Délmagyarország, 2008. április (98. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-24 / 96. szám

121 Kapcsolatok Csütörtök, 2008. április 24. I CS AZ ÜGYVÉD VALASZOL A közvetítői eljárásról Tisztelt ügyvéd úr! Még az ősszel néhány fiatal ellopta az autómat, amit pár nappal később a városon kívül, egy földúton árokba császva találtak meg. Cascóm sajnos nem volt. Nem sokkal később elkapták a tet­teseket, akik be is ismerték a cselekmény elkövetését. Többször kellett a rendörségre mennem. Most nyilatkoznom kell, hozzájá­rulok-e, hogy az ügyben közvetítői eljárás legyen. Nagyjából leír­ták, hogy ez mit jelentene, mégsem tudom eldönteni, hogy bele­egyezzek-e. Mit tanácsol? Tisztelt olvasó! A közvetítői eljárás egy viszonylag új, 2007. január l-jétől élő jogintézmény a bün­tetőeljárásban. A büntető­ügyekben alkalmazható köz­vetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény 2. §-ban foglalt fogalommeghatá­rozás szerint: a közvetítői eljá­rás a bűncselekmény elköve­tésével kiváltott konfliktust kezelő eljárás, amelynek célja, hogy a büntetőeljárást lefoly­tató bíróságtól, illetőleg ügyésztől független, harmadik személy (közvetítő) bevonásá­val - a sértett és a terhelt kö­zötti konfliktus rendezésének megoldását tartalmazó, a bűn­cselekmény következményei­nek jóvátételét és a terhelt jö­vőbeni jogkövető magatartását elősegítő - írásbeli megállapo­dás jöjjön létre. A közvetítői eljárásban arra kell törekedni, hogy a sértett és a terhelt kö­zött - a terhelt tevékeny meg­bánását megalapozó - megál­lapodás jöjjön létre. A jogpoli­tikai indoka az, hogy a bűn­cselekmény sértettjének kár­pótlása sok esetben fonto­sabb, mint hogy az elkövetőt elmarasztalják. A konkrét ügyben önt nyilván jobban ér­dekli, hogy az autójában ke­letkezett kárt megtérítsék, mint hogy a tetteseket elitél­jék. A büntetőeljárásról szóló törvény szerint az ügyész hiva­talból, vagy a gyanúsított, a védő, illetőleg a sértett indítvá­nyára az eljárást legfeljebb hat hónapi időtartamra felfüggesz­ti, és az ügyet közvetítői eljá­MEGJÖTTÜNK VÁSÁRHELY ILLÉS HENRIETTA KINGA Április 21. ,11 óra 20 perc, 2950 g. Sz.: Bozsogi Márta és Illés Mátyás (Földeák). BARNA MÁRK MILÁN Április 22., 6 óra 17 perc, 3370 g. Sz.: Rideg Mária és Barna László (Vásárhely). SZENTES MADARASSY IMRE Április 21., 5 óra 55 perc, 4000 g. Sz.: Lengyel Erzsébet és Madarassy Imre (Kunszentmárton). KORONCZAI KITTI Április 21., 7 óra, 3660 g. Sz.: Grósz ­Renáta és Koronczai Krisztián (Csongrád). GILA VIKTÓRIA Április 21., 20 óra 45 perc, 3450 g. Sz.: Gyömbér Marianna és Gila Ferenc (Szegvár). BARÁTH PANKA Április 21., 10 óra 7 perc, 3050 g. Sz.: Bacsa Andrea és Baráth Zsolt (Szegvár). BARANYAI DÁNIEL Április 21., 8 óra 35 perc, 3780 g. Sz.: Osztroluczki Gyöngyi és Baranyai Sándor (Szentes). MAKÓ SZÓRÁTH LILI Április 17., 0 óra 10 perc, 32 50 g. Sz.: Vigh Mónika és Szóráth Zoltán (Makó). RÁCZ PONGRÁC Április 18., 7 óra 55 perc, 3400 g. rásra utalja, ha - egyéb feltéte­lek mellett - a gyanúsított a nyomozás során beismerő val­lomást tett, vállalja, és képes a sértett kárát megtéríteni vagy a bűncselekmény káros követ­kezményeit más módon a sér- . tettnek jóvátenni. A gyanúsí­tott és a sértett is hozzájárult a közvetítői eljárás lefolytatásá­hoz, valamint a bűncselek­mény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsított sze­mélyére tekintettel a bírósági eljárás lefolytatása mellőzhető, vagy megalapozottan feltehető, hogy a bíróság a tevékeny megbánást a büntetés kiszabá­sa során értékelni fogja. Ha a közvetítői eljárás eredményes, akkor az eljárást megszüntetik vagy súlyosabb esetben vádat emelnek ugyan, de a büntetést korlátlanul enyhítheti a bíró­ság. Meg kell jegyeznem, ha nincs közvetítői eljárás, akkor is lehetőség van arra, hogy a terhelt megtérítse a bűncselek­ménnyel okozott kárt, amit a bíróság nyomatékos enyhítő körülményként fog figyelembe venni. összegezve: ha hozzájárul a közvetítői eljáráshoz, akkor jó eséllyel önt kártalanítják, és re­mélhetőleg megszüntetik az el­járást, így nem kell majd a bíró­ságra járkálnia. Ebben az eset­ben az elkövetők viszont meg­ússzák a büntetőjogi felelősség­re vonást, vagy legalábbis sok­kal enyhébb büntetést kapnak. Ügy gondolom, ezeket egybe­vetve érdemes belemennie. A törvény célja is elsődlegesen az, hogy a sértettek érdekét védje. Sz.: Angyal Emese és Rácz István (Maroslele). KEREKES BALÁZS Április 18., 9 óra 20 perc, 3500 g. Sz.: Bodor Katalin és Kerekes Szabolcs (Szeged). VARGA VIOLA Április 18., 11 óra 15 perc, 4300 g. Sz.: Tóth Magdolna és Varga Róbert (Maroslele). RAFFAI BOGLÁRKA Április 18., 14 óra 25 perc, 2850 g. Sz.: Igaz Tünde és Raffai Szabolcs (Makó). CSORBA LÁSZLÓ Április 18., 22 óra 21 perc, 3700 g. Sz.: Kakas Annamária és Csorba László (Deszk). BÓDI ERIK Április 20., 4 óra 45 perc, 4250 g. Sz.: Nagy Mariann és Bódi Gábor (Makó). ASZTALOS PÉTER BARNABÁS Április 20., 13 óra 44 perc, 3900 g. Sz.: Gazsy Veronika és Asztalos Péter (Makó). PERECZ BRIGITTA Április 16., 9 óra 47 perc, 2900 g. Sz.: Kasza Ildikó és Perecz József (Makó). HERCZEG GERGŐ Április 15., 8 óra 30 perc, 3120 g. Sz.: Böngyik Zsuzsanna és Herczeg Zoltán (Makó). KOVÁCS VIVIEN DÓRA Április 14., 20 óra 30 perc, 2700 g. Sz.: Fazekas Éva és Kovács Roland (Makó). Gratulálunk! UTÁNAJÁRTUNK OLVASÓINK PANASZAINAK Lesz kerekpartarolo Több tarjáni nevében telefonált a 30/913-4240:röl Gál Ferenc, aki szerint Szegeden, a Budapesti körúti orvosi rendelő elől nagyon hi­ányzik egy biciklitároló. A gyermek- vagy háziorvosukhoz, vagy a gyógyszertárba érkezők így a gyönyörűen felújított padokhoz tá­masztják kerékpárjukat. Kenyeres Lajos, a terület önkormányzati képviselője tájékoztatott: azonnal utánanéz, s ha van még raktáron biciklitároló, még az átadás időpontja előtt, vagyis május elsejéig kikerül az orvosi rendelőhöz. Ha már nincs, megpró­bálnak máshonnan átcsoportosítani, de ha ez sem megoldható, beszereznek oda egyet. A képviselő elmondta, a lakossági igényeknek megfelelően végez­ték el a rekonstrukciót, mindenképpen megoldják ezt a problémát is. Álrendőröka Makai úton A Makai úton álrendörök garázdálkodnak - figyelmeztetett tele­fonálónk a 480-110-ről. Egy bűnbanda különféle mesékkel - példá­ul hogy az önkormányzat számára írja össze a háziállatokat - jut be idős, egyedülálló lakosokhoz. Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője fel­hívja a figyelmet: a valódi rendőrt intézkedése során az egyenruhája és az azonosító jelvénye, vagy polgári ruhában szolgálati igazolványa és jelvénye A RENDŐRT EGYENRUHÁJA, JELVÉNYE IS IGAZOLJA Fotó: Schmidt Andrea igazolja. Az áldozattá válás elkerülése érdekében hasonló esetekben meg kell győződni arról, hogy az intézkedő személy valóban rendőr-e. Az ál­lampolgároknak az intézkedést követően vagy azt megelőzően joguk van feljegyezni a rendőr nevét, rendfokozatát, szolgálati helyét, illetve jelvé­nyének számát. A valódi rendőrigazolványon látható a tulajdonos arcképe, neve és rendfokozata. A hozzá tartozó azonosító jelvény alsó részén a Poli­ce felirat helyett egy ötjegyű azonosító szám szerepel. ISKOLAI EREDMÉNYEK A legjobban olvasók Szegeden, a Fő Fasori Általános Iskolában rendezték meg a Móra Ferenc városi olva­sásversenyt. Eredmények, 3. évfolyam: I. Kocsis Krisztina, Fő Fasori Általános Iskola (taná­ra: Kispéter Lászlóné), II. Pályi Anna, Fő Fasori Általános Iskola (tanára: Borosné Demjén Anikó), III. Kalmár Bendegúz, SZTE Ságvári E. Gyak. Alt. Isk. (tanára: Öz­vegy Judit). 4. évfolyam: I. Fábián Réka, Béke u. Ált. Isk. (tanára: Bárányi Katalin), I. Faragó Bá­lint, Madách I. Ált. Isk. (tanára: Sáriné Vet­ró Zsuzsanna), II. Perényi Domonkos, SZTE Ságvári E. Gyak. Ált. Isk. (tanára: Fá­biánná Páger Anna), III. Huber Zoé, Fö Fa­sori Altalános Iskola (tanára: Biharváriné Prolok Ágota), III. Németh Csilla, Tabán Alt. Isk. (tanára: Dobor Ágnes). 5. évfolyam: I. Szabó Helga, Kossuth L. Alt. Isk. (tanára: Keresztesné Halász Kata­lin), I. Kerekes Fanni, Rókusi Ált. Isk. (ta­nára: Kun Edit), II. Sztupkai Orsolya, Ma­dách I. Alt. Isk. (tanára: Vetró Zsuzsanna), III. Puskás Bianka, Madách I. Alt. Isk. (ta­nára: Vetró Zsuzsanna), III. Simon Dávid, Jerney J. Ált. Isk. (tanára: Baloghné Tóth Szilvia). 6. évfolyam: I. László Klaudia, Fő Fasori Általános Iskola (tanára: Bikárdi Melinda), II. Huszti Henriett, Kossuth L. Ált. Isk. (ta­nára: Kecskeméti Gabriella), III. Zsiros Ádám, Rókusi Ált. Isk. (tanára: Dukics Irén Katalin). Kispéter Lászlóné, a verseny szervezője Curie kémia emlékverseny A szegedi Orczy István Általános Iskolá­ban megrendezett a Curie kémia emlékver­seny területi fordulójának eredményei: 7. évfolyam: 1. Sipos Dániel, Rúzsa, Weöres Sándor Altalános Iskola, (Szabó­né Birinyi Márta), 2. Cserháti Nóra, Szen­tes, Kiss Bálint Református Általános Is­kola (Horváth József), 3. Dobó Tünde, Szeged, Jerney János Ált. Isk., (Harkai Já­nosné), 16. Zombori Ferenc, Szeged, Or­czy István Altalános Iskola (Harkai János­né); 8. a évfolyam: 1. Martinka Mátyás, Szentes, Kiss Bálint Református Alt. Isk., (Horváth József), 2. Bagi Alexandra, Szentes, Kiss Bálint Ref. Alt. Isk. (Horváth József), 3. Halmai Pongrác, Szentes, Szent Erzsébet Katolikus Alt. Isk. (Kiss Péter) és Tóth Csanád, Szeged, SZTE Ságvári Endre Gyakorló Ált. Isk., (Erdélyiné Csöke Zsu­zsanna és Harkai Jánosné), 8. b évfo­lyam: 1. Juhász-Bóka Bernadett, Szentes, Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. (Horváth József), 2. Pitó Márton, Makó, Makói Ált. Isk., (Magony Istvánné), 3. Somosi Zoltán, Szeged, Tabán Ált. Isk., (Sós Mária). 9. év/.: 1. Juhász-Bóka Antal, Szentes, Hor­váth Mihály Gimnázium (Tóth Tamás), 2. Czabai Antal, Gyula, Erkel Ferenc Gimn. és Informatikai Szakközépiskola (Papp Mónika), 3. Nacsa Kinga, Hódmezővásár­hely, Bethlen Gábor Református Gimn., (Bereczné Szép Ilona Tünde); 10. év/l: 1. Molnár Géza, Hódmezővásárhely, Beth­len Gábor Ref. Gimn. (Bereczné Szép Ilo­na Tünde), 2. Barath Kristóf, Szentes, Horváth Mihály Gimn. (Tóth Tamás); 11-12. év/.: 1. Horváth Gergő, 2. Veréb Dá­niel, Bácsalmás, Hunyadi János Gimn. (Horváthné Harton Anna), 3. Tóth Anikó, Hódmezővásárhely, Bethlen Gábor Ref. Gimn. (Bereczné Szép Ilona Tünde és Fe­hérné Kiss Gabriella). A versenyzők színvonalas tudásról tet­tek tanúbizonyságot, további sok sikert kí­vánunk a tanulóknak, és gratulálunk a fel­készítő nevelök munkájához. A sikeres le­bonyolítást szponzorok is segítették, akik­nek köszönjük támogatását. Harkai Jánosné, Horváth Balázs területi vezető, Kádár Mihályné igazgató, Orczy István Általános Iskola, Szeged Széchenyis sportdíjak A Magyar Diáksport Szövetség Budapesten rendezett díjkiosztó ünnepségén elisme­résben részesítette az elmúlt tanévben az országos diákolimpiai sportversenyeken kiemelkedően szerepelt általános és kö­zépiskolákat. A díjakat dr. Újhelyi István, az önkormányzati és Területfejlesztési Mi­nisztérium államtitkára, valamint Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó adta át a leg­jobban teljesítő oktatási intézményeknek, köztük két szegedi iskolának is. A Széche­nyi István Gimnázium és Szakközépiskola az ország középiskolái között - egyet javít­va tavalyi helyezésén - a 3. legjobb lett öt országos bajnokságot szerezve (fiú kézilab­dacsapat, atlétika, úszás, tájfutás), míg az Arany János Általános Iskola kategóriájá­ban a 10. legjobb sporteredményt elérő in­tézmény az országban. Az elismerés mel­lett az intézmények sportszerek beszerzé­sére fordítható anyagi juttatásban is része­sültek. Eitler József igazgató, Széchenyi István Gimnázium és Szakközép­iskola, Szeged Rókusis sikerek, történelemből Első helyezést ért el Lakitelken az országos történelmi versenyen a Rókusi II. Sz. Alta­lános Iskola négyfős csapata. A Bősz Mars dúl mindenfele című vetélkedőn a szegedi­ek a Hunyadi kardja nevet viselteék. A csapat tagjai: Ürmös Kitti nyolcadikos, Nagy Daniella Fanny hetedikes, Vigh Nán­dor és Bereczki Bence hatodikos tanuló. Hunyadi Mátyás királlyá koronázásának 550. évfordulójának tiszteletére rendezett versenyre 1301-től 1699-ig, vagyis az Ar­pád-ház kihalásától a török hódoltság vé­géig terjedő időszakot kellett előzetesen megismerniük. Ebben a nagy témában fel­készítő tanáraik, Ormándiné Bujáki Edit és Zakarné Lóczi Mária segítségével sikerült olyan alapos történelmi tudásra szert ten­niük, hogy az országos versenyen a leg­jobbnak bizonyultak. A szülők nevében: Bite Anikó, Szeged Zeneiskolások elismerése A XIII. Csongrád megyei ifjú zongoristák ta­lálkozóján az alábbi eredmények születtek: Dicséretet kapott: Hadfi Zita, Regős Krisz­tina (tanáruk: Kiss Mariann), Bálint Réka (tanára Demeter Lászlóné), Balogh Dóra (tanára Török Andrásné). Nívódijat kapott: Lobár Henriett (tanára Demeter Lászlóné), Mátyus Blanka (tanára Szelezsán István­né), Váradi Boróka (tanára Fekete Márta), Szirányi Dóra (tanára Lázity Natália), Szé­nási Ráhel (tanára Sóti Szobonya Emőke). Kiemelt nívódíjat kapott: Martin Bogdán (tanára Hotziné Ördögh Margit), Varga Do­rottya (tanára Török Andrásné), Vas Bence (tanára Kiss Mariann), Frimpong-Manso Debora (tanára Nagy Endréné), Qiann Lívia (tanára Takács Valéria), Andrejcsik Alina (tanára dr. Szűts Istvánné), Hegedűs Betti­na (tanára Takács Valéria). Extra nívódíjat kapott: Andrejcsik Bóbita (tanára dr. Szűts Istvánné), Fehérvári Liza (tanára Lázity Na­tália), Frimpong-Manso Zsanett (tanára Nagy Endréné). A Király-König Péter Zeneiskola és a Mester Tanoda növendékei szép nemzetkö­zi sikert értek el Spanyolországban. Mad­ridban rendezték meg a II. Nemzetközi Ibé­ria Hárfa Kamarazenei Versenyt. Korcso­portjában mindkét duó - Kónya Kata fuvo­la és Olasz Flóra hárfa (Mester Tanoda), valamint Borbás Johanna fuvola és Király Orsolya hárfa (Mester Tanoda) - II. díjat nyert. A felkészítő tanárok: Juhászné Bod­rogközy Eszter és Greksa László, valamint Natalia Gorbunova (Mester Tanoda). A Király-König Péter Zeneiskola tantestülete, Szeged Országos döntőben Az idei országos szakmai tanulmányi ver­senyen a Szociális és a Munkaügyi Minisz­térium által szervezett idegenforgalmi or­szágos szakmai tanulmányi verseny elmé­leti feladatokat tartalmazó elődöntőjéről a Szegedi Katedra Alapítványi Szakképző Is­kola négy tanulója - Papp Noémi 4. hely (angol nyelv), László Mária 6. hely (angol nyelv), Gera Zsuzsanna 7. hely (német nyelv), Árokszállási Beáta 9. hely (német nyelv) - jutott be a 13 fős országos döntőbe. Az angol és a német nyelvű budapesti ide­genvezetési feladat sikeres teljesítése alap­ján - vizsga nélkül, jutalomként - megkap­ják az idegenvezető szakmai képesítő okle­velét. Tanulóink szakmai elhivatottságát bizonyító eredményeihez szívből gratulá­lunk. Egyidejűleg köszönjük szakmai felké­szítő tanáraik, dr. Somorjai Ferenc, Tamás Gabriella és Kisistókné Lévai Márta kima­gasló felkészítő tanári munkáját. A Katedra Alapítványi Szakképző Iskola igazgatója és nevelőtestülete, Szeged

Next

/
Oldalképek
Tartalom