Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-02 / 28. szám
Szombat, 2008. februári. Aktuális 13 LEBEGTETIK, HOGY MIKOR FOLYTATJÁK Felfüggesztették a vasutassztrájkot A VDSZSZ tegnap délben felfüggesztette a hajnali 3 órától határozatlan idó're meghirdetett sztrájkot. Ma újra tárgyalóasztalhoz ülnek a MÁV Zrt. vezetó'ivel, s ha nem közelednek az álláspontok, lebegtetni kezdik a munkabeszüntetést. Vagy már a hét végén, vagy hétfőtói kezdik újra. Pénteken különben a nappali műszak forgalmi dolgozóinak mindöszsze 9 százaléka sztrájkolt. MUNKATÁRSUNKTÓI Tegnap délben ugyan lefújták a vasutassztrájkot, de a szegedi nagyállomáson a közlekedés még estére sem állt helyre, a vonatok ugyanis szétszóródtak és kiestek a menetrendjükből. A hajnali 3 és 12 óra között megtartott sztrájk 43 vonatot érintett. Hogy a szegedi nagyállomás hány ember munkabeszüntetése miatt bénult le, nem tudták megmondani: erről nem készült összesítés. Szentes-Bíró Ferenc, a MAV Zrt. szegedi területi kommunikációs vezetője az élet leállását azzal magyarázta, hogy a MAV-nál minden ember kulcsszerepet tölt be, a kocsivizsgáló éppúgy, mint a forgalmi szolgálattevő. Ha egyikük nem veszi fel a munkát, megbénul az állomás élete. Lapunk úgy értesült, hogy Szegeden a forgalmi dolgozók mindegyike sztrájkolt. A MAV Zrt.-től kapott közlemény szerint az éjszakai műszakban országosan a forgalmisok 14, a nappali műszakban pedig mindössze 9 százalékuk nem vette fel a munkát. A személyszállításért felelős MAV-Start Zrt.-nél többen vettek részt az országos sztrájkban: a pénztárosok, a jegyés kocsivizsgálók 28 százaléka szüntette be a munkát. A délelőtt folyamán a vonatok Budapest felé csak Kiskundorozsmától közlekedtek, és oda is érkeztek vissza. A Békéscsaba felől érkezőknek pedig Szeged-Rókuson kellett leszállniuk. A PÉCSI GYORS IS ITT PIHENT. MENETREND SZERINT 5 ÓRA 10 PERCKOR KELLETT VOLNA INDULNIA. KÉPÜNK KÉT ÓRÁVAL KÉSŐBB KÉSZÜLT Fotó: Miskolczi Róbert Mivel a békéscsabai állomás is lebénult, az oda utazók csak Telekgerendásig juthattak el. Az ottani vasutasok azonban megszervezték, hogy az utasokat autóbuszok szállítsák be Békés megye fővárosába, és ugyanúgy viszsza. Az Újszeged-Mezőhegyes közötti ES A megye más városaiban nem volt fennakadás A vasutassztrájk ellenére az Újszeged-Makó-Mezőhegyes-Kétegyháza vonalon normális volt tegnap a vasúti közlekedés. Vásárhely, Szentes, illetve Makó pályaudvarán nem volt fennakadás, a Tiszatenyő-Szentes-Vásárhely-Makó vonalon Szolnok helyett csak Martfűig jártak a vonatok - tájékoztatta lapunkat Szentes-Bíró Ferenc. A MÁV Zrt. szegedi területi kommunikációs vezetője elmondta: Mivel Békéscsabán nem dolgozott a vasutasok többsége, a szeged-rókusi pályaudvarról induló vonatok csak Telekgerendásig közlekedtek, s onnan buszok vitték tovább az utasokat a békési megyeszékhelyre. vonalon nem volt fennakadás. Nyílt pályán egy vonat sem állt. A Tisza Volán Zrt. utasforgalma megérezte a vasutassztrájkot: reggel 6.30-kor még egy buszt el kellett indítani Budapestre. Délelőtt 11-kor, majd 14 órakor pedig további két-két busz - összesen öt - állt munkába a főváros felé menet. Mező István közszolgáltatási divízióigazgató elmondta, ezek a buszok visszafelé is megteltek, mivel a péntek délután hazafelé tartó diákok és a Budapesten dolgozó szegediek nem merték a vasutat választani. További fotók a témáról az interneten: Lelassult az Indóház tér 806*6 ANNA - Csak az biztos, hogy minden bizonytalan - viccelődött tegnap reggel fél 7-kor Szeged Állomás egyik forgalomirányítója. Kérdésünkre, mikor indulnak vagy érkeznek vonatok, nem tudott válaszolni. A vasutasok sztrájkja miatt a nagyállomásról egyáltalán nem indultak szerelvények a reggeli órákban. A Ceglédről induló járat Dorozsmáig, a