Délmagyarország, 2008. április (98. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-23 / 95. szám

csütörtök, 2008. április 24. Megyei tükör 17 KEMÉNY ZSEMLE, CSAK KÍVÜLRŐL FELHÚZHATÓ REDŐNY A panaszkönyvtől a perig Csokiöntettel lepöttyintett póló mi­att is került már panasz Szegeden a vásárlók könyvébe. A kereskedőnek harminc napon belül válaszolnia kell a problémára. Ha a szolgáltató és a fogyasztó vitás esetben nem tud zöld ágra vergődni egymással, ügyük a bíróságra, vagy a Csongrád Megyei Békéltető Testülethez kerül. BOBKÓANNA Egy fiatal fiú zsemlét vásárolt a na­pokban egy belvárosi élelmiszerbolt­ban. Az eladó zacskóba tette a péksü­teményt, és beütötte a kasszába az árát. A fiatalember csak fizetés után fogta meg a vacsorának szánt zsemlét - ekkor szembesült azzal, hogy kőke­mény. Hiába kérlelte az eladót, nem akarta kicserélni. A fiúnak végül csak azért nem kellett száraz zsemlével a szatyrában hazabotorkálnia, mert egy nagyszájú vásárló az eladóra rikkan­tott: „Na cserélje csak ki! A vásárlók­nak is vannak jogaik!" A legtöbb vevő nem bújja naphosz­szat a jogszabályokat. Azzal azonban tisztában vannak, hogy adott egy le­hetőség, mellyel bosszúságukat eny­híthetik: beírhatnak a panaszkönyv­be. - A zsemlés esetben a vevő felelős­sége lett volna meggyőződni arról, hogy milyen minőségű árut fizet ki. Vita helyett azonban bárki beírhat a vásárlók könyvébe - mondja Szép Gá­bor, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szóvivője. A panasz rögzíté­se után egy példány a fogyasztónál marad. A törvény alapján a kereske­dőnek meg kell vizsgálnia az esetet, és az intézkedésről harminc napon be­lül tájékoztatnia kell a vásárlót. - Számos olyan esetről tudunk, ami­kor a kereskedő sem kicserélni, sem • AZ ÜZLETEKBEN JÓI LÁTHATÓ HELYRE KELL TENNI A VÁSÁRLÓK KÖNYVÉT megjavíttatni nem akarja az árut, és a vételárat sem akarja visszaadni a ve­vőnek. Ilyenkor elkezdődik a huzavo­na a két fél között. Az ügyből polgári peres eljárás lehet, vagy a békéltető testület elé kerülhet - magyarázza a szóvivő. A Csongrád Megyei Békéltető Testü­lethez tavaly 201 panasz érkezett. Dé­kány László, a testület elnöke elmond­ta, az esetek hetven százalékában si­1 Fagyi, öntet nélkül Fagyit rendelt, s hozzá csokiöntetet kívánt meg egy vevő egy szegedi cukrászdában. Mivel nem nyalt elég gyorsan, az öntet a fagyiról a tölcsérre, onnan pedig a vevő pólójára csöpögött. Nem volt rest, tollat ragadott, s a törtenetet a vásárlók könyvében rögzítette. A cukrászdában azóta csak kehelybe helyezett fagyihoz lehet öntetet kérni. kerül kompromisszumra jutniuk a fe­leknek. - Utazási szerződések nem megfelelő teljesítése miatt, mobiltele­fonokkal, szolgáltatásokkal kapcsola­tos problémákkai fordulnak hozzánk legtöbben - mondja Dékány László. Egy emlékezetes ügyet is elmesélt: egy idős házaspár redőnyt rendelt há­zuk ablakaira és ajtajára. A vállalkozó felmérte a nyílászárókat, és megígér­te, ha elkészül a méretre szabott söté­títő, jelentkezik. Az idős házaspár meglepetésére már másnap ott volt a redőnyökkel, amit végül is csak az ab­lakokra szerelt fel. Történt