Délmagyarország, 2007. december (97. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-29 / 302. szám
i* | Aktuális Szombat, 2007. december 29. BALÁSTYA. Évzáró diszkóba várják a fiatalokat ma 17 és 22 óra között az ifjúsági klubba. A lemezlovas Tóth Marci és Vígh Tomi. Belépődíj nincs. KISTELEK. Mulatós városi szilvesztert rendeznek december 31-én 19 órától a rendezvényházban. Zenél a Party Time Band, fellép Csenki Attila és hastáncosok. Éjfélkor tűzijáték és ajándék pezsgő várja a résztvevőket. A jegyek ára 6500 forint, a belépő egyben tombolaszelvény is. Jegyek a rendezvényházban kaphatók. MÓRAHALOM, (anuár 2-án, szerdán, 17 órakor rendezik meg a hagyományos újévi koncertet az Aranyszöm Rendezvényházban. A városi díjakat is ekkor adják át. ÓPUSZTASZER. Szilveszteri bál lesz december 31-én a rendezvényházban. A vendégeket többfogásos sültes tállal, éjfélkor pezsgővel és virslivel várják. Az esten a Princess együttes és a szegedi Caliana hastánccsoport is fellép. A bál bevételét a helyi művelődési ház szépítésére, szőnyegcserére, színpad-átalakításra fordítják. Jelentkezni a 70/325-9907-es mobilszámon lehet Kismárton Mónikánál. RÖSZKE. A röszkei Napraforgó Futóklub és a Délikert Egyesület évbúcsúztató utcai futóversenyt rendez holnap 10 órától. A rajt Szegeden, a Kecskéstelepi Művelődési Ház előtt lesz. Az egy kilométeres együttfutást 10 órakor, az 5,4 kilométeres Napraforgó futószilvesztert 10.30 órakor indítják el. A hosszabb versenytávot teljesítő futók egyedi érmet kapnak. Az eredményhirdetés után virslivel és pezsgővel kedveskednek a futóknak. A versenykiírást és a nevezési lapot a www.nafuklu.hu weboldalról lehet letölteni. RÚZSA. Szilveszteri mulatságot tartanak december 31-én 18 órától a Móra Ferenc Művelődési Házban. A hangulatról a Mister's duó gondoskodik. Vacsorára többek között velővel töltött sertésbordát, újszegedi csirkemellfilét, sajttal töltött sertésjavát, pulykamellet magvas köntösben, zöldséges rizst, párolt káposztát, burgonyapürét és Raffaello tortaszeletet tálalnak fel. SZATYMAZ. A Bursa Hungarica önkormányzati Ösztöndíjpályázatra összesen tíz hátrányos szociális helyzetű tanuló illetve hallgató nyújtotta be pályázatát. A Szociális és Egészségügyi Bizottság valamennyi pályázót támogatásban részesítette. ÚJSZENTIVÁN. Elkészültek a település bútorgyár és lottózó elé tervezett autóbuszvárói. A Szegedre tartó járatokra várakozó utasok ezentúl a fából ácsolt házikókba húzódhatnak a rossz időjárás elől. A beruházás több mint másfél millió forintból valósult meg. ÜllÉS. Vidám óévbúcsúztatót tartanak december 31-én 18 ócától a Déryné Művelődési Házban. A finom vacsora mellett a résztvevők a Vér trió muzsikájára szórakozhatnak reggelig. További információ a 62/582-040-es, illetve a 30/506-3159-es telefonszámon kapható. ZÁKÁNYSZÉK. A helyi nőegylet és a gazdálkodók-vállalkozók klubja szilveszteri mulatságoz szervez a művelődési házba december 31-én, 18 órától. Sztárvendég Szilágyi Annamária, a Szegedi Nemzeti Színház művésze. A vacsora szarvas pörköltből, svédasztalból, sültekből, hidegtálakból, gyümölcsökből és süteményekből áll. Jegyeket a Födi ABC-ben lehet vásárolni. ZSOMBÓ. Szilveszteri mulatságot rendeznek a József Attila Művelődési Házban december 31-én 19 órától. A zenét a Bibuczi együttes, az étkeket a Jóbarát vendéglő szolgáltatja. B JÉGSZOBRÁSZ A DUGONICS TÉREN. A SZIN Ice rendezvényeként ma 1A és 16 óra között M. Tóth Zsolt jégszobrász tart bemutatót a Dugonics téren. A show 19 órakor a jégpályán folytatódik. Leégett a dóm betlehemi jászla Csütörtök éjjel meggyulladt és teljesen megsemmisült a szegedi dóm főbejáratánál felállított betlehem, a kár meghaladja a tízmillió forintot. A rendőrség vizsgálja, hogy gyújtogatás történt vagy véletlenül keletkezett a tűz. OLÁH ZOLTÁN - Fél egy körül hívtak telefonon, elmondták, hogy ég a betlehem. A templomnál szörnyű látvány fogadott: mindent elborított a füst, dolgoztak a tűzoltók - mondta Kondé Lajos, a Belvárosi Plébánia vezetője. A tüzet a SZOTE-klub biztonsági őrei vették észre. Riasztották a tűzoltókat és a rendőrséget, közben egy szolgálaton kívüli tűzoltó segítségével megkezdték az oltást. - Kollégáim az összes poroltót használták, de a lángokat nem tudták megfékezni - mondta Benke Csaba, a klub vezetője. A tűzoltók egy óra alatt tudták eloltani a tüzet. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős, az elsődleges szakértői vélemények szerint meghaladja a tízmillió forintot. A betlehem teljesen megsemmisült, megégtek az ajtók, megrongálódott a templom kapuján a bronz dombormű és a bejárat mellett levő faragott oszlopok is szétestek, égésnyomok borítják a fal egy részét. Az egyház feljelentést tett a Szegedi Rendőrkapitányságon, amely közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a tüzeset körülményeit. - Amennyiben az idegenkezűség gyanúja felmerül, úgy a rendőrség megteszi a szükséges lépéseket. Jelen pillanatban a gondatlanság, azaz egy véletlenül bekövetkezett esemény lehetőségét sem lehet kizárni - tájékoztatta lapunkat Af. Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Kondé Lajos úgy véli, valaki heccből gyújtotta fel a betlehemet. Az atya azt is elmondta, hogy tegnap hajnal óta folyamatosan szellőztetik a templomot. Kiss-Rigó László elítélte a történteket. A szeged-csanádi megyés püspök azt mondta, „sajnos ma olyan világban élünk, amelyben bármi megtörténhet". A püspök és a plébános is határozott nemmel válaszolt a kérdésre, hogy kaptak-e bármilyen levelet vagy üzenetet, ami a gyújtogatásra utalt volna. BULIVILLAM0S, LIMUZIN, JÉGSZOBOR, FORRALT BOR ÉS KONCERTEK Ma délután kezdődik a SZIN Ice Szegeden KÖNNYEN LEHET, HOGY ISMERETLENEK HECCBŐL GYÚJTOTTÁK FEL A DÓM KAPUJÁBA ÉPÍTETT BETLEHEMET. AZ BIZTOS, HOGY SÖRÖSPOHARAKAT HAGYTAK HÁTRA Fotó: Segesvári Csaba a Pál Tamással kiegészült Sun City, a Kiscsillag, a 30Y. A Pepsi Ice-ban 17 órától a szegedi underground hip-hop előadók közös lemezüket, a Szegeden Szabadon című korongot mutatják be. 23 órakor a Guru s Jazzmatazz következik, a New York-i fiúkat tizenegy méter hosszú luxuslimuzin hozta tegnap Ferihegyről Szegedre. A jégpályán is szól majd a zene, de ott nem lesz koncert. A helyszínek összekapcsolódnak, így nem kell hóban-fagyban sétálni közöttük. A sátrakba azonban korcsolyával nem lehet bemenni. A többitől elkülönül a gasztrosátor, ahol többek között hurkát, kolbászt, sült malacot, sört, bort, forralt bort vehetnek a fesztiválozók. A SZIN Ice befogadóképessége 2500-3000 fő. Telt házra legnagyobb eséllyel szilveszter este lehet számítani, hiszen a húszéves Kispál és a Borzzal, a Quimby-vel és a Magna Cum Laude-val köszöntheti 2008-at, aki itt ünnepel. A fesztivál idején „bulivillamos" közlekedik majd a 4-es vonalán, a rendes menetidő után óránként hozza-viszi a SZIN-ezőket. 29-én és 30-án a fesztiválozók ingyen utazhatnak, 31-én azonban a bulivillamosra is jegyet kell váltani. Kapunyitás ma 16 órakor. linó is a helyén volt, de asztalok, székek A rendezvény ugyan a jégpálya köés sörcsapok még a rakodókra vártak, ré épült, a legfontosabb helyszín mégA munkások sapkában, kesztyűben sem ez lesz: a zenészek a 600 négydolgoztak, a fesztiválozóknak viszont zetméteres Borsodi Malátabár és az B Négy csillag ás limuzin A Guru's Jazzmatazz tagjai két éjszakát töltenek Szegeden, a Novotel Hotelben szállnak meg. Négycsillagos ellátásban részesülnek, különleges kívánságuk nem volt. Az utazásuk viszont nem átlagos, az őket furikázó Hummer H2 limuzinban minibár és négy LCD-tévé is van. Háromnapos téli könnyűzenei fesztivál kezdődik ma Szegeden: a SZIN Ice. A műjégpálya körül december 26-án indult az építkezés. A koncerteket fűtött sátrakban rendezik. Kapunyitás ma 16 órakor. GONPA ZSUZSANNA Ma kezdődik az első szegedi téli könynyüzenei fesztivál, a SZIN Ice. A Szegedi Ifjúsági Napok szervezői a műjégpályán és a körülötte lévő területen építették fel a fesztiválhelyszínt, a munkálatok december 26-án kezdődtek, tegnap megnéztük, hol tartanak a nyitás előtt 24 órával. A koncerteknek helyet adó sátrakban a színpadok már álltak, és néhány momár nem kell a téli öltözék, a sátrakat hat fiőlégbefúvóval fűtik. A kabátokat tehát mindenki a ruhatárban hagyhatja - tudtuk meg Dömény Ágnestől, a Szegedi Ifjúsági Napok PR-munkatársától. 1200 négyzetméteres Pepsi Ice sátor színpadán lépnek fel. Előbbiben koncertezik ma többek között a Vad Fruttik (az MR2 rendszeresen játssza a Nekem senkim sincsen című számukat), AZ UTOLSÓ SIMÍTÁSOKAT VÉGEZTÉK AZ ÉPÍTŐMUNKÁSOK TEGNAP, A SZIN ICE SÁTRAIT ÁLLÍTOTTÁK FEL. A TEHERAUTÓK DUGÓT OKOZTAK A JÉGPÁLYÁNÁL Fotó: Karnok Csaba