Békéscsabáról induló Rókusig közlekedett. Annak köszönhetően, hogy a sajtó már előző este figyelmeztette az utazókat, tegnap reggel fél 7-kor csak hárman ücsörögtek a nagyállomás szokatlanul kihalt várójában. Egy anyuka két kisfiát vitte volna a fővárosba egy díjkiosztóra, de hajnali 5 óra óta hiába vártak arra, hogy elinduljanak a vonatok. Kiss Gergely laptopjába merülve ütötte el a kényszer szabadidőt. - Tüdők a sztrájkról, de abban bízom, hogy hamar létrejön a megegyezés, és mielőbb elindulnak a vonatok. A 7.40-esre várok, Pestre kell mennem a munkám miatt - mondta unottan. Végül kénytelen volt más alternatíva után nézni. - Több utas visszaváltotta a jegyét, sokan tisztában voltak a sztrájkkal, akadtak azonban olyanok is, akik itt szembesültek vele. A legtöbben megértették, és megfogadták a tanácsunkat: busszal menjenek. Egy utas azonban szitkozódni kezdett mérgében mesélte mosolyogva az egyik jegypénztáros, aki tudta kezelni az indulatokat. A kihalt állomáson csak egy mozdonyvezető vette fel a munkát, kollégái az irodákban kávéztak, a peronon csak egy macska sétált. A dorozsmai állomásra azonban érkeztek járatok: nyolc óra előtt Félegyházáról futott be egy. Az utasok gyorsan leszálltak, és szaladtak is tovább, hiszen a vonat késve érkezett. - Hiába van sztrájk, munkába menni kell - vetette oda félvállról egy nö, aki a buszmegálló felé sietett, csak így tudott Szegedre jutni. A kocsivizsgáló átnézte a vagonokat, a mozdonyvezető körüljárt a mozdonnyal, és hamarosan indult is viszsza. A peronon senki sem állt, a váró is üres volt, az egyik padon egy hajléktalan szunyókált. A szegedi nagyállomáson délelőtt 9 órakor sem láttunk változást. A vonatok továbbra sem indultak, azonban egyre több utas fordult meg az információnál. Egy fiatal egyetemista lány hatalmas csomagokkal szaladt a lépcsőkön. Visszaváltott jegye árát szorongatta a kezében, sietett, hogy elérje a fővárosba induló autóbuszt. Amikor a sztrájk véget ért, ismét beindult az élet az Indóház téren: délután 1 óra után minden vonattal kiálltak a tárolóvágányokról. Főiskolások és egyetemisták rohamozták meg a kocsikat, hogy jó helyük legyen hazafelé úton. KOVÁCS ANDRAS Komolytalan Olyan ismerd meg városod elővárosait felbuzduláshoz hasonlított az egész. Már a vasutassztrájk sem a régi - mondhatnánk a tegnap délben lefújt munkabeszüntetésre, ha nem történt volna kísértetiesen hasonló eset december közepén, amikor a keddet sem érte meg a hétfőn indult sztrájk. Pedig a szervezők azzal fenyegették az utasokat, s persze az egész országot, hogy az ünnepek közeledtével sem csökken majd az elszántságuk. Kicsit meg is ijedt mindenki, hogy vonatok nélkül megyünk neki a soknapos karácsonynak és szilveszternek. Akkor a szervező szakszervezet elnöke „sikernek de eredménytelennek nevezte a sztrájkot". A sikert a vonatközlekedés egynapos megbénulása jelentet1 Olyan ismerd te, az eredménytelenséget pedig az, mm meg városod hogy a meghirdetett célokat nem sikerült elérni. Tegye fel a kezét, aki tudja, miért sztrájkoltak másfél hónapja a vasutasok. Több mindenért - egyebek között a nyugdíjrendszerért, az egészségbiztosításért és a mellékvonalakért. A mostani, egyelőre ugyancsak nyúlfarknyira sikerült, és ismét komolytalannak tűnő sztrájk célja a pénz. Egészen pontosan tízszázalékos béremelés a MÁV-ból kiszervezett cégek dolgozóinak, továbbá két és fél havi bér, körülbelül nettó 250 ezer forint egyszeri kifizetése minden vasutasnak. Az állami tulajdonú MAV szerint a követelés több mint ötvenmilliárd forint kiadást jelentene, a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint csupán fele ennyit. Az kis túlzás, hogy tegnap megbénult volna az ország, azért jöttek-mentek a vonatok. Olyan „ismerd meg városod elővárosait" felbuzduláshoz hasonlított az egész. (Megbénulni a kinai vasútnak sikerült a napokban a tél miatt, éppen holdújévkor, de az más történet.) Mi egyelőre ott tartunk, hogy nem tudjuk, mikor folytatódik a sztrájk, akár már ma, de lehet, hogy csak hétfőn. Ha addig nem születik egyezség. AZ 1,2 MILLIÓBÓL KEVESEBB, MINT200 EZER MARADT Beismerte tettét a kiszombori postás Beismerő vallomást tett csütörtök éjjel a Makói Rendőrkapitányságon az a kiszombori postás, aki a rábízott pénzzel - információink szerint 1,2 millió forinttal - tűnt el a múlt héten. A sikkasztással vádolt K. Attilát nem tartóztatták le, szabadlábon védekezhet, de akár három évet is kaphat. Csütörtök éjjel beismerő vallomást tett a makói kapitányságon K. Attila kiszombori postás, akit aznap szállítottak haza Gyöngyösről - tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, Tuczakov Szilvámtól. Mint korábban megírtuk, a kézbesítő múlt szerdán tűnt el azzal a pénzzel - információink szerint 1,2 millió forinttal -, amit ki kellett volna vinnie a címzetteknek. A rendőrség kezdettől fogva azt gyanította, hogy önszántából távozott, ezért sikkasztással gyanúsították meg és országos körözést adtak ki ellene. Végül csütörtökön délelőtt került rendőrkézre: bement a gyöngyösi kapitányságra, és - állítólag az intenzív keresés, illetve az ügyről megjelent újságcikkek, felhívások hatására - feladta magát. K. JLtülát csütörtök este hazahozta Makóra a rendőrség, és nyomban ki is hallgatták. Ezent - információink szerint - ügyvéd nélkül vett részt. Úgy tudjuk, hogy a pénzből kevesebb mint kétszázezer forintot találtak meg nála. Nagy részét személyes tartozásainak rendezésére fordította és az elmúlt egy hetet Gyöngyös környékén töltötte - mindezt azonban a rendőrség nem erősítette meg érdeklődésünkre. Csupán annyit közöltek, hogy a 28 éves férfit nem helyezték előzetes letartóztatásba, szabadlábon védekezhet. A sikkasztásért kiszabható büntetés felső határa három év szabadságvesztés. NEM NYITOTTAK AJTÓT, NEM VETTÉK FEL A TELEFONT. Tegnap kerestük kiszombori otthonában K. Attilát, de senki sem nyitott nekünk ajtót. A szomszédok azt mondták, még nem látták a férfit, amióta eltűnt. Tegnap többször hívtuk telefonon a kiszombori postás feleségét és apósát, mindhiába, nem értük el őket. TÉNYLEG OLCSÓBBAN ADJÁK A GÁZT Működik a gas.hu MUKKATÁBSUNKTŐL Ahogy ígérte, üzembe helyezte honlapját az Első Magyar Földgáz-, Energiakereskedelmi és Szolgáltató (Emfesz) Kft. A gas.hu-n tegnap már regisztrálhatta magát az a gázfogyasztó, aki az ígért 8 százalékkal alacsonyabb, jelenlegi árakon számolva köbméterenként 94 forintért szeretné a jövőben megvásárolni háztartása számára a földgázt. Mint ismeretes, a 2007 júliusa óta szabad a gázpiac, vagyis a fogyasztó már azóta választhatott volna magának másik szolgáltatót, ha lett volna kit. Új szereplő ugyanis, aki ráadásul olcsóbban adta volna a gázt, mindeddig nem jelentkezett. A február l-jével szolgáltatóként is megjelent gázkereskedő amely ukrán érdekeltségű és 2004 óta jelen van a magyar piacon - egyelőre internetes ügyintézést ígér, rajta keresztül is kérhető gázártámogatás, nem kell se vezetéket, se órát cserélni. Sesztakov Borisztól, a társaság kommunikációs igazgatójától azt kérdeztük tegnap, mikortól kaphatja a fogyasztó tőlük a gázt. A vezető elmondta, a regisztrációt követően felveszik a kapcsolatot az ügyféllel, aki az interneten köti meg azt a szerződést, amelyben a dátum is szerepel. A szerződéskötéstől számított negyedik hónapban indul a szolgáltatás, a dátumozás értelemszerűen mindennap egy napot ugrik előre. A fogyasztónak ezt követően a szintén erről a honlapról letölthető lemondó nyilatkozatot kell elküldenie addigi szolgáltatójának, megjelölve a váltás pontos dátumát.