Délmagyarország, 2008. március (98. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-04 / 54. szám

RTl KLUB, 21.15 Kedd, 2008. március 4. Lost - Eltűntek AMERIKAI KALANDFILMSOROZAT Jack beavatja a tábor lakóit ter­vébe, mely szerint a megjelölt sát­rakba titokban dinamitot rejte­nek és felrob­bantják, ha a többiek megér­keznek. Ezzel egy időben Charlie Desmonddal együtt vállalkozik arra a feladatra, hogy egy víz alatti Darma állomás kiiktatásával el­hárítsák az aka­dályt műholdas telefonjuk hasz­nálata elől. DUNA TV, 19.15 Sztracsatella MAGYAR FILMSZATÍRA Galló Tamás karmester éveket töltött külföldön a családjával együtt. Hazaté­résük után nem találja a helyét a megváltozott városban. Beethoven Hegedű­versenyének próbái közben idegösszeomlást kap, amihez a feleségével és a fiával állandósult konfliktusok is hozzájárultak. A „habkönnyű neurózisból" dr. Lantos Andrea próbálja kigyógyítani, eközben beteg és orvos egymásba szeret. Tamás azonban gyenge és gyáva ahhoz, hogy az életén változtasson. HBO, 21.00 TV-műsor 111 Törtetők AMERIKAI FILMSOROZAT Ari és Eric segítségével Vince megpróbálja elérni, hogy késleltesse az Aqua­man 2. projektet. így meg tudná valósítani dédelgetett tervét, a Medellin cí­mű film elkészítését. Sikerül is időt nyerniük, ám ekkor a kiszemelt rendező, Paul Haggis részéről merülnek fel aggályoka munkával kapcsolatban. K I. U B 6.00 Babavilág (ism.) 5.30 WS Teleshop 5.20 Hajnali gondolatok 5.20 Hajnali gondolatok 7.30 Isten kezében 6.30 Rabiga előtt 6.25 Tények reggel 6.00 Reggeli. Ébresztöshow 5.23 Kárpát expressz 5.23 Kárpát expressz 7.55 Lizzie McGuire Amerikai vígjáték 7.00 Mokka 10.05 Topshop 5.50 Napkelte 5.50 Napkelte 8.20 Földünk melege 8.00 Én, a robot 8.00 Koffeinmentes Mokka 11.10 Receptklub 6.31 Kékfény-hírek 5.59 Híradó 8.55 Mint oldott kéve Amerikai fantasztikus 9.20 Jóban-rosszban (ism.) 11.30 Önzetlen szeretet 9.05 Quinn doktornő 6.00 Körzeti híradók 10.00 Derrick akciófilm 9.50 Stahl konyhája Amerikai romantikus film 10.05 Don Matteo 6.30 Híradó 11.00 Családbarát 9.55 Ünneprontók ünnepe 10.00 Kvi'zió délelőtt. Telefonos játék Közben: 11.05 Drága doktor úr 6.31 Kékfény-hírek 11.30 Kívánságkosár Amerikai vígjáték 10.35 Teleshop 12.00 RTl-hírek 12.10 Sporthírek 7.00 Híradó 19.00 Hírek 11.55 Mozi, mozi, mozi 11.90 Kvízió. Telefonos játék 13.20 Disney-rajzfilmsorozat 12.30 Nemzetiségi magazinok 8.00 Híradó 19.05 Duna tér Amerikai filmmagazin 12.30 Szemünk fénye akció Goofy és csapata 13.30 Iskolatársak 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 19.15 Talpalatnyi zöld 12.20 Szívem csücskei Amerikai vígjáték [12] 13.50 06-91/539-955. Hívjon! Játsszon! 19.25 Fekete Vipera 16.00 Néprajzi értékeink 19.95 Minden tanulás Amerikai romantikus 19.10 Született kémek [12] Nyerjen! 15.00 Engedjétek hozzám... A fóti gyöngyöskoszorú 15.15 ízőrzők vígjáték 19.25 Meirose Place [12] 15.10 Receptklub 15.10 Katolikus krónika 16.10 Szikra 15.95 Szövetség a fák világával 19.05 Összekutyulva 15.25 Capri - Az álmok szigete 15.25 Doki 15.90 Kisváros 16.35 Membrán 16.15 Világunk Amerikai családi vígjáték Olasz filmsorozat, 2. Amerikai filmsorozat 16.35 Ablak 17.00 Válaszd a tudást! 17.15 Mese 15.95 Producerek 16.25 „Szentek" kórháza [12] 16.25 Balázs - A szembesítőshow 17.15 Körzeti híradók. Hírek 18.00 Évfordulók 2. 17.20 lepkécske és pillangócska Amerikai zenés vígjáték 17.25 Bostoni halottkémek [12] 17.25 Mónika - A kibeszélőshow 17.95 Bűvölet 18.05 Kulissza Kortárs irodalmi magazin 17.25 Háióingmesék 17.55 Horoszkóp 18.30 Tények Hírműsor 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.90 Az örökös 18.35 Az ismeretlen London 17.95 Hírek Spanyol vígjáték 19.00 Jóban-rosszban 19.05 A széf Vetélkedő 19.20 Modern képmesék 19.00 Kultúrház 18.15 A Steenfort család - Az árpa mes­19.30 Hangya boy Magyar filmsorozat, 73. 20.00 Fókusz 19.28 Föld-tv 19.20 Esti mese terei Amerikai animációs film ' 19.30 Aktív A TV 2 magazinja [12] Közszolgálati magazin [12] 19.30 Híradó este 19.30 Egy lépés előre 19.15 Sztracsatella 21.00 Törtetők 20.05 Kötelező ítélet 20.35 Barátok közt Magyar filmsorozat, 19.55 Sporthírek 20.15 Pillanatok a nagyvilágból Magyarjátékfilm Amerikai filmsorozat Amerikai krimisorozat, 1. [12] 9209-9210. [12] 20.00 Időjárás-jelentés A divat csodálatos világa. Angol do-21.00 Híróra 21.30 Hármastársak 21.00 Lánglovagok Utána: RTl-hírek 20.10 Önök kérték kumentumfilm-sorozat. A fehérne­22.00 Kikötő Amerikai filmsorozat Amerikai akcióthriller [16] 21.15 Lost - Eltűntek 21.10 Szulák és más mű Programajánló 22.25 Kupilesen 2. 23.35 A médium Amerikai kalandfilmsorozat, 3. évad, 22.00 Modern képmesék 20.30 Híradó este 22.05 Kikötő Amerikai dokumentumfilm-sorozat Amerikai misztikus krimisorozat, 53. 21-22-23. [12] 22.10 Kedd este 20.50 Sporthírek Kulturális magazin 22.50 A múlt titka A szomszéd srác [16] Utána: RTL-hírek 22.95 Kultúrház 20.59 Időjárás-jelentés 22.30 Mindentudás Egyeteme Amerikai horrorfilm 0.35 Columbo: Régimódi gyilkosság 0.00 XXI. század - a legendák velünk 23.20 Tűzvonalban 21.00 Az utolsó töltény Olasz thriller, 1/1. 23.25,0.10 Pétervári banditák 0.25 Végső állomás 3. Amerikai krimi [12]. élnek Magyar tévéfilmsorozat, 26. 22.35 Sínjárók Magyarfilm 1.00 Himnusz Amerikai horrorfilm Közben: kenósorsolás 0.90 Maffiózók A francia kapcsolat 0.10 Modern képmesék 1.00 Híróra 1.55 Törtetök Amerikai filmsorozat 2.05 Tények este Amerikai filmsorozat [16] 0.15 Hírek 0.15 Záróra 2.00 Váltó 2.25 Hármastársak Amerikai filmsorozat 2.35 Alfréd Hitchcock bemutatja 1.90 Reflektor Benne: időjárás-jelentés 1.05 Napnyugta 2.10 Mese 3.20 Kupi lesen Amerikai Amerikai krimisorozat, 96. [12] Sztármagazin 0.20 Sporthírek 3.35 Frasier, a dumagép 2.25 Labdarúgó-mérkőzés dokumentumfilmsorozat 3.05 Kelj fel, komám, ne aludjál! 1.55 Médium - A túlvilág kalandorai 0.30 Tv-taxi 9.20 15 - Motorsport 9.05 Kőgömbök a Malom­3.95 Producerek Amerikai zenés vígjáték Magyar filmszatíra [16] Angol misztikus thrillersorozat [16] Mi önöket szállítjuk, önök a híreket 9.50 Schiff András Bach Angol szvitjei­völgyben 5.55 Felvétel indul! 9.35 Aktív [12] (ism.) 2.95 Fókusz Magazin (ism.) 0.98 Műsorzárás ről 9.10 Világunk Amerikai filmmagazin 21.00 Lánglovagok R.: Ron Howard. Sz.: Kurt Russell, William Baldwin, Róbert De Niro, Donald Suther­land, Jennifer Jason leigh, Rebecca De Mornay, Scott Glenn, Kevin Casey, Jüan Ramiréz, J.T. Walsh Brian McCafferty gyerekként végignézte, ahogy tűzoltó édesapja egy tűzvész során éle­tét veszti. Hosszú-hosszú évek múlva ő is be­áll a sorba, és ugyanúgy ahogy a testvéréből, Steve-ből, belőle is tűzoltó lesz. A testvérpár amúgy is konfliktusokkal terhes életét csak to­vább rontja, amikor egymás mellett kell dol­gozniuk. O.kO Maffiózók R.: Dávid Chase, Allén Coulter, John Patter­son. Sz.: James Gandolfini, Lorraine Bracco, Michael Imperioli, Edie Falco, Jamie-Lynn Discala Christopher nagyon örül, amikor Kelli meg­mondja neki, hogy gyermeket vár. A fiatalok azonnal össze is házasodnak, és új otthont keresnek maguknak. Tony és Chris egy vidéki útjuk során egy teherautóról elvisznek né­hány karton bort. Paulie közben szervezi a Szent lázár-napi ünnepséget és körmenetet. Az ünnepségen az egyik körhinta elromlik, és többen megsérülnek. 23.20 Tűzvonalban R.: Soós Péter. Sz.: Stohl András, Cserna Antal, Zeck Júlia, Bajomi Nagy György, Ju­hász Réka, Bede Fazekas Szabolcs, Hábermann Lívia, Varga Gabriella, Szávai Viktória, Jordán Tamás, Schmied Zoltán, Hollósi Frigyes A Kriszta lakásán történt lövöldözés miatt a lányt felfüggesztik. Mike és Erika szakít, a férfi nem tud Demsáról, és Bordást okolja a történ­tek miatt. Savigniék számára világos lesz, hogy a Zolinál talált anyag nem az afgán szál­lítmányból van. Demsa újra lépéselőnybe ke­rül a rendőrséghez képest. 22.35 Sínjárók R.: Puszt Tibor, Jeli Ferenc. Sz.: Gáspár Tibor, Kubik Anna, Parti Nóra, Szarvas József, Hirtling István, Kaszás Gergő, Gyurkovics Tibor A festő Adám visszavonultan él a világtól, egy fedél alatt, de külön lakrészben, amolyan ku­tya-macska módján feleségével, Évával. Gerda, a fiatal fotóriporter közeledésének igazi okát nem ismeri, így ő az egyetlen, akit nem utasít el azonnal. Ezzel is bosszantani akarja Évát, és szakítva a múlttal, új életet kezdeni. A lány felébreszti benne a kihűltnek hitt vágyakat, érzelmeket. 18.15 A Steenfort család R.: Jean-Daniel Verhaeghe. Sz.: Florence Pernel, Jean-Claude Drouot, Julié du Page, Laure Duthilleul, Pascal Első, Yann Tregouet, Isabel Otero, Bemard le Coq Garcin bosszút áll, elhagyja a terhes Juliette­et, majd felgyújtja a sörgyárat, amelyben bennég Adrién fia, Charles. 16 év telt el. Juliette időközben megszülte Garcintől gyer­mekét, Christiant, kisebbik lánya, Marianne pedig egyetemre jár. A két lány lelkileg eltávo­lodik megkeseredett apjától, aki azóta is ke­resteti Garcint, hogy bosszút álljon rajta fia tragédiájáért. 19.30 Hangya boy R.: John A. Davis. Sz: Zach Tyler (Lucas Nickle hangja), Júlia Roberts (Hova hang­ja), Nicolas Cage (Zoc hangja) A tízéves lucas nemrég költözött új városba a családjával, és még nincsenek barátai. Ráadá­sul rászáll a szomszéd srác, egy erőszakos kö­lyök, és pokollá teszi az életét. Az elkeseredett lucas minden sérelemért a kertjükben serény­kedő hangyákon áll bosszút. Az elszánt kis te­remtményeknek azonban kezd elegük lenni ebből. A nagyhatalmú hangyamágus, Zoc va­rázsitalt kotyvaszt, melynek egyetlen cseppjé­től Lucas hangyányi méretűre zsugorodik. ¥ Telin (Szeged, Hódmezővásárhely, Makó és vonzáskörzete) 00.00 Hangos képújság 08.00 Egy életen át... Általános iskolákról mindenkinek 8.30 Szeged Magazin 9.00 Receptvarázs 9.30 Könnyűzene 9.65 Hangos képújság 19.00 Deszki magazin 19.35 Közös dolga­ink, Közéleti magazin 20.35 Tréning, sportmagazin 21.20 Szó-tér 21.50 Köny­nyűzene 22.00 Hangos képújság VÁROSI TV (a város kábeltévé-hálózatain, UHF 92­es csatornán) 00.00 Képújság 07.30 Szegedi hírek (ism.) 07.55 Aréna (ism.) 08.25 Csillag­szem, 26. rész (ism.) - Benkó Sándor popzenei magazin 08.55 Diagnózis (ism.) 09.25 Képújság 15.00 Játékháló ­telefonos nyereményjáték 17.00 Helyszín - bűnügyi magazin 17.30 Diagnózis (ism.) 18.00 Negyedik Dimenzió (ism.) ­Házikedvencek, 2. rész: Cicusok 19.00 Szegedi hírek 19.25 Mese 19.30 Verseny 20.00 SzemeSZTEr (ism.) 20.30 Hírháló ­az ország hírei 20.55 ízelítő 21.00 A sátán kutyája. Angol krimi 23.00 Szegedi hírek (ism.) 23.25 Képújság 7.05 Híradó 7.15 Híradó Plusz: dr. Bakos Gáborné, 12. körzet 7.30 MakóFC-Kecs­kemét NB ll-es labdarúgó-mérkőzés I. félidő 8.20 Híradó 8.30 MakóFC-Kecs­kemét NB ll-es labdarúgó-mérkőzés II. félidő 9.15 Info Tv képújság 17.00 Hely­szín (2007) bűnügyi magazin 17.30 Info Tv képújság 18.05 Híradó 18.15 Tv-Színház - a Kelemen László Amatőr Színtársulat előadása Móricz Zsigmond: A dinnyék, Nóti Károly: A nyúl, Rejtő Jenő: Szabad a vásár 19.95 Híradó 20.00 Info Tv képúj­ság 20.30 Hírháló 20.55 Főzőcskeműsor 21.00 Gyilkosság a paradicsomban. Amerikai-angol filmdráma, 2. rész, 23.00 A menekült. Krimi 1.00 Hírháló 1.30 Bencze-show. Vendég: Gregorovics Tamás zenész, musicalénekes 2.00 Info Tv képújság QT W 16.00 Vásárhelyi magazin (ism.) 17.00 Szippancsok - amerikai rajzfilm 17.30 Híradó 17.50 Nap kérdése 18.00 Vásárhe­lyi magazin 19.00 MásKép 19.30 Tabuk nélkül 20.00 Híradó 20.20 Nap kérdése 20.30 Képes Sport 22.30 Híradó 22.50 Nap kérdése 23.00 MásKép (ism.) 23.30 Az ECHO Tv műsora - Tabuk nélkül (ism.) 01.00 Képújság 07.00 Híradó (ism.) 07.30 Képújság 13.90 Jogalap 13.50 ízelítő 19.00 Elemi ösztön (2007.) 19.30100 év ­100 kép. 1981: Merénylet a pápa ellen 19.95100 év - 100 kép. 1982: Falklandi háború 15.00 Játékháló 17.00 Helyszín (2007) 17.30 Képújság 19.00 Magazin 20.30 Hírháló20.55 ízelítő 21.00 Gyilkos­ság a paradicsomban. Amerikai-angol filmdráma, 2. rész 23.00 A menekült. Krimi VT 06.00 Napi gondolat 10.00 Vendégszo­ba: Beszélgetés Balogh Bálinttal 10.30 Wagner: A walkür 1.11.00 Portré 11.30 Nótaparti 12.00 Az Öreg Hölgy meséi, Szegedi Tudósok bogarai 18.00 Heti köz­élet. Benne: Téitemetés Szegeden. A Sze­gedi Szimfonikus Zenekar Wagner­hangversenye. Az én Vasarelym 18.35 Nonstop, ifjúsági magazin 19.35 Heti his­tória 20.00 Sebők Miklós hegedűkészítő, Farsang Ópusztaszeren 21.10 Kultúrszoba (ism.) SPORT I 8.00 Televíziós vásárlás 8.30 Mai helyzet 8.95 Labdarúgás, holland baj­nokság (ism.) 9.95 Televíziós vásárlás 10.15 Labdarúgás, spanyol bajnokság (ism.) 12.15 Televíziós vásárlás 12.95 NBA 360 (ism.) 13.95 Labdarúgás, hol­land bajnokság (ism.) 19.95 Televíziós vásárlás 15.15 Labdarúgás, olasz baj­nokság (ism.) 16.15 Labdarúgás, spa­nyol bajnokság (ism.) 17.15 Olasz baj­nokság. A hétvége legjei 17.95 Kézilab­da, Budapest Bank Liga, MKB Veszprém- DKSE-Airport Debrecen (élő) 20.00 Mai helyzet20.15 Ökölvívás (ism.) 22.95 Póker channel (ism.) 23.95 Kézilabda, Budapest Bank Liga, MKB Veszprém-DKSE-Airport Debrecen (ism.) 2.00 Olasz bajnokság. A hétvége legjei (ism.) 2.30 Mai helyzet 2.95 Aranypillanatok 3.00 Labdarúgás, francia bajnokság, tille- Lyon (ism.) 5.30 Labdarúgás, francia bajnokság, Bordeaux-PSG (ism.) SPORTF1 8.00 Gillette World Sports (ism.) 8.30 Televíziós vásárlás 9.30 NSA Junior (ism.) 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Labdarúgás, Soproni Liga, Vasas-REAC (ism.) 13.30 Televíziós vásárlás 19.00 NBA 360 (ism.) 15.00 Jégkorong, NHl 17.00 Arsenal-tv, benne: Arsenal­Aston Villa 20.15 Labdarúgás, skót baj­nokság, Rangers-Aberdeen 22.00 Snooker, Premier League 0.00 Birkó­zás, szabadfogású ob (ism.) 1.00 Darts, World Grand Prix (Ism.) 2.00 Biliárd, pool-vb (ism.) 9.00 Milan-tv (ism.) 9.30 Mai helyzet 9.95 Arsenal-tv, benne: Arsenal-Aston Villa (ism.) 5.25 One Cubed 5.95 700-as klub 6.30 Nem csak kenyérrel él... 6.95 Világkép 6.55 Reggeli jam 9.10 Egyenes beszéd 9.95 Friderikusz most 11.00 Közvetlen ajánlat 12.05 Laci bácsi konyhája 12.90 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! 