Délmagyarország, 2007. december (97. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-15 / 292. szám

101 Szieszta Szombat, 2007. december 15. Soha ennyi áldozat nem volt, soha ilyen kegyetlenséggel nem öltek CSENGELE. 1988:9 HALOTT. 1 HALÁLRAÍTÉLT > Tt7 EMBtM aittT OLTOTTAK KI CMWOOBl, .< TTZENB3TEWK HALOTT , MAGA A HOSItZrÁLLÓ. AKI KÖBE lÁm MACÁT M SEGfTOK KOZOl. 8 gV J PtHtTON A MATMKOKC HAJACOS BfXTETfeSK 1 Halálra ítélték a csongrádi gulyást A TádtiMM* (]a»t»6t), (Atfányl Ilim. M»Ja«o« T«« 1J»IK> +» I ránit totvén >• llH«t«­Aoklut h»IHtwlU>. (ruus: Enjprdtt Zstuvil Swrdai lapsi&munkban MiOltük. hogy a :ncgycl bt­rófcigcrn megkralAdo'.'. a lá­v«lv •ugutatum carogok-l TSMmwim, majd a tanuk kihaiiiw tanat fcüüeiQCR tegnap reggel a uakArlük ;neghailgatá>Aval fuiyUloUiHt a targyalus. Kiután hangzott ei az ugye azi perbeszed, inald a há­rom vad kitt ügyvédiéinek védűbeazede Utana szüne­tet leien lettek be. a bíróság visszavonult ítélethozatalra. A szegedi Széchenyi téri Csabánet, amket az elhagy­ta es nem tárt vissza hozzá Tervet Ladányi helyeselte, s személye* segítségét is meg­ígérte Az 6 segítségével KZ­restek pKztolv! a *1sk«rf*l légér,dl Istvántól Is Itala gos kOzreműküdétéert már elóre 30 ezer forintot es egy autót adott Ladányinak. * fiával leiralott — termesze­nsen nom érvényén — vég­rendeieleben meg neki ígér­te hbainak felet es azt is. hogy tanyájaba költözhet. Mindezt persze mar az 5 ha­lala után. mert azt ts meg verrel a birtokában kény- ' szentelte őket A kenyazert­U-s tényét a csongrádi «u- i tyás esetében nem fogadta ' a bíróság, hiszen Mfcr CoremflkíWéséér! előre ka­póig elVnszulgaítaíást. rá­aJaíul azt hille. barátja ha­Lila után vár rá a beígért örökség. Gondban volt a bí­róság ugyanakkor a bosazti­álló fia esetének megíték-se­ben, mivel az valóban rette­gett az apjától, nem mert neki ellentmondani. Az ügyész a halálos Ítéle­tei tudomásul vet tat fiajagos IWoeO V. r 4..U iota« jSIm ü Tizenegy férfira, nőre, ikerterhes anyára és gyerekre gyújtották rá a házat 1988. augusztus 15-én - tudósított lapunk az ítélethozatalról Néhány hónap múlva kiszabadul a szegedi Csillag börtönből a magyar kriminalisztika történetében a leg­kegyetlenebb módon végrehajtott és legtöbb, kilenc áldozatot követelő bűncselekmény egyik tettese. Az ak­kor 27 éves csongrádi férfit halálra ítélték, de megmenekült az akasztó­fától, ugyanis a másodfokú ítélet előtt a halálbüntetést eltörölték. Két társa közül az egyik egy 15 éves gye­rek volt, aki hat év börtönnel meg­úszta. A másik, a fiú apja öngyilkos lett. 01ÁH Z01TÁN „A Csongrád Megyei Bíróság Szege­den, 1989. évi január hó 24-én, 25-én és 26-án megtartott nyilvános tárgya­lás alapján meghozta a következő ÍTÉLETET: L. János (...) I. r. vádlott bűnös társtettességben, nyereség­vágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettében. Fk. H. T. László (...) II. r. vádlott bűnös társtettességben, külö­nös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettében. Ezért a megyei bíróság a többszörös visszaeső L. János I. r. vádlottat ha­lálbüntetésre, Fk. H. T. László II. r. vádlottat 6 (hat) évi fiatalkorúak bör­tönére és 4 (négy) évi közügyektől el­tiltásra ítéli." Utolsó halálos ítélet Az ügynek volt harmadik vádlottja is. L. I. közvetlenül nem vett részt a bűncselekményben, szerepe „csak" egy pisztoly beszerzésére terjedt ki, amiért lőfegyverrel és lőszerrel vissza­élés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, és öt hónap, végrehajtásá­ban két évre felfüggesztett börtönbün­tetésre ítélték. A szörnyű bűncselek­mény kiagyalóját, H. T. László apját, H. T. Imrét már nem tudták bíróság elé állítani. De erről később. •bá KEGYELEM. A Legfelsőbb Bíróság egy éwel később, 1990. február el­sején részben megváltoztatta az ítéletet: a többszörösen büntetett előéletű l. Jánost halálbüntetés helyett életfogytig tartó fegyház­büntetésre ítélte és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A másik két vádlott ítéletét nem módosítot­ták. I. János a halálbüntetés eltör­lésének köszönheti, hogy megme­nekült az akasztófától. Néhány hó­nap múlva kiszabadul. Az ügyben az egyik legkiválóbb büntetőbiró, Exterde Tibor hirdetett ítéletet, akiről köztudott volt, hogy ha­lálbüntetés-ellenes. Akkor azonban nem volt más választása. Mellesleg ezzel az ítéletével Csongrád megyében ö szabta ki az utolsó halálbüntetést. A Csongrád Megyei Bíróság Büntető­kollégiumának elnöke az ügyről még most sem beszélhetett, de arra a kér­désünkre, hogy pályafutása alatt ta­lálkozott-e hasonló büncselekmény­nyel, határozott nemmel válaszolt. Féltékeny szörny - A magyar kriminalisztika történeté­ben - amióta jegyzik - sem korábban, sem később nem volt ilyen különös ke­gyetlenséggel végrehajtott és ennyi ál­dozatot követelő bűncselekmény, mint amüyen Csengelén 1988. augusztus 15-én hajnalban - mondta lapunknak Merényi Kálmán, az egyik legnevesebb magyar kriminológus, a Csongrád Me­gyei Főügyészség egykori vezetője. A büntetőbíró és a kriminológus által is a legek kategóriájába tartozó bűncse­lekmény egyébként egy közönséges vagy inkább mindennaposnak mond­ható féltékenységre vezethető vissza. H. T. Imrét 1987-ben az élettársa, Cs. L. Csa­báné két kiskorú gyermekével elhagy­ta. A férfi hiába próbálta „visszaszerez­ni" őket, a nő hajthatatlan volt. H. T. Imre bosszút esküdött, úton-útfélen azt hangoztatta, lelövi az asszonyt és ma­gával is végez. A fegyver beszerzéséről legjobb barátja, L. János gondoskodott. A Zbrojovka pisztolyt 18-20 lőszerrel L. I. adta el nekik. A hiúságában vérig sér­tett és féltékeny férfi egy idő után elve­tette a „sima" agyonlövést, eszelős ter­vet eszelt ki. Ügy döntött, rágyújtja a nőre a házát. A tervéről tudott L. János és a bosszúvágytól hajtott férfi fia, a 15 éves H. T. László is. Sőt nemcsak tud­tak, hanem részt is vettek a részletesen kidolgozott pokoli forgatókönyv meg­valósításában. L. János egy személyau­tót és ötven libát kapott. A két férfi és a fiú vásárolt mintegy 100 liter benzint, amit 1,2, 5,10 és 20 literes palackokba, üvegekbe öntöttek. Augusztus 14-én az apa ráparancsolt a fiára, hogy tartsa szemmel azt a tanyát, ahová volt élet­társa és a gyermekek költöztek, figyelje meg, kik mennek be az épületbe, ök pe­dig vettek egy láda sört, és nyomban nekiláttak, hogy elfogyasszák. Hajnalig ittak, majd négy óra körül odamentek a tanyához, ahol a fiú „jelentette", hogy amit egy jelre meggyújtottak és bedo­báltak a házba. Tűzhalál „Jajveszékelésre, ordibálásra riad­tam fel." - olvasható az egyik tanú, T. I. vallomásában, aki azzal folytatta, hogy ö és egy másik férfi a konyhá­ban aludt. A kiabálásra kinyitották a konyhaajtót, akkor meglátták, hogy szinte az egész épület lángol, a bent lévők ruhája ég, bármerre indultak, a tűz útjukat állta, az égett hús szagát érezte. A tanú azt is elmondta, hogy a társa kiugrott a konyhaablakon, ő is­mét tett egy kísérletet és megpróbált A rettenetes ügy nyomában lukács János főkapitány a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetőjeként Tisza Ferenc vizsgálótiszttel együtt részt vett Magyarország legtöbb áldozatot követelő bűncselekményének felderítésében. Bár azóta több mint 19 év eltelt, a két rendőrtiszt nemcsak a bűnözők, hanem az áldozatok nevére és korára is a mai napig emlékszik. Tisza Ferenc nem említette, de Lukács iános fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az ügynek volt két döntő mozzanata, ami elvezette őket a tettesekhez, és mindkettő Tisza érdeme: t. Iános és H. T. László alibijét ő döntötte meg. Egyébként a vizsgálati osztály munkatársai állapították meg azt is, hogy ezt a bűntettet nem egy ember követte el. A két rendőr abban egyetértett a bíróval és a kriminológussal, hogy a csengelei bűncselekményt sem az áldozatok számában, sem a kegyetlenségében semelyik más nem múlta felül. És hogy soha nem fogják elfelejteni azt a képet sem, ami 1988. augusztus 15-én fogadta őket a csengelei Sebők-tanyán. az épületben tizenegyen vannak, név szerint felsorolta őket, majd hozzátette: mindenki alszik. A három ember ez­után a benzinnel töltött palackokat (Molotov-koktélokat) letette a épület bejárati ajtója és az ablakok közelébe, • Az utolsó Csongrád megyei halálbüntetést Exterde Tibor bíró szabta ki FOTÓ: KARNOK CSABA segítséget nyújtani. Éppen Cs. L. Csa­bánét sikerült kimentenie, az össze­égett nőt kihúzta a konyhaablakon, ahol H. T. Imre pisztollyal a kezében várta! A férfi az asszonyt betuszkolta a közelben álló személyautóba, beült az első ülésre, és gázt adott. A két bűntársa már korábban elhagyta a helyszínt. A ház teljesen leégett, az épületből csak a fentebb már említett két férfi jutott ki sértetlenül. A tanyából kimentett és elhurcolt Cs. L. Csabánét H. T. Imre két kilomé­terrel odébb lelőtte, és magával is vég­zett. Az épületben szénné égett a 78 éves K. Józsefné és a 15 éves S. Móni­ka. A többieket súlyos, életveszélyes állapotban szállították a szegedi bőr­klinikára és a gyermekkórházba. Tes­tük felületének 35-80 százaléka meg­égett. Augusztus 19-én meghalt a 11 éves S. József, augusztus 27-én a 41 éves S. Józsefné, augusztus 30-án az egyéves H. T. Tamás, szeptember 12-én a 20 éves N. Ildikó, szeptember 20-án a 11 éves Cs. Tímea. N. Ildikó 26 hetes terhes volt, ikreket várt! A magzatok is meghaltak. DARVASI LÁSZLÓ KOCSMÁK, BLOGOK, KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK ÜR Van énnekem egy kollégám az Élet és Irodalomnál, Széky Já­nos, irodalmár és jeles fordító, újabban pedig afféle „médleve­leket" közöl folytatásban, mely dolgozatok szerintem sajtótör­téneti jelentőségű alapvetések, s őket minimum kötelező olvas­mánnyá, vitaanyaggá is illene tenni a kies és árnyas médiais­kolákban, Szegeden, vagy bárhol másutt az országban. Múlt heti dolgozatában Széky azt írja, olvasta volt a köz­társasági elnök úr egyik nyilatkozatát, melyben az elnök úr azt mondta, blogot egy ideje nem olvas, mert a blog többnyire arc­talan acsarkodások terepe, majd még azt is hozzátette az elnök úr, hogy véleményért nem kocsmába - értsd: blogot olvasni ­jár az ember. Nos, itt, e kissé ingerülten szőtt kontextusban a kocsma valami végesen rosszat, mélyrétegi képződményt jelent, elve­szett emberek félhomályos tárhelyét, tudatalatti sötétséget, horribile dictu gondolati poklot. Író azonban tán azért is lenne az ember, hogy a szavakat, amennyiben oktalan bántalom éri őket, oltalom alá vegye, s letisztítsa őket a rájuk ragadt kosz­tól, amennyiben ez még lehetséges. Bizonyos szavak végleg elromlottak, használhatatlanná vál­tak, erre nézvést Esterházy Péter A szavak csodálatos életéből cimű esszéje lenne a kötelező irodalom. Egyes szavakkal sajnos nincs mit tenni, bűzös torkokból süvöltötték ki őket, a szavak hullákká váltak, s aki mégis használni igyekezne őket, máris kí­vül kerül a civilizációs normatíván, speciel egy olyan normán, amely Magyarországon még mindig roppant sérülékeny, még mindig könnyen és következmények nélkül áthágható. Nézem mármost ezt a szót, kocsma. A szláv nyelvből foly­dogált át, akárcsak a csárda szavunk. Köszönet érte. Éppen itt hever a kezem ügyében Krúdy Zsuzsa Apám, Szindbád című könyve, abban egy fotográfiára lelek, címe: „Krúdy legkedve­sebb tabáni kocsmája". Helyes kis épület, Szegeden a Palánk­ban álltak egykor ilyen házak, itt az a cégér, hogy „Vendéglő a Mélypincéhez". Hogy egy tudós ember, a legfontosabb honi közjogi méltóság nem jár kocsmába véleményért, rendjén va­ló, csakhogy és ámdebár. A magyar kocsmának nagy és költői története van, ezért speciel Krúdy sokat tett, a kiskocsmák vi­lágáért, a kockás abroszok, a komótosan fölsorakozó vörösbo­ros butéliák, remegő velők látványért. Aztán pedig miért ne le­hetne az úgynevezett kocsmanépnek megfontolandó vélemé­nye?! A magyar filmtörténet egyik legszebb jelenete, amikor a Megáll az idő című, Gothár Péter rendezte klasszikusban Bodor - Öze Lajos - együtt iszik a rokon fiúval, nem is tudom, talán kevertet - legyen ez a szesz ezentúl a kádárviszki - a hatvanas évek Magyarországán, és egyszerre ilyesmit mond, „Itt, kérlek, még a szar is le van szarva!" A jelenkori rövidpróza egyik legfontosabb írója, a tragikus kitagadottságban meghalt Tarr Sándor is kocsmás író volt, kocsmában szedte föl a történeteit, nálánál jobban kevesen tudták, miféle sorsok és nyomorúságok tárulnak fel a pultok népének sorsában, s hogyan lesz ebből megrázó, irodalom, lassan ugyancsak tananyagi epika. Egyszer egy felolvasó délutánon egy fiatalember azt kér­dezte, a blog miért nem tekinthető tárcának. Mert tárcát írni szakma, voltaképpen kismüvészeti produkció, tárcaíró bárki nem lehet, de blogíró igen. A blog a virtuálisan civil megnyilvánulások identitáskeresé­sének egyik legfontosabb alkalma, rendszerint napló, s bizony csacskaság azt hinni, hogy részeg mondatok artikulálatlan tá­molygása - ez most képzavar volt, de meghagyjuk -, s még boto­rabb csacskaság azt véleményezni, hogy a blog leginkább névte­len és arctalan acsarkodás lenne. Nem az, mert többnyire arccal és névvel vállalt vélemény, magyarázat, értékelés és leírás. Oly­kor önveszélyes üzem, emlékezhetünk a kormányszóvivőnek ki­jelölt ifjú hölgy esetére, aki éppen a blogjában szólta le gyermeke óvodáját, az ott tébláboló kisgyerekeket, az óvónőket, nem is lett belőle kormányszóvivő, pedig karnyújtásnyira volt a kinevezés. S nem véletlenül blogol a kormányfő sem. Nézzük meg mármost, miféle újságolvasási szokások van­nak például az Egyesült Államokban. Akad néhány nagy, úgy­nevezett megaújság, mint a New York Times vagy a Los Ange­les Times. Ezeknek a kiadványoknak az on-line változata rend­kívül nagy napi olvasottsággal bír. Am az úgynevezett átlagol­vasó nemcsak e virtuális újságokra kattint, gőzölgő kávé mel­lett, még félálomban, hanem nyomban egynémely nagyblogra is, melyek milliós(l) napi olvasottsággal bírnak. Ezekkel a nagyblogokkal versenyezni képtelenség, ám a szakma nyilván­tart egy úgynevezett szélesebb blogfarkat, mely szintén olva­sottsági, kattintási adatok mentén rajzoltatik ki. Nos, jómagam ismerek egy világhírű, egy itteni egyetemen tanító alkotmány­jogászt, aki rendszeresen blogol, s e nagyszabású amerikai blogfarok végén szerepel, de szerepel. Mondom, alkotmány­jogász, akár a köztársasági elnök úr. Ennek az amerikai alkot­mányjogásznak napi nyolcvanezer kattintás az átlaga, de volt már százhúszezer is. Es nemcsak napi politikáról, a normatí­vákról, morálról, az iraki háborúról, de alkalomadtán a tuba­rózsákról is szokott írni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom