcika 8. Bocs 9. Cegléd 10. Jászberény 11. Baktalórántháza 12. Tököl 13. BKV Előre 19. Orosháza 15. Tuzsér 16. Mezőkövesd rosszabb játékával is sikerült pontot szereznünk. További eredmények: Kecske­mét-Vác 5-0 (a győztes gárda a hátra­lévő két mérkőzésének eredményétől függetlenül megnyerte a bajnokságot, feljutott a Soproni Ligába), Tököl-Ka­zincbarcika 1-0, Cegléd-Baktalóránt­háza 2-2, Hizsér-Vecsés 1-3, Jászbe­rény-FTC 0-3, Bőcs-Orosháza 3-2, Me­zőkövesd-Szolnok l-l. Az aranycsata MUNKATÁRSUNKTÓI Két fordulóval a vége előtt továbbra is az MTK és a Debrecen csatázik a labda­rúgó NB I-ben, azaz a Soproni Ligában az aranyéremért. A két együttes azonos pontszámmal áll az élen. Ma 18 órakor rendezik a Honvéd-Vasas (Sport2 élő­ben közvetíti a meccset) bajnokit. Eredmények, 28. forduló: Kapos­vár-Nyíregyháza l-l (gólszerzők: Al­ves, ill. Miskolczi). DVTK-Paks 3-3 (gsz.: Simon 3, ill. Böde, Tököli 2.). ZTE-REAC 3-3 (gsz.: Zatara, Kap­csos (öngól), Waltner, ill. Somorjai 2., Kovács B.). MTK-Tatabánya 5-1 (gsz.: Kanta 2, Pollák, Pintér, Urbán, ill. Lázár). DVSC-Fehérvár 3-0 (gsz.: Huszák, Czvitkovics, Kouemaha). Üjpest-Győr 1-3 (Tisza, ill. Bajzát 2., Juhár (öngól). AZ ÁLLÁS 1. MTK 28 18 6 9 61 - 23 60 2. DVSC 28 18 6 9 62-26 60 3. Újpest 28 16 6 6 55-35 59 9. Győr 28 19 10 9 59 - 33 52 5. Fehérvár 28 15 3 10 99- 31 98 6. Kaposvár 28 12 9 7 39-36 95 7. ZTE 28 12 7 9 51-36 93 8. Honvéd 27 11 7 9 91-31 90 9. Nyíregyháza 28 10 7 11 30-39 37 10. Vasas 27 10 5 12 36-92 35 11. Paks 28 9 8 11 98-98 35 12. REAC 28 7 9 12 92-59 30 13. DVTK 28 5 12 11 90-58 27 19. Siófok 28 6 S 19 32-99 26 15. Tatabánya 28 2 9 22 31-83 10 16. Sopron -0-00 Bajnok lett az Inter! Újabb bajnokokat avattak az elit labdarúgóligákban: Franciaor­szágban zsinórban hetedszer dia­dalmaskodott a Lyon, Olaszország­ban pedig az Internazionale his­tóriája tizenhatodik címét szerez­te. Érdekesség, hogy az AC Milán lemaradt a Bajnokok Ligája-indu­lásról. Angliában a Portsmouth 69 év után nyerte meg újra az FA-ku­pát. MUNKATÁRSUNKTÓL Olaszország, Serie A: Parma-Interna­zionale 0-2, Catania-Roma l-l, AC Mi­lan-Udinese 4-1, Atalanta-Genoa 2-0, Cagliari-Reggina 2-2, Empoli-Livorno 2-1, Lazio-Napoli 2-1, Siena-Palermo 2-2, Torino-Fiorentina 0-1, Sampdo­ria-Juventus 3-3. Végeredmény: 1. In­ternazionale 85, 2. Roma 82, 3. Juven­tus 72, 4. Fiorentina 66, 5. AC Milán 64, 6. Sampdoria 60 ponttal. Franciaország, Ligue 1: Auxerre­Lyon 1-3, Nancy-Rennes 2-3, Lori­ent-Lille l-l, Metz-Le Mans 4-3, Sochaux-Paris St. Germain 1-2, Nice-Caen 3-1, Marseille-Strasbourg 4-3, Lens-Bordeaux 2-2, St. Etienne­Monaco 4-0, Toulouse-Valenciennes 2-1. Végeredmény: 1. Lyon 79, 2. Bor­deaux 75, 3. Marseille 62,4. Nancy 60, 5. St. Etienne 58 ponttal. Németország, Bundesliga: Nürn­berg-Schalke 0-2, Bayer Leverku­sen-Werder Bremen 0-1, Bayern Mün­chen-Hertha BSC 4-1, Stuttgart-Biele­IBRAHIMOVICS (INTER) DÖNTÖTTE EL AZ I feld 2-2, Hannover-Cottbus 4-0, Dort­mund-Wolfsburg 2-4, Hamburger SV-Karlsruhe 7-0, Bochum-Rostock 1-2, E. Frankfurt-Duisburg 4-2. Vég­eredmény: 1. Bayern München 76, 2. Werder Bremen 66, 3.Schalke 04 64, 9SZ BAJNOKI CÍMET Fotó: MTI 4. Hamburger SV 54 (47-26), 5. Wolfs­burg 54 (58-46), 6. Stuttgart 52 pont­tal. Anglia, FA-kupadöntő: Portsmo­uth-Cardiff City 1-0, gólszerző: Kanu (37.). Nem segített Asterix Az idei szezon nem Talmácsi Gábor szezonja. A világbajnok motorver­senyző csak 1t». lett Franciaország­ban. TAMÁS ÁKOS HELYSZÍNI IELENTÉSE A jövő hét végén már nem a motorok se­bességét, hanem a szervák erősségét mé­rik majd Franciaországban, ugyanis kez­dődik a Roland Garros. Talma egy teni­szes hasonlattal fogalmazta meg vágyait: - Olyan gyors akarok lenni, mint egy Roddick-szerva, pontos, mint Federer, és verhetetlen, mint salakon Nadal. Remé­lem, vasárnap a futam után azt mondják majd a riporterek, hogy game, szett, meccs Talmácsi. Majdnem összejött... A Le Mans-i pályán szombaton este motorosbemutatót tartottak a célegye­nesben. Mint minden évben, Talma most is a boxutcából nézte a vakmerő trükköket. A végén sugárhajtású mo­tort és autót is láthatót a tízezer főnyi publikum. A kétkerekű zsonglőrök trükkjei után mozizni indult a magyar pilóta. Talmácsi Gábor A motoros naplója című filmmel hangolt szom­bat este a másnapi versenyre. Che Guevara történetéből a világbajnok is erőt merített, és nagyon várta már, hogy újra motorra ülhessen. A nyolcadik helyről startoló Talmá­csi Gábor a rajt után az élbollyal tar­tott, és hatalmas csatát vívott az első három helyért. Az egyre népesebb él­csoporthoz többen felzárkóztak, és körről körre ádáz csatát vívtak a ver­senyzők. Az időjárás aztán beleszólt a versenybe, az eső egyre erősebb lett, ezért leállították a viadalt. Minden motoros a boxba hajthatott, hogy eső­gumira váltson. Nagy sürgés-forgás kezdődött a csapatoknál, sietve szor­goskodott mindenki. Negyedóra alatt elvégezték a változtatásokat, és a lein­tés előtt a célvonalon való áthaladás szerinti sorrendben újra a rajfrácsra állhattak a versenyzők. Talma a ne­gyedik volt, így az első sor végéről vághatott neki a maradék köröknek. A világbajnok remekül rajtolt, és az első kör végére már vezetett. A máso­dik kör végén az utolsó kanyarban túl hirtelen húzta meg a gázt, és elesett. Visszaállt a versenybe, és a tizenne­gyedik helyre hozta be a sérült mo­tort. Gábor kisujja is megsínylette az esést, de szerencsére komolyabb baja nem lett. A versenyt végül a francia Di Meglio nyerte, aki összetettben is az élre állt. Talmácsi tizedik, 42 pont hát­ránnyal. A csalódott magyar versenyző a következőket mondta: - Ez egy őrült futam volt. Az élről kiesni a legrosz­szabb dolog egy versenyző életében, nagyon sajnálom a dolgot. Hibáz­tam, ami huszonhárom világbajnoki pontba került. Pedig nem is kockáz­tattam, megfontoltan közlekedtem a pályán. Az első versenyrész remek csatát hozott, és végig harcban vol­tam a győzelemért. S VÉGEREDMÉNY ÉS PONTVERSENY. 125 kcm: 1. Mike Di Meglio (francia, Derbi) 10:58.579 p., 2. Bradley Smith (brit, Aprilia) 10:09.379, 3. Nicolas Terol (spanyol, Aprilia) 10:11.651,19. Talmácsi Gábor (Apri­lia) 10:32.269. A vb állása: 1. Di Meglio 79 pont, 2. Terol 66,3. Simo­né Corsi (olasz, Aprilia) 62,10. Tal­mácsi 32. 250 kcm: 1. Alex Debon (spanyol, Aprilia) 97:27.906 p., 2. Marco Si­moncelli (olasz, Gilera) 97:32.222,3. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) 97:32.909, 18. Tóth Imre (Aprilia) 97:58.293. A vb állása: 1. Mika Kal­lio (finn, KTM) 93 pont, 2. Pasini 77, 3. Debon 59. MotoGP: 1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 99:30.799 p., 2. Jorge Lo­renzo (spanyol, Yamaha) 99:35.796, 3. Colin Edwards (amerikai, Yama­ha) 99:37.609. A vb állása: 1. Rossi 97 pont, 2. Lorenzo és Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 99-99.

Next

/
Oldalképek
Tartalom