Délmagyarország, 2008. március (98. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-01 / 52. szám
k | Aktuális Szombat, 2008. márciusi. KORKÉP ALGYÖ. Az ötödik helyet szerezte meg a település a február 15-én lezárult, és az interneten meghirdetett 2007-es ünnepi fények című fotópályázaton. A nagyközséget a verseny szervezője 100 ezer forintos díszkivilágítási csomaggal jutalmazta. BALÁSTYA. A falusi tanodában hétfő délután öt órától tartja következő foglalkozást a rajzszakkör. A részvétel korhatártól független, így minden rajzolni és festeni szerető érdeklődőt szí/ vesen lát Krasznai Barbara szakmai vezető. BORDÁNY. Simonics )ános festményei március végéig hétköznap délután egy és este kilenc, szombaton délután kettő és este tíz óra között láthatók a faluház galériájában. - A lakosságnál és a vállalkozóknál felhalmozódott felesleges gumiabroncsot gyűjtik össze április végéig a Petőfi utcában. Érdeklődni Lovai Mihálynál lehet a 30/336-1408-as telefonszámon. - A Seregélyes- és a Béke-dülőből, valamint a kiskertekből március 4-én, a Mező- és a Bordány-dülőböl március 5-én viszik el a szemetet. CSENGELE. Nőnapi bál, valamint vőfélyek és zenekarok találkozója kezdődik ma délután hat órától a faluházban. DESZK. Díjmentes lehetőséget kinálnak a határ menti térség mikro-, kis- és középvállalkozásai számára a vállalkozásokat segítő szolgáltató irodán. A regisztrált vállalkozásokat pályázati információkkal és tanácsadással látják el, valamint előadásokat, konferenciákat szerveznek számukra. Az iroda munkatársait a település önkormányzatának épületében lehet felkeresni. MÓRAHALOM. Nőnapi ünnepséget tartanak a Napfény nyugdíjasklub az Aranyszöm Rendezvényházban hétfőn délután öt órától. A rendezvény vendégei a Móra Ferenc AMK tanulói lesznek. RÖSZKE. Farsangi táncházba várják az érdeklődőket március 8-án délelőtt kilenc órától a röszkei művelődési házba. Fellép a Röszkei Rózsabimbó, Kis Göncöl és a Kis Berkenye csoport. RÚZSA. A községi könyvtár versmondó versenyt hirdet március 10-ére az általános iskola 1-4., illetve 5-6. osztályosai számára. Nevezni tavaszi, például locsolóverssel és virágokról szóló költeménnyel lehet március 4-éig a könyvtárban. SÁNDORFALVA. Az országos népszavazással kapcsolatos informatikai próba miatt az okmányirodában március 4-én szünetel az ügyfélfogadás. SZATYMAZ. Megyei másodosztályú amatőr sakkcsapatbajnokságot rendeznek holnap délelőtt kilenc és délután egy óra között a művelődési házban. SZEGED. Jónak minősítette a közbiztonságot Zélity László kapitányságvezető a Szegedi Rendőrkapitányság évértékelő állománygyülésén. A városi rendezvényeken fenntartották a rendet, a közterületeken biztosították a megfelelő rendőri jelenlétet, valamint javították az intézkedési kultúrát is. A bűnügyi helyzetet elemezve hangsúlyozta, hogy bár az ismertté vált bűncselekmények száma nőtt, ezzel együtt az elkövetőket nagyobb arányban sikerült elfogniuk, mint egy éve. - látszóházat tartanak holnap délelőtt fél 10 és fél 12 között a Madách utca 6. szám alatti Szivárványházban, ahol a rongybabakészítés fortélyait sajátíthatják el az érdeklődők. Az alapítványnak adakozhatnak is a résztvevők. A Társulat tagja lehet Simon Bogi és Kristóf István SIMON BOGLÁRKA ÉS KRISTÓF ISTVÁN MA DÖNTŐBE JUTHAT A Társulat legjobb 16 énekese közé kerülhet be ma este a szegedi kötődésű Simon Boglárka és Kristóf István, ha a Magyar Televízióban futó produkció zsűritagjai és nézó'i beszavazzák ó'ket. R. TÓTH GÁBOR - Ügy nézek ki, úgy énekelek, mint egy hollywoodi színésznő, ezt mondta rólam Alföldi Róbert - eleveníti fel a Magyar Televízióban futó, Társulat című produkció döntőjének első fordulójában történteket Simon Boglárka. Ma újabb megmérettetés vár rá és a szintén szegedi kötődésű Kristóf Istvánra: a finálé második felvonásában biztosíthatják helyüket a legjobb 16 énekes között. - A továbbjutás a célom, szeretném a zsűri és a közönség tetszését egyaránt elnyerni - mesélt terveiről tegnap Boglárka, aki egy