Délmagyarország, 2007. november (97. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-24 / 274. szám

4 •AKTUÁLIS" SZOMBAT, 2007. NOVEMBER 24. Karsai Zita a gyerekek között az osztályteremben, Czene Attila pedig a forgatáson SZ. É. R SZEGEDI SZOMBAT |jg A Szűréssel az Életért Programot a Miniszterelnöki Hivatal indította el. Hét nagyvárosban végeznek többek között anyajegy- és me­lanoma- (bőrrák) szűrést, vércukorszint-, koleszterin-, vérnyomás és testzsírszázalék-mérést, hemoglobin A1C mérést, testtöme­gindex-számítást (BMI), valamint szemészeti vizsgálatot. Szegeden december 8-án rendezik meg a SZ. É. R szombatot, amikor a városi sportcsarnokban az ingyenes szűrővizsgálatok mellett szórakoztató programok is várják az érdeklődőket. A diákok filmjeit a Városi Televízió Szeged sugározza majd. Rádióreklámot is készítettek, ezt a Rádió 88-ban hallhatják. A vizsgálatokon részt vevők szavazhatnak a két iskola egyikére. Amelyik több szavazatot kap, az nyer. Trófeát és sportszervásárlási utalványt. - Személyes oka is van, hogy részt veszek a programban: a nagymamám rákban halt meg. Akkor szembesültem először az­zal, hogy mi a betegség. Mivel do­hányzom, nálam nagy a rizikófak­tor. Husaonöt éves korom óta rendszeres járok szűrővizsgálatra, így sok betegség megelőzhető - in­dokolta a forgatás végén Zita, mi­ért vesz részt a kampányban. A táncos egyébként nem ver­senyzőtípus, hiszen ő - mint mondta - inkább művész, mint sportoló. A sportolók mindent vé­resen komolyan vesznek, én szere­tek nevetni - közölte. Mintha csak Czene Attiláról, az ellenfél csapa­tának kapitányáról beszélt volna. - Térjünk a lényegre! Hogy fo­gunk nyerni? - robbant a ságváris diákok elé az olimpiai bajnok. Le­hengerlő stílusban előadott egy haditervet, majd egy lányra muta­tott, és közölte vele: ő lesz az ön­ként jelentkező a reklámszerepre. A diákok egyébként rengeteg öt­lettel készültek, egy darabig úgy tűnt, éppen ez lesz a vesztük, mert alig tudtak választani. Végül egy iskolai jelenetnél maradtak, mely­ben Czene tanár úrnak jelenti az önként jelentkezőnek kijelölt Bet­Fotó: Miskolczi Róbert ti, hogy az osztály a szűrővizsgá­latokra készen áll, senki nem fog hiányozni. - A nevelőedzőm, Banka Pé­ter ötvenévesen ment el, rákbe­teg volt. Az orvosok azt mond­ták, ha járt volna szűrővizsgá­latra, akkor meg tudták volna menteni - árulta el motiváció­ját Czene Attila. Hozzátette: a versenyszellem is hajtja, hiszen szegediként Szegeden nyerni akar. - Ha 13 évesen nem szólít el a sport Szegedről, akkor a Ságvári­ba jártam volna. Presztízskérdés, hogy győzzünk. Versenyző típus vagyok, nyerni akarok. GONDA ZSUZSANNA •‍ 3Í Ü Továh,>i fnt"k " témáról: •ff? www.foto.delmagvar.hu KÖRKÉP BAKS. A község képviselő-testülete november 28-án, 13 órától tartja soron következő ülését a polgármesteri hivatal házasságkötő termében. BORDÁNY. Amit a fiatal gazdálkodók támogatásáról tudni kell címmel Halmágyi Tiborné környezetgazdálkodási szakmérnök, FVM szaktanácsadó tart előadást november 28-án, 17.30-kor a faluházban. Az előadást „A közkönyvtárak uniós programjának 2007. évi támogatása" című pályázat segítette. DÓC. A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének helyi csoportja szombaton 10 órától ünnepli megalakulásának ötödik évfordulóját. MÓRAHALOM. A zeneiskolai szülök bálját ma 18 órakor tartják az Általános Művelődési Központ aulájában. A bál bevételét hangszer- és fellépő formaruhák vásárlására, valamint a zeneiskolai csoportok utaztatására fordítják. PUSZTAMÉRGES. A helyi gimnázium ma ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A tanár-diák találkozó 14 órakor, az ünnepi műsor 17 órakor kezdődik. 19 órától jótékonysági bálra várják az érdeklődőket. SÁNDORFALVA. A mai böllérnapon az érdeklődők bemutatókat láthatnak a pörzsölési technikákból, a bélpucolásből, a hurka- és kolbásztöltési módszerekről. Ihos József (Kató néni] kabaréműsora 9 órakor kezdődik. A süteményekés a kocsonyák versenyére a Budai Sándor Művelődési Házban lehet nevezni. SZEGED. Az eurázsiai díszítőművészet és a matematika címmel Bérezi Szaniszló fizikus és űrkutató tart előadást vasárnap 15 órától a Közéleti Kávéház Nemzeti Klubjában (Szent-Györgyi Albert u 2.). - A Tappancs állatvédő Alapítvány állatvédelmi őrszolgálat kiépítését szervezi Szegeden és környékén. A programhoz fiatalokat keresnek, akik a 70/380-6968-as telefonszámon vagy a pappvivi@tappancs.szcged.hu e-mail címen érdeklődhetnek az őrszolgálatról. SZEGED-SZŐREG. A szőregi részönkormányzat november 27-én, kedden 10 órától ezer tő rózsát adományoz a városrész lakóinak, melyet a polgármesteri hivatal udvarán vehetnek át az ingatlantulajdonosok. A kiültetésre szánt rózsát a Szőregi Virág és Dísznövény ÁFÉSZ koordinálásával a Szőreg környéki rózsakertészek biztosítják. ÜLLÉS. A 30 éves évfordulóját ünneplő Fonó Néptáncegyüttes könyvbemutatót tart ma 17 órától a Déryné Művelődési Házban. A kötet az együttes pályafutását mutatja be. Az együttes egykori és jelenlegi táncosai 19 órától gálaműsort adnak. ZSOMBÓ. A község képviselő-testülete november 29-én, 16 órától tartja soron következő ülését, melynek második napirendi pontjaként a 2008. évi költségvetési koncepciót 16.15-től közmeghallgatás keretében tárgyalja. KISHOMOK. Ma délelőtt 9 órától délután 5-ig tart külterületi koordinátori fogadóórát Öreg-Kishomok lakosainak Saja Mária Hódmezővásárhcly-Kishomokon a Tanya 5304/1 jelű épületben. Reklámfilmekkel versenyez a Ságvárí és a Deák Karsai nevetni, Czene nyerni akar Czene Attila olimpiai bajnok úszó és Karsai Zita táncos ve­zényletével és főszereplésével forgattak tegnap reklámfilmet szegedi középiskolások. A cél: rábeszélni az embereket a szű­rővizsgálatokra. Karsai Zitával, a Megatánc című műsorból ismert táncossal, és Czene Attila olimpiai bajnok úszóval forgattak reklámfilmet két szegedi középiskola, a Deák Ferenc és a Ságvári Endre gimná­zium diákjai pénteken. A két kis­film egy kampány része, a gyere­keknek az a feladatuk, hogy minél több szegedit csábítsanak el de­cember 8-án a sportcsarnokba, a szűréssel az életért programra. A csapatkapitányokon túl stábot is kaptak az iskolások: operatőrt, hangmérnököt, rendezőt. A deákosok ragaszkodtak a sza­badtéri helyszínhez: az iskola lép­csőjén sorakoztak föl, és várták, hogy lesújtson rájuk a betegség. A kórság megszemélyesítője Kovács Adání volt, aki magára kötött sár­ga lufikkal, és a fejére húzott stili­zált tévével - fekete doboz, rózsa­szín antenna - jelezte, hogy ő a betegség. A kevés képzelőeróvel bírók kedvéért magára is írta. A forgatókönyv szerint megfertő­zött minden útjába akadót, de Zi­tával nem bírt, mert a lány rend­szeresen jár szűrésekre. - Csókolom, tanárnő, tessék menni szűrővizsgálatra! - estek ki a szerepükből a betegség áldo­zatai időnként. Az utómunka a tanteremben zajlott, Zita és Ádám felmondta a szöveget. - Ez túl depressziósra sikerült. Nem csoda, négy napja nem aludtam - kritizálta önmagát a táncos, a stáb pedig biztosította: senkit nem érdekel, hogy aludt-e, újra kell venni. ÚJ FORGALMI REND RÓKUSON Vasárnap reggeltől megváltozik a forgalmi rend Szeged Rókus városrészének két utcájában: a Föltámadás utca egyirányú lesz az Árvíz utca felé, a Pacsirta utca pedig a Kossuth Lajos sugárút felé. A környező utcákban továbbra is az egyenrangú útkereszteződések figyelembe vételével a jobbkéz-szabály szerint kell elsőbbséget adni. ORVOSDOKTOROKAT AVATNAK Orvosdoktorokat avatnak a Szegedi Tudományegyetemen ma délelőtt 11 -kor. A központi épület aulájában megtartott ünnepségen Benedek György orvoskari dékán fogadja orvosdoktorrá Bán-Gagyi Boglárka Andreát, Lepes Józsefet és Mencser Krisztinát, az idegen nyelvű évfolyamon végzettek közül pedig a következőket: Friberg Ornulf, Hitika Dhami, Fritze Kundukulangara, Nicholas Nanos, Rami Bassam Abu Shalhoub, Thomas Sortland. ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI FORRÓ DRÓT Elindult az országos Csillagszóró hadművelet elnevezésű ellenőrzéssorozat, amelyben a karácsonyi előkészületek heteiben a hatóságok ­Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóság, ÁNTSZ, VPOR NFH, APEH, OMMF - szervezetten ellenőriznek. Az akció hatékonyságának érdekében kormányzati zöld szám működik, a 189-es. Az élelmiszer-biztonságot és az állategészségügyet érintő bejelentések éjjel-nappal megtehetők a Csongrád megyei Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóság központi ügyeleti telefonszámán, a 06-30/746-3373-ason. Csütörtökön várható döntés Török ügyében Tanúmeghallgatással folytatódott tegnap Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke ügyében in­dított fegyelmi eljárás. Döntés ezen a második tár­gyalásai napon sem született. A fegyelmi bizottság négy további tárgyalási napot jelölt meg: jövő hét hétfő, kedd, szerda és csütörtök. A jogi kar épületé­ben reggel a szegedi Jobbik néhány tagja is megje­lent, szerettek volna részt venni a tárgyaláson, de a zárt ülésre nem mehettek be. A Fidesz és a KDNP átvilágítaná az SZKT-t MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegedi Közlekedési Társaság gazdálko­dásának átvilágítását, független vizsgáló­bizottság felállítását kezdeményezi a de­cember 14-i váro.si közgyűlésen a szegedi Fidesz és KDNP - jelentette be tegnap Ko­hári Nándor fideszes önkormányzati kép­viselő és Kalmár Ferenc, a városüzemelte­tési bizottság elnöke, akik egy hete ugyan­ezt mondták el sajtótájékoztatón. Az el­lenzéki képviselők egyebek mellett arra lennének kíváncsiak, hogy miért alkalmaz havi 250 ezer forintos megbízási díjjal há­rom ügyvédet az SZKT, amikor van saját jogtanácsosa. Dózsa Gábor, a közlekedési cég igazgatója lapunknak elmondta, hogy november elején írásban válaszolt már Kalmárnak erre a kérdésére, melyben kö­zölte: az ügyvédek nem csupán jogi taná­csot adnak, de több száz peres ügyben is képviselik a társaságot. Az általuk elért be­vétel, illetve megtakarítás éves szinten több száz millió forintot jelent. RÖVIDEN ELISMERÉS VÁSÁRHELYNEK A dohányzás visszaszorítására, az élhetőbb, egészségesebb környezet megteremtésére indított vásárhelyi kezdeményezést az Egészségügyi Minisztériumban is értékelték. Lázár János polgármester Manchin Róberttől, az egyesület elnökétől, a Gallup Intézet európai igazgatójától elismerést vehetett át. Épül a szalmaszínház PIHENŐHÁZ KUPAKBÓL A halmozottan sérültek dunaalmási pihenőházára gyűjt a Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete. A támogatókat arra kérik: gyűjtsék össze a háztartásban keletkező műanyagkupakokat, és adják le Szegeden a Veres ács utca 17/b alatti irodában. A kupakokat az egyesület tagjai szétválogatják és értékesítik. Ahol nagyobb mennyiség gyűlik össze, onnan az egyesület vállalja az elszállítást. A Tatától 10 kilométerre lévő, a halmozottan sérültek speciális igényeihez szabott felszereltségű, kulcsos pihenőház befejezéséhez és felszereléséhez szükséges hatmillió forintot szeretnék így összegyűjteni az egyesület tagjai. A tavalyinál kétszer nagyobbra, százhetven négyzetméteresre építik a szegedi karácsonyi vásár Dóm téri látványosságát, a bálaszínházat. Köré a jövő héten állítják fel a kézművesek sátrait és ide kerül a város óriási adventi koszorúja is. A Széchenyi téri árusok házikói „beköltözésre" készek. A harmadik helyszínen, a Dugonics téren egy hét niúlva kezdődik a készülődés. Ott december 3. és 22. között a Dclmagyarország és a Rádió 88 - összefogva a várossal és meghatározó cégeivel - rendhagyó jószolgá­lati eseménysorozatot szervez. A nagy közös szeretetsátorba a megmozdulás résztvevői minden hét­köznap délben apró ajándékokkal és meleg ebéddel várják a vendégeiket. A meghívottak körét a nap házigazdája választja ki Fotó: Miskolczi Róbert

Next

/
Oldalképek
Tartalom