Délmagyarország, 2008. március (98. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-08 / 58. szám

221 Sport Szombat, 2008. március 8. Következik a Vác Az ASA-HNKC NB l-es női kézilabda­csapata ma 17 órai kezdettel a Vác vendégeként lép pályára. IMRE PÉTER A Magyar Kupa negyeddöntőjében az ASA-HNKC női kézilabdásai 33-28-as vereséget szenvedtek a Dunaújváros­tól. A válogatottak sorát felvonultató vendégek csak jobb erőnlétüknek, hajrájuknak köszönhették a sikert, a kék-sárgák végig egyenrangú ellenfél­nek bizonyultak. És itt az újabb fel­adat: ma 17 órákor Vácott szerepelnek bajnokin Siposék. - A Dunaferr elleni találkozó pozití­vumait igyekszünk hasznosítani, ka­matoztatni - mondta Rapatyi Tamás, a Vásárhely vezetőedzője -, a védekezé­sünk és a támadásaink tudatossága egyértelműen dicsérhető, és a csapat mentalitásban, hozzáállásban is felnőtt a feladathoz. Ilyenkor gondolkozik el az ember: így is tudunk mi kézilabdázni... Amennyiben a Váccal szemben a „du­naújvárosi" formát hozzák a lányok, pontot vagy pontokat szerezhetünk szombaton. Nem lesz könnyű, mert a Pest megyeiek erős, szerkezetileg jó csa­patot alkotnak, külön kiemelném a ka­pust, Juhászt és a mezőnyből Veszelit. A keretből a sérülést és a betegséget Bloj kivételével a héten eddig minden­ki megúszta, neki egy tréningen sérült meg a jobb könyöke. A szakember bí­zik benne, hogy ö is rendelkezésre áll­hat, védekezésben számítana rá. Bl A GYŐRREL. A női kézilabda NB I 16. fordulójából két meccset már lejátszottak: Dunaferr-Óbuda 98-20, FTC-Győr 23-32. A Győr hol­nap 16.15-től a Bajnokok Ligája kö­zépdöntő csoportjában az orosz La­da Togliattit fogadja. MA 17.15-T0L BAJNOKOK LIGAJA-MERKŐZÉST JÁTSZIK A PICK Luka Zvizej: Legyőzzük a Celjét! LUKA ZVIZEJ (BALRÓL) SÉRÜLT, DE VOLT CSAPATA ELLEN SZERETNE JÁTSZANI A férfi kézilabda Bajnokok Ligája utolsó előtti csoportmérkőzésének eredményétől függetlenül a pályavá­lasztó Pick Szeged, de a vendég Celje sem lehet már első. A ma 17.15-kor kezdődő összecsapásnak így igazán nincs tétje, mindössze azért folyik majd a verseny, hogy melyik csapat végezhet a harmadik helyen. SÜH JÓZSEF Tegnap nem a megszokott időpontban tartotta edzését az újabb Bajnokok Li­gája-mérkőzést játszó Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, hogy 17 órától a vendég Celje tréningezhessen. Vladan Matics edzőnek a szerdai, dunaújvá­rosi bajnokihoz képest kicsit javult az összeállítási gondja. A játékosok álla­potáról a csapatorvos, dr. Szabó Ist­ván a következőt nyilatkozta: - Minden sérült szépen javul, de Krivokapics és Puljezevics a betegség miatt még gyenge. Beadónak és Zvi­zejnek nem javaslom a játékot. A töb­bi, kisebb sérüléssel bajlódó játékos pedig gyógykezeléssel tud játszani. Luka Zvizej a Komló elleni bajnokin érezte először, hogy nincs rendben a vádlija. Aztán Gudméban tovább rom­lott az állapota, így szerdán már nem is lépett pályára Dunaújvárosban. A szlovén idegenlégióst volt csapatáról kérdeztük. - Az eredmények alapján nem egy jó formában lévő csapat a Celje, de ezzel a kijelentéssel nem azt akarom sugall­ni, hogy rossz gárda. Ráadásul az elle­Fotó: Schmidt Andrea nünk sérülés miatt kimaradt Sulics is felépült. Terzicnek volt egy bokaprob­lémája, de a Barca ellen már ö is ját­szott. Ami a sérülésemet illeti: napról napra javul a vádlimban lévő részleges izomszakadás. Harcos, küzdelmes, színvonalas mérkőzésre van kilátás, de úgy érzem, legyőzzük a Celjét! Dobozi Iván szakosztályvezető teg­nap 13 órakor a Novotel szállóban fo­gadta a többszörös szlovén bajnokot. A vendégek tegnap 17 órától pedig edzést tartottak az újszegedi sportcsarnok­ban. Lele Ambrus ügyvezető elnök ar­ról tájékoztatta lapunkat, hogy eredeti­leg 320 szlovén drukker érkezését je­lezték, de kiderült, csak a fele jön. Így ma 15.30-tól még ülőhely is váltható az E szektorba. Talmacsi kezd Talmácsi Gábor, a 125-ös géposztály gyorsaságimotoros-világbajnoka holnap Katarban esti versenyen kez­di meg idei szereplését. A magyar versenyző továbbra is a spanyol As­par Teamet erősíti. Lapunknak Talma a katari versenypályán nyilatkozott. TAMÁS ÁKOS KATARI INTERJÚJA - Egy címvédő is izgul? - Tavaly ilyenkor sokkal idegesebb­nek éreztem magam. Ez az érzés vala­hogy most elkerül, talán azért, mert életemben először ugyanott kezdem az évet, ahol befejeztem. Tüdőm mire szá­míthatok, magabiztosnak, jól felké­szültnek érzem magam. A motort so­kat teszteltük, vannak még igazítani­valók, de kezd összeállni az idei gép. - Az ellenfelek közül kitől tart? - A csapattársam, Gedea lehet az egyik riválisom, bár neki az egyik teszten kiugrott a válla, és kérdéses, hogy részt vehet-e a nyitóviadalon. A fiatal, angol Bradley Smith is jó telje­sítménnyel rukkolt elő az idény előtti időszakban. Ö a Hondától került át Pa­sini helyére a Polárishoz, és első pró­bálkozásai az Apriliával elég jól sike­rültek. Ott van még a mezőnyben Cor­si és Cortese, valamint di Meglio is esélyes az élbolyba kerülésre. - Most először éjszaka lesz a ver­seny. Mennyire lehet erre felkészülni? - Érdekes a kivilágított katari pálya, de nem veszélytelen. Először is mert nem érzékeljük az aszfalt állapotát. Nappal látjuk, ha olajfolt vagy más szennyeződés van a pályán, ezt itt nem vesszük észre. Éjszaka a pálya hőmérséklete folyamatosan csökken, nehéz a jó gumiválasztás. Ezzel mi so­kat kísérleteztünk, de vasárnapra biz­tosan megtaláljuk a megfelelőt. A fé­nyek erősek ugyan, de teljesen mások a látási viszonyok, mint más verse­nyeken. Egyet ígérhetek: a nézők lát­ványos, izgalmas versenynek lehet­nek részesei. | KOMPLETT INGATLANKERESKEDELEM, ORSZÁGOS KÍNÁLATTAL Galéria, ékíztr ezüst * acél * bizsu Szeged, Kárász u. 17. DIVATÉKSZEREK 50% kedvezménnyel MÁRCIUS 17-TŐL ÚJ ! TAVASZI KOLLEKCIÓ! i . i r I Feltétel: • minimum középfokú végzettség, • számitógép kezelői ismeretek. Előny: • korszerű számítógép vezérlésű motorok diagnosztikájában szerzett jártasság, • mezőgazdasági gépek javításában szerzett tapasztalat, • angol nyelvtudás. A KITE zRt. Hódmezővásárhelyi alközpontjába SZERVIZSZERELŐ munkatársat keresünk. A végzendő munka nagyfokú önállóságot, preci­zitást és kapcsolatteremtő képességet igényel. Amit nyújtunk: • versenyképes jövedelem, • folyamatos szakmai továbbképzés, • píacmeghatározó cég biztos háttere, • szerviz gépkocsi • számítógép. Pályázat beküldésének határideje: 2008. március 21. KITE zRt. • Jarabek Zsolt 6900 Hódmezővásárhely, Kutasi út 69. • jarabek@kite.hu Az ingatlankereskedelemben ma niár elvárás, hogy egy iroda komplex szolgáltatást nyújtson ügy­feleinek, azaz ingatlanai mellett hitel-, biztosítási és jogi ügyintézést is kínáljon. A Szegeden most irodát nyitott City Cartel esetéhen mindez nem kérdés, ráadásul a 28 tagú országos hálózat adta háttérnek köszönhetően gazdagabb használtingatlan-kínálatot aligha találni. A 10 éves szakmai múlttal rendelkező City Curtel új, szegedi irodáját a Nagy Jenő u. l.-ben Kiss János vezeti. A magyar tulajdonú, budapesti közpon­tú hálózat forgalmát tekintve országo­san u harmadik helyen áll az. ingatlan­forgalmazók között, a használt ingat­lanok esetében viszont piacvezető. Jelenleg országosan mintegy 14 ezer lakást kínál, használtai és újat egya­ránt - mondja az irodavezető. A City Cartel akkor is segft. ha az ügyfél ingatlant bérelne, vagy beruházási célból építési telket, termőföldet, ipari ingatlant keres. A kínálatban spanyol, horvát és román tételek is szerepel­nek. A City Cartelhez betérő ügyfél az ország bármely részének ingatlankí­nálatával megismerkedhet. Ha egy távolabbi településen szeretne magá­nak lakást, a szegedi iroda megkeresé­sére az ottani, helyismerettel ren­delkező szakreferensek keresik meg a megfelelő ingatlant, bonyolítják az ügyintézést. A teljes körű szolgáltatáshoz hozzá­tartozik a hitel- és biztosítási ügyinté­zés. illetve a jogi procedúra lebonyolí­tása. A City Cartel nem számol föl hitelközvetítési díjat. Jelenleg 14 bankkal van kapcsolata, idéntől kie­melt stratégiai partnere a lakossági ingatlanhitelek piacvezetője, az OTP Bank. Az ügyfelekről igény szerint előzetes hitelbírálat is készül, így bárki jó előre tisztázhatja lehetőségeit. A frissen nyílt szegedi iroda afféle központként is működik majd, hiszen a City Cartel folyamatosan terjesz­kedő hálózata a megyeszékhely kör­nyékén a közeljövőben további iro­dákkal bővül. A hálózatban dolgozó 220 szakember teljA körű ismeretek­kel rendelkezik az ingatlanokról és az ügyintézés menetéről - teszi még hozzá Kiss János. CITY® CARTEL AZ INGATLANIRODA A City Cartel szegedi irodája a Nagv Jenő u. l.-ben hétköznapo­kon 9-től 18, szombaton 9-től 13 óráig tart nyitva. Telefon: 162) 541-130 E-mail: szeged@citycartel.hu Internet: www.c-c.hu (x) nTmabé rendezés tfABÜTW"vezetq- és utáHrangfl nyitású központi i$rM elektromos a6takera^0le'öt keréktárcsa • 48S1 csomagtartó •hátsó adaiakemetf • 3 év garancia "-"** Cseh László úszó • Világbajnok 400 m vegyesen • 12-szeres turopaoajnok • Olimpiai lmmzM||pk , , Aa 4M« • UvM etilig tag, vé./avonásig OvOogts. A Mptn litiie, illuulrtüiti «n MsMtMg* >," fOggA omigútl ittagfcgyawUia S.IMl/lOOfcm. vagya, tegy.ivl*, 6.44.* 1/100 lm I II. I lilUjeHitliiliri : • íttfPató magasságú vezetőülés! 15"-os I elektromosaft'lHüható tükör • CD/mp3 SONY radiő A Magyar Olimpiai Csapat és Cseh 1 aranyfokozatú támogatója a SEAT. 'tgiUlma/na.ASfATuamOivautOti molorllMsiglOt - t*2 g/hat{EU4) Porsche Szeged 6725 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 13. Tel.: 62/548-000 E-mail: seat@porscheszeged.hu Web: www.porscheszeged.hu A legtöbbet hozzuk ki magur

Next

/
Oldalképek
Tartalom