Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-14 / 38. szám
Csütörtök, 2008. februári. Hegyei tükör 17 KÖTVÉNYKIBOCSÁTÁSBÓL NYERNEK PLUSZPENZT A NAGYOBB ON KORMÁNYZATOK A falvak óvatosan vesznek föl hitelt Veszélyesnek minősítette az önkormányzatok eladósodásának mértékét a Pénzügyminisztérium. A bankok hitelekkel házalnak, kötvénykibocsátásra csábítják Csongrád megye kistelepüléseit is. Községeink óvatos duhajok. Csengele például eddig nem bonyolódott adósságba, ugyanakkor Deszk fejlesztésre, míg Dóc működésre költi a hitelt. ÚJSZÁSZI ItPMA - Soha nem vett föl még hitelt a csengelei önkormányzat. A falu az elmúlt években szépen fejlődött: például új óvodát és templomot, öt önkormányzati lakást építettünk, portalanítottuk az úttesteket - érzékeltette az ellenpontokat Sánta Ferenc. A csengelei polgármester folytatta a sort: új utat építettek Kiskunmajsával és Jászszentlászlóval szövetkezve. Kivételes helyzetüket pedig azzal magyarázta, hogy a megyeszéli község saját bevételeivel (például az autópálya itteni szakasza után és a vállalkozásoktól érkező adókból) képesek voltak megháromszorozni azt, amit az állam adott - eddig. Nyakló nélkül vesznek föl kölcsönt egyes önkormányzatok - állapította meg az egyik gazdasági napilap. Tartozásaik jelenleg a GDP 0,3 százalékát teszik ki. - A megszorításokkal járó feladatok egy részét áthárította a kormány az önkormányzatokra. Ezért ha ragaszkodunk óvodánkhoz, iskolánkhoz, akkor még a működéshez is kölcsönt kell felvennünk - jellemezte a 777 lakosú Dóc, s a hozzá hasonló falvak helyzetét a polgármester. Tóth Margit elárulta: idei költségvetésük 139 millió forint, a „tervezett hiány" 68 millió. - A túlélés a célunk. Optimista vagyok, szigorú gazI TÖBB ÉVEN ÁT ÉPÜLT A GYORSAN FEJLŐDŐ DESZK CSATORNAHALOZATA 0 Kötvény, a divatos pénzforrás Megyebeli úttörőként a vásárhelyi közgyűlés tavaly szeptemberi ülésén svájci frankban 12 milliárd forint névértékű kötvény kibocsátásáról határozott. A makói képviselő-testület 2,5 milliárd forintnyi kötvénnyel kívánja fedezni a következő évek nagyberuházásainak önerejét. A szegedi önkormányzat 2,5 milliárd forintnyi kötvénnyel „játszana". A megyegyűlés ugyancsak tavaly decemberben döntött arról, hogy ötmilliárd forint értékű kötvényt bocsát ki fejlesztésre és működésre forrást keresve. dálkodással áthidaljuk a nehézségeket: a múlt évben sem kellett felhasználnunk 19 millió forintnyi folyószámlahitelünket, abból „csak" 12 milliót költöttünk a falu működtetésére. Az eddigi, az Európai Unió által is támogatott települési fejlesztések, beruházások jó részének önrészét hoszszú lejáratú, az állam által garantált, alacsony kamatozású- hitelekből finanszírozták. - Fejlesztésre, pontosabban profitot hozó beruházásra igen, de működésre nem szabad hitelt fölvenni - mondta Simicz József. A 3500 deszki lakos polgármestere úgy véli, bár „a bankok melegen ajánlják", egy ilyen kicsi községnek nem szabad kötvényt kibocsátania, mert ugyanúgy csapdahelyzetbe jut, mintha működésre venne föl Fotó: Karnok Csaba hitelt. Az idén 700 millió forint költségvetésű falu az elmúlt években dinamikusan szépül és bővül, részben a hetvenmillió forint fejlesztési hitelének köszönhetően is. A következő évek uniós támogatásainak hatvan százaléka az önkormányzatokhoz érkezik, de csak akkor, ha a települések képesek előteremteni a 15-20 százalékos önrészt. Ennek előteremtéséhez az elkövetkező két-három évben számos, főleg nagyobb önkormányzat bocsáthat majd ki kötvényt. ASZTALOS, FODRÁSZ, SZOBAFESTŐ - TIZENÖT ÉVE EGYFOLYTÁBAN DIVATOS SZAKMÁK A varrónők helyett jöttek a klímaszerelök B Az egykoron oly népszerű szakma, a nőiruha-készítő leáldozóban van, és autószerelőnek is sokkal kevesebb fiatal jelentkezik. Manapság divatosabb kozmetikusnak, klímaszerelőnek lenni. KAMCSÁR TÍMEA - Mi akkor kezdtük a szakmát, amikor az autózás fejlődésnek indult Magyarországon. Az újabb és újabb technikai vívmányok megjelenésével lett az autószerelés is egyre divatosabb. Tizennégy évesen büszkeséggel töltött el, amikor tanulónak álltam egy műhelybe. 1962-ben kezdtem, már akkor is hároméves képzésben részesültek az autószerelő növendékek - emlékezett vissza Ribizsár Péter, aki 1968-ra már a mestervizsgát is letette. Idén lesz negyven éve, hogy saját autószerelő műhelyében dolgozik. Legalább 150 diáknak tanította már meg a szakma csínját-bínját, és úgy látja, tizenöt éve még divat volt autószerelőnek tanulni, de a mai fiatalok túl piszkosnak tartják ezt a munkát. A hatvanéves szakember a Szegedi Ipartestület elnöke, és 1974-ben az ipar kiváló mestere címmel is kitüntették. Családjukban a szakma szeretete öröklődött: fia autószerelő technikus mester. A tévészerelőké a világ? Tizenöt-húsz éve még mindenki úgy gondolta, hogy a tévészerelőknek bőségesen lesz munkájuk, és alig húsz éve még a taxisok is el voltak látva ügyféllel, de ma már nem biztos, hogy mindenkinek megélhetést nyújtanak ezek a foglalkozások. A szegedi, akkor 624. számú ipari szakmunkásképzőnek nevezett iskolában már 1994-ben sem volt tizenötnél több a végzős tévészerelők száma. Az egyébként érettségihez kötött képzés a jövő KLÍMASZERELŐK UTÁNKÉPZÉSEN A MÓRA FERENC SZAKMUNKÁSKÉPZŐBEN Fotó: Schmidt Andrea évtől megszűnik, helyette távközlési, informatikai hálózatszerelő, távközlési és elektronikai műszerész szakmákra lehet jelentkezni. Vonzó lett a rendőrség - A szakiskolában tizenöt évvel ezelőtt a női ruhakészítő még nagyon divatosnak számított, a legkedveltebb foglalkozások közt tartották számon: egy évfolyamon'nyolc osztályban körülbelül 240 női- és férfiruha-készítőt képeztek. Ma már alig néhány diákból lesz szabó. Asztalosnak, fodrásznak, szobafestőnek tizenöt éve és napjainkban egyaránt szívesen tanulnak a fiatalok - idézte rosi Szakközép- és Szakiskola igazgaföl a jelen és a múlt népszerű szak- tója. Emlékezete szerint körülbelül máit Feketű Béla, a Szeged-Mórává- öt évvel ezelőtt megszaporodtak a • Divatos szakmák 1 Í003 2008 ! 1. Nőiruha-készítő Asztalos Asztalos 12Asztalos Fodrász Fodrász 13Fodrász Szobafestő Kozmetikus u. Szobafestő, kőműves Klímaszerelő Szobafestő 5. Autószerelő Kozmetikus Burkoló forrás: a szeged-móravárosi szakközép- és szakiskola adatai szerint KEVÉSSÉ NÉPSZERŰ. A bőrdíszműves szakma oktatása már korábban megszűnt a szegedi szakmunkásképzőben. A cipőfelsőrész-készítő és az ortopédiai cipőkészítő szakok tavaly indultak utoljára. Ezek a foglalkozások tizenöt éve sem számítottak népszerűnek. klíma- és szellözőberendezés-szerelök, illetve egyre több nő választotta a kozmetikusszakmát. A rendészképzés iránt is nő az érdeklődés, azaz egyre többen lennének rendörök vagy határörök. Igény és tehetség Tizenöt évvel ezelőtt sok szakmát már rögtön az általános iskola után elkezdhettek tanulni a fiatalok, és a három évig tartó oktatás részeként a szakmai tárgyak mellett megismerkedtek az úgynevezett közismereti tárgyakkal is, mint a történelem és a biológia. A géplakatos, a kőműves és a hegesztő most is elkezdheti tanulmányait a szakképző évfolyamon a nyolcadik osztály elvégzése után, amennyiben betöltötte a 16. életévét, de ácsnak és burkolónak például már csak azok a diákok mehetnek, akik elmúltak 16 évesek és a 10. osztályt is befejezték. A legtöbb foglalkozás esetében a tanulóknak előbb kétéves, pályaorientációval átszőtt általános képzést kell végigjárniuk, és csak utána választhatnak szakmát - tudtuk meg Feketű Bélától. Egyre többen jelentkeznek a hiányszakmákra, például burkolónak Sokan a megélhetést és a munkaerő-piaci igényt nézik, amikor a jövőjükről döntenek, de a legtöbben mégis azt a szakmát választják, amelyhez éreznek magukban némi tehetséget.