Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-16 / 113. szám
Csütörtök, 2008. május 15. Megyei tükör 17 VÍGJÁTÉK, NÉPTÁNC-, NÓTA- ÉS DIXIE-GÁLA AZ ÚJSZEGEDI SZABADTÉRI SZÍNPADON Kakuk Marci nem hódíthat a ligetben A nagyszabású Dóm téri produkciók mellett az újszegedi színpadon vígjátékot, néptáncgálát, nótaestet és dixie-koncertet kínál ezen a nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztiválszervezó' Nonprofit Kft. MUNKATÁRSUNKTÓI Az elmúlt években visszaszokott a közönség az Újszegedi Szabadtéri Színpadra, ahol a fesztiválszervező kft. idén is tervez előadásokat. - Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marcijából Harsányi Attilával és csapatával koprodukcióban hoztunk volna létre izgalmasnak ígérkező előadást, ám épp ma derült ki: nem sikerült pályázati pénzt nyerni rá. Így lehetséges, hogy helyette a tavaly bemutatott Móricz-darabot, A Zördögöt hozzuk visz• • Nem célunk, hogy # # Újszegeden a Dóm téri rendezvénysorozatnak konkurenciát teremtsünk. Bátyai Edina sza, vagy egy vendégprodukciót tűzünk műsorra július 18-án és 19-én Újszegeden. 27-én hagyományos nótaestre várjuk a nézőket, a nemzetközi TAVALY NAGY SIKER VOLT A Z0RD0G ÚJSZEGEDEN - LEHET, HOGY EZEN A NYÁRON IS VISSZATÉR néptáncfesztiválhoz kapcsolódóan pedig augusztus első két napján néptáncgálát láthat a publikum. A dixie szerelmesei számára az augusztus 16-i SzegeDixie koncertet ajánljuk - mondta tegnap Bátyai Edina. A Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztiválszervezö Nonprofit Kft. igazgatója szerint elsősorban anyagi okai vannak annak, hogy nem terveznek több produkciót Újszegedre, ahol egyébként a bérleti díjon kívül a játszóhely „helyzetbe hozásának" és működtetésének költségeit is fedezniük kell. - Nem célunk, hogy a Dóm téri rendezvénysorozatnak konkurenciát teremtsünk, ezért elsősorban azokra a hétvégékre koncentrálunk, amikor a nagyszínpadon próbák vagy más műfajú előadások vannak. Lennének ötleteink, akár minden estére tudnánk vendégprodukciókat hívni Újszegedre, Fotó: Karnok Csaba ám sem anyagi helyzetünk, sem humán erőforrásunk nem teszi ezt lehetővé - hangsúlyozta Bátyai Edina, aki azt is elmondta: jövő hétfőn kezdik meg a Dóm téren a nézőtér felépítését. Az elmúlt években felújították az öltözőket és a színpadot is, idén a költséges bemutatók miatt már nem volt lehetőségük jelentősebb infrastrukturális fejlesztésre. A szabadtéri ebben az évben 220 millió forint költségvetési támogatást kap az önkormányzattól, a szaktárca és a Nemzeti Kulturális Alap pályázataiból 40 milliót remélnek, saját jegybevételként 320 millió forint szerepel az üzleti tervükben, további 20 milliót egyéb forrásból gyűjtenek össze. A REÖK közel 100 milliós éves költségvetésével együtt a fesztiválszervező nonprofit kft. ebben az évben 700 millió forintból gazdálkodik. A Dóm téren ezen a nyáron négy új produkciót mutatnak be: a július 4-i szezonnyitó operapremier, a Turandot 80 milliós költségvetésből születhet meg. A visszatérő operettsiker, a Marica grófnő után a Budapesti Operettszínházzal koprodukcióban készülő musical-ősbemutató, a 100 millióba kerülő Szentivánéji álom költségeinek csak fele terheli a szegedieket. 250 táncos fellépésével nagyszabásúnak ígérkezik a Benyovszky című táncjáték is, a fesztivált záró István, a királyra pedig már az összes jegy elfogyott. S 100 MILLIÓS PÁLYÁZAT. A Szegedi Szabadtéri Játékok a Nemzeti fejlesztési terv pályázatán az önkormányzat ötvenszázalékos önrészvállalásával indult. Ha sikerrel járna a pályázat, a 100 millió forintos projekt részeként saját, intelligens iámpaparkot vásárolhatna a kft., megújítanák a forgószínpad szerkezetét, a zenekari árok mobil borítását is megoldanák, ami lehetővé tenné, hogy a hangszereiket joggal féltő muzsikusok szemerkélő esőben is folytatni tudják az előadást. A tervek a következő évadra valósulhatnak meg. Üzletünk kínálatából Önállóan beépíthető sütő HBN42S350E • 7 funkciós • 2 szintes sütősín • ecodean hátfal és oldalfalak Bosch márkabolt Szeged, Mérey u. 10. Tel.: 62/424 741. Cora Áruház üzletsor Tel.: 62/314-375. Nyitva: H-P: 9-17.30, Sz: 9-12.30 Az akció időtartama: 2008.05.16-05.30. 159900 Beépíthető mosogatógép SGI45N05EU •„A" energiaosztály, .A" mosogatóhatás, .A" szárítóhatás • 4 program • VarioSpeed • AquaSensor • AquaStop vízvédelmi rendszer 179 900 Kerámialap PKF 645E01 • számjegyes teljesítménykijelző • stop funkció • gyermekzár • bővíthető főzőzóna BOSCH Életre tervezve Autó és Motorkerékpár rovatokba feladott lakossági apróhirdetésekhez | A hirdetés szövege: ]| Vállalkozása velünk láthatóan többre képes Ráadás Kisvállal kozói Betét: évi 7,50% kamat i (EBKM: 7,50%) • Hirdetési szelvény öltse ki a kupont, hozza be ügyfélszolgálati irodáinkba május 31-ig, és most mindössze -jVE> rs-ért megjelenik hirdetése a Délmagyarország-Délvilág napilapokban és a Megyei Hirdető lapcsaládban. HÉBfe Akciónk május 31-ig érvényes, maximum 14 szavas apróhirdetésekre vonatkozik. xa Irodáink: Szeged, Szeged, Kölcsey u. 5., 62/310-933 • Szeged, Szabadkai út 20., 62/567-835 Szentes, Kossuth u. 8., 63/314-838 • Makó, Szegedi u. 9-13., 62/213-198 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3., 62/242-419 Egy biztos pénzügyi partner többet segíthet a háttérből vállalkozása fellendítésében, mint gondolná. Cége fejlesztéséhez most különösen kedvező betéti akciónkkal járulunk hozzá. A Ráadás Kisvállalkozói Betét igénybevételéhez csupán növelnie kell vállalkozása forint megtakarításait a 2008. április 7-ei betéti - beleértve a pénzforgalmi bankszámlán elhelyezett összegeket is - és értékpapír állo- g mányához képest. A Ráadás Kisvállalkozói Betét egy akciós betét, amely az | első 60 napot követően standard 60 napos változó kamatozású lekötésként § kamatozik tovább. Az akció 2008. április 15-től május 31 -ig hatályos, a mikro- és kisvállalati ügyfélkörbe tartozó ügyfelek által a bankfiókban vagy az OTPdirekt telefonos ügyfélszolgálatán keresztül elhelyezett betétekre. Jelen tájékoztatásunk nem minősül ajánlatnak. A tájékoztatás nem teljes körű. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, a betéti akció részletes feltételeiről a mindenkor hatályos Hirdetményünkből és Üzletszabályzatunkból tájékozódhat. www.otpbank.hu • 06 1/20/30/70 3666 666 • 06 40 366 666 otpbáink Megbírunk egymásban