Délmagyarország, 2008. április (98. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-08 / 82. szám
Csütörtök, 2008. április 13. Aktuális 13 TEGNAP DÉLELŐTT TÍZKOR A VDSZSZ LEFÚJTA A MUNKABESZÜNTETÉST Szegedet nyolc sztrájkoló vasutas bénította le MINT MINDIG VASUTASSZTRÁJK IDEJÉN: ÜRES VOLT A SZEGEDI NAGYÁLLOMÁS HÉTFŐN REGGEL Fotó: Segesvári Csaba Rekordgyorsasággal véget ért a VDSZSZ tegnap, üzemkezdéstől meghirdetett sztrájkja: a szakszervezeti vezetés már délelőtt tízkor lefújta. Még annál is kevesebben vettek benne részt, mint legutóbb. Szegeden a vonatközlekedést nyolc vasutas bénította le, reggel még a kiskundorozsmai ingázós menetrend működött. MUNKATÁRSUNKTÓL Mindössze nyolcan sztrájkoltak tegnap a MÁV szegedi területi központjánál - a nagyállomáson, a rendezőn és Kiskundorozsmán -, ők forgalmi szolgálattevők, váltókezelők és kocsivizsgálók voltak. Velük szemben viszont 412-en felvették a munkát - közölte lapunkkal Szentes-Bíró Ferenc területi kommunikációs vezető. Akárcsak eddig mindig, a kulcsfontosságú személyzet kiesése miatt Szegedről most sem jártak a vonatok, az utasokat buszokkal szállították Kiskundorozsmára, majd onnan, ha nem is percnyi pontossággal, de elindították őket Budapestre. A Nyugati az eddigi gyakorlattól eltérően fogadta a járatokat, és onnan 8.45-kor már Szegedre is befutott az első gyors. A nem sztrájkoló vasutasok igyekeztek ugyanis ellátni a nyolcak feladatát. Dorozsmán és a szegedi vonatokat - helyettesítette. Amikor tízkor lefújták a sztrájkot, igyekeztek helyreállítani a menetrendet, de csak a délutáni órákra sikerült. Rókusról és Újszegedről fennakadás nélkül valamennyi vonat közlekedett. A tegnapi vasutassztrájk idején az országban a forgalomirányítók 98 százaléka dolgozott a sztrájk ideje alatt. Eredménytelen tárgyalás Bár eredménytelenül fejeződött be a tegnap reggel 8 órakor kezdődött egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. között, délelőtt 10 órakor felfüggesztették a munkabeszüntetést. A MÁV úgy értékelte, hogy a hétfői vasutassztrájk kifulladt, mert a dolgozók többsége részt vett a vasúti közlekedés lebonyolításában. A MÁV és a szakszervezet között pénteken 9 órakor folytatják az egyeztetést a VDSZSZ sztrájkköveteléséről és a még elégséges szolgáltatásról. állomáson még egy vezető beosztású vasutas is besegített, az egyik forgalmi szolgálattevőt - ő az, aki szigorú előírások szerint indítja és fogadja a A MÁV-Start Zrt.-nél a munkatársak 85,7 százaléka vette fel a munkát. A sztrájk tízórányi ideje alatt a vonatok 62 százaléka járt. MINDEN ELADÓ, A KEDVEZMÉNYRE IS KEDVEZMÉNYT ADNAK A KERESKEDŐK Tavaszi áreso aranyat ér Hihetetlen mértékű árzuhanást hirdetnek a kereskedők, mindent jelentős kedvezménnyel kínálnak: az autótól a wellnesshétvégéig, a fűnyírótól a mobiltelefonig, a zsindelytől az újonnan épülő társasházi lakásig. Lehet, hogy van valami a tavaszi áreső aranyat ér szlogenben, de csak az profitálhat belőle, akinek van pénze. MGITNIBI Legutoljára karácsony után találkozhattunk olyan mértékű árleszállítással, mint ezekben a napokban. A különbség annyi, hogy az ünnepeket követően, a téli szezon vége felé közeledve ruházati cikkeket vásárolhattunk az eredeti ár feléért, most viszont szinte mindent engedménnyel kaphatunk: zsindelyt, téglát, cserepet, csempét, fűnyírót és még lakást is. Új lakást persze nem először kínálnak néhány százalék árengedménnyel a szegedi ingatlanpiacon: voltak itt már olyan kiállítások, vásárok, amikor az építkezésbe beszálló ügyfelek jelentősebb árengedményt élvezhettek. Ígértek ingyenkonyhabútort és ingyengarázst is annak, aki hajlandó volt egy adott, az építtető által kritikusnak tartott pillanatban tökeinjekcióval beszállni az építkezésbe. Most is hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy nem egyedi akciókról hallunk, hanem minden fronton egyszerre indítanak támadást meglévő forintjainkért. Mint ahogy azt egy szakembertől hallottuk, az ingatlanpiac Szegeden még mindig téli álmát alussza, nincs mozgás. S mivel minden mindennel összefügg, az a szülő például, aki eladóként nem tud a házától megszabadulni, a másik oldalon nem képes vevőként - esetleg két kisebb lakás potenciális vásárlójaként - megjelenni. Természetesen megkérdeztünk egy olyan céget is, amelyik másokkal együtt - akciózik a piaAKCIÓS LAKÁS ÉS SÍRKŐ VÁSÁRHELYEN. Egy házak, lakások építésével és értékesítésével foglalkozó vállalkozás rendszeresen hirdet idényjellegű akciókat, most 5 százalékkal olcsóbban vehetünk náluk otthont. Építkezéshez szükséges anyagokat több cég is kínál: műanyag ajtókat és ablakokat 20 százalék kedvezménnyel vásárolhatunk az egyiknél a hónap végéig, míg másutt többek között az épületfa, a zsaludeszka és a lambéria akciós. A használtautó-kereskedelemben egyedi kedvezmények lehetségesek, ékszerekhez 20-30 százalékkal alacsonyabb áron juthatunk, míg gránit és műkő síremléket - a hirdetés szerint - még tavalyi áron rendelhetünk. Dzsekit, cipőt, sportcipőt, inget, oldaltáskát, minőségi sportszereket több vásárhelyi üzletben 30-40-50 százalékos engedménnyel kínálnak, általában a készlet erejéig. Nem vagyok hajlandó az adóforintjaimból elfuserált pesti projekteket támogatni. SZABÓ C. SZILÁRD Az elásott kutya •„Nem láttam sok értelmét, hogy bejöjjek reggel, és elkávézgassak egyig" - mondta tegnap az Indexnek a sztrájk ideje alatt is dolgozó budapesti tizennyolcas villamos vezetője, akiből az internetes hírportál szerint legenda lett. Istenem, hogy változik a világ! Ma ugyanis ahhoz, hogy valaki legendává váljon még életében, elegendő, ha elvégzi a dolgát. A tizennyolcas vezetője sem csinált mást, mint szállította az utasokat A pontból B pontba - igaz, minden idők legnagyobb munkabeszüntetésén, I Nem vagyok amelyhez az utolsó pillanatban csatja W hajlandó lakoztak a hirtelen sztrájkfelfüggesztésükről és kiszámíthatatlanságukról híres vasutasok is. Utóbbiak hűek maradtak önmagukhoz, hiszen az a néhány sínbohóc - Szegeden nyolcan!!) bénították meg a vonatközlekedést -, aki üzemkezdetkor nem vette fel a munkát, ismét prompt függesztette fel a sztrájkot. A székesfővárosban a békávé-demonstráció kapcsán az történt, amire számítani lehetett: Budapest beállt, hatalmas dugók alakultak ki, nem csupán a nagyobb, de a menekülőutakon is csak lépésben lehetett közlekedni. Atrocitásról, vérbő anyázástól mentes volt a sztrájk. A dolgozók üzemkezdettől tévéztek, rejtvényt fejtettek, és találgatták a remízben, hogy most akkor Antal Attila bukott BKV-vezér megkapja a hatvanmillió forintos végkielégítését vagy sem? Ha nem kapja meg mint ahogy azt tegnap Demszky jogásza állította, bár kétlem, hogy AA ilyen könnyen hagyná elúszni a pénzt -, akkor vajon hol köt ki? A MÁV Start felügyelöbizottságában, mint a korábbi bukott BKV-vezérigazgató, Aba Botond? Aki szintén szép summát, harmincötmilliót kapott a lelépésekor. Mondhatnánk, itt van a kutya elásva, előbb ezen kellene változtatni a BKV-nál, s utána tárgyalhatnának a járatritkításról, ami miatt végül is kirobbant a sztrájk. A ritkítással azonban a számítások szerint maximum egy-két milliárdot tudna spórolni a maga előtt hetvenmilliárdos adósságot görgető fővárosi tulajdonú cég. Hogy akkor mi lenne a megoldás? Hogyan lehetne lefaragni a tetemes adósságból? Ügy veszem észre, erről esik a legkevesebb szó. Abból nem kérek, azt meg sem hallottam, hogy 2002 után ismét a kormány konszolidálja a BKV-t, mint ahogy azt a főváros vezetése szeretné. A nagy túrót! A mondott évben a Medgyessy-kabinet konszolidálta a közlekedési társaság adósságállományát, amely öt év alatt a tízszeresére, hétmilliárdról hetvenmilliárdra nőtt. Ezért vállalja valaki a felelősséget, mert nem vagyok hajlandó az adóforintjaimból elfuserált pesti projekteket támogatni. Elegem van abból, hogy fővárosi intézmények, cégek egyet nyikkannak, kicsit sírnak, s a kormány már nyitja is a bukszáját. A BKV gazdálkodásának helyreállítása nem országos, hanem helyi ügy. Punktum. Olcsóbb lesz a gázolaj MUNKATÁRSUNKTÓL Csökkenti a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. holnap. A benzin ára nem változik. A Mol legutóbb két hete változtatott a gázolaj árán, akkor bruttó 4 forinttal mérsékelte. A csökkentéssel a gázolaj átlagára 310-310 forintra esik. A 95-ös benzin átlagára 296 forint marad. A kutaknál 10-15 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak az autósok. A csökkentést a szakértők piaci folyamatokkal magyarázzák. con: azt a választ kaptuk, korlátozott mennyiségben, csak két-három hétig adnak kedvezményt a vásárlóknak, hogy felhívják a figyelmet az építkezésre. Aki nem készpénzért szeretne akciós lakást venni, az akciós hitelért folyamodhat a bankokhoz. Az épitöanyag-iparban pedig szinte mindent kiárusítanak: vigye, akinek van ereje építkezni. Szerettük volna megkérdezni a megyében jelenlévő multik, barkácsáruházak képviselőit, mi az oka az árzúzásnak, de nem válaszoltak kérdéseinkre. Mint ahogy az egyik elektronikai cikkeket árusító áruház titkársága is hárított, amikor megtudták, milyen témáról írunk. AZ AKCIÓT IS AKCIÓZZÁK - CSAK GYŐZZÜK PÉNZZEL Fotó: Frank Yvette HA9313J