Délmagyarország, 2007. december (97. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-22 / 298. szám

101 Szieszta ÖREG-RÓKUS VONZZA AZ ÉPÍTKEZŐKET Rókus sorsának alakulása Kalmár Ferenc képviselő szívügye FOTÓ: FRANK YVETTE Jaj, csak Öreg-Rókuson ne! Tíz éve még így kezdődött a beszélgetés, ha egy szegedi család azon gondolkodott, hol vehetne lakást. A városrész rossz híre messze túljutott a város határain, míg ma azzal büszkélkednek az itt lakók: Szeged egyik leggyorsabban fejlődő körzetében élnek. És ebben a megúju­lásban nagy szerep jutott Kalmár Ferencnek, a városrész önkormányzati kép­viselőjének. BÁTYI ZOLTÁN „Képviselő úr, sétáljunk oda ahhoz a csoporthoz, és beszélgessen ott a kol­légámmal, amíg én elkészítem a ké­pet. Talán nem szúrnak minket hát­ba." Ezek a mondatok úgy tíz perccel azután hangzottak el, hogy megismer­kedtem Kalmár Ferenccel, Öreg-Rókus önkormányzati képviselőjével. Tizen­két éve történt. Szeged előbb említett városrésze annyira lepusztult akkorra, utcáin oly sok lumpen verődött ban­dákba, hogy fotós kollégám, Karnok Csaba bátorságra buzdító szavai csöp­pet sem tűntek fölösleges szócséplés­nek. Szerencsésen megúsztuk a fagga­tózást, de akkor komolyabb összeg­be mertem volna fogadni arra, hogy Kalmár képviselő még mandátuma lejárta előtt bedobja a törülközőt. Nem így történt. Az MDF-Fi­desz-KDNP-s színekben, 1994-ben megválasztott városatya immár ti­zenharmadik éve formálja a négy­ezer lakosú városrész arculatát. Va­gyis a városházi torony alatt eltöl­tött időt tekintve dobogós helyezést ért el: az örök aranyérmes Katona Gyula (Móraváros) mögött holtver­senyben második Gila Ferenccel, aki a petöfitelepi körzetet szintén 13 éve képviseli a torony alatt. - Amikor rókusi lakosként megnyer­tem '94 őszén az önkormányzati vá­lasztást, pontosan láttam: hatalmas bajok tornyosulnak ebben a város­részben. Azt hittem, az infrastruktúra fejlesztésével, új csatorna- és útháló­zat kiépítésével orvosolhatóak lesz­nek a gondok. Gyorsan rá kellett döb­bennem: amíg a bűnözés melegágyá­nak számító romtanyákat nem tüntet­jük el innen, esélyünk sincs egy nyu­- Ilyen közállapotok mellett csak a széles körű összefogás segített. Sze­rencsére támogatást kaptam az akkori városvezetéstől, az IKV-tól, így megin­dulhatott a romos házak felmérése, majd 2000-ben a bontások is elkez­dődtek. Egyetlen esztendő alatt tíz ro­mos épületet tűnt el, majd sorra a töb­bi. Addigra megújult a nagykörútra csatlakozó utolsó sáros utca, az Ösz utca is, csatorna- és útépítők vették birtokba öreg Rókust, megépült a Tes­co. Mire elérkezett megválasztásom ti­zedik évfordulója, Öreg-Rókus olyan városrésszé vált, amilyennek az itt élők, és magam is látni szerettem vol­na - beszélt immár a sikerekről a kép­viselő, miközben az utcákat járva megszámolni sem tudtuk, hány új tár­sasház épült a századforduló óta Öreg-Rókuson. - Tíz éve itt egyetlen lakást sem le­hetett eladni, ma újabb és újabb be­költözők ismerkedhetnek a városrész sajátos, kisvárosias hangulatával. Ennyi évi küzdelem után nekem kü­lön öröm, ha egy-egy újabb építkezés­be botlom, bár tudom: még mindig akad tennivaló. Már olyan utcarehabi­litációkat szeretnék látni, amikor a járdától a csapadékvizet elvezető csa­tornán át az aszfaltburkolatig minden elkészül. A Körtöltés utca, Öreg-Rókus nemrégiben megújult egyik határa er­Társak a bajban - Egyedül természetesen nem tudtam volna ilyen látványos eredményeket elérni Öreg-Rókuson - mondta Kalmár Ferenc. Szerencsére a bajban rengetegen mellém álltak, nincs olyan utca, ahol ne támaszkodhatnék azóta is több lakó hathatós segítségére. Mivel nem akarok senkit sem megsérteni azzal, hogy kifelejtem a listáról, neveket nem sorolnék. Inkább az összefogás erejét dicsérem, azt a jobbító szándékot, ami az itt lakókat jellemzi. Nem csoda, hogy mind többen szeretnének az öreg-rókusi közösség tagjai lenni. Ha így haladnak az építkezések, megújul még néhány elöregedett épület, lassan el is felejtjük rossz emlékeinket. Egy biztos: a múlt század végi Rókust nem sírja vissza senki. godt környék kialakítására. Sajnos 1997-re már pattanásig feszült a hely­zet, önvédelmi csoportok alakultak, attól lehetett tartani, hogy összetűzés robban ki az „őslakosok" és a város­részbe az ország minden tájáról, de még a határon túlról is beszivárgó ön­kényes lakásfoglalók között. Éjjel-nap­pal rendőrök járták az utcákat, a le­pusztult rókusi temető romjai között tábortüzek gyúltak, a Franciahögyön még gyereket is gyilkoltak - sorolta legkellemetlenebb emlékeit Kalmár Ferenc. re szép példa - véli Kalmár Ferenc. Megtudtuk tőle: ez a környék is na­gyon várja, hogy elkészüljön az M43-as út várost elkerülő szakasza, ugyanis Öreg-Rókus főutcája, a Kos­suth Lajos sugárút majd' összeroskad a kocsiforgalom súlya alatt. Aztán ott a Klapka tér: még korántsem sorolha­tó a város szép közterei közé. Vagyis lenne mire költeni - összegzett Kalmár képviselő -, de azt is tudomásul kell venni, hogy Szegeden nem csak Öreg-Rókus várja a fejlesztési pénze­ket. Szombat, 2007. december 22. Elhunyt a rock and roll úttörője, Ike Turner A SLÁGERLISTÁK ÉLÉN San Diegó-i otthonában, Californiá­ban hunyt el 76 éves korában a rock'n'roll úttörője, Ike Turner, aki számaival rengeteget szerepelt a ze­nei listák élén. Hétszer uralta a slá­gerlisták első helyét a rhythm and blues egykori legendás alakja, Ike Turner Tina Turnerrel együtt, mielőtt a pár elvált volna 1978-ban. VALENTINE LOW (EVENING STANDARD) Ike Túrner első lemeze, a Born in Clarksdale, Mississippi 1951-ben jelent meg, hivatalosan ezt tartják az első rock and roll felvételnek. A dal szerző­je maga Ike Turner volt. A zenész 1959-ben találkozott a 18 éves Anna Mae Bullockkal, duettet alakítottak. A fiatal nő ekkor vette fel a Tina Turner nevet. Első közös albu­mukat 1959-ben jelentették meg. Leg­emlékezetesebb lemezük a River Deep, Mountain High című volt. Válásuk után Ike karrierje kettétört, Tináé - aki két fiút szült Ike-nak - vi­szont gyorsan ívelt fölfelé. A kokain­függő Ike jó néhány évet töltött bör­tönben fegyverek és kábítószer birtok­lása miatt. Ezért például azon az ün­nepségen sem tudott részt venni, ami­kor 1991-ben Tinával együtt helyet ka­pott a rock and roll hírességek csarno­kában. Tina a nyolcvanas évek közepén tért vissza a színpadra, a Priváté Dan­cer és a What's Love Got To Do With It hatalmas sikert hozott neki. Ike, miután leszokott a kábítószer­ről és megpróbálta rehabilitálni hír­nevét, megalapította a The Kings of Sí ÉN, TINA. Turner egykori felesége Én, Tina címmel 1987-ben adta ki önéletrajzát, amelyből film is ké­szült What's love Got To Do With It címmel. Állította, hogy volt férje házasságuk 16 éve alatt rendszere­. sen verte és megalázta. Eltörte a bordáit, cigarettával égette a bő­rét, betörte az orrát. Ike szó szerint az öngyilkosságba kergette az énekesnőt, aki 1968-ban megpró­bálta megölni magát - szerencsére túlélte. Ike Turner tagadta ezeket a vádakat. 1993-ban azt nyilatkozta, hogy csak egyszer bántotta Tinát, akkor is csak ököllel vágta orrba. Bordatörésről és más kínzásokról szó sem volt - mondta. A Rolling Stones gitárosa, Keith Richards vi­szont azt mesélte egykori zenész­társáról, hogy Ike nagyon gyakran tartott a nadrágjába dugva pisz­tolyt. Rhythm nevű zenekarát. Két éve fel­tűnt a Gorillaz rendkívül sikeres al­bumán, a Démon Days-en is, ahof* egy számban zongorázott, a Risin With the Blues című önálló albumá­ért pedig Grammy-díjjal jutalmazták a tradicionális blues kategóriában. Ike Hirner halálhíre gyorsan bejárta a világot. Tina Turner szóvivője azt mondta a sajtónak, az énekesnő tud volt férje haláláról annak ellenére, hogy több mint harminc éve nem ta­lálkozott és nem beszélt vele. Fordította: Nyemcsok Éva Turner 1959-es lemezét tartják az első rock and roll felvételnek DARVASI LASZL0 A Dakota-háznál Pontosan tudom, mit csináltam 1980. december 9-én, délután ötkor, a gyűlölt matematikafüzet felett. Sírtam. 1980. december 8-án, este 10 óra tájékában megöltek egy embert. Lelőtték. öt lövés dörren el a New York-i kapubejáróban, egy golyó az üvegajtóba fúródik, a meglőtt ember még elvonszolja magát a lépcsőfordulóig, miközben azt hörgi, meglőttek, meglőttek, majd összeroskad. A Dakota-ház portása a köpenyével takar­gatja a sebesültet, az áldozat torkából ömlik a vér, a gyilkost a helyszínen találja a rendőrség, nem is akar menekülni. A Zab­hegyező című Salinger regényt olvasgatja. A gyilkos texasi, Mark Dávid Chapman a neve, s aznap még autogramot kapott az áldozattól, aki megkérdezte, Dávid, akarsz még valamit? Chapman nem válaszol, csak néz bambán. Már tudja, hogy öl­ni fog. Dávid, akarsz még valamit? - kérdezi újra a későbbi ál­dozat, mire Chapman megrázza a fejét, nem, köszönöm, John. Aztán hosszan néz a férfi után, a zsebébe süllyeszti a kezét, és kitapintja a harmincnyolcas hideg fémét. És vár. Este tízig vár. A meglőtt emberrel már hiába süvít szirénázva a roham­mentő a Roosevelt-kórházba. Ki vagy, tudod-e, ki vagy, kérdezgeti a mentőorvos, a sé­rült még bólint, igen, tudja, ki ő, de már nem mozdul, még új­raélesztik, de a merénylet után alig egy órával már nem él. Másnap délután tudtam meg a hírt, ültem a meghalt nagy­szülők szobájában, lakli kamasz, és, mondom, sírtam. Volt egy pici, fehér japán rádióm, abból mondták be, hogy meghalt, az­tán a halott embertől felraktak egy számot. A férfi a nőkről énekelt. A halott embernek az volt a filozófiája, hogy az a leg­több, hogy képesek vagyunk elképzelni a világot. A halott em­ber nem hitt Istenben. A halott ember visszavonult a híressé­gek nyüzsgő akváriumvilágából, hol hosszú éveken át élt, illet­ve próbált élni, és aztán öt évig csak a fiát nevelte, otthon, az árnyas park mellett. Soha nem gondoltam, hogy majd egyszer itt, ezen a kör­nyéken járok, soha nem gondoltam, hogy olyan közel jövök és megyek a tragikus helyszín mellett akár naponta is. A férfi az úgynevezett Dakota-házban lakott. A Dakota-házat 1880-ban építették, rengeteg balkon és ter­rakotta részlet díszíti, csinos kis csúcsos, fekete és kék tetők, fent apró tetőtéri ablakok, lentebb nagyobb, íves kilátók, a ház észak-német reneszánsz stílusban épült, és nem elhanyagolha­tó a francia jelleg sem, amely akkoriban annyira jellemezte a New York-i architektúrát. Azért nevezték Dakota-háznak, mert még viszonylag kevesen éltek az Upper West Side-on, s a var­rógépgyárosnak, aki az épületet megrendelte, tetszett a legen­da, hogy olyan környékre költözik, mintha az akkor még kiet­len Dakotába hurcolkodott volna. A Central park fái kopaszok, de a tegnapi süvítő fagyot hir­telen támadt meleg űzte el, a gyepek váratlanul kizöldültek, hamvasak és üdék lettek, hatalmas, szürke és kék sziklahátak nyújtóznak a zöldben, itt-ott hidacskák ívelnek át a csillogó gyalogutak és ösvények fölött, a vizekben kacsák és hattyúk úszkálnak. A park most is teli van emberrel, melegítős, fülhall­gatós futókkal, egyszerű sétálókkal, nézelödőkkel, turistákkal, kutyákkal, na és mobiltelefonnal. A lelőtt ember egyszer Eper­mezőkről, eperföldekről, eperkertekröl is énekelt, ez a szám volt az úgynevezett „Stawberry Fields Forever". A dal egy li­verpooli árvaházról kapta a nevét. A 72. utca sarkán a Dako­ta-ház előtt, melyet most is művészek és tehetős üzletemberek laknak, lebernyeges portás álldogál. Itt történt? - kérdezzük, rutinosan bólint, igen, pontosan itt. Hátrafordul, s a lépcsőre mutat, mely előtt a vérző férfi ösz­szeroskadt. Japán kislányok nevetgélnek, és fotózzák egymást. Olyan furcsa ez az egész. Minden békés, meleg és nyugodt. Átme­gyünk a parkba, a csupasz ágak között egész New York mutat­ja magát, az acéllila és ezüstkék felhőkarcolók, a kisimult, me­lengető ég, s felettünk olyan magasan, hogy a hangját már nem hallani, csak áll, forgatja propellereit egy helikopter. Nincs is egyéb emlékhely, mini a nápolyi kövekkel kira­kott díszkör a park betonjában, s benne a felirat: Imagine. És nincs név sem, nincs más felirat. Itt mindig állnak, gyászolnak emberek, most is vagyunk vagy húszan. Hatvanas házaspár ül a közeli padon, sírnak, az asszony az alsó ajkát nyalogatja, arcán végigfolyik a könnye. Mielőtt indulnánk, felnézek. A helikopter most is itt van, fölöt­tünk. Nem száll tovább, nem mozdul. Itt ölték meg, a 72. utca sarkán, a Dakota-házban, a nevét nem kellett sehová kiírni. Mindenki tudja, ki volt ő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom