Délmagyarország, 2008. január (98. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-08 / 6. szám

21 Belföld - külföld Kedd, 2008. január 8. Szlovákia, Róbert Fico és az „okos historizmus" POZSONY (MTI) Harminckét szlovák történész, régész és nyelvtudós vette védelmébe közös nyilatkozatban hétfőn Róbert Fico kor­mányfőt, aki a múlt héten, az önálló Szlovákia fennállásának 15. évforduló­ja alkalmából hazafias programot hir­detett. Az „okos historizmust" meghir­dető programban Fico - amint lapunk­ban arról már beszámoltunk - olyan „ősszlovákok" példamutató nagyságá­ról beszélt, mint a Nagymorva Fejede­lemség uralkodója, Svatopluk, s azt ál­lította, hogy a szlovákok már akkor is itt éltek, amikor más európai országok mai területén még csak állatok rohan­gáltak. A szlovák tudományos élet libe­rálisabb szárnyáról megszólaló kutatók ' azonnal cáfolták, egyesek közülük me­rő ostobaságnak, elemzők pedig a na­cionalizmus veszélyes tünetének ne­vezték a kormányfő megnyilvánulását. Gyurcsánynak az MDF szerint lépnie kellene Az MDF szerint a szlovák kormánykoalíció tagadja a szlovákiai magyar közös­ség létét, az ellenzéki párt ezért felszólítja Gyurcsány Ferenc kormányfőt, hogy védje meg a felvidéki magyarokat - hangsúlyozta Csapody Miklós MDF-es politikus hétfőn az MTI-nek. BUDAPEST (MTI) Csapody Miklós szerint a szlovák kor­mánykoalíció a történelem program­szerű meghamisítására törekszik és tagadja a szlovákiai magyar nemzeti közösség létét. Az MDF felszólítja Gyurcsány Ferenc kormányfőt, hogy a hallgatás helyett tegye meg a megfelelő lépéseket a szlo­vákiai magyar közösség védelmében ­fogalmazott közleményében Csapody Miklós. Hozzátette: a demokrata fórum felkéri az Európai Parlament képviselő­it, ítéljék el a szlovák kormányt az eu­rópai elvekkel ellentétes magatartása miatt. Egyben reményünket fejezzük ki, hogy az Európai Szocialisták Pártja a Smer felfüggesztését nem csupán fenntartja, de a pártot ki is zárja abból a politikai közösségből, amely a szoci­áldemokrácia elveit vallja magáénak. A kommüniké szerint az MDF felkéri az Európai Parlament magyar képviselőit és az Európai Néppárt frakcióját, foglal­jon állást a szlovák koalíció fenti törek­véseivel kapcsolatban. Szlovénia: az euró fokozta az inflációs nyomást BRÜSSZEl (MTI/APA) Tavaly Szlovéniában kétszer akkora volt az euró bevezetésének inflációger­jesztő hatása, mint az Európai Bizott­ság előzetesen jósolta. Az Európai Bi­zottság azt becsülte, hogy az áttérés csak 0,3 százalékpontot tesz hozzá az inflációhoz, azonban az euró tavaly ja­nuári bevezetésének következményei ténylegesen 0,6 százalékponttal járul­tak hozzá a teljes dráguláshoz, mondta Janez Jansa szlovén miniszterelnök hétfőn sajtóértekezleten. A kormányfő szerint a fő ok az volt, hogy a cégek jú­liusban végleg megszüntették a kettős - tolárban és euróban nyilvántartott ­árfeltüntetést, és felfelé kerekítettek a tolárárakat az átváltáshoz. A magas infláció Szlovéniának to­vábbra is elsőszámú gazdasági problé­mája - decemberben 5,7 százalékos volt a tizenkét havi infláció, ezzel leg­magasabb az euróövezetben ehhez az euró bevezetése mellett a magas olaj- és élelmiszerárak is hozzájárul­tak. Egy évvel korábban, 2006. de­cemberben a tizenkét havi infláció 3 százalékos volt. Szlovénia az idén 3,5-3,6 százalékos évi átlagos inflációt vár, a tavalyi 3,6 százalék után. A gazdasági növekedést az idén 4,6 százalékra valószínűsítik a tavalyi 6 százalék körüli ütem után. 2006-ban 5,7 százalékkal nőtt a szlovén hazai össztermék. ÁLLAMHÁZTARTÁS: MÍNUSZ 1A HELYETT PLUSZ A8 MILLIÁRD FORINT Többlet lett a kasszában A Pénzügyminisztérium (PM) nem erősítette meg a sajtóinformációt, misze­rint 2007. decemberében az államháztartás pénzügyi mérlege W$ milliárd fo­rintos többlettel zárt, miközben a szaktárca 1<r milliárd forintos hiányt prog­nosztizált. BUDAPEST (MTI) A valódi adatokat kedden teszi közzé a Pénzügyminisztérium - reagált az MTI-nek Pichler Ferenc szóvivő az in­dex.hu hírportál hétfőn megjelent ér­tesülésére, amely szerint pénzforgal­mi szemléletben 2007 decemberében az államháztartás a tervezett 14 milli­árd forintos hiány helyett 48 milliárd forintos többletet ért el. A szaktárca decemberre - önkor­mányzatok nélkül - 14 milliárd forint hiányt prognosztizált, 2007 egészére 1353,4 milliárd forint deficitet, ami a GDP 5,3 százalékával egyenlő. Abban az esetben, ha a decemberi - önkor­mányzatok nélküli - államháztartási mérleg a novemberi előirányzatnál 62 milliárd forinttal kedvezőbben alakul, akkor az éves deficit 1291,4 milliárdra módosul, ami GDP- arányosan 5,0 szá­zalékot jelent. Emellett az önkor­mányzati tételeket is magában foglaló, az európai uniós szabványoknak meg­felelő 2007. évi GDP-arányos ered­ményszemléletű (ESAÍ95) hiány is a korábban jelzett 6,0 százaléka alá, 5,8 százalékra csökkenne. (A 2007. évi eredeti terv 6,8 százalék volt.) GRÚZIÁBAN SZAAKASVIL! NYERT - Nyögvenyelősen ugyan, de megnyerte a grúziai el­nökválasztást Mihail Szaakasvili, így újabb öt évet kapott arra, hogy valódi rend­szerváltást és jobb életkörülményeket valósítson meg a A,5 millió lakosú kaukázusi országban. A szavazatok 53 százalékának besöprése mindazonáltal csattanós pofon­nal ér fel a még mindig csak 40 éves politikus számára. Négy évvel ezelőtt, a korrupt Sevardnadze-rezsimet megdöntő „rózsás forradalom" után rendezett első elnökvá­lasztáson még a grúzok 96 százaléka voksolt a szálfatermetű Szaakasvilire. A mostani eredmény minimum azt jelzi, hogy négy év alatt egykori híveinek csaknem a fele el­pártolt tőle, de legalábbis kiábrándult belőle. Fotó: MTi/EPA/zurab Kurcikidze Lemondott Gazsó L. Ferenc BUDAPEST (MTI) Hétfőtől Kocsis L. Mihály főszerkesz­tő-helyettes látja el a Magyar Hírlap főszerkesztői teendőit - tájékoztatta a társaság az MTI-t. A közlés szerint Gazsó L. Ferenc, az eddigi vezető pénteken kérte felmentését Széles Gábor laptulajdonostól, aki a kérést elfogadta. Az eddigi főszerkesztő, aki alig több, mint egy éve, 2006. november 15-én vette át a lap irányítását, ame­lyet 1996 és 1998 között már vezetett, csupán a felmondás hírét erősítette meg; mint mondta, a tulajdonossal, Széles Gáborral kötött megállapodás értelmében az indokokról nem nyilat­kozhat. Hat és fél milliárd forint az adóhiányrekord Az APEH 2007-ben 8 ezer 363,7 milli­árd forintot szedett be, ami az ál­lamháztartás adójellegű bevételei­nek 82,A százaléka - jelentette be Szikora János, az APEH elnöke az adóhatóság hétfői sajtótájékoztató­ján. BUDAPEST (MTI) Szikora János elmondta: tavaly jelen­tősen nőtt a gazdasági társaságok szá­ma: a 18 ezer 104 tevékenységét meg­szüntető gazdálkodó szervezet helyére 38 ezer 163 új vállalkozás lépett. Emel­kedett az adószámos magánszemélyek száma is: az 5172 kilépővel szemben 18 ezer 187 új adózót regisztráltak, akik­nek egy része korábban vélhetően a szürke- vagy feketegazdaságban dolgo­zott. Az egyéni vállalkozók közül 37 ezer 726 szüntette meg tevékenységét és 34 ezer 486 újonnan belépő volt. A foglalkoztatottakkal kapcsolatban tavaly közel 6 millió jogviszonyra vo­SZIKORA JÁNOS APEH-ELNOK: N0TT A GAZDASAGITARSASAGOK SZAMA Fotó: MTI natkozóan több mint 1,5 millió beje­lentés érkezett az adóhivatalhoz, s bár a jogszabály a bejelentéshez nem írja elő kötelezően az elektronikus utat, az adatlapok 95 százalékát tavaly elekt­ronikusan adták be - mondta az APEH elnöke. Az APEH a 2006. évi 302 milliárd forinttal szemben tavaly 357 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel (a megállapítások 80-82 százaléka az áfához kapcsolódik), a kivetett bünte­tések összege pedig 179 milliárdról 212 milliárd forintra emelkedett. Tavaly 15 ezer 063 vagyonosodási vizsgálat indult, ezekből 11 ezer 025 fejeződött be, közülük 7 ezer 504 zá­rult megállapítással, összesen 42,724 milliárd forint összegben. E vizsgála­tok az idén is folytatódnak, az APEH továbbra is elsődlegesen a nagy va­gyonokat ellenőrzi - mondta Szikora János. Az elnök elmondta, tavaly de­cember közepéig 28 esetben állapított meg 1 milliárd forint feletti adóhiányt az APEH, a „rekordernél" 6,5 milliárd forintnyit. Az utóbbi behajtására egyébként már aligha lesz mód, ugyanis az elkövető meghalt, a cég­nek pedig nincs vagyona. Jelentősen nőtt az APEH által indí­tott végrehajtási eljárások száma is, a 2006. évi 416 ezer 78 végrehajtással szemben tavaly 577 ezer 548 eljárást indítottak, amelyek során az előző évi 219,1 milliárd forinttal szemben 253,7 milliárd forintot szedett be a hi­vatal. HIV-vel fertőzött, felmentették BUDAPEST (MTI) Első fokon felmentette hétfőn a Bu­dai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) azt a férfit, akit az ügyészség súlyos egészségromlást eredményező testi sértéssel vádol, amiért HIV-vírussal fertőzte meg feleségét és volt barát­nőjét. A bíróság bizonyítékok hiányában mentette fel a vádlottat és határozott indoklást adott arról, hogy nem fo­gadta el valóságosnak a sértettek elő­adását. A bíróság többek között azt is kifejtette, hogy álláspontja szerint a feleséget a bosszúvágy motiválta a fel­jelentés megtételekor, azért, mert el­hagyta mintegy húsz évvel fiatalabb férje. Újra fehér por szocialista politikusoknak BUDAPEST (MTI) Újabb öt szocialista politikus kapott fehér port tartalmazó borítékot, így már összesen kilenc MSZP-s képvise­lőnek címeztek ilyen küldeményt az elmúlt napokban. Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvi­vője ezt megerősítette. A távirati iroda értesülései szerint a küldemények egészségre káros anyagot nem tartal­maztak. A történtekről egyik - az MTI által megkérdezett - érintett országgyűlési képviselő sem akart nyilatkozni, mint ahogy a nevüket sem kívánták nyilvá­nosságra hozni. Horváczy Emese tájékoztatása sze­rint az NNI a körülmények tisztázásá­ra a vizsgálatot megindította, ennek során megállapították, hogy vala­mennyi küldeményt ugyanazon a he­lyen, Budapesten adták fel. A további vizsgálat feladata annak kiderítése, hogy ki és milyen céllal küldte a leve­leket a politikusoknak - tette hozzá. Valutaváltó VALUTA VÉTELI j ELAOÁSI EURÓ 248,14 260,86 USA-DOLLÁR 168,43 in,07 ANGOL FONT 331,90 348,92 CSEH KORONA 9,26 10,24 (HORVÁT KUNA 32,90 36,36 SVÁJCI FRANK 150,98 160,32 SZLOVÁK KORONA 7,25 8,01 (FORRÁS: orp Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDÚS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: JAC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 621567-888. Titkárság: 621567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 621567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel.lfax: 621241-905. Hirdetési tel.lfax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 621213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel.lfax: 621213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel.lfax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 631481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 621567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj így hónapra 1730 Ft (Délmagyarország), 1630 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom