Délmagyarország, 2007. november (97. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-14 / 265. szám

SZERDA, 2007. NOVEMBER 14. "KAPCSOLATOK* 7 MEGKERDEZTUK VÁSÁRHELYI OLVASOINKAT Elmenne külföldre dolgozni \ PIKALI TÍMEA tanuló: - Igen, elmennék külföldre dol­gozni. Egyébként voltam is már, három hónapot töltöttem Német­országban. Nagyon jól éreztem magam. Odakint sokkal köny­nyebben lehet állást találni, mint itthon. A fizetés is magasabb. Ha az ember körültekintően és alapo­san választja meg a munkahelyét, biztosan nem csapják be. E-MAIL ÜZENET Ingatlanadó Amikor felröppent a hír az előze­tes egyeztetésekről, akkor szinte már biztosra lehetett venni: el­döntötték, hogy az ingatlanadót be fogják vezetni. Nekem az a véleményem, hogy amelyik kor­mánynak csak a gondolatában is felvetődik az ingatlanadó beve­zetése ebben a rendkívül nehéz gazdasági helyzetben, ahhoz a kormányhoz a „nagy népnyúzó Rákosi" elmehetne ipari tanuló­nak! Ma, amikor a lakosság, az úgynevezett választópolgárok milliói nyomorognak, és még terheli a vállukat a lakástörlesz­tés, hogyan lehet őket még megterhelni az ingatlanadóval? Ebből én azt a következtetést tudom levonni, hogy akik ezt a törvényt megszavazzák, azok­nak fogalmuk sincs arról, hogy a nép milyen körülmények közt él. A törvényalkotóknak nem okoz anyagi nehézséget ezt a pluszadót kifizetni. Nekem az lenne a javaslatom, hogy azokat a milliárdokat, amelyeket elherdálnak, ne min­dig a kisembereken akarják be­hajtani! MÁTRAI LÁSZLÓ SZEGED MEGJÖTTÜNK SZEGED FUSZKA TAMAS ZSOMBOR November 12., 10 óra 6 perc, 3380 g. Sz.: Sajtos-Szűcs Renáta és Fuszka Csaba (Szeged). BÁNFI KITTI November 7., 10 óra 45 perc, 3940 g. Sz.: Bibercz Judit és Bánfi Géza (Vásárhely). DOVALOVSZKI PÉTER SZANISZLÓ November 12., 18 óra 45 perc, 3350 g. Sz.: Drencsényi Rita és Dovalovszki Róbert (Szeged). SZÉCSI MILÁN November 13., 6 óra 46 perc, 4650 g. Sz.: Hubik Jana és Szécsi Zoltán (Domaszék). SZENTES BENE ADRIENN November 12., 5 óra 10 perc, 4190 g. Sz.: Túri Andrea és Bene Attila Mihály (Csong­rád). VARGA NELLI November 12., 12 óra 32 perc, 3070 g. Sz.: Légrádi Melinda és Varga Károly Tibor (Cserkeszőlő). Gratulálunk! HIBABEJELENTES Szegedi Vízmű Zrt.: (62) 420­155, 06-80/828-882 Démász Rt.: 06-40/822-000 Égáz-Dégáz Zrt.: 80/440-141, 80/820-141 T-Kábel Kft.: 1298 SZILAGYI GÁBOR egyetemista: - Ha lenne rá lehetőségem, szíve­sen mennék külföldre dolgozni. Végzős geográfus vagyok, így fizi­kai munkát, pincérkedést nem vállalnék. Legszívesebben nem­zeti parkban vagy kutató intézet­ben helyezkednék el. Szomorú, hogy a kinti munkaadók néme­lyike félrevezeti a más országok­ból érkező munkavállalókat. SZOMBATI KATALIN tanuló: - Az iskolám révén dolgozhattam már külföldön, de a jövőben sze­retnék majd szerencsét próbálni valamelyik európai országban. Több olyan ismerősöm is van, aki vállalt már külföldön mun­kát. Ha valaki egyedül szervezi magának a kinti állást, nagyon óvatosnak kell lenni, különben könnyen átverhetik az embert. DOMOTOR JÚLIA, a Konrád Lorenz Állat- és Ter­mészetvédő Egyesület elnöke: - Tizenkét évesen Hollandiába akartam költözni. Egy hónapig voltam ott, megtetszett az embe­rek közvetlensége, kedvessége. Most is vállalnék kint munkát, de közbejött az állatvédelem. Sok ismerősöm dolgozik külföldön, ha mennék, előtte informálód­nék, kapcsolatot teremtenék. P0STAB0NTAS Székhelyi József levele Botka Lászlónak Tisztelt Polgármester úr! Mély barátságunk is kötelez arra, hogy időben tá­jékoztassam alábbi döntésemről. Hosszas töprengés és sok-sok álmatlan éjszaka után arra az álláspontra helyezkedtem, hogy a na­pokban kiírt főigazgatói pályázatra nem nevezek be. Mérlegelésemben döntő motívumként szerepel szocializációm és életkorom (61). Bizonyos egész­ségügyi körülményeim, a világgal kapcsolatos problémáim és az ezekkel összefüggő mentális és lelki gondjaim. Egy közel másfél milliárdos költségvetésű kultu­rális alapintézmény megannyi terhe, irányításának napi praxisa ma még ugyan nem esik nehezemre (köszönhetően persze az intézmény nagyszerű gé­pezetének! ) -, de félő, hogy az idő előrehaladtával ­fékező zárvánnyá silányodhatnék, és egyre több olyan természetű gondom támadhatna, amelyet és amelyeket nem terhelhet Direktor a Házaira, Tár­sulatára, Városára. Anyám „könnyű álmot" ígért... Mindazonáltal: rendezőként és színművészként, úgy is, mint Szeged és a Szegedi Nemzeti Színház szerelmese, a Város kulturális életébe, vérkeringé­sébe ágyazott polgáraként - alázatommal, szorgal­mammal, minden szakmai adottságommal, kap­csolatrendszeremmel, tudásommal és talán böl­csességemmel - továbbra is állok rendelkezésre ab­ban a reményben, hogy a 2008 tavasza utáni hely­zetben is, a bizonnyal nagyszerű utód számít rám. Emberi-szakmai lelkiismeretem, s így döntésem is nyugodt. 2002-2003 kétségbeejtő deficitje óta színházunkat egyre kézzelfoghatóbban övezi köz­szeretet és közmegbecsülés. Van olyan statisztikai mutatónk (például saját bevétel), amely a társintéz­mények összevetésében évek óta toplistás és iri­gyelt. Tartozásaink, köztartozásaink, irodai szekré­nyekbe zárt csontvázaink nincsenek. Az általam direktorált hosszú szezonok alatt létrehozott reper­toár óriási és gazdag, a folyó szezon munkadarabjai gondozottak és hadra foghatók, nem egy közülük roppant sikeres. Közeles terveinkben országos és világszenzációk rejlenek. A lassan 125. éves Szín­ház nagy ünneplésének esélye érlelődik. Munkás­ságom gyümölcsének learatása küszöbön áll. Ál­landó és állandóan fejlődő Együttesünk az ország valamennyi színházával versenyképes, bár tovább és tovább fejlesztendő. Vállalásomat időarányosan és abszolút értelem­ben is teljesítettem. Ezért is, de ezen levél által is könnyebb az ál­mom. Csak e döntésemet volt nehéz meghozni... Mégis, javíthatatlan derűvel remélem, hogy kár­pótol megannyi szép feladat színpadjainkon, vala­mint a Színház és a Város arculatának formálása még hosszú-hosszú évekig. Több mint negyven év szakmai tapasztalatának hozzáadott értékeként: Szegeden van a házam, a hazám és a Színházam, az életem. Hálás szívvel megköszönve sok-sok év példás emberi és munkakapcsolatát, további legalább húsz termékeny esztendő reményében baráti öle­léssel kívánok egészséget és sok sikert - tisztelettel és szeretettel: SZÉKHELYI JÓZSEF FŐIGAZGATÓ NAPI REJTVENY Tanulás kérdése Rejtvényünk vízszintes 1. és függőleges 10. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. számú sorában ember és állatvilág viszo- Zárt betűk: L, I, Ö. 10. Alaktalanná váló. nyáréi szóló megállapítás olvasható. 11. Ad (ütést), oszt (kártyát) angol szó­• 2 3 4 5 6 1 7 8 9 X 10 • 1 f* 12 • 1 15 • • • 19 20 21 • • • 23 m 25 • 26 27 • 28 ­­• 30 31 32 33 34 • 36 • • 38 39 • 40 • 42 a 43 • 44 t ¥ • val. 12. Kaszál. 13. Országos Tanács. 14. Órákig. 15. Nem Londonban. 