Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-15 / 39. szám
Péntek, 2008. február 15. Aktililii 13 SÁNDOR BÁCSI ÉS FELESÉGE MA SEM ÉRTI, MIÉRT ÚGY TÖRTÉNT AZ ESET, AHOGYAN KARÁCSONYKOR Amikor a vásárhelyi id. Vad Sándor rosszul lett, tizenkét órán keresztül utazott, három városban négy orvos vizsgálta meg, két beutalót kapott, és végül este fél 10-kor került ágyba a szentesi kórházban, ahol arcideggyulladásával öt napig kezelték. Utaztatásáról főként családja gondoskodott, csak Vásárhelyről Szegedre szállította mentő'. Senki sem hibázott. IMRE PÉTER Még karácsonykor, december 25-én történt, hogy az egyébként naponta tucatnyi gyógyszert szedő, szív-, cukor-, vesebeteg, és magas vérnyomással küszködő, 66 éves vásárhelyi id. Vad Sándor rosszul lett. Már éjszaka felkeltette feleségét, Margitot, arra panaszkodott, hogy elzsibbadt az arca. Szédült, visszazuhant az ágyba - Akkor ennek nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget - emlékezett Vad Sándorné. - Azt hittük, elfeküdte, öt órakor a velünk élő nevelt fiam, Balázs Mihály elment dolgozni, közöltem vele az apja állapotát, arra kért, figyeljek rá. Nyolc órakor már fel sem bírt kelni reggelizni, szédült, visszazuhant az ágyra. Margit néni tárcsázta Mihályt, aki a zsibbadás miatt agyvérzésre gyanakodott, és azt mondta, ki kell hívni az orvosi ügyeletet. Am a feleségnek értésére adták, hogy nem küldenek mentőt, vigyék be az ügyeletre a bácsit. Ebben autóval egyik menye és Mihály fia segédkezett. A feleség otthon maradt, szerencsére, mert kisvártatva megérkezett lakásukra az orvos. A pácienst már nem találta, visszament az ügyeletre, ott megvizsgálta, és Szegedről kért mentőt, ami egy óra múlva érkezett meg. Arcideggyulladása volt - A mentősök rendesek voltak, megengedték, hogy elkísérjem édesapámat Szegedre - mondta Balázs Mihály, aki kötődik az egészségügyhöz: a Szivárvány Szakosított Szociális Otthonban dolgozik szociális gondozóként. A volt Il-es kórház ügyeletére szállították, és megállapították, arcideggyullaFotó: Tésik Attila dása van. Nagy könnyebbség volt, hogy nem olyan nagy a baj. Addig semmi biztosat nem tudtunk, apa szinte beszélni sem bírt, nem tudta elmondani, mit érez. Ezzel még nem ért véget a történet, sőt igazából ekkor kezdődött. Mihálynak azt mondták, nyugodtan menjen haza, édesapját majd átszállítják mentővel a fül-orr-gégészeti klinikára, és erre lehet, hogy sokat kell várni. Alig lépett be otthon, Vásárhelyen a lakásba, csörgött a telefon: küldjön autót, a családnak kell megoldani a fuvarozást. Megtörtént. Ifj. Vad Sándor ült kocsiba,, és vitte át édesapját a kettes kórházból a klinikára, ahol ismét megvizsgálták, majd beutalták - a szentesi kórházba. Ide is a család vitte el Sándor bácsit. Útközben, Vásárhelyen ismét csatlakozott hozzájuk Balázs Mihály. Öt napig ápolták - Szentesen újabb meglepetés várt. Azt mondták, nem tudnak mit kezdeni a szegedi beutalóval, ezzel nem fogadhatják, nekik a szentesi sürgősségi beutalója kell. December 25-én, este 9 órakor. Végül azt is beszereztük a helyi ügyeleten, ahol a negyedik orvos is megvizsgálta apát, akit így fél 10-re felvettek az osztályra. Agyba, és végre gondoskodó kezekbe került. Öt napig ápolták. Eddig nem gondoltuk, hogy ezt el kell mondanunk bárkinek is, csak most vetődött föl bennünk. Nem is az orvosokkal, a mentősökkel van bajunk - rendesek, megértők voltak -, hanem a rendszerrel. Ennek tényleg így kell működnie? - tette fel a kérdést Balázs Mihály. 0 betegút - előírás szerint. A férfit Hódmezővásárhelyről - agyvérzés gyanújával - a volt szegedi Il-es kórházban működő SBO-ra szállították az ÁNTSZ előírásainak megfelelően. Ott azonban információnk szerint megállapították, hogy a vásárhelyi diagnózis téves: a beteg fül-orr-gégészeti ellátásra szorul - ami viszont nincs a szegedi SBO-n. Ezért a beteget átszállították a szegedi fül-orr-gégészeti és fej-nyaksebészeti klinikára, ahol az ügyeletes orvos megvizsgálta, majd beutalót írt a szentesi kórház fül-orr-gégészeti osztályára. Mint Torkos Attilától, az akkor ügyeletes szakorvostól megtudtuk: azért nem Szegeden látták el a férfit, mert az ÁNTSZ által előírt területi ellátási kötelezettség miatt a vásárhelyiek fül-orr-gégészeti ellátása Szenteshez tartozik. AUTÓ KONTÚR KFT. 6724 Szeged, Kálvária sgt. 83-85. - Tel.: 62/554-554 - E-mail: ertekesites@autokontur.hu www.autokontur.hu 6600 Szentes, Vásárhelyi út 112. - Tel.: 63/560-200 - E-mail: ertekesitesszentes@autokontur.hu A csábítás a maximumon, \ a készlet már a minimumon! 2008. február 16. A Csábítás Napja. BAKOS ANDRÁS Kórházi keksz Minden kórház megtudta, milyen betegséget láthat el, milyet nem. A vásárhelyi bácsi történetében épp az a szomorú, hogy senki sem hibázott. így működik a rendszer, amelynek „utasa", a beteg már nem a műhiba lehetőségétől fél, hanem a bizonytalanságtól és az utazgatástól. Az agyvérzés gyanújával elindított bácsi harminc kilométert utazott, mire megtudta, mi a baja, aztán másik fél nap és hatvan kilométernyi zötykölődés kellett ahhoz, hogy oda kerüljön, ahol törvényesen meggyógyíthatják. És azt kell mondani, a vásárhelyi bácsinak szerencséje volt: közelben a családja, és van autójuk. Ip n Minden kórház Miután tavaly lezajlottak a tünte* * megtudta, tések, szakmai egyeztetések, tévés vitamüsorok, minden kórház megtudta, milyen betegséget láthat el, milyet nem, működni kezdett az új rendszer. Lehet tudni, milyen hétköznap és ünnepnapokon. Aki nem politikus vagy orvos, az most már azt nézi, hogyan lehet alkalmazkodni hozzá. Nyilvánvaló, hogy az ideális beteg nem betegszik meg. Hetvenévesen is dzsoggingban fut esténként, és csak ünnepi alkalmakkor eszik töltött káposztát, csülökpörköltet. Ha mégis baj éri, nem lesz ideges a mentőben, nem igényel a szokásosnál több figyelmet, törődést. Csitítja a fiát, ne ordibáljon a kórhái folyosóján az első, elébe kerülő asszisztenssel. A saját érdekében nem lesz hisztis a várakozástól és az utazástól, tudomásul veszi, hogy körülötte mindenki legalább olyan beteg, mint ő, de inkább betegebb - és megtanulja úgy hallgatni saját jajgatását, mint egyfajta üzemzajt. Most éppen úgy látszik, hogy mifelénk jellemzően nem úgy teljesedik majd ki a differenciált színvonalú egészségügyi ellátás, hogy a meglévő mellett belép a nívósabb. Hanem a meglévő romlik le - persze, hogy nem „orvosszakmailag" - alig kibírhatóvá, hogy aztán a pénzesebb ellátástól elég teljesítmény lesz, ha úgy muzsikál, mint a békebeli. De azért ezt a korszerű, takarékos állami üzemet is emberek működtetik, akik megpróbálják erőn felül is hozzátenni a maguk emberségét. Ennek a gondoskodásnak a jeleivel is lehet találkozni, mindenütt. A nővérek, asszisztensek például felhívják a hozzátartozót: jöjjön már az autóval, mert a betegszállítók csak később fognak ráérni, és mindenkinek jobb lenne, ha nem azokra várna a bácsi. A szegedi klinikán pedig egy ideje van olyan szoba, ahol azok a betegek gyűlnek össze, akiket vizsgálatra egy másik intézménybe, esetleg egy másik városba visznek tovább a betegszállítók, majd, valamikor. Még ha kulturáltak is, szomorúak az ilyen helyiségek, a feszültséget érezni lehet a levegőben. A klinika nem gazdag, de a nővérek mindig hoznak ásványvizet és kekszet, hogy legyen mit enni, inni a betegnek, amíg odébb nem viszi a rendszer. Vagy az agyvérzés. Ki vezeti a Csillagot? Az igazságügyi miniszternek február 15-éig kellene döntenie arról, hogy ki legyen a parancsnoka a szegedi Csillag börtönnek, amelyet öt és fél hónapja megbízott vezető' irányít. MUHKATÁBSUHKTÓl Elképzelhető, hogy a minisztercsere miatt tovább húzódhat a Szegedi Eegyház és Börtön új parancsnokának a kinevezése. Információink szerint a tárca jelenlegi, távozó vezetője, Takács Albert már nem, a leendő miniszter, Draskovics Tibor pedig még nem dönthet arról, hogy a jövőben ki álljon az ország legszigorúbb bv-intézetének az élén. (A parancsnok kinevezése az igazságügyi és rendészeti miniszter jogköre.) Takács Albert a Szegedi Eegyház és Börtön parancsnokának, Csapó József dandártábornoknak tavaly augusztusban vonta vissza a megbízatását, egyúttal az intézmény vezetésével Széles Gábor ezredest bízta meg. A miniszter csak több mint két hónappal később, november 8-án írt ki pályázatot a parancsnoki beosztásra, valamint kijelölte a háromfős bírálóbizottság tagjait is. A pályázat benyújtási határideje november 30-án lejárt. Úgy tudjuk, ketten pályáztak, Széles Gábor, és a börtön egyik parancsnokhelyettese, Stein Zoltán ezredes. Mivel egyikük megbetegedett, az elbírálást felfüggesztették. Ráadásul egy idén január l-jével hatályba lépő törvény miatt amely angol, német vagy francia nyelvből államilag elismert nyelvvizsgához köti a kinevezést - módosították a pályázati feltételeket és ezzel együtt a határidőket. Az elbírálás és az ajánlás február 8-án megtörtént, a miniszternek február 15-ével kellene kineveznie az új vezetőt. A tárcánál tegnap arra a kérdésre nem tudtak válaszolni, hogy mától lesz-e kinevezett parancsnoka a Szegedi Fegyház és Börtönnek. Szenzációs árak mostajánrfr-fc öSremsnyasrótatvárrnyat, csak február 16-án. Egy Peugeot-nak nehéz ellenállni. Különösen most, amikor a 2007-es modellévü autóinkat korlátozott darabszámban, csábítóan kedvező áron kínáljuk február végéig! Ráadásul csak február 16-án még üzemanyag-utalványt is kap ajándékba!" "A részletekről érdeködjón márkakereskedéseinkben. PEUGEOT Ma még jelentkezhetnek továbbtanulni a diákok A közép- és felsőfokú oktatási intézményekbe, valamint az érettségi vizsgákra való jelentkezés határideje is ma jár le. MUHKATÁRSUNKTÓt Ami az amerikai elnökválasztási kampányban szuperkedd, nálunk szuperpéntek: a középfokú oktatási intézményekbe, az érettségi vizsgákra, továbbá a felsőoktatásban az alap-, az osztatlan vagy a felsőfokú szakképzésre is ma lehet utoljára jelentkezni. Az általános iskolásoknak a választott nevelési-oktatási intézményekbe kell küldeniük jelentkezési lapjaikat, tanulói adatlapjukat pedig a Felvételi Központba. Legkésőbb ma jelentkeznie kell annak is, aki a május-júniusi vizsgaidőszakban kíván érettségi vizsgát tenni. A középiskolások a jelentkezésüket saját tanintézményükben bonyolítják. Aki nincs tanulói jogviszonyban, vagy korábban már szerzett érettségi bizonyítványt, és élni kíván a vizsga lehetőségével, az Oktatási Hivatal honlapján (www.oh.gov.hu) tájékozódhat. Aki idén ősztől kezdené felsőoktatási tanulmányait, ma még beadhatja jelentkezési lapját - a www.felvi.hu oldalon minden segítséget megtalál ehhez. A VÁSÁRHELYI ID. VAD SÁNDORT HÁROM VÁROSBAN NÉGY ORVOS VIZSGÁLTA MEG Bejárta a megyét a beteg