16.30 Tempó 17.00 Te vagy az életem. Argentin filmsorozat 17.55 Híradó 18.15 Fórum 18.55 Híradó 19.15 Időjárás-je­lentés 19.25 Egyenes beszéd 20.00 friderikusz most 21.15 Civil a pályán 22.10 Tetthely 22.55 Világkép 23.05 700-as klub 23.50 Többet ésszel! 1.20 Vidám vasárnap 3.25 Műsorzárás 6.05 Paletta (ism.) 6.30 Lapzárta (ism.) 7.00 Híradó 8.05 Rájátszás (ism.) 9.00 Garázs (ism.) 9.30 Soroló 2 (ism.) 10.Q5 Panaszkönyv (ism.) 10.30 Vonalban (ism.)ll .30 7öldövezet 12.00 Déli híradó 12.30 Hungarorama. Köz­vetlen ajánlat 13.05 Pálya (ism.) 13.30 Paletta (ism.) 19.05 Keresztmetszet (ism.) 15.05 Civil kaszinó (ism.) 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Vonalban 18.30 Ősök tere 19.00 Híradó 19.30 A magyar beteg (ism.) 20.05 Rájátszás 21.00 Híradó 21 21.35 Lapzárta 22.05 Ősök tere (ism.) 22.30 Hírvilág (ism.) 23.05 BBC World Híradó 23.30 A magyar beteg (ism.) 6.00 Sam, a tűzoltó 6.10 Yakari 6.25 Arthur 6.50 Noddy kalandjai Játékvá­rosban 7.05 Yakari 7.20 Thomas, a gőz­mozdony 7.30 Rupert maci varázslatos kalandjai 7.95 Kis királylány 7.55 Bibi Blocksberg 8.25 Pat és Stan 8.30 Játsz­szunk a Szezám utcában! 8.55 Világjá­ró Grover 9.00 A rút kiskacsa és én 9.30 A bűvös körhinta 9.90 Noddy kaland­jai Játékvárosban 9.55 Yakari 10.05 Thomas, a gőzmozdony 10.20 Kis ki­rálylány 10.30 Hunyormajor 10.55 Symfollies 11.00 Moby Dick 11.25 Jane és a sárkány 11.95 Pat és Stan 11.50 Nouky, Paco és Lola 11.55 Elmo világa 12.10 Miss B. G. 12.25 Maya és Miguel 13.00 A bűvös körhinta 13.10 Noddy kalandjai Játékvárosban 13.25 Yakari 13.35 Thomas, a gőzmozdony 13.50 Kis királylány 19.00 Hunyormajor 19.25 Symfollies 19.30 Moby Dick 19.55 Jane és a sárkány 15.15 Pat és Stan 15.20 Nouky, Paco és Lola 15.25 Elmo világa 15.90 Miss 6. G. 15.55 Maya és Miguel 16.30 Connie, a boci 16.90 Eperke és barátai 17.25 Hunyormajor 17.50 Symfollies 18.00 Moby Dick 18.25 Jane és a sárkány 18.95 Pat és Stan 18.50 Nouky, Paco és Lola 18.55 Mondókák 19.00 Elmo világa 19.15 Miss B. G. 19.30 Maya és Miguel 6.10 Ally McBeal 7.15 Baywatch 8.20 Kölykök8.50 8 perca konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis 10.00 Gyilkos sorok 11.05 Jaké és a dagi 12.05 Baywatch 13.10 Sherlock Holmes ka­landjai 19.15 Halálbiztos diagnózis Amerikai krimisorozat 15.15 Gyilkos so­rok 16.20 Vészhelyzet Amerikai filmso­rozat 17.25 Szivek szállodája Amerikai filmsorozat 18.30 Kölykök Gyerek­talkshow felnőtteknek 19.00 Miért éppen Alaszka? Amerikai filmsorozat 20.00 Jó barátok 20.30 UEFA Bajnokok Ligája 23.00 Nyomtalanul Amerikai krimisorozat 0.00 Kés alatt Amerikai sorozat 1.00 Az ördögűző Amerikai horror 3.15 Kés alatt Amerikai sorozat 5.15 AVadmacska új élete

Next

/
Oldalképek
Tartalom