Délmagyarország, 2008. április (98. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-24 / 96. szám
Csütörtök, 2008. április 24. Aktuális 13 AZ ISKOLÁK MAS-MAS IDOPONTOT VÁLASZTOTTAK Egy hétig tart a ballagás A BETHLEN-GIMNÁZIUM 12. C OSZTÁLYA RÁÉR MÉG NEVETGÉLNI, CSAK MÁJUS 3-ÁN BALLAGNAK Fotó: Tésik Attila Hagyományosan májusban ballagnak a középiskolák végzősei, de az idén - akárcsak a húsvét - a ballagás is korábban lesz. A legelső vén diákok április 26-án, szombaton járják be iskolájukat, a legutolsók május 3-án, azaz megyénkben idén szinte egy álló hétig eltart a búcsúzkodás. KAHCSÁR TÍMEA A május 1-je miatti négynapos szünetet az iskolák különbözőképpen kezelték, a végzősök ballagását eltérő időpontra tették. Már április 26-án búcsúznak a szegedi erdészetiben, a Kossuth Zsuzsában, illetve az ásotthalmi erdészeti szakiskolában. - Azért választottuk április utolsó szombatját, mert a diákjaink többsége vidéki: hétköznap sok hozzátartozó nem tudna részt venni az ünnepélyen. A május elseje utáni hoszszú szünetet sem akartuk megszakítani - magyarázta Halápi Nándor, a szegedi erdészeti szakközép igazgatója. (Valószínűleg az erdészetisek lesznek az első szerenádozók is, hiszen már ma este elköszönnek tanáraiktól. ) H Ballagási időpontok a megye középiskoláiban Április 26., 10 óra: Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola; 11 óra: Bedő Albert Erdészeti Szakiskola; 14 óra: Kossuth Zsuzsanna Gimnázium, Egészségügyi és Könnyűipari Szakképző Iskola. Április 30., 10 óra: Szent István Egyházi Gimnázium; 14 óra: SZTE Ságvári gyakorló gimnázium; 16 óra: Gábor Dénes Gimnázium és Szakközépiskola, SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola, Vedres István Építőipari Szakközépiskola, Szeged-Móravárosi Szakközép- és Szakiskola, pusztamérgesi középiskola; 16 óra 30 perc: Radnóti kísérleti gimnázium; 17 óra: Csonka-szakközépiskola, Hansági-szakközépiskola, Krúdy kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakközépiskola, Széchenyi gimnázium és szakközépiskola, Tömörkény gimnázium és művészeti szakközépiskola, Vasvári közgazdasági szakközépiskola. Május 1., 9 óra: Dugonics András Piarista Gimnázium; 10 óra: Karolina-gimnázium, Juhász Gyula Református Gimnázium. Május 2., 10 óra: Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola, Corvin Mátyás Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola. Május 3., 9 óra: Deák-gimnázium, Eötvös-gimnázium, Boros Sámuel közgazdasági iskola, Zsoldos Ferenc szakközépiskola, Gregus Máté Műszaki, Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium, Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola; 9 óra 30 perc: Batsányi-gimnázium; 10 óra: Déri ipari szakközépiskola, Kőrösy közgazdasági szakközépiskola, Sághy-középiskola, Bartha kertészeti szakközépiskola, Pollák-szakközépiskola, Eötvös-szakközépiskola (Hódmezővásárhely), a Makói Oktatási Központ két tagintézménye (Galamb, Erdei), József Attila gimnázium, Árpád Fejedelem középiskola; 10 óra 30 perc: Bársony-szakközépiskola, Németh László gimnázium; 11 óra: Horváth Mihály gimnázium, Bethlen Gábor Református Gimnázium. Mától szűkület a Berlini körúton is »d ÉRETTSÉGI MÁJUS 5-ÉN. A ballagási ünnepség időpontját rendelet nem szabályozza, az iskolák maguk alakítják programjukat - az érettségi vizsgákhoz alkalmazkodva. Korábban május közepén tettek vizsgát a nebulók. Az elmúlt egy-két évben azonban korábbra hozták az érettségit: pgldául tavaly május 7-ére. Idén május 5-én kezdődnek az írásbelik - először magyarból. A legnépszerűbb ballagási nap Szegeden április 30.: a nagyváros 22 középfokú oktatási intézménye közül 12 ezen a napon tartja az ünnepséget. Ekkor búcsúztatnak a pusztamérgesi iskolában és a makói egyházi gimnáziumban is. Akadt három iskola (közülük kettő szegedi egyházi), ahol a munka ünnepe, vagyis a május 1-je mellett döntöttek. A búcsúzásra a szegedi Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola és a vásárhelyi kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakközépiskola választotta a május 2-át. - Hagyományunk, hogy mindig szombaton tartjuk a ballagást, ezért választottuk május első szombatját, ami idén 3-ára esik. A déli harangszónak mindig a végzősöket búcsúztató istentiszteleten kell megszólalnia a hódmezővásárhelyi ótemplomban érvelt Bálint Vilmosné, a Bethlen Gábor református gimnázium igazgatója. Csongrád megyében május 3-án lesz a csúcs, hiszen 21 iskolában hangzik föl a Gaudeamus igitur... További fotók a témáról az interneten: delmagyarhu Megtanul egy-két nyelvet, munkamódszereket, hozzáállást. Modern céhlegények Fura egy ország vagyunk mi. Divat lett nemzeti sorscsapásként emlegetni, hogy egyre többen fontolgatják, külföldre mennek dolgozni. Tragédia, hogy százezer-kétszázezer magyar már valahol Nyugat-Európában keresi a kenyerét. Nem lesz elég ápolónő, elég orvos - riogatjuk magunkat, hiszen nyugaton jóval többet fizetnek, ezért egyre többen elmennek. Nos, nézzünk néhány adatot! Való igaz, hogy mondjuk Németországban egy kőműves, esztergályos vagy ápolónő az itteni, sokszor megalázóan alacsony bérének legalább három-négyszeresét, egy or| Megtanul vos, egy újságíró a négy-ötszörösét § m egy-két nyelvet, keresheti meg. Ennek ellenére nagyon kevés magyar dolgozik külföldön. Főleg ahhoz képest, hogy mintegy két és fél millió román állampolgár Nyugat-Európában keresi a kenyerét, és hasonlóak a lengyel adatok is. És ezt ott természetesnek is veszik, tudván, egy szegényebb, felzárkózóban lévő országban sosem közelíthetik meg a bérek a gazdagabbakét. De lépjünk tovább! Az 1970-es években Jugoszlávia nem a Zastava-gyárból, hanem a turizmusból és a Németországban dolgozók hazautalásaiból élt. Méghozzá jól. Az pedig, hogy Románia és Lengyelország fizetési mérlege messze jobb, mint a miénk, nem a virágzó gazdaságnak, hanem a külföldön dolgozók hazautalásainak köszönhető. Gondoljunk csak bele, mit hoz a konyhára, ha minden külföldön dolgozó román csak havi ötszáz eurót hazautal a családnak vagy megtakarításként! Az havonta egymilliárd 250 ezer, évente pedig 15 milliárd euró, vagyis úgy 3800 milliárd forint. Iszonyúan sok pénz! A sok sebből vérző Magyarországnak a negyede is jól jönne. Mondhatnánk: könnyű nekik, de akkor a sok ápolónő távoztával ki fogja ellátni a magyar betegeket? (A britek pedig azt kérdezik: micsoda dolog, hogy az ottani kórházakban az ott alacsonynak számító bérért már szinte csak külföldiek dolgoznak az ápolószemélyzetben?) Nos, a magas munkanélküliségi adatokat nézve tán több érettségiző lány kapna kedvet, hogy ápolónőnek tanuljon a biztos munkahely és a külföldi munka reményében. Hogy ezen a pályán keményen kell dolgozni? Hol nem? A dolgok - úgy érzem - csak annyiban változtak, hogy mi a 70-es, 80-as években mintegy lágerben éltünk, jogi és valóságos szögesdrótok között, ma pedig már mindenki szabadon dönthet, hol szeretne dolgozni. És miért lenne rossz, ha valaki néhány évet külföldön tölt? Megtanul egy-két nyelvet, munkamorált, munkamódszereket, hozzáállást. Ha hazajön, élvezheti ennek és félrerakott pénzének összes előnyét. Ami jó neki, és jó az országnak. Nem véletlen, hogy a középkorban magára valamit is adó magyar céhnél nem kaphatott mesterlevelet az a legény, aki egy-két évet nem dolgozott külföldön. Eltűntek a szögesdrótok, kinyílt a világ, szabadon dönthetünk sok mindenben. Aminek - szerintem - inkább örülnünk kellene. Főként annak tudatában, hogy egy ország gazdagságát sosem az állam, hanem vállalkozó szellemű polgárai teremtik meg. Mint ahogyan tisztes viszonyok között egy ország gazdagsága sem az állam gazdagságán, hanem polgárai jólétén érhető tetten. 2,9 milliárdot hoz a megye 50 milliója MUNKATÁRSUNKTÓL Nem múlik el nyom nélkül, hogy a megyei önkormányzat a településeket segítette ötvenmilliós alapjából: már 2,9 milliárd forintnál tart az ebből elindított beruházások összértéke - tájékoztatta a sajtót tegnap Sándor Attila, a közgyűlés alelnöke. A megye maga tavaly 578 millió forintot nyert pályázaton, idén 778 milliót céloz meg. Zakar Péter alelnök bejelentette, csatlakoznak az Élőlánc a kisiskolákért mozgalomhoz, így nyilvánítva ki véleményüket: nagyon káros folyamatokat indít el, hogy a kormány pénzt von el az oktatástól. Magyar Anna elnök a mai közgyűlés kapcsán azt mondta, 2007-es zárszámadási rendeletük 700 milliós mínusszal számol, amit az év eleji milliárdos forráshiányhoz kell viszonyítani. Intézményt nem zártak be. Az elnök örül annak, hogy az általuk fölkarolt akció - a szentesi légimentő-bázis megépítését segítő gyűjtés - hatott a kormányra. Több kisváros és község is csatlakozott, így Sándorfalva, Csanytelek, Maroslele és Pusztaszer - de nyugdíjasok is felajánlották pénzüket. Az összeget még nem számolták össze. MUNKATÁRSUNKTÓL Az időjárástól is függ, hogy halad a szegedi nagykörút felbontása, valamint a 43-as főút Deszk és Klárafalva közötti szakaszának javítása. Ha nem esik nagyon az esö, mától három helyen javítják az úttestet a nagykörúton. A Római körút Bertalan hídról levezető külső sávjában és a Brüsszeli körúton a közművek aknafedlapjait emelik meg, és állítják be. A nagykörút két külső sávjában mintegy száz fedlapot és rácsot cserélnek. Marnak mától az útjavitók a Brüsszeli körúton, holnap reggeltől pedig a Párizsi körúton is. A nagykörúton emiatt végig egy sávra szűkül az út. Tegnap reggel is érezhető volt a terelés hatása: Újszeged belső utcái is bedugultak a reggeli csúcsban. A hídon átjutva viszonylag ütemesen lehetett haladni. Érdemes azonban óvatosan vezetni mindkét irányban, mert a türelmetlen sofőrök - a záróvonalon átvágva - előzgetik a feltorlódott sorokat. Az építők tegnap délután az eső miatt abbahagyták a munkát, az útszűkület viszont maradt. Munkaidő után a belvárosban is csak vánszorogni lehetett. A rakpartzár még biztosan marad, a vízügy ma dönt az esetleges feloldásáról. www.tmax.hu Klíma vagy extrák! YaHs Ice-f Megérkezett a legújabb felszereltségű Yaris, melyben a teljes kényelem egyedi megjelenéssel párosul. Nem kell döntenie az áhított kiegészítők között, ugyanis a Yaris ICE+ kedvező csomagára* révén biztosítja mindazt, melyre Önnek szüksége lehet: EURÓÍ1 X7NCAP -A | Nyílt hétvége: április 26-27. 1.3 WT-i benzinmotor (87 LE) Széria légkondicionáló 15"-os könnyűfém keréktárcsák Sport váltógomb TOYOTA TOYOTA Twix Márkakereskedes és Szerviz Szeged • Hódmezővásárhely 6728 Szeged, Dorozsmai út 9. Tel.: 62/551-700 Fax: 62/551-701 E-mail: szeged<8>tmax.hu 6800 Hódmezővásárhely, Szántó K. |. u 1 78. Tel.: 62/535-700 Fax: 62/535-701 E-mail: hmv®tmax.hu Kombinált üzemanyag-fogyasztás (1/ ICtíkm): 4,i •0,0. Cü. -kibocsátás (c/kroi: 11V •• fél. A kepei- látható */».-> üuvztració. *ftésatétek a tnáfkakeíéskedésmiUwi és a www.toyou.tiu oldalon