Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-17 / 114. szám

Csütörtök, 2008. május 15. Hirdetés 119 SZEGED GYÁSZHÍR Hosszú szenvedés immár véget ért, fáradt tested örök nyugovóra tért. Hull a könnyünk érted, nehéz lesz nélküled, de szívünkben élni fogsz, míg élünk, szüntelen. Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, SERES SÁNDOR életének 77. évében elhunyt. Temetése május 20-án, 15 órakor lesz a Mórahalmi temető­ben. Előtte gyászmise 14 órakor. Gyászoló család Fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték, szerették, hogy PASZKOSZ PERIKLISZ 87. évében, hosszú betegség után elhunyt. Kívánságára megfáradt teste Görögországban, szülőfalu­jában, szülei közelében lett elte­metve. Ezúton szeretnék köszö­netet mondani az Ósz Idősotthon minden dolgozójának odaadó, lel­kiismeretes munkájáért. Lelki üdvéért szentmisét május 18-án, de. 10 órakor mondanak a Kazin­czi u.-i Szent György-templom­ban.Minden külön értesítés helyett. ,„„„„„ Éva Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, KOZMA JENŐ 57 éves korában, súlyos betegség­ben elhunyt. Búcsúztatása május 20-án, 14 órakor lesz az Újszent­iváni temetőben. Előtte 12.30-kor gyászmise. Gyászoló édesanyja és gyermekei Tünde, Henriett Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, TÁRKÁNY-SZŰCS SÁNDOR agrármérnök 76 éves korában, méltósággal viselt, hosszú, súlyos betegségben elhunyt. Kívánságára szűk csalá­di körben helyeztük hamvait örök nyugalomba. Gyászoló felesége és családja mimur ' „Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, örök­re elmentél, szereteted, emléked szívünkben örökké él." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, após, nagypa­pa, dédnagypapa, PÁSZTOR ISTVÁN 90 éves korában elhunyt. Temetése május 19-én, 11 órakor a Deszki temetőben. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy sze­rettünk, SOMOGYI JÓZSEFNÉ GÉCZI JULIANNA életének 78. évében elhunyt. Temetése május 5-én lesz a Kis­teleki temetőben. Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, kik ismerték, szerették, hogy CSÁNYI SÁNDORNÉ, a szeretett Édesanya, rokon, volt Vajda utcai lakos életének 96. évé­ben csendesen elhunyt. Katolikus szertartás szerint a Dugonics teme­tőben helyeztük örök nyugalomra május 22-én, 11 órakor. 7.1388065 073388410 — KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazok­nak a rokonoknak, szomszédok­nak és jó ismerősöknek, akik sze­retett halottunk, BÓDI SZILVESZTERNÉ temetésén megjelentek, részvétük­kel, virágaikkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló család, Tusira Sándorfalva Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik drága szerettünket, ÖZV JUHÁSZ ISTVÁNNÉT utolsó útjára elkísérték. „7,337763 Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szerettünk, ORCSIK DÁVID ISTVÁN temetésén megjelentek és gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló család 75567Q23 ' Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik drága szerettünket, KÓSZÓ FERENCNÉT utolsó útjára elkísérték. 073287472 Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik szerettünk, TAKÁCS KÁROLYNÉ KÓNYA ERZSÉBET temetésén megjelentek és fájdal­munkban osztoztak. 73387954 Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazok­nak a rokonoknak, szomszédok­nak és jó ismerősöknek, akik sze­retett halottunk, ÖZV TÓTH ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, részvétük­kel, virágaikkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló család, „,;„.,.. Sándorfalva MEGEMLÉKEZÉS • SZENTES ll ii z z : „Csak az idő múlik, feledni nem lehet, szívünkben örök fájdalom és szeretet. De O nekünk soha nem lesz halott, mert a jók örökké élnek, mint a csillagok." Fájó szívvel emlékezünk TÉRJÉK IMRÉRE a szomorú 4. évfordulón. 