16. Egyszerű gép. 17. Kettős betű. 18. Ha­tárrag. 19. Egyazon helyen. 22. Távo­labbra mutató szó. 23. Jótékonykodik. 24. Szólnak érte. 26. Aaaaa! 28. Kertben dolgozik. 30. Madár. 32. Takarmánynö­vény kicsépelt maradéka. 35. Hobbiál­lat. 36. Vacsorázó. 37. Hozzátartozóm. 38. Belül üssek! 39. Személyes névmás. 40. Izomrostok. 41. Szerte. 42. Tengerla­kók. 44. Német város. FÜGGŐLEGES: 1. Horgászkellék. 2. Nemesfémje. 3. Távoli dolgot. 4. -Hoz, -hez, -höz Weimarban. 5. Hamis indíté­kok. 6. Bibliai alak. 7. Segítesz a baj­ban. 8. Becézett Teofil. 9. Elkápráztat. 10. A megfejtés harmadik sora. Zárt be­tűk: L, E, I, A. 16. Magam. 17. Erőtől duzzadó, daliás. 20. Műsorszórás. 21. Építőanyagok. 22. Orosz folyó. 25. Ilus másképp. 27. Méregdrága halétel. 29. Felszámol (például céget). 31. Mondj csodás történetet! 33. Tág. 34. Névelős csomag. 38. Készlet. 40. Részben ki­nőtt! 41. Nyughely. 43. Rövid levéltáv­irat. 44. Nyitott helyre. Előző rejtvényünk helyes megfejtése: Igen rosszul nézel ki. Iszol te rendszere­sen? CSOROG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapaszta­lataikat ma Horváth Levente újságíróval oszthatják meg. Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között hívható a 06-30/218-111 l-es mobiltelefonszá­mon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsolatok@delmagyar.hu címre küldhetnek. Ha nem kapott újságot, hívja a 62/567-864-es számot! KEREKPAROS KOZLEKEDES Bárkányi Tibor szerint a szegedi Verseghy Pál utcai kerékpáros közlekedést meg lehetne oldani úgy, hogy tizenkét helyen meg­süllyesztik a járdaszegélyt 45 fokban. így egyenesen végig le­hetne menni az utcán, és nem kellene leszállni a bicikliről. BUSZMEGÁLLÓ A Bertalan híd lábához szeretne rendezett buszmegállót a 70/331-1927-ről telefonáló olva­sónk. FOCISTALISTA Lovász László dorozsmai szár­mazású focistákat ajánlott la­punk sportrovatának listájába: Csáki Bélát, aki a B válogatottig, és Jerney Istvánt, aki az FTC-ig vitte. NYUGDÍJAS-TALÁLKOZÓ Sok idős vett részt a MAV szege­di, hétvégi nyugdíjas-találkozó­ján szegeden. Az egykori dolgo­zóknak nagyon jólesett, hogy megszervezték nekik a progra­mot - mondta Katona Sándor a 70/249-182l-es telefonszámról. Szegedi olvasónk reméli, jövőre újra összejöhetnek. TELEFONKÖNYV Szőregről, a Rózsatő utcából tele­fonált olvasónk a 405-680-as számról. Elmondta, hogy míg ré­gebben alá kellett írni, hogy át­vették a telefonkönyvet, most csak bedobálták a házakhoz. Az övék saras, szamárfüles lett. Sze­rinte ez nem jó módja a kézbesí­tésnek. ÓVODÁK Követendő példa a tarjáni óvodá­ban hét végén rendeztek. Az óvo­dai dolgozókat dicséret illeti, a gyerekek és a szülők nagyon jól érezték magukat - mondta el egy anyuka a 30/346-0573-as szám­ról. Egy másik anyuka, Tóthné Zsuzsa a Gyík utcai óvodával kapcsolatban azt jegyezte meg: sajnálja, hogy az intézményről negatív dolgok jelentek meg. Ne­ki két gyermeke jár oda, nagyon jó tapasztalatai vannak, az óvoda dolgozói kiváló munkát végez­nek. UTANAJARTUNK 0LVAS0INK PANASZAINAK ÁTVIHETŐ-E A SZABADSÁG A KÖVETKEZŐ ÉVRE? Bánfi Anna kérdezi: ki kell-e venni idén az összes szabadságot, vagy át lehet vinni a következő évre? Mi a helyzet akkor, ha nincs kollektív szerződés, és mi a helyzet akkor, ha van? Olvasónk úgy tudja, válto­zott a törvény, de az ő cégüknél nem engedik átvinni a szabadságot a jövő évre. Az országgyűlés 2007. március 26-i ülésnapján fogadta el a 2007. évi XIX. törvényt egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvé­nyek módosításáról. A munka törvénykönyve új változásait a Magyar Közlöny 2007/39. számában hirdették ki. Eszerint a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni. A munkáltató kivételesen fon­tos gazdasági érdek, illetve a működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a szabadságot legkésőbb az esedékesség évét követő év március 31-éig, kollektív szerződés rendelkezése esetén az esedé­kesség évét követő év június 30-áig adja ki, ha az esedékesség éve el­telt. [A 134. § (3) bekezdés b) pontja - mely szerint a szabadságot a munkavállaló betegsége vagy a személyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől számított harminc napon belül kell kiadni, ha az esedékesség éve eltelt - nem válto­zott/. VÁRÓLISTA A MAKÓI ORTOPÉDIÁN Makón az ortopédiai rendelésen négy hónap a várakozási idő. Miért? -kérdezte SMS-ben olvasónk a 30/568-2814-es számról. A makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet vezetője, dr. Koczka Magda elmondta: valóban hosszú a várólista, november 12-én február 19-ére tudtak időpontot adni. Ennek az az oka, hogy az OEP csak heti négy óra ortopédiai rendelést finanszíroz, kapacitásbő­vítésre pedig jelenleg nincs lehetőség. A csípőficamszürésre érkező csecsemőket egyébként soron kívül látják el. PARKOLÓ ASZFALT NÉLKÜL? A 62/477-152-es telefonszámról hívta fel szerkesztőségünket olva­sónk. Arra vár választ az illetékesektől, hogy a Tarján városrészben a Zöldfa utca előtti parkolót miért hagyták félbe, miért nem aszfaltoz­zák le a területet. Kovács János, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kft. közterü­let-fenntartási igazgatóhelyettese elmondta: Tarján városrész felújí­tása még mindig tart, így egyelőre a parkoló is építési területnek szá­mít. A munkálatok most még folyamatban vannak, a parkolót legké­sőbb december 31 -éig fejezik be. ORVOSI ÜGYELETEK SZAKELLÁTÁSI ÜGYELET - SZTE SZENT-GYÖRGYI ALBERT KLINIKAI KÖZPONT: Baleseti sebészet, felnőtt: traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Sebészeti (nem baleseti) felvételi ügyelet: se­bészeti klinika B részlege (Kálvária sgt. 57.). Urológiai felvételi ügyelet: sürgősségi be­tegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.). Sürgősségi betegellátás, felnőtt: sürgősségi betegellátó osztály, mindennap 0-24 óráig (Kálvária sgt. 57.). Baleseti sebészet, gyermekek: Gyermek­gyógyászati Klinika és Gyermek-egészség­ügyi Központ gyermeksebészeti osztálya (Korányi fasor 14-15). Szemészeti ügyelet: szemészeti klinika (Pé­csi u. 4.). ALAPELLÁTÁS - FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Hétköznap 16-tól másnap reggel 7.30-ig, hét végén és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30-ig: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374 vagy 104. SÜRGŐSÉGI GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16-tól másnap reggel 7.30-ig, hét végén és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30-ig: Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi u. felől). Tel.: 62/474-374 vagy 104. s. o. s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A megye egész területéről ingyenesen hív­ható telefonszám: 06-80-820-111, Vásár­helyen: 16 órától 02 óráig 62/249-529, Ma­kón 16 órától 02 óráig 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel.: 62/547-174.

Next

/
Oldalképek
Tartalom