Délmagyarország, 2007. november (97. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-29 / 278. szám
PENNY ( MARKÉT Novemb Szentgyörgyi Pál sportot is felügyelő alpolgármester jelenlétében rendezték meg a szegedi Makkosházi Általános Iskolában azt az óvodás focitornát, amelynek elsődleges célja a KESZ Labdarúgó Akadémia Alapítvány által szervezett beiskolázási program bemutatása volt. podás alapján két szegedi középiskolában (a Deák és az Eötvös gimnáziumban) is indul fociosztály, sőt lehetőség nyílt ötödikben is elindítani a folyamatot, így négy év múlva közel ezer diák foglalkozhat a labdarúgással szervezetten hetente 8-10 alkalommal, mivel a délelőtti iskolai foglalkozást délutánonként egyesületi edzés követheti. Az alapítvány „rendszersemleges" szervezőként szólítja pályára áz óvodás és alsó tagozatos gyerekeket, hogy közülük bármelyik egyesület választhasson magának igazolt játékost. Fő szabály szerint az iskolai tanulócsoportok legjobbjai a Tisza Volán SC és a Rendőr Testedző Egylet játékosai lesznek, de mert az alapítvány a diáksportkörök támogatását is felvállalta, ezen délutáni foglalkozásokon a közelben lévő helyi klubok előkészítő csapatai is gazdag lelőhelyre találhatnak. Az alapítvány a NUPI által szervezett U7, U9, Ull korosztályú bajnokságok támogatását, iskolai csoportokkal történő kiegészítését is magára vállalja - helyben éleszti fel a Bozsik-program törekvéseit. A KÉSZ Kft. által létrehozott akadémia ilyen módon Szegeden inkább hálózatnak nevezhető, sem mint bentlakásos kollégiumnak, amelyben partneri viszonyban dolgoznak együtt az iskolafenntartók, az iskolák, az egyesületek és a labdarúgó-szövetség. Ugyanakkor a szervezők nem mondtak le arról, hogy az agárdi, kispesti, felcsúti és szombathelyi mintára Szegeden is létrehozzák a középiskolások bentlakásos akadémiáját. Száz óvodás kisgyerek a szüleivel együtt hallgathatta meg az alapítvány ismertetőjét, melynek lényege az volt, hogy 2008 őszén ebben az iskolában, valamint Szeged-Szőregen és a szeged-kiskundorozsmai általános iskolák elsősei számára fociosztályok indulnak. Az alapítvány és az önkormányzat között kötött megállaFotó: Miskolczi Róbert Tehetségekben nincs hiány Szegeden Ötvenkét nevező lettieknél kezdődnek meg a küzdelmek két helyszínen, az Etelka sori sportcsarnokban, valamint a Deák gimnázium tornatermében. A szervezők a változtatás jogát fenntartják, és több módosítást már nem tudnak elfogadni. További információk: www.szegedsport.hu. Ötvenkét csapat (nyílt kategória: 30, 35 év felettiek: 10, U19-es kategória: 12) nevezett a hagyományos adidas Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótorna szegedi küzdelmeire. Ezen a hét végén a nyílt kategóriában és a 35 év feA HÉTVÉGI PROGRAM Adidas Kék Mókus-kupa, nyílt kategória, december 1. (szombat), Etelka sor, 9: Viva Pizzéria-SZVSE, 10: Szeged Étterem-Blue Chipmunk, 11; Hungarikum-Chaó FC '90,12: Corsó Cafe-O-Neill Tápai Topogó, 14: Music Cafe SC-Old Zaki, 15: Hair Boksz-0-Neill Tápai Topogó. December 2. (vasárnap), Etelka sor, 8: VFB Luftgyár—FQ Quarisma, 9: SZVSE-Atys Co Kft, 10: Szeged Étterem-Hungarikum, 11: Blue Chipmunk-Chaó FC '90,12: SZOTE Medikus-Eurolakk, 13: Dublin Music Pub-TVSC U19, 14: Corsó Cafe—Silver, 15: SZOTE Medikus-Dublin Music Pub, 16: Center Lottózó-Music Cafe FC, 17: Batyu Bt-Old Zaki, 18: Favor Trans Kft.-£dinacipő Ördögök, 19: GLB-VFB Luftgyár, 20: Corsó Cafe-Hathárom, 21: Silver—Hair Box, 22: Digital StúdióIQ Sziget. 35 éven felüliek, december 1. (szombat), Deák gimnázium, 9: Fit World—Tápai Topogó O-Neill, 18: Ságvári-Első Beton Szenior, 19: Kovács Kft—Fit World. December 2. (vasárnap), Deák, 9: Favor Trans Kft.-Domaszéki Vendéglő, 10: Tápai Topogó 0-Neill—Első Beton Sen., 11: Ságvári—Fit Worid, 12: Banditák-Domaszéki Vendéglő, 13: Favor Trans Kft.—Retró FC, 14: Kovács Kft.-Tápai Topogó 0-Neill, 15: Első Beton Senior-Fit World. Mandarin > 1 kg Narancs 1 kg Piros alma Trappista sajt t felezett Sissy tejföl • 20% > 175 g • 294 Ft/kg Karát főtt-füstölt • bacon > szeletett > 350 g > 1140 Ft/kg Hazai aranyérem Fiúk, mini korcsoport (12 csapat): 1. Vásárhelyi Általános Iskola, Kecskemét, '2. Kossuth I., Kunhegyes, 3. Kossuth II., Kunhegyes, 5. Arany 1., Szeged, 8. Arany II., Szeged, 12. Arany III., Szeged; gyermek korcsoport (10 csapat): 1. Szegedi RSE, 2. Arany, Kecskemét, 3. Vásárhelyi, Kecskemét, szegedi különdíjas: Hegyesi Krisztián. Lányok, mini korcsoport (44 csapat): 1. Vasas SC, 2. Móricz, Nyíregyháza, 3. Gödöllő, 4. Szegedi RSE I. Starcopy, 5. Szegedi RSE III., 19. SZDRE, 24. Szegedi RSE II., 33. Karolina I., Szeged, 44. Karolina II., Szeged; gyermek korcsoport (24 csapat): 1. MÁV Előre, Székesfehérvár, 2. Békéscsabai RSE, 3. Vasas, 13. Radnóti, Szeged, 14. Szegedi RSE. A közelmúltban rendezték meg Szegeden a röplabdások egyik legnagyobb utánpótlás-seregszemléjét, a Markovics Endreemléktornát. Két napon keresztül négy helyszínen (Radnóti Miklós gimnázium, Arany János Általános Iskola, Etelka sori munkacsarnok, lila iskola) 90 csapat közel 700 játékosa több mint 300 mérkőzést vívott egymással. A fiú gyermek korosztályban szép hazai siker született, a Szegedi RSE fiataljai, Varga Tamás edző tanítványai veretlenül hódították el a serleget. Az együttesek igazi röplabdaünnepet varázsoltak a csarnokokba. Végeredmény (dobogósok és szegedi helyezettek): Karát disznótoros > 420 g > 474 Ft/kg Mátraaljai Muscat Ottonel 0,75 liter 265 Ft/liter - +27 Ft/üveg Jacobs 2inl • 10 x16 g >• 1869 Ft/kg Tartós tej » 3.5% » 1 liter Kékforrás ásványvíz • 2-féle • 1,5 liter • 25 Ft/liter /JMERIDO Hrútná Merido Aroma káve > őrölt . 250 g , 1196 Ft/kg Érvényes: 2007. november 29 - december 2. között, a készlet erejéig, minden Penny Markét üzlet ben, az ország 163 pontján. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Az emléktorna a röplabdázás igazi ünnepe Fotó: Segesvári Csaba 22 "SPORT* CSÜTÖRTÖK, 2007. NOVEMBERÉ Ősztől fociosztályok indulnak Szegeden CSÜTI Av E Elves Szevi háror r nézi Sze dac: Gor re: I jew; Amé zül a Péter öltözr nyola káliss maxii hoz, ] íükvezet cíe/ev szűks ket fi száza dóim lamei íófor A 1 kezdt még; Pöröl cseva ötödi a Sze fai c csapa egyer hane: Moor nálic az id siken azels Vezet vw, előtt azok hiztc szere (Leié Pán; viszi fene íátss mar; PyoL ni a i ka le bal ] öyol ezért Sült, időb. Am; 14 un szer: meri Á Vi hétti lőtt; ám i ségei re C mez tudá csak