7„88491 Felesége és családja GYÁSZHÍR Tíz éve, hogy elmentél. Múlnak az évek, mi még mindig szeretünk, hiá­nyolunk Téged. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk HILÁK LAJOS tanító halálának 10. évfordulójára. Örökké szerető feleséged, két fiad, menyed és két unokád Soha el nem múló szeretettel emlé­kezünk drága szüléinkre, MISON NÁNDORRA halálának 15. és MISON NÁNDORNÉRA halálának 2. évfordulóján. Szerető családja „Annyira akartam élni, a beteg­séget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Emlékezünk BÁLINT ISTVÁN halálának 2. évfordulóján. 073388148 Családja HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik szerettünk, ÖZV MIHÁLY KÁROLYNÉ BÁNFI JULIANNA temetésén megjelentek, gyá­szunkban osztoztak, sírjára virágot, koszorút helyeztek. 073388373 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszö­netet a rokonoknak, ismerő­söknek, barátoknak, szomszé­doknak, munkatársaknak és mindazoknak, akik drága sze­rettünk, VIRÁG ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára | koszorút, virágot helyeztek, fáj­dalmunkon enyhíteni igye­keztek. i7719 Gyászoló család I •••••••••••••••••••••••••••• „Csillag volt, mert szívéből sze retett, s mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben él és örökké ott marad." „Kedves hangod még mindig halljuk, drága arcod még min­dig látjuk, lépteidet lessük, vár­juk..." Hálás szívvel mondunk köszö­netet a közeli és távoli roko­noknak, jó barátoknak, mun­katársaknak és ismerősöknek, hogy szeretett Feleségem, Anyucikánk, BERECZKI VERONIKA temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, jelenlétük­kel, részvétnyilvánításaikkal, együtt érző szavaikkal mély gyászunkat enyhíteni igyekez­tek. Köszönjük a sok szép koszorút, virágot, táviratot és az önzetlen segítséget. 073388354 Gyászoló család MEGEMLEKEZES „Elvitted a derűt, a fényt, a meleget. Csak egy sugarat hagytál, a fájó emlékedet." KIS ERNŐ halálának 3. évfordulóján fájó szívvel emlékezik feleséged Telnek hónapok, múlnak évek, szeretteid nélküled élnek, de szí­vükben őriznek Téged. Fájó szívvel emlékezünk ID. KEREKES FERENC halálának 2. évfordulóján. Szerető felesége, gyermekei és az unokák GYÁSZKÖZLEMÉNYEK FELVÉTELE: Ambrus József, 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 24. Tel.: 62/252­515 Berg Henrikné, 6754 Újszentiván, Május 1. u. 31. Tel.: 62/277-382 Cs. M.-i Kegyeleti Kft., 6791 Szeged, Szék­sósi út 6. Tel.: 62/461-039 6900 Makó, Verebes u. 2. Tel.: 62/212-840 6786 Rúzsa, Határőr u. 2. Tel.: 62/285­197 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Imre József u. 1. Tel./fax: 62/534-985, 62/534-986 Márvány Kft. 6760 Kiste­lek, Temető sor 1. Tel.: 62/597-360 Égisz '90 Temetkezési Kft., 6600 Szentes, Sima F. u. 45. Tel.: 63/400-162 TOURINFORM CSONGRÁD, Csongrád, Szentháromság tér 8. Tel.: 63/570-325, 6640 Csongrád, Fő u. 17-19. Tel.: 63/483-975 Flóra Center Kft., 6722 Szeged, Tisza L. krt. 55. Tel.: 62/423-869 Pálma Virágüzlet, 6900 Makó, Megyeház u. 1. Tel.: 211-347 Pietas Temetkezési Vállalkozás, 6722 Szeged, Bartók tér 10. 