Délmagyarország, 2008. április (98. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-16 / 89. szám

161 Mozaik Szerda, 2008. április 16. A NAP SZÍNESE Lámafarm Szeged mellett IFJ. PERÉNYI LÁSZLÓ BENDEGÚZZAl ÉS A KIS BOBORJÁNNAL A TANYÁN Fotó: Frank Yvette BOBKÓANNA Míg őshazájában, Dél-Amerikában málhás állat­ként ismert a láma, Európában csak a golfpá­lyák egzotikus „karbantartója". Hobbiállatként tartja Szöreg melletti birtokán a párosujjú patásokat idősebb Perényi László is. - Édesapám Dél-Amerikában látott lámákat. Ott döntötte el, hogy ö is vásárol. Az első párt a bu­dapesti állatkerttől vette kilenc évvel ezelőtt ­mondja ifjabb Perényi László, miközben a láma­család felé haladunk. Bálint, Bogár, Bendegúz, Bodza, Boborján és Boglárka békésen legelészett a karámban. Közelségünktől csak a két legifjabb szörmók illetődött meg: a két hónapos Boborján és az egyéves Bendegúz, aki már nem is olyan kicsi, hiszen közel száz kilogrammot nyom. Súlyából hamarosan veszít majd néhány kilót, hiszen má­jusban megnyírják négy társával együtt. Szőrét nem dobják ki, mert akár pulóver is készülhet belőle. A tartásukkal egyébként kevesebb a gond, mint a beszerzésükkel: egész évben a sza­bad ég alatt élnek, csak esőben nem szabad kint hagyni őket, mert összecsomósodik a szőrük. Bár a lámák híresek arról, hogy ha félnek, vagy a területüket védik, köpnek egyet, nekünk szerencsénk volt: nem kaptunk ízelítőt bűzös nyálukból. Rúzsa Magdi Aprócska bluesa Az International Songwriter Competition (Nemzetközi Dal­szerzőverseny) döntőjében Rú­zsa Magdi a blues, a Zagar együttes elektronikus zenei ka­tegóriában második helyezést ért el. Rúzsa Magdi az Aprócs­ka blues, a Zagar pedig Wings of Love című dalával érte el a szép sikert. A közönség szava­zata alapján Rúzsa Magdi az összesített - műfajtól független - lista második helyére került. Mint a CLS lemezkiadó tájé­koztatásából kiderült, a két magyar előadó dala 15 ezer pá­lyázó közül került a döntőbe. A döntőben a neves személyisé­gekből álló zsűri választotta ki a legsikeresebb szerzeménye­ket. A zsűri tagja volt egyebek között Jerry Lee Lewis, Tom Waits és Nelly Furtado. Az ISC dalszerzőkből és szakemberekből álló testülete évente hív meg kezdő és már befutott dalszerzőket. A ver­seny célja, hogy a pályájuk kezdetén álló szerzők is tapasz­ta'atot szerezhessenek a nem­zt.közi porondon. A bírálók a döntésnél egyebek között fi­gyelembe veszik a jelentkező kreativitását, a dal eredetisé­gét, dallamosságát, valamint az egész kompozíciót. KALENDÁRIUM 3) KELTE: 05 óra 53 perc NYUGTA: 19 óra 35 perc KELTE: 15 óra 36 perc NYUGTA: 04 óra 14 perc ISTEN ÉLTESSE! CSONGOR, JOAKIM A Csongor török eredetű ré­gi magyar név, jelentése: sólyom, vadászmadár. A Joakim héber név, jelenté­se: Jahve fölkelt, Isten fel­emel, megelevenít. Ezen a napon ünnepel még: Benedek, Bernadett. EZT IRTUK 1 éve: A szegedi ügyészség 14 személy ellen emelt vá­dat az Ortutay-kollégiumi diákbeavatás ügyében. 5 éve: Az ORTT azonnali hatállyal felmondta a Sze­ged TV műsorszolgáltatási szerződését. 10 éve: Dr. Kristó Gyula tör­ténész kapja a Szeged dísz­polgára címet. A Pro Urbe Díjat dr. Bor Zsolt akadémi­kus és dr. Csillik Bertalan egyetemi tanár veheti át. ORVOSMETEOROLÓGIA A hidegfront miatt álmo­sabbak, ingerültebbek le­hetünk. Férfi meny­asszony Csak a nászéjszakán tapasztalta meg a vőlegény, hogy menyasz­szonya - férfi. Egy 55 éves német parasztgazda az interneten ke­resztül keresett párt. Nagyon megörült, amikor egy 38 éves asszonyban „emberére" akadt. „Sokat tudott a mezőgazdaságról, és a valóságban is annyira bájos volt, mint a fotókon. A házasság­kötés előtt csak megcsókoltuk és megöleltük egymást, aztán jött a nászéjszaka... A csalódás felért egy vesszőfutással" - mondta az átejtett férj „Kiderült, hogy azért tud annyit a gazdálkodásról, mert maga is gazda. Abban nem hazu­dott, hogy két gyereke van, csak éppen ő nem az anyjuk, hanem az apjuk" - tette hozzá az újdon­sült férj, aki házassága érvényte­lenítését kéri a hatóságtól. A NAP VICCE - Mit csinál a magyar fut­ballválogatott, ha megnyeri a foci-vb-t? - Kikapcsolja a Playstationt. Felhős idő Készítette Eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé kell esőre, záporra számítani, de jelentős mennyiségű csapadék nem valószínű, később felszakadozik a felhőzet. Szeged Hódmező­vásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek 13" £ ', 13" ö Mórahalom Mindszent Békás­osaba Szolnok Kecskemét Orosháza 12° 12° 11° 12° 12° 12° További kilátások A kővetkező napokban marad a változékony, csapadékos idő. A több-kevesebb nap­sütés mellett sokszor megnövekszik a felhőzet, elszórtan várható esó, zápor. Erősö­dik a nappali felmelegedés, a hétvégén kora nyárias időre számíthatunk. Csütörtök Péntek >>.\.»\ l ) Max:17° Mln:3 Zápor Max:20° Mln:8 Változó Max:2r Mln:ir Zivatar Vasárnap \> \ \ \ x * Max:23 Mki:12 Zápor Vízállás: A Tisza Szegednél 396 cm (hőfoka 10,8 °C), Csongrádnál 386 cm, Mindszentnél 417 cm. A Maros Makónál 163 cm. VIHAR ELŐTT • Akármennyire meglepő', nem festményt láthatnak ol­vasóink: kollégánk gépével örökítette meg a ritka szép eget Szeged fölött. A képről már csak az angyalok hiányoznak... Fotó: Segesvári Csaba flj OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. ^^23.): Néha arrogánsan visel­kedő szomszédjának képességeit ne becsülje le! Kapcsolataival sokat se­gíthet önnek. SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.): Ha még nem foglalt a szive, egy önnél fiatalabb személy iránt támad­hat érdeklődése. Ha házas, szívesen kiszabadulna annak kötelékéből. ®A MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.): I Reggel szenteljen kiemelt fi­gyelmet megjelenésének! Kerülje a túlzottan feszes tempót. Csak annyi munkát végezzen, amennyi jólesik. ^ SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.): ! Ma kivételesen kevesebb le­het a halaszthatatlan tennivalója a szokásosnál - használja ezt ki, la­zítson, pihengessen. 1 NYILAS (XI. 23.-XII. 21.): ^bi : Reggel kellemetlen eset tör­ténhet önnel. A bolygóállás nem kedvez önnek, maradjon otthon, olvasgasson, hallgasson zenét! BAK (XII. 22.-I. 20.): A kö­Irülményekkel nem túl elége­dett mostanában. Ne keseredjen el! Bizonyára szívesen tölt időt ottho­nában. ^ VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 20.): j Munkahelyén jelentős nyo­más nehezedhet önre, emiatt fe­szült, ideges. Talán jót tenne pár nap szabadság, pihenés, kikapcsolódás. » HALAK (II. 27-—III. 20.): Egy ! hosszú, monoton feladat utolsó simításait végezheti. Főnöke dicsérő szavakkal illetheti kitartásá­ért és szorgalmáért. HOROSZKÓP NYÍLT NAP: ÁPR. 19-EN J V«!«r*lj wjY ^ ej ? Ui/ 'jxrv'/kithefrt, tseU *k/r ftrt*M >S - Atráít! A i+r+i •mm* í-é*.' ke/vt*\c lAfAÍhk*i. i/*ki/trn re't/ejüt. m A. MINT SZERVIZRE. VOLVO (30 • A KÖLTSÉGMENTES KARBANTARTAS RÉSZLETEIT A MÁRKAKERESKEDÉSÜNKBEN ELHELYEZETT TÁJÉKOZTATÓ ANYAG, VALAMINT A WWW VOLVOCARS HU HONLAP TARTALMAZZA, A PERIODIKUS KARBANTARTÁS TÉTELES FELSOROLÁSÁVAL A KÖLTSÉGMENTES MUNKAKHA NEM TARTOZNAK BELE A KOPÓ ÉS FOGYÓ ALKATRESZEK ESETLEGES CSERÉI, AZ AK­CIÓ A 2008. ÁPRILIS I, ÉS 2008. JUNIUS 30, KÖZÖTT MEGRENDELT, Ül VOLVO C30 MODELLEKRE ÉRVÉNYESÍTHETŐ. A KEDVEZMÉNY EGYÉB KEDVEZMÉNYEKKEL NEM VONHATÓ ÖSSZE. KOS (III. 21.-IV. 20.): Figyel­ÁA. mével, őszinte ígéreteivel va­lakit felettébb boldoggá tehet. Min­denképpen a teljes igazságot közöl­je az illetővel. ^Ml BIKA (IV. 21.-V. 20.): A boly­• góállás kedvez mindenfajta pénzügyi tevékenységnek. Kivételes üzleteket köthet a mai napon vagy belefoghat valami újba. flA IKREK (V. 21.-VI. 21.): Régi 1 ismerősével ma szokatlanul rideg hangot üthet meg. Gondolja végig, érdemes-e az eddigi jó vi­szont megrontani. RÁK (VI. 22.-VII. 22.): Olyasvalakitől kaphat kedves elhanyagolt ed­HOVÁNY AUTÓ PLANET KFT. SZEGED 6727 ALGYŐI ÚT 39. TEL: 62/ 425 481, FAX: 62/ 556 302 VOLVO@SZEGED.DEALERNET.HU

Next

/
Oldalképek
Tartalom