Délmagyarország, 2008. február (98. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-11 / 35. szám

101A pénz beszél Hétfő, 2008. február 11. ÉPÍTKEZÉSEKRŐL SZÓL A 2008-AS ESZTENDŐ Egyensúlyba került Szeged költségve­tése, ötmilliárd forintos hiányt farag­tak le. Ötvenkétmilliárd forint érték­ben valósulnak meg fejlesztések az el­következő években, ebből 41 milliárd pályázati forrásból. 2010-re elkészül­nek olyan beruházások is, amelyek a városnak nem kerülnek pénzébe: az Mi»3-as, az újszegedi fürdőkomple­xum és az egyetemi új klinika. FEKETE KIÁRA Kiegyensúlyozott büdzsét, költségvetési hiány nélküli gazdálkodást tervez 2008-ra a szegedi önkormányzat - jelen­tette be Hol ka László, Szeged polgármes­tere a múlt héten, amikor elsőként a vá­ros kétszáz legnagyobb adózójának szá­molt be arról, mire szeretnék költeni az adóforintokat. „Hosszú évek óta az idei esztendő az első, amikor hiány nélküli költségvetést tervezünk - mondta, majd így folytatta: 2008 az építkezések éve lesz". Csak összehasonlításképpen: míg a költségvetés fö összege 49 milliárd fo­rint, addig a 2008-ban megpályázott ­eddig elnyert vagy már benyújtott - be­ruházások értéke 52 miibárd: ebből 11 müliárd a városi önrész hitelből és köt­vénykibocsátásból, 41 milliárdot pályá­zaton nyernek. A beruházások közül a legnagyobb az elektromos tömegközlekedés-fejlesztési program, amely 29 milliárd forintból va­lósul meg 2010-re (az önerő 4 milliárd). A szegedieknek az építkezés sok kellemet­lenséggel jár majd, idén az Anna-kúti, jövőre az SZVSE-pályánál lévő csomó­pont kialakítását kell átvészelniük. Foly­tatódik a panelrekonstrukció: noha az önkormányzatnak nem kellene már áll­nia a költségek egyharmadát, Szeged ES ELTŰNT A HIÁNY. Az idei büdzsé kiadási és bevételi fő összege 49 milliárd forint lesz, a források 35 százalékát fejlesztésekre, 65 száza­lékát pedig a működési költségek fedezésére fordítja a város. A hiány a 2002-es közel 5 milliárd forintról - ami a költségvetés 14 százalékát jelentette - csökkent 2007-re egy százalékra, 514 millió forintra, majd az idén nullára - közölte a polgármester. nem vonul ki - jelentette be a polgármes­ter -, a város továbbra is részt vállal a la­kótelepek megújításában. Nemsokára befejeződik Tarján átépítésének 1 milli­árd forintos beruházása, az ifjúsági ház, a Vedres és a Tömörkény együtt mintegy 1,8 müliárdos felújítása is. 2010-re pedig hárommilliárd forintból elkészül az Etel­ka sori, fedett, többmedencés uszoda. És ami nem kerül a városnak pénzé­be: 2010-re elkerüli Szegedet az M43-as, egyetemi beruházásban felépül az új kh­nikai tömb, és a Hunguest adja a 3 milli­árdos önerőt ahhoz, hogy a pályázati forrással együtt 6 milliárdért felépüljön az újszegedi fürdőkomplexum. A szállo­dalánccal közös projektcégben, 80 szá­zalékos önkormányzati tulajdon mellett valósul meg a beruházás 2009 végére. A költségvetésről február 15-én sza­vaz a szegedi közgyűlés. B Az adófizetők pénze Botka László rámutatott arra, hogy folyamatosan növekszik a város saját bevételeinek aránya, a 2008-as költségvetésben ez 59 százalék, 29 milliárd forint. Az adóbevételek közül legjelentősebb a vállalkozások helyi iparűzési adója, melyet 2008-ban 7,3 milliárd forintra terveznek. Ez azt jelenti - mivel a 2006-os 6,4 milliárd forint volt, és az adó mértéke nem emelkedett -, hogy nőtt a vállalkozások árbevétele. A polgármester kijelentette: a lakosság közvetlenül továbbra sem fizet adót, vagyis nem vetik ki az ingatlanadót. S hogy mire is költi az önkormányzat az állami normatívát és az adóbevételeket? Kiadásai csaknem harmadát, 15,4 milliárd forintot a karcsúsított oktatásra, a többit szociális kiadásokra, kultúrára és a szintén racionalizált városüzemeltetésre. • Trolik a Szent István téren. Az elektromos tömegközlekedés-fejlesztési program 29 milliárd forintba kerül FOTÓ: SCHMIDT ANDREA GYORSULÓ NÖVEKEDÉST, LASSULÓ INFLÁCIÓT VÁRNAK A SZAKÉRTŐK A gazdasági növekedés a tavalyi 1,5 százalék után az idén 3,2 százalékra gyorsul, miközben az átlagos inflá­ció 5,7 százalékra lassul a tavalyi évi 8 százalékról - áll a GKI Gazdaság­kutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejel­zésében. MUNKATÁRSUNKTÓI Az európai konjunktúra romlása nyo­mán idén az ipari termelés növekedé­si üteme kissé lassul, a tavalyi 8,2 szá­zalékról 7,5 százalékra, de így is az ipari export marad a gazdaság húzó­ereje. A GKI elemzői azt is jelzik, hogy a 2008. évi gazdasági élénkülés egy része valójában a tavalyi agrár folya­mat automatikus ellentéte, a 2007. évi 10-15 százalékos visszaesés után erre az évre átlagos időjárás esetén tízszá­zalékos ágazati GDP-növekedés felté­telezhető. Ugyanez a folyamat valószí­nűsíthető az építőiparban is: a tavalyi 13 százalékos visszaesés után idén 8 százalékkal nő az ágazat kibocsátása. A kivitel a tavalyi 16 százalékos bő­vülés után az idén 13 százalékkal emelkedik, ennek hátterében az áll, hogy a tavalyi rossz termés miatt ­legalábbis - lassul az euróban mért agrárexport. Az import dinamikája vi­szont kissé még emelkedhet is, a 13 százalékos növekedés a kivitellel azo­nos. Az áruforgalom deficitje minimá­lis lesz. A GKI prognózisa szerint a folyó fi­zetési mérleg hiánya 2008-ban is öt­milliárd eurót tesz ki, ugyanakkor az ország külső finanszírozási igénye 3,2 milliárd euróra csökken a tavalyi 4,1 milliárdról. Az infláció 2007 utolsó hónapjaiban gyorsult, főleg az emelkedő világpiaci energia-, nyersanyag- és élelmiszer­árak következtében, s hasonló hatást okozott a rossz hazai agrártermés. Az idén ezek a tendenciák továbbra is ér­vényesülnek, de a költségvetési kon­szolidációs lépések egyszeri áremelő hatása már nem jelentkezik. A 2008. évi átlagos infláció 5,7 százalékra mérséklődhet a tavalyi 8 százalékról, miközben 2008 elején csak lassan csökken, az első félév végén 6 százalék körül alakul, az év végére azonban akár 4 százalékra es­het. Az euró/forint árfolyam éves át­lagban a tavalyi 252 forint körül ma­rad, a januári gyengülés feltehetőleg átmeneti. 3 ÁRALAKULÁS, 2008. A prognózis szerint fi élelmiszerek ára mintegy 10 százalékkal emelkedik idén, a háztartási energiahordozók ára pedig 8 százalék feletti mértékben nő. Mérséklődik a tartós fogyasz­tási cikkek árszintje, minimálisan emelkedik a ruházati termékeké. A 2007. évi magas szinthez képest vi­szonylag kevéssé lesz magasabb az üzemanyagok ára. A bérek emel­kedésétől kissé elmaradóan, de az átlagosnál gyorsabban nő a szol­gáltatások ára. A SZEVIÉPÉ A SZABADKIKÖTŐ MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi székhelyű Szeviép Zrt. fejleszt heti tovább a Mahart-Szabadkikötő Zrt. infrastruktúráját, miután elnyerte a nyílt közbeszerzési eljárást. A kivitelező nettó 1,128 milliárd forintos ajánlatával győ­zött. A kivitelezést az Európai Unió Kör­nyezetvédelmi és infrastruktúra operatív programja finanszírozta. A megbízás tartalmazza a Csepelen ta­lálható kikötő környezetbarát fejleszté­sét, 1460 folyóméter tranzitvágány kapa­citásbővítő átépítését, 725 méter új part­fali vágány építését, 198 ezer köbméter meder kotrását, 192 méter függőleges partfal építését, és 422 folyóméter rézsüs partfal építését. A tenderre pályázott még a nyertes ajánlatot követő legkedve­zőbb, 1,69 milliárd forintos ajánlatával a Swietelsky Építő Kft., és az 1,78 milliárd forintos ajánlatot tevő Sade-Magyaror szág Mélyépítő Kft. A száz százalékban állami tulajdon­ban lévő Mahart-Szabadkikötő Zrt. rendelkezik a csepeli szabadkikötő 75 évre szóló üzemeltetési jogával, vala­mint 75 évre haszonélvezeti joga van a földterületekre, a infrastruktúrára. • Hajó hajó hátán a csepeli szabadkikötőben FOTÓ: DM/DV Nemsokára befejeződik Tarján átépítésének közel egymilliárd forintos beruházása FOTÓ: KARMOK CSABA

Next

/
Oldalképek
Tartalom