62/424­992 Rekviem Temetkezési Vállalkozás, 6724 Szeged, Pulz u. 2/A. Tel.: 62/425-864 6722 Szeged, Török u. 9/B. Tel.: 62/420-414 Rekvium Temetkezés, 6900 Makó, Kórház u. 13. Tel.: 62/213-514 Szegedi Temetkezési Kft., 6722 Szeged, Attila u. Tel.: 62/543-747 Szögi és Társa Temetkezési Iroda Szeged, Török u. 11/B Tel.: 62/425-847 Gyeviép Kht. Algyő, Kastélykert u. 16. Tel.: 267-567, Borostyán Temetkezési Szolgálat, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Imre József u. 11. Tel.: 62/238-866 Mécses 2001. Temetkezési Bt. 6600 Szentes, Sima F. u. 31. Tel./fax: 63/400-889. Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, ÖZV HALÁSZ SZABÓ SÁNDORNÉ ZSÍROS MARGIT, volt Szentes, Koszta József utcai lakos 97 éves korában elhunyt. Temetése május 21-én, szerdán, 13 órakor lesz az alsó-református temetőben. 073388.353 Gyászoló családja Fájó szívvel tudatjuk, hogy ID. HEVESI GÉZA, Szentes, Jókai u. 67. szám alatti lakos 66 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvait május 21-én, szerdán, 11 órakor helyezzük a Kálvária temető ravatalozójából az urnalalba. Kérjük, végső búcsút egy szál virág­gal vegyenek. 073388351 Gyászoló fia és családja Fájó szívvel tudatjuk, hogy Édes­anyánk, ÖZV PINTÉR ANTALNÉ DÖMSÖDI JUSZTINA, szentesi lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése május 20-án, 10 órakor lesz a Szeder temetőben. 73387935 Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszöne­tet mindazoknak, akik drága Édes­anyánk, TÓTH ISTVÁNNÉ KOCSIS MARGIT temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, ezzel gyászunkon enyhíteni igyekeztek. 073388352 Gyászoló családja MEGEMLEKEZES „Nem az a fájdalom, amely jajba fúl, vagy amelytől könnyes lesz a szem, hanem amelyet egy életen át hordozunk mosolyogva, csen­desen." Fájó szívvel emlékezünk drága szerettünk, KÁLAMUSZ ZOLTÁN halálának 6. évfordulójára. Gyászoló család 073388159 .1.1.1.1. MAKÓ CSONGRÁD GYÁSZHÍR „Szeretteim, én most elmegyek, küzdöttem, de már nem lehet. Körülvesz a csend és a szeretet. Isten veletek." Fájdalommal tudatjuk, hogy SINKÓ IMRE, Csongrád, Csemegi K. u. 28. sz. alatti lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése május 19-én, hétfőn, 11 órakor lesz a Csongrá­di temetőben. 073388185 Gyászoló családja [•••••••••••••••ei Jlajal.Ulal.IBlalMIBlaialalalMlalal.lBlal.lalalJlBl.lMl.lalJliiT.TJ 73388319 Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, ÖZV SZABÓ IMRÉNÉ PÁNCZÉL JULIANNA, makói lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése, május 19­én, 15 órakor lesz az Újvárosi református temetőben. Gyászoló családja „Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúz­ni, nem volt időm arra, el kellett indul­ni. Szívetekben hagyom emlékem örök-1 re, ha látni akartok, nézzetek az égre." Fájó szívvel emlékezünk drága Édesa­pánk, KISS FERENC halálának 15. évfordulóján. Emléked | örökké szívünkben él. Gyászoló fiai és családjai I 073388375 a|.|.|.|.|.| j| .1 JlaTit.l.l a| Jl aTil J| J| Jjai J|iril.T.T.T.T.].l.].|.la|.| GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága sze­rettünk, D. NAGY IMRE testnevelő tanár életének 74. évében, türelemmel viselt, hosz­szú betegség után örökre megpihent. Kíván­ságára szűk családi körben vettünk Tőle búcsút. Soha el nem múló fájdalommal, emlé­két megőrizve köszönünk el Tőle. Gyászoló családja, Makó 73387931 MEGEMLÉKEZÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. GODA ANTAL, makói lakos 74 éves korában el­hunyt. Búcsúztatása május 19-én, 14 órakor lesz a római katolikus temetőben. n,33.»3,t Gyászoló család Tisztelt Hirdetőink! Gyászközleményeket a megjelenés előtti munkanapon 9 óráig tudunk elfogadni. Gyászközlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük!

Next

/
Oldalképek
Tartalom