ugyanis, hogy a vállalkozó hóna alá csapta a kimaradt darabokból összeállított készletét, és azzal vágtatott vissza ügyfeleihez. A turpisság hamar kide­Fotó: Karnok Csaba I BÉKÉLTETŐ TESTÜLET. Csongrád megyében a békéltető testület 1999. március elseje óta működik. A jótállási és a szavatossági jog érvé­nyesítésével kapcsolatban lehet hozzájuk fordulni. Előnye, hogy vi­szonylag hamar, harminc napon belül, de maximum hatvan nap el­teltével lezárul az eljárás, míg a polgári perek akár évekig is elhú­zódhatnak. rült, hiszen az új redőnyök nem illet­tek az idős házaspár ablakaira. Erről többek között az árulkodott, hogy a felhúzó szerkezeteket csak kívülre le­hetett felszerelni. Ellopták az árvízi riasztórendszer kábeleit MUNKATÁRSUNKTÓL Felbecsülhetetlen ár- és belvízkárokat okozhatnak a színesfémtolvajok. Pár hónapja az országos védőrendszer ri­asztókábelét lopták el a gátak mellől; az anyagi kár is több millió forint, ám ezeken a közvetlenül érintett települé­seken 30 milliárd forintos értéket so­dortak veszélybe. - Egyetlen rendőrségi feljelentésünk sem vezetett eredményre. Tavaly óta rá­adásul szaporodnak a színesfémlopá­sok a 35 szivattyútelepünkön - tudtuk meg Temesvári Mihálytól, az Alsó-Ti­sza-vidéki vízügyi igazgatóság műszaki biztonsági szolgálatvezetőjétől. A cél­szerszámokkal és járművekkel felsze­relkezett bűnözök a makói szivattyúte­lepen téptek ki a földből 100 méter réz­kábelt, ami 8 mázsát nyomott, és 2,5 milliót ért. Másodjára a maradékot is vitték: 75 méternyi 900 ezer forintos ve­zetéket. A Maty-érről 300 kiló rácsot emeltek el, majd visszamentek az ösz­szekötő kábelekért, a kár 430 ezer fo­rint. Az Algyőn szerelő vízügyesek háta mögött kopasztottak meg egy szivaty­tyút: 30 méter kábelt lovasítottak meg 1 millió 150 ezer forint értékben. Klárafal­ván előbb a szivattyútranszformátort lopták el, a minap a 3,5 mázsás villany­motort készítették elő a tolvajok szállí­tásra, emiatt működésképtelen; felhő­szakadáskor mobilszivattyúval víz­mentesítenék a környéket, átmenetileg. Adomány MUNKATÁRSUNKTŐI Hatszázötvenezer forint értékben se­bészeti szívókészüléket kapott a sze­gedi gyermekklinika fül-orr-gégészeti osztálya tegnap a Morton's Légiutazási Iroda és az Együtt az Egészségünkért Alapítvány közös adományaként. Az utazási iroda és az alapítvány har­madszor jótékonykodik, összesen már többmilliós értékben a szegedi egész­ségügyi intézmények javára. GYEREKEKNEK TANCOL A SZEGEDI KORTÁRS BALETT Juronics kacsái a nagyszínpadon A legkisebbeknek táncolja A hattyúk tava gyerekeknek című produkcióját pénteken és szombaton összesen négy alkalommal a Szegedi Kortárs Balett a nagyszínházban. GATI KATALIN TE0D0RA Fennállása óta első alkalommal táncol gyermekbalettet a Szegedi Kortárs Ba­lett. A 20 éves társulat igazgatója, Pa­taki András és művészeti vezetője, Ju­ronics Tamás még az évad tervezése­kor elhatározta, hogy meglepi a kö­zönséget. A Budapesten már óriási si­kerrel játszott A hattyúk tava gyerme­keknek című produkció nemcsak a ki­csik és szüleik, de a szakma elismeré­sét is kivívta. Juronicsnak nem volt könnyű dolga, hiszen együttese profil­ja elsősorban a komoly, kortárs, fel­nőtteknek és gimnazista korosztály­nak szóló tánc. Óvodásoknak és kisis­kolásoknak eddig soha nem készített darabot a koreográfus. - Igyekeztem olyan kis történetet kerekíteni A hattyúk tava kapcsán, ami az óvodáskorúaknak is könnyen követhető, befogadható, és teljesen tiszta képet mutat arról, hogy a jó és a rossz harcában kinek kell nyernie, ho­gyan kapja meg büntetését a rossz, a jó pedig szerelmét, jutalmát - mesél Juronics Tamás élete első gyermekpro­dukciójának születéséről. - Egyszerű kis történetről van szó, de ezen túl azt gondolom, van benne esztétikum, ami nagyon erősen nevelő hatású: a látvány, amit megélnek a gyerekek, a tánc szépségének felisme­rése vizuális élményt ad nekik. Vala­hol szerintem megmarad bennük, hogy ez egy szép és élvezhető dolog. • B Igyekeztem olyan kis # W történetet kerekíteni A hattyúk tava kapcsán, ami az óvodáskorúaknak is könnyen követhető, befogadható. Juronics Tamás Akadnak az előadásban kifejezetten hosszú duettek vagy éppen a hattyúk tánca, ami nem cselekményes, és per­sze vannak benne kishattyúk, kacsák, ezek nagyon aranyosak, szeretik a gyerekek. Főleg Finta Gábort, aki ki­csit nagy kacsára kerekedett - nevet a táncművész. Mint mondja, a táncra nevelésben rendkívül fontos állapot a kisgyerekeknél, hogy szeressék, amit látnak. - A hattyúk tava kifejezetten olyan KORTÁRS HATTYÚK - KACSAJELMEZBEN történet, ami adja magát, hogy kétféle koreográfiát készítsen belőle az em­ber: van egy mesei és van egy pszi­chés vonulat, attól függően, hogy me­lyiket emelem ki, lehet gyerek- vagy felnőttdarabot csinálni. Nagyon jó len­ne folyamatosan figyelni a fiatal gene­ráció táncra nevelésére Szegeden is, ez fontos feladata lehet egy társulat­nak, de azért a fő, meghatározó vonu­lat nem a gyerekdarab-készítés lesz az én életemben. Bár ki tudja - ha úgy érezzük, akkor belevághatunk egy másik, nagyobb volumenű gyermek­produkcióba is. De ez még nincs így meg a fejemben. Fotó: Dusa Gábor A HATTYÚK TAVA GYERMEKEKNEK. Csodálatos mese a szerelem erejéről, a go­noszságról és a barátságról. Odett, a szépséges királylány hattyúként él elvará­zsolva társaival együtt a tónál. Rothbart, a gonosz varázsló átka sújtja őket, me­lyet csak egy igaz szerelem képes feloldani. Míg az el nem jön, csupán éjféltől napkeltéig nyerhetik vissza emberi alakjukat. Siegfried, az ifjú herceg egy este társaival az erdőben vadászik. Találkozik Odettel, és rögtön egymásba szeret­nek. Rothbart azonban mindent megtesz, hogy szerelmük beteljesedését meg­akadályozza. A szerelmesek hűsége azonban a barátok segítségével legyőz min­den akadályt. Siegfried: Haller János, Odett: Jónás Zsuzsa, Rothbart, varázsló: Kalmár Attila, Odilia, Rothbart lánya: Kopeczny Kata és Jónás Zsuzsa. Továbbá: Czár Gergely, Fehér Laura, Fekete Zoltán, Finta Gábor, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea. Rendező-koreográfus: Juronics Ta­más. Előadások: pénteken 15 és 19 órától, szombaton 10 és 14 órától a Szegedi Nemzeti Színházban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom