Délmagyarország, 2007. december (97. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-17 / 293. szám

Szombat, 2007. december 15. Sport 115 SÜLI RÓBERT Világbajnoki falbontás Bíztunk, reménykedtünk, vártuk a csodát, a jó szereplést. Erre tessék, kaptunk egy akkora pofont a franciaországi női kézilabda-világbajnok­ságon, amit még talán soha. Lebőgtünk! Csúful! Még egy afrikai csapat is megleckéztetett bennünket. Sokan mondják: „Ne bántsuk a lányo­kat!" Tényleg ne? Többen kritikán aluli teljesítménnyel rukkoltak elő. Méltatlan pro­dukció volt, ilyet egy válogatott sportoló nem tehet meg. Akarat nélkül játszani! Nem szoktunk hozzá ilyen eredményhez. Nyolcadikok let­tünk. Legyünk őszinték: egyetlen egy válogatott sem tudja a szurkolókat I Kaptunk egy úgy belelkesíteni, mint a magyar női # # akkora pofont kézicsapat, illetve egy válogatott sem tudja úgy felhergelni a drukkereket, mint a magyar női kézilabdacsapat. A sikernél ugrálunk, a vereségeknél a falat verjük, és csúnyán káromko­dunk. Most utóbbiból több akadt. A bosszantó vereségek miatt többen most biztos, hogy falat bontottak a lakásban. Főleg tegnap kora dél­előtt, amikor még Angola is megvert bennünket. Lebőgtünk, de na­gyon! Kaptunk egy akkora pofont a franciaországi női kézilabda­világbajnokságon, amit még talán soha. a magyar noival0gat0tt nyolcadik lett Orosz vb-címvédés A nyolcadik helyen végzett a magyar válogatott a franciaországi női kézi­labda-világbajnokságon, miután a hetedik helyért kikapott Angolától. MUNKATÁRSUNKTÓL Nem így képzelték a magyar nők a franciaországi kézilabda-világbaj­nokság végét. Az utolsó négy mecs­csét egyaránt elvesztő (Dél-Korea el­len 26-31, Oroszország ellen 35-36, Franciaország ellen 27-32, Angola ellen 36-37) magyar csapat még az aranyéremről is álmodott, ám a kö­zépdöntő utolsó meccsétől valami megtörte a mieink lendületét. A Pá­linger, Görbicz, Tóth Tímea triót meg sem közelítette senki, három játékossal pedig nem lehet számot­tevő eredményt elérni. Így aztán maradt a nyolcadik hely. Arra, hogy Magyarország nem került be a leg­jobb hat közé, tíz éve nem volt pél­da. A gólkirályságért folytatott harcot a német Grit Jurack nyerte, aki 85 ta­lálattal végzett az élen, megelőzve a 80 gólig jutott Görbicz Anitát. Válo­gatottunk irányítója saját posztján bekerült a vb all star-csapatába, amelybe még a francia Nicolas-t (ka­pus), a norvég Hammersenget (balát­lövő), a német Jurackot (jobbátlövő), a román Stanca-Galcát (beállós), va­lamint két oroszt, Uszkovát (jobb­szélső) és Vjahirjovát (balszélső) vá­lasztották be, míg a vb legértékesebb játékosa a szintén norvég Nyberg lett. Mindeközben elkészültek az olim­piai selejtezőcsoportok. Ezek alapján a magyarok Romániával, fapánnal és Lengyelországgal kerülnek azonos kvartettbe, amennyiben Angola a pa­pírformát igazolva megnyeri a január 8. és 17. között sorra kerülő Afrikai Nemzetek Kupáját. Ha nem, akkor a mieink Németországgal, Svédország­gal és Kubával találkoznak a március 28-30-án esedékes selejtezőtornán, amelynek helyszínét később jelölik ki. Magyarország, Románia és Német­ország is jelentkezett a házigazda sze­repre. Helyosztók A kézilabda-világbajnokság helyosztóinak eredményei, döntő: Oroszország-Norvégia 29-24. A harmadik helyért: Németország-Románia 36-35, az ötödik helyért: Franciaország-Dél-Korea 26-25, a hetedik helyért: Angola-Magyarország 37-36 (17-20), gólszerzők: M. Kiala 9, Almeida 8, Bengue 5/1, L. Kiala 5, Trindade 3, Eduardo 2, Fernandes 2, Bernardo 2, Calandula, illetve Görbicz 13/8, Szamoránsky 6, Vérten 5, Feriing 3, Tóth 3, Szucsánszki 2, Kovacsicz 2, Kirsner, Szűcs. Hétméteresek: 1/1, illetve 8/8. Kiállítások: 12, illetve 6 perc. Nem sikerült bizonyítani Az ASA-HNKC NB l-es női csapata a harmadik helyen zárta a Vásárhelyen ren­dezett Kenguru-kupa nemzetközi tornát. A kézilabdásokra az idén még egy csabai erőfelmérő, majd nyolc nap pihenő vár. IMRE PÉTER Az ASA-HNKC zsinórban játssza a mér­kőzéseket, hogy a bajnokság januári folytatására minél jobb formába lendül­jön. Ebből a legutóbbi hármat hazai kör­nyezetben, a Hódtói Sportcsarnokban rendezett Kenguru-kupán, és az ötven­százalékos produkció (26-26 a Nagybá­nya, 22-23 a Békéscsaba és 34-21 az Ung­vár ellen) a 3. hely megszerzéséhez volt elég. A torna legjobb kapusának a vásár­helyiek fehérorosz válogatott lé­giósát, Alena Abramovicsot választották a szakemberek. Több jót nehéz lenne el­mondani a kétnapos megmérettetésről. - Vegyes érzésekkel gondolok visz­sza a Kenguru-kupára - kezdte értéke­lését Rapatyi Tamás, az ASA-HNKC vezetőedzője és nemcsak az ered­ményesség miatt. Jókai Nóra megsé­rült, fájt a korábban műtött jobb válla, ezért azokat a taktikai elemeket véde­kezésben - például a négy-kettes ver­ziót -, melyeket már Ukrajnában és más edzőmeccseken is sulykoltunk, most nem gyakorolhattuk, nagyrészt ugyanis rá épülnek. Támadásban is megéreztük a hiányát. A szakember csak a kapusok, Ale­na Abramovics és Vörös Henrietta tel­jesítményével volt maradéktalanul elégedett, a többiek nem nyújtottak sem kiemelkedően jó, sem kirívóan rossz produkciót. Azt sem érti, hogy a Békéscsaba ellen miért esett szét az együttes játéka, de azt mondja, az ilyen meccsekből lehet tanulni: azt, miként nem szabad kézilabdázni, hoz­záállni egy mérkőzéshez. Pozitív vál­tozást már az utolsó, az Ungvár elleni találkozón tapasztalt. De azért megje­gyezte: - Keserű a szájízem, mert ha­zai közönség és a szponzoraink előtt nem tudtunk bizonyítani. Hosszú, munkás hét vár a kézilab­dásokra, pénteken és szombaton Bé­késcsabán szerepelnek nemzetközi tornán, vasárnap délelőtt még tarta­nak egy tréninget, utána azonban nyolcnapos pihenő következik. A két ünnep között azért fakultatív trénin­get kell végeznie mindenkinek. Az el­ső 2008-as bajnokit január 12-én 18 órakor a Cornexi-Alcoa vendégeként Székesfehérváron játsszák a kék-sár­gák. ZVIZEJ, GHI0NEA ÉS PETREA CSÚCSFORMÁBAN JÁTSZOTT A BÉKÉS ELLEN Könnyed év végi Pick-levezetés PETREA 0T GÓLLAL BÚCSÚZOTT AZ IDEI EVT0L Fotó: Segesvári Csaba A mérkőzés jegyzőkönyve PICK SZEGED-BÉKÉS FKC 36-27 (20-12) Budapest Bank férfi kézilabdaliga, rájátszás az 1-8. helyért. Újszegedi sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Herczeg, Südi. Pick Szeged: Puljezevics - GHI0NEA 8, Krivokapics 3, Andjelkovics 1, Djurkovics 1, PETREA 5, ZVIZEJ 11 (5). Csere: Marjanac (kapus), 0SMAJICS 3, Vadkerti 1, Herbert 1, Simon 1 (1), Lele 1 (1). Edző: Vladan Matics. Békés: Nagy L. - Djuricin 2, PAVLOVICS 6, Trivkovics, Kocsis 2, Kopcsák 1, HimerA. Csere: Domokos (kapus), OLÁH 9 (5), Szatmári 1, Jurko, Gamrat, Raffai 1, Nagy Cs. 1. Edző: Bakó Botond. Kiállítások: 6, ill. 10 perc. Hétméteresek: 10/7, ill. 5/5. Februárról előrehozott középdöntős bajnoki mérkőzéssel, és 36-27-es győzelemmel búcsúzott el szurkolói­tól a Pick Szeged Budapest Bank férfi kézilabdaligában szereplő együttese. A Békés feletti sikerhez elegendő volt három játékos, Zvizej, Ghionea és Petrea jó teljesítménye. SUU JÓZSEF A Magyar Kézilabda-szövetség ismét kemény kritikát kapott a szegedi drukkerektől, hiszen a legjobb nyolc hazai férfi együttessel rendezendő rá­játszás első összecsapására mindösz­sze hatszázan voltak kíváncsiak. Saj­nos ennek a levét a hazai klubok isz­szák meg, hiszen elmaradnak a bevé­telek az előre lefutottnak tekinthető mérkőzésekről. A pénztáros, Kissné Marika szomorúan közölte, a bérlete­seken kívül mindössze 78 drukker váltott jegyet. - Bevizesedett a térdem, ezért csak biztonsági tartalékként ülök le a kis­padra - árulta el Bendó Csaba. Bajusz AZ UTÁNPÓTLÁS LEGJOBBJAI. A Ti­sza Volán SC-nél hagyomány már, hogy a legtehetségesebb utánpót­láskorú kézilabdásokat edzőikkel egyetemben az év utolsó bajnoki mérkőzésén elismerésben részesí­tik. Most is így történt, s a kupákat felajánló cégek képviselői az aláb­biakatjutalmazták meg. Az év ifjú­sági játékosa, immáron másodszor Simon Bence (edzője: Avar György); serdülő játékosa: Grünfelder Páter (edzője: Bella Árpád, Bartók Csa­ba); 12-13 éves játékosa: Molnár Bence (edzője: Szabó Levente); 10-11: Patyi Zoltán (edzője: Szabó Levente); 8-9: Kádár Balázs (edző­je: Szabó Péter). Sándor pedig felöltözve a kisfiával labdázgatott az öltöző folyosóján. ­Fáj az Achillesem, és úgy beszéltük meg az edzővel, hogy inkább kiha­gyom ezt a mérkőzést - mondta az át­lövő. Hogy aztán a mérsékelt érdeklő­dés vagy a vakációvárás volt az oka, nem tudni, de igencsak gyatrára si­keredett a hazaiak kezdése. A szege­di gólra a vendégek öttel válaszol­tak. Vladan Matics pedig gyorsan időt kért, azonban egyetlen tanácsot, korholó szót nem mondott. Ez mégis megtette a hatását, hiszen ettől kezd­ve a két szélső, Zvizej és Ghionea jó­voltából egyre eredményesebbek let­tek a hazai támadások. Bár sok hibát vétettek Andjelkovicsék, a félidő haj­rájában már egyre jobban elhúztak ellenfelüktől. A második játékrész kilencedik percében úgy tűnt, hogy tíz lesz közte, azonban a lelkes béké­siek ötre csökkentették hátrányukat. Szerencsére Zvizej, Ghionea és Pet­rea ismét sorozatban megzörgette a volt szegedi kapus, Nagy Levente há­lóját. Osmajics is fontos találatokat szerzett, de a tízgólos különbség vé­gül elmaradt. Vladan Matics: - Nem volt kérdéses a győzelmünk, de a játékosok teljesít­ményére rányomta a bélyegét, hogy ez volt az év utolsó bajnoki összecsa­pása. További eredmények, rájátszás az 1-8. helyért: PLER-Airport-MKB Veszprém 29-32, DKSE Airport-Debre­cen-Komlói BSK 33-28. 9-16. helyért: Mezőkövesdi KC-Gyöngyösi FKK 28-35, Hort-Balatonfüredi KC 24-38. A Pick válogatottjai Bár a Pick Szegednél csak szerdán kezdődik meg a karácsonyi vakáció, azonban két válogatott kézilabdás, Sutka Norbert és Vadkerti Attila már ma elutazik a címeres mezesekhez, hiszen a magyar B-válogatott Szlovákiában játszik egy négyes (cseh, lengyel, magyar és szlovák) tornán. A felnőttválogatott két szegedi tagja, Herbert Gábor és Puljezevics Nenad 27-én vonul be Skaliczki László szövetségi kapitány csapatához. A román Ghionea és Petrea, valamint a szerb Andjelkovics és Marjanac saját hazája válogatottjával a januári vb-selejtezőre készül. A montenegrói Djurkovics és Osmajics, valamint a szlovén Zvizej az Európa-bajnokságon találkozik címeres mezes klubtársaival. ; adidas "SZEUIÉP A 'ű£ Morwg Sor* taggá ERSTEÉ ALAPKEZELŐ PÖRTICO IMVISTMtNTS Ford Hovány LOMBARD T • -Mobile­HOLNAP MECCSEL ÜNNEPEI A15 EVES MAK0 KC CSAPATA Bajnoki aranyérmes a vendég MUNKATÁRSUNKTÓL Tizenöt évvel ezelőtt négy lelkes makói kézilabdabarát - Puskás János, Varga Sándor, Szabó László és Paku László - el­határozta, hogy újjászervezi a város férfi kézilabdáját. Azóta másfél évtized telt el, s a csapat stabüan állja a sarat a máso­dik vonalban. A Makó KC stabil NB I/B-s klubbá vált, amely hetedik éve folyamatosan tagja a második vonalnak. Olyan Ma­gyar Kupa-sikerekre emlékeznek a drukkerek, mint a Veszprém elleni mérkőzés, amelyre szinte megtöltöt­ték - saját fedett csarnok hiánya miatt - az újszegedi sportcsarnokot. Vagy az utána való évre, amikor kiverték az NB l-es Nyíregyházát. - Jelenleg a hatodik helyen telelünk az NB I/B-ben. Egyébként ennyire futja a költségvetésünk. Azonban kedden sze­retnénk a születésnapunkat emlékeze­tessé tenni a szurkolóinknak is, ezért meghívtuk tizennyolcadikára a Pick Szegedet. A mérkőzésünk 17 órakor kez­dődik, amelyre a bérletek nem érvénye­sek. A tíz éven aluliak ingyen tekinthe­tik meg a Pick Szeged játékát - mondta Nagy György Sándor, aki nagyon remé­li, megtelik a városi sportcsarnok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom