Délmagyarország, 2008. április (98. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-24 / 96. szám
csütörtök, 2008. április 24. Megyei tükör 17 A RENDŐRSÉG 12 HÓNAPIG NYOMOZOTT, S KIDERÍTETTE, Kl VERTE AGYON A MAKÓI ASSZONYT 9 évre ítélték el a baltás rablógyilkost BÜNTETÉS ÉS BŰN. A Csongrád Megyei Bíróság 2008. január 10-én Tőkés József román állampolgárt távollétében bűnösnek mondta kl emberölés bűntettében, 15 év fegyházra és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 867 ezer 195 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. Tőkés 1999-ben Magyarországon élt, és ott vállalt alkalmi munkát. Későbbi áldozatának, Simon Józsefnének a házával szemben lakott, egy illegális szálláshelyen. A férfi április 12-én bement az egyedül élő, 69 éves asszony házába, a kert végében megtámadta, ököllel többször megütötte, majd egy baltával agyonverte. Simon Józsefnét 13 súlyos sérülés érte, a koponyája több helyen betört. A nyugdíjas nő a helyszínen meghalt. A tettes áldozatát kirabolta, a házban talált pénzzel és ékszerekkel Romániába menekült. idős férfi ugyancsak tanúja volt az ügynek. A környéken lakókat többször is felkeresték a nyomozók, mindenkit ugyanarról faggattak, mint Csontosékat és Handlékat. Azt egyikük sem tudta, vagy nem akarta megmondani, hogy vallomásukkal segítettek-e. Kilenc éve agyonvertek és kiraboltak egy egyedül élő, idős aszszonyt Makón. A rendőrség egy évvel később ma'r tudta, ki a tettes. A román állampolgárságú férfit mégis csak idén ítélhette el a bíróság, a távollétében mondták ki bűnösnek. Az áldozat szomszédjai fellélegezhettek. valaha kézre kerül az idős nő gyilkosa. A környező utcákban élők féltek, nehogy a tettes nekibátorodjon, újabb és OLÁH ZOLTÁN - Tanúként engem is többször meghallgattak. Kilenc éve a rendőrök, most a bíróság mondja Csontos Zoltán. Az idős férfi és felesége, Éva néni ötven éve lakik Makón a Liget utca és a Maros utca sarkán. Tőlük két házzal odébb, a Liget utcában élt a 69 éves Simon Józsefné, akit 1999. április 12-én agyonvertek és kiraboltak. - Ebben a városrészben emberemlékezet óta nem történt | Nyomozás a határ mentán semmilyen bűncselekmény. A környék mindig csendesnek és nyugodtnak számított. Ezért is döbbentett meg mindenkit a gyilkosság. Marika visszahúzódó, kedves aszszony volt. Nem szégyellem, utána sokáig féltünk, de most egy kicsit megkönnyebbültünk - válaszolja Csontos Zoltánná arra a kérdésre, hogy az itt lakók hogyan élték meg azt az időszakot. Egy idő után már feladták a reményt, nem hitték, hogy - A bűncselekmény után egy évvel felfüggesztettük a nyomozást, bár már akkor tudtuk, hogy ki a tettes, ismertük a becenevét, és azt is tudtuk róla, hogy Romániába szökött. A vádemeléshez azonban nem volt elegendő bizonyítékunk. Felvettük a kapcsolatot a román hatóságokkal, csak ebben az egy ügyben 15 határ menti találkozót tartottunk, rengeteg segítséget, bizonyítékokat, DNS-mintát kaptunk a román kollégáktól. 2006 októberében az iratokat vádemelési javaslattal elküldtük az ügyészségnek, a Csongrád Megyei Főügyészség még abban az évben, távollétében vádat emelt Tőkés József ellen. Április elején értesítettek, hogy Románia az Interpolon keresztül kiadta a férfit Magyarországnak. A Csongrád Megyei Bíróság Tőkés előtt kihirdette az ítéletet, amit tudomásul vett, ezzel az jogerőre emelkedett elevenítette fel az elmúlt kilenc évet Szekeres Tibor alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. újabb betöréseket, „ne adj' isten újabb gyilkosságot" kövessen el. Az emberek egymás között rendszeresen arról beszéltek, hogy valószínűleg a Makón dolgozó románok közül ölhette meg valaki az özvegyasszonyt - mondták a kocsmában. Simon Józsefné házához közel, egy illegális szálláson akkoriban mintegy 20-25, alkalmi munkából élő román állampolgár élt, a bűncselekmény után valamennyien felszívódtak. - Féltünk, persze, hogy féltünk! De most fellélegezhetünk. Elfogták és elitélték Tőkés Józsefet, a Jocót! - vágja rá azonnal a Simon-házzal srégen szemben lakó Handl Jenő. Az FÉLTÜNK, DE MOST FELLÉLEGEZTÜNK - MONDJA HANDL JENŐ Fotó: Segesvári Csaba CS0NT0SÉK PORTÁJÁTÓL KÉT HÁZRA TÖRTÉNT A GYILKOSSÁG „igazán előrelátó befektetés" A tavasz talán az egyik legkedveltebb évszak, ilyenkor megújul a természet, ismét örülhetünk a friss levegőnek, a nap kellemes melegének. Gyakran eszembe jut, hogy vajon meddig élvezhetjük még mindezt? Felgyorsult, civilizált életvitelünk miatt komoly veszélybe kerültek természeti értékeink. Szerencsére a legtöbbünk Igyekszik tenni közvetlen környezetéért, és gyermekeinket is arra tanítjuk, hogy óvják, védjék a természetet. I B A téma aktualitását és fontosságát szem előtt tartva Ismét lehetőséget kínálunk önnek arra, hogy befektetéseiben Is a környezettudatos megoldást válassza. A K&H fix plusz Oko 3. alap* olyan vállalatok eredményeiből nyújt részesedést, amelyek biztosítják, hogy hosszú távon megmaradjanak megújuló energiaforrásaink, tiszta ivóvizünk, és hogy a klímaváltozás minél kevesebb kedvezőtlen hatást gyakoroljon mindennapi életünkre. Mindezek mellett a vállalatok kiválasztásánál szigorú szempont volt, hogy a társadalomtudatos elvek betartása mellett működjenek. Nem alkalmaznak gyermek munkaerőt, és tiszteletben tartják a dolgozók alapvető munkaügyi és emberi jogait, Illetve nem vesznek részt olyan Iparágakban, mint a fegyvergyártás, a dohányipar vagy a szerencsejáték. Ha Ön megtakarításaiban is szem előtt tartja a társadalmi felelősségvállalást, a környezettudatos gondolkodást, és szívesen fektetne egy dinamikusan fejlődő iparágba, akkor jó szívvel ajánlom a K&H fix plusz öko 3. alapot*. Szabó Zsuzsanna szenior befektetési tanácsadó Szeged K&H TeleCenter (001)300 0000 www,kh.hu ' g'"""" 4 gyors ügyek sávja 4 hiteftanácsadas 4 befektetestervezés 4 biztosítások Mm mim mm mim (Kammmum m mmtm* ímhauMm 'te m mmea mthu, így«twtmm* vmw a TSMMMiUÉht stfMS/st» mmmtut* íMtyrt mmm a Kítí s«* miaéiaa mm ltagmiiM nnymtt, a www MuUsrmk hu. oávmi • www kh.hu hiMMm „UMakmi UtfM MMMAMm ahNunafl mum mag u aíari snkMnanMktnh adatukat. kMflMa M*M* ii rnmpa toeMtmna A WWMtéíí lenyalt torsmum miagem Mpkdr&iiun a tomawnu w MsHi f»uMh m hudMuyukMt aa a fut gárnm www.kh.hu mura*; Mm a miattam jegy huzama a S/armUtyi 0MMMMIMI M CXVK mm kamatifivadaWftihak rtwdsifl, rfwty utad az add matm 70% A MmMM |«Uy TOM január I mm ww® uzadw a<maaaam omm imnaiatn utam m maim m. mutyat - a mm m adott mm atamán a mummaiy mmus MfrMMi veétie Ib lízat mg Az alap származtatott astMtme MHM alap. eléli a wUMsUstót ettár6 kockázati MM. A tdka máttúaisáfa és-vagy a hozamra rórwtknzó kjáret csak a (adás Mamutti a IflrUtó bafakUrtás rrsatán trvftiyea, a/t kffMtag az alapok D«mtw sszkrtzaf ás háfaMatási ooMikát hiztnaltják. ktli/atására hármad* azarhíS aarahrhát nam vááal Az atapot a KAH AlwkmaUI MM. amaty a PS/Af f 4 00 OS8/7ÍW7 arárhú ngertatya atapján qy s*om(|8 l«v*eoy»*gí1 SZÁZMILLIÓS BERUHÁZÁST TERVEZNEK A MAROS-PARTRA Hullamtoro kell a legális strandhoz Makón Újra Makó turisztikai élményei közé sorolnák a Maros-parti strandot, ahová százmilliós beruházást tervez az önkormányzat. A pénzbó'l élménypark ártérbemutató túraútvonal készül, ezen felül egy hullámtörőt is terveznek. Ha ez megépül, újra lehetne hivatalos strand a folyóparton. ILLYÉS SZABOLCS Most még nyaranta is sokszor elhagyatottnak tűnik a Maros-part makói szakasza, csak az üdülőkben zajlik az élet. A strand igazán csak napozásra jó, hiszen felkiáltójeles tábla hirdeti: mindenki csak saját felelősségére fürödhet a folyóban. Búzás Péter, Makó polgármestere lapunknak elmondta: a város határozott szándéka, hogy a 3 és fél milliárdos fürdőfejlesztési koncepcióhoz szervesen kötődjenek Maros-parti programok, kikapcsolódási lehetőségek is, így egyelőre egy százmilliós pályázat erejéig a folyóparton hoznának létre turisztikai kifejezéssel élve attrakciókat. - A távlati cél, hogy legálisan lehessen fürödni a strandon, ám ahhoz, hogy több látogatót vonzzon a part, meg kell teremteni a szükséges feltételeket, ehhez már rendelkezésünkre állnak a strand és a folyópart rehabilitációjának tervei mondta a polgármester. - Egy több mint 95 milliós pályázati projekt keretében szeretnénk egy játszóparkot és egy egyeli MOST MINDENKI CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE MEHET A VÍZBE A MAROS MAKÓI SZAKASZÁN Fotó: Illyés Szabolcs dülálló, 12 kilométeres tanösvényt létrehozni a folyó mellett, majd ezt követheti a többi beruházás. Megtudtuk: a folyóparton és a hullámteret, árteret érintő erdős területeken vezető tanösvényen bemutathatóvá válik az itt élő állatok és növények világa, valamint a folyó és az ember kapcsolata is. A Maros-parton az ősi halászmesterség fortélyaival ismerkedhetnek meg a túrák résztvevői, de készül egy megfigyelőtorony, valamint az erdősávok felett átívelő fahíd is. A strand látványosságai közé tartozik majd egy felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt aktív kikapcsolódást biztosító ügyességi park, természetes anyagokból. A projektben egyébként ingyenes szakmai segítséget nyújt a szegedi Csemete természetvédelmi egyesület is. - Egy hullámtörő szakasz beépítésével végre nem csak saját felelősségre lehetne fürödni a Maros-strandon, reményeink szerint ennek megvalósítására is lehetőség nyílik - mondta lapunknak Horváth Bernadett, a makói önkormányzat műszaki osztályvezetője. - Persze ahhoz, hogy a Maros-strand viszszanyerje régi népszerűségét, fontos lenne, hogy a folyó vize is jóval tisztább legyen. Reméljük, hogy az immár Romániára is vonatkozó uniós környezetvédelmi normál? betartása hamarosan látványós eredményt hoz a folyó hazai1 szakaszán is.