vírus formájában váratlan ellenfelet kapott. - Gégegyulladástól szenvedek két napja, nem is énekeltem a próbákon, alig szólalok meg, hogy kíméljem a hangom - mesélte az SZTE-n kémiát tanuló lány, aki egy lassú, „nem túl mozgalmas" számmal lép színpadra ma este. - Fellépés előtti drukk van bennem, de ez egészséges érzés - nyilatkozta lapunknak két próba között Kristóf István, hozzátéve: társaival segítik egymást, tanáraik is mellettük vannak, hiszen „egymásból táplálkozunk". Istvánnak rengetegen szorítanak Szegeden, a legismertebb közösZsiráf, zebra, antilop érkezik a vadasparkba MUNKATÁRSUNKTÓL Solymos László várospolitikai alpolgármester és Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója tegnap sajtótájékoztatón számolt be az intézményt érintő beruházásokról és az új rendszerről. Mint elmondták, a városi fenntartású oktatási intézmények óvodásai, általános és középiskolásai évente egy alkalommal szakmai belépőjegyet váltva - mely jelenleg száz forint -, rendkívüli kedvezménnyel látogathatják a Szegedi Gyüdi Sándor az operabarátoknál MUNKATÁRSUNKTÓL Gyüdi Sándor, a szegedi szimfonikusok Liszt-díjas igazgató-karnagya, a Szegedi Nemzeti Színház július l-jén hivatalba lépő új főigazgatója lesz a vendége az operabarátok következő estjének, hétfőn 18 órától a Bartók Béla Művelődési Központ dísztermében. Az új színigazgatót - aki egyben a zeneigazgatói feladatokat is ellátja majd - koncepciójáról, operajátszással kapcsolatos terveiről kérdezi az egyesület elnöke, Gyémánt Csilla szíqháztörténész. Az esten fellép Szonda Éva, Vajda Júlia és Réti Attila rpagánénekes, zongorán közreműködik Rákai András. Vadasparkot. Az új beruházásokat illetően bejelentették, 2008 végéig takarmánytároló, új kerítés és tigriskifutó épül. Egy pályázatnak köszönhetően 300 millió forintból új állatok érkeznek a vadasparkba 2010-ig. A szavannabemutatóra többek között zsiráf, zebra és antilop. Tervezik még a Kárpát-medence bemutató bővítését, ahova medve és farkas érkezik majd. Az új főbejárat is elkészült, május utolsó vasárnapján nyitják meg a látogatók előtt. Fotó: DM/DV ségi oldalon ismerősei szabályos kampányt indítottak érdekében. - Telefonokat, üzeneteket kapok, nagyon jólesik, hogy drukkolnak nekem. Köszönöm - mondta megilletődve István, akit nemcsak a nézők, a zsűri - Szikora János rendező, Szulák Andrea énekesnő, Keveházi Krisztina balettművész, Alföldi Róbert színész-rendező és művészeti vezető, Kocsák Tibor zeneszerző - is elismert a két héttel ezelőtti középdöntőben. - Szulák Andrea bevallotta, megleptem őket, fejlődtem a korábbi produkcióimhoz képest - fejtette ki István, az SZTE művelődésszervező-könyvtár informatika szakos hallgatója, aki Boglárkával együtt számít a szegedi nézők szavazataira is. SZTE-fej I esztése k A matematikai, műszaki, természettudományi fejlesztésekről, a Regionális Tudástranszfer és Szolgáltató Központ érdekében tervezett beruházásokról, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) klinikai és turisztikai fejlesztéseiről egyeztetett tegnap Szabó Gábor rektor, Újhelyi István, az önkormányzati minisztérium államtitkára, Balogh László, a Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója, Kömíves Bence hálózati igazgató. Megállapították, hogy a fejlesztések mindegyike megegyezik a Nemzeti fejlesztési terv (NFT) prioritásaival, későbbiekben ezért megkezdődik az NFT konstrukciói és az SZTE fejlesztési tervei közötti megfelelőség részletes vizsgálata. Orbán Viktor Vásárhelyen és Szegeden MUNKATÁRSUNKTÓL A március 9-i népszavazás előtt 19 nap alatt 19 megyébe látogat országjáró körútján Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Holnap Csongrád megyébe jön: délelőtt 10 órakor érkezik a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalhoz, ahol Lázár János, a város első embere fogadja. Közösen indulnak az Erzsébet-kórházba, ahol Kallai Árpád főigazgatóval, orvosokkal, nővérekkel beszélgetnek. Orbán Viktor 13 óra körül érkezik Szegedre, ahol a Hittudományi Főiskola egyik termében egyházi vezetőkkel találkozik, utána a Professzorok Batthyány Körének tagjaival folytat megbeszélést, majd 15 óra körül átsétál a Kárász utcán át a Victor Hugó utcai Fidesz-székházba, ahol a sajtó képviselőivel találkozik. HÍREK LOVAGI ÉTEK HAJLÉKTALANOKNAK Ma délután 3 órától ételt oszt hajléktalanok számára a Nemzetközi Szent György Lovagrend Csongrád megyei priorátusa a szegedi nagyállomás előtt. JUBILÁL A KAMARAI EGYÜTTMŰKÖDÉS A DKMT Kamarai Együttműködés fennállásának tizedik évfordulója alkalmából a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, mint az együttműködés soros elnökségével megbízott szervezet, jubileumi ülést szervez március 3-án Szegeden, a székház konferenciatermében. A Hármashatár gazdasági konferencián előadások hangzanak el az eurorégiós együttműködés további lehetőségeiről. FOGYASZTÓVÉDELEM KÉT HELYEN Elköltözött a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság regionális igazgatósága. Üj irodájuk az agrárkamara épületének első emeletén található, a Kossuth Lajos sugárút 17. szám alatt, az új telefonszám: 62/541-737. A felügyelőség fogyasztói kapcsolatok irodája maradt a régi helyén, a Rákóczi tér 1. szám alatt. A bejelentéseket, panaszokat továbbra is a 62/562-670-es számon várják. FRANCIA INTÉZET A DUGONICS TÉREN A Dugonics tér 2. számú ház emeletére költözött Petőfi sugárúti helyéről az Alliance Francaise. A francia intézet új székhelyét tegnap adta át a városi tulajdonú épületben Botka László polgármester, René Roudaut francia nagykövet, Jean-Pierre Debaere, a francia intézet igazgatója, Jean Baudry, az Alliance Francaise magyarországi igazgatója és Szénási Éva, a szegedi egyesület elnöke. KAPITÁNYI FOGADÓÓRA A Szegedi Rendőrkapitányság vezetője, Zélity László alezredes március 3-án, hétfőn 13 és 15 óra között lakossági fogadóórát tart a városi rendőrkapitányságon (Szeged, Párizsi krt. 16-22.) MMNMMMM Jubilál a Szegedi Tavaszi Fesztivál Gazdag programkínálattal március 1<t-étől idén is megrendezik a két héten át tartó Szegedi Tavaszi Fesztivált. MUNKATÁRSUNKTÓL Ötödik alkalommal rendezik meg a Szegedi Tavaszi Fesztivált március 14-e és 30-a között. A tegnapi sajtótájékoztatón Elekes Zoltán fesztiváligazgató elmondta: a rendezvénysorozat a Tavaszi Fotószalon megnyitójával indul az Olasz Kulturális Központban. A 2004 óta egyre bővülő kulturális repertoárt idén rengeteg gyermekprogram egészíti ki. Berecz András énekés mesemondó március 20-án a Bartók Béla Művelődési Központban adja elő műsorát, még a népszerű színésznő, Kéry Kitti, március 29-én hívja kalandra a gyerekeket kétrészes előadásával. A fesztivál igazi kuriózuma Mimi Blais ragtime koncertje, melyet március 17-én a Korzó zeneházban láthat a közönség. Mimi Blais a ragtime világának egyik legtehetségesebb zongoristája. Tökéletes zenei tudással kivitelezett műsorait könnyedsége és szívhez szóló humora teszi felejthetetlenné. A koncert a Frankofónia ünnepségsorozat része, melynek a március 5-én a Dugonics téren, az Alliance Francaise ad otthont. A szervezők kiemelt programként említették a Mindhalálig Beatles koncertet: a Thália Színházban hosszú sikersorozatot megért azonos című előadás legszebb számai csendülnek fel. A „magyar Beatles" március 28-án lép fel a Belvárosi moziban. A Szegedi Zsidó Hitközség díszterme ad helyet az egyre népszerűbb tradicionális klezmer zenét a modern, blues-os hangzással vegyítő Klezmer R's együttes koncertjének. A jazz kedvelőinek a Millenniumi Kávéház kínál programot március 26-án, a dán Strange Party Orchestra estjén. Több kiállítás is nyílik a fesztivál keretei közt. Mátyás király trónra lépésének 550 éves évfordulója alkalmából a Somogyi-könyvtárban a magyarországi reneszánsz képzőművészetet bemutató kiállítás nyílik március 14-én. A tavaszi fesztivál révén Szeged bekerülhet az ország kulturális vérkeringésébe - hangsúlyozta Solymos László alpolgármester. A teljes programválaszték megtalálható a fesztivál honlapján: www.